Madeira

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Madeira a vulkáni eredetű Madeira-szigetek legnagyobbika az Atlanti-óceánban, Lisszabontól 978 km-re. Az Afrikai lemezen fekszik, de Porto Santóval együtt politikailag és kulturálisan Európához tartozik, mint Portugália autonóm régiója.

Tartalomjegyzék 1 Domborzat, vízrajz 1.1 Fontosabb tájegységek 1.2 Csúcsok és magassági pontok 1.3 Nyugatról kelet felé a vízválasztón 1.4 Nyugatról kelet felé a vízválasztótól északra 1.5 Nyugatról kelet felé a vízválasztótól délre 1.6 Partvonal 1.7 Nagyobb patakok 1.7.1 Északon 1.7.2 Nyugaton 1.7.3 Délen 2 A levadák 3 Növényzet 4 Állatvilág 5 Éghajlat 6 Történelem 6.1 A portugál hódítás előtt 6.2 A portugál uralom alatt 7 Közigazgatási felosztás 8 Településföldrajz 9 Gazdaság 9.1 Mezőgazdaság 9.1.1 Cukornád, cukor 9.1.2 Szőlő, bor 9.1.3 Gyümölcs 9.2 Halászat 9.3 Kézműipar 10 Közlekedés 10.1 Repülővel 10.2 Tömegközlekedés, taxi 11 Látnivalók 12 Gasztronómia 13 Források

[szerkesztés] Domborzat, vízrajz

Madeira területe 741 km²; a kelet-nyugati irányban megnyúlt sziget mintegy 57 km hosszú és 23 km széles, partvonala 130-140 km. A hegylánc nagyjából a sziget középvonalában húzódik; legmagasabb pontja az 1862 méter magas Pico Ruivo. A második legmagasabb csúcs, az 1818 m magas Pico do Areeiro a sziget legmagasabb olyan pontja, amihez (a csúcs alá mintegy tíz méterrel) autóút visz föl.

[szerkesztés] Fontosabb tájegységek

1. Nagyjából a sziget középvonalában, helyenként attól némileg északra húzódik a kopár vulkáni csúcsokból (többnyire kipreparálódott kőzettelérekből, illetve kürtőkitöltésekből álló középső hegyvonulat. Ez nyugat felé meredek lejtőkkel törik az óceánba; legnyugatibb csúcsa a Favas (392 m). Hágói közül a legjelentősebb a Pedras és a Pico do Tapeiro csúcs közötti Boca da Encumeada, mert a Ribeira Bravát São Vicentével összekötő 104. út ezen lépi át a vízválasztót. Kelet felé dombsággá laposodik; a dombok között kanyargó Machico-patak völgye helyenként akár fél kilométerre is kiszélesedik.

2. A hegyláncot Rabaçal falu, illetve a Ruivo do Paul és a Fonte da Juncal csúcsok között a központi fennsík (Paúl da Serra) szakítja meg.

3. A hegylánc keleti folytatásaként mintegy három kilométer hosszan nyúlik kelet, majd délkelet felé a kopár Szent Lőrinc-félsziget (Ponta de São Lourenço).

4. A déli oldal lejtőinek alját szinte mindenhol művelték, illetve még művelik is. A művelt sáv fölött az egykori babérerdők helyére öt kontinensről összehordott, vegyes növényzet települt, különböző erdőtípusok foltjaival.

5. Az északi oldalon a mezőgazdaság szerepe mindig jóval kisebb volt. Itt több völgyben megmaradt az eredeti növényzet; a legtöbb gerinc kopár.

[szerkesztés] Csúcsok és magassági pontok

[szerkesztés] Nyugatról kelet felé a vízválasztón

• Fonte da Pedra (1022)
• Fonte do Barro (1066)
• Remal (1320)
• Pico Gordo (1264)
• Fonte da Juncal (1595)
• Pedras (1518 m)
• Pico do Tapeiro (1331 m)
• Pico do Ferreiro (1582 m)
• Casado (1725)
• Pico das Torrinhas (1509)
• Pico das Eirinhas (1650)
• Pico Coelho (1627 m)
• Canario (1592 m)
• Pico Ruivo (1862)
• Pico do Areeiro (1818)
• Balcoes (1423 m)
• Poiso (1413)

[szerkesztés] Nyugatról kelet felé a vízválasztótól északra

• Fanal (1231 m)
• Pico do Quemato (1329 m)
• Pico da Lenha (1371 m)
• Pico dos Assobadores (1475 m)
• Pico Fernandes (1418 m)
• Pedreira (1241)
• Ruivo do Paul (1640)
• Achada do Sedro (1511)
• Canario (1592)

[szerkesztés] Nyugatról kelet felé a vízválasztótól délre

• Chão dos Terreiros (1436)
• Cedro (1579)

[szerkesztés] Partvonal

A domborzat magashegyi jellegének megfelelően a hegyi patakok többségének nemhogy terasza, de jóformán ártere sincs. A két komolyabb kivétel az Édeskömény-öböl partvidéke és a Machico-patak alsó folyása: ezen a két helyen alapították az első telepesek a sziget két fővárosát. Annek ellenére, hogy a sziget partja erősen tagolt, kevés a jó kikötőhely: a part közelében a gyakran félszigetként a vízbe nyúló nagyobb lávafolyások, kőzettelérek folytatásaiként szirtek emelkednek ki, zátonyok húzódnak meg. Ezek a szirtek gyakran csak néhány négyzetméteresek; sokuknak neve sincs. Különösen sok ilyen kőzettelér húzódik a Szent Lőrinc-félsziget északi partjának öbleiben.

[szerkesztés] Nagyobb patakok

[szerkesztés] Északon

• Ribeira da Janela a központi fennsíkról Ribeira da Janela faluba
• 'Ribeira da Seixal a Ruivo do Paul csúcs tövéből (a csúcstól nyugatra) Seixal faluba
• 'Ribeira do Inferno a Ruivo do Paul csúcs tövéből (a csúcstól északra) Seixal és São Vicente közé
• 'Ribeira de São Vicente a Boca da Encumeada hágó alól São Vicente faluba
• 'Ribeira Seca az előbbi baloldali mellékvize
• Ribeira Grande ugyanennek jobboldali mellékvize
• Ribeira dos Morinhos Ponta Delgada és Boaventura falvak között
• Ribeira do Urzal a Pico das Torrinhas alól Boaventura faluba
• Ribeira do Marques São Jorge és Santana falvak között
• 'Ribeira Grande de São Jorge az előző baloldali mellékvize
• Ribeira da Fonte do Laura az előző jobboldali mellékvize
• Ribeira da Metade a Poiso csúcs alól Ribeiro do Frio falun át Faialba

[szerkesztés] Nyugaton

• Ribeira do Tristão
• Ribeira da Cruz
• Ribeira dos Marinheiros

[szerkesztés] Délen

• Ribeira da Cova a Remal csúcs tövéből Paúl do Mar faluba
• Ribeira de São Bartolomeu a központi fennsík pereméről Calheta faluba
• Ribeira da Madalena a központi fennsík pereméről Madalenado Mar faluba
• Ribeira do Ponta do Sol a Fonte da Juncal csúcs tövéből Ponta do Sol faluba
• Ribeira de Tabua Tabua faluba
• Ribeira Brava a Boca da Encumeada hágó felől Ribeira Brava faluba
• Ribeira Brava az előbbi baloldali mellékkvize
• Ribeira do Campanário a Chão dos Terreiros tövéből Campanário faluba
• Ribeira dos Socorridos Câmara de Lobos és São Martinho között
• Ribeira de São João a Cedro felől Funchalba
• Ribeira de Santa Lucia a Pico do Areeiro felől Funchalba
• Ribeira do Caniço a Poiso felől Caniço faluba
• Ribeira da Porto Novo a Poiso felől Porto Novo faluba
• Ribeira da Boaventura a Poiso felől Santa Cruz faluba
• Ribeira de Machico (Machico-patak) Machico faluba

[szerkesztés] A levadák

Mivel a portugál telepesek rendkívül vízigényes növénykultúrákat (előbb a cukorbádat, majd a banánt) telepítettek a szigetre, öntözniük kellett az erdők kiirtásával nyert földterületet. Ezért nem sokkal a sziget betelepítése után rabszolgákkal elkezdték kiásatni az első csatornákat, hogy az ültetvényekre vezessék a hegyi patakok vizét. A 19. században, a cukornádtermesztés második nagy hullámában felújították a régi árkokat és rengeteg új csatornát hoztak létre – ezek közül nem egy a hegylánc északi oldaláról, alagútban hozza át a vizet a déli oldalra, mivel a sziget északnyugati része jóval csapadékosabb a délkeletinél.

Ezek a levadáknak nevezett csatornák (nevük a levar, azaz „szállítani” igéből ered) az északi oldal középső része kivételével több szintben futva behálózzák az egész szigetet. Az összesen mintegy 2760 kilométernyi csatornából 85 kilométernyi megy alagútban — az alagutak között öt kilométernél hosszabb és alig tíz méteres egyaránt akad. Az egyes levadák eredetileg különböző nagybirtokosok tulajdonában voltak, de államosították őket, és azóta bárki vásárolhat magának öntözővizet — pontosabban üzemidőt, amíg neki nyitják meg a levadákban érkező vizet tároló ciszternát. Még a városi utcák két oldalán is vízvezető árkok futnak, és saját üzemidejében ki-ki az erre szolgáló vaslappal zárja el a víz útját, hogy azt a kertfalban kiképzett lyukon saját, házi ciszternájába terelje. A vizet a levadeirónak nevezett felügyelők osztják el, és a csatornák tisztán tartása is az ő feladatuk.

Minden levadának külön neve van, és mindegyik mellett fut egy üzemi ösvény. Ezek az ösvények káprázatos séta- és túralehetőségeket kínálnak. A két leghíresebb a Levada do Caldeirão Verde és a Levada do Caldeirão do Inferno — ezekhez azonban lámpa kell, ajánlott a sisak, és tériszonyosoknak mindkettő ellenjavallt. Népszerű, mintegy 12 km-es, könnyű túra vezet a Levada do Caniçal mellett Maroçostól a Caniçal alagútig. A csatorna mellett növő szép mimóza fákról időnként „Mimóza levadának” is nevezik.

[szerkesztés] Növényzet

A déli oldalon az egykor az egész szigetet beborító babérlombú erdőkből csak egy kis szeletke maradt meg. Ebben a névadó babér mellett számos más, igen ritka, illetve endemikus növényfaj képviselőit találhatjuk meg. A telepesek a sziget nevét is adó (Madeira portugálul fát jelent) erdő nagyját felégették, hogy az így nyert földterületet megműveljék. Az északi völgyekben több maradt meg a természetes növényzetből. A főleg az északi lejtőkön növő babérerdők körül szervezték meg 1982-ben a Madeira Természetvédelmi Parkot, és ezt az UNESCO felvette a Világörökség listájára, mint ahogy a Kanári-szigetcsoporthoz tartozó La Gomera szigeten megmaradt babérerdőt is. A babérféléken kívül itt él az egyes útikönyvekben helytelenül Madeira-mahagóninak nevezett avokádófa (vinhatico, Persea indica), valamint számos endemikus páfrány-, zuzmó- és mohafaj. A babérlombú erdőket a harmadkorban Dél-Európát és Észak-Afrikát borító erdőségek reliktumainak tekintik. Ezekben az erdőkben a 2000-es évek fordulóján több új, bennszülött mohafajt fedeztek föl.

A felégetett területekre alapvetően haszonnövényeket ültettek: a cukornádat Tengerész Henrik parancsára Szicíliából, a szőlőt pedig Krétáról telepítették be. Később a cukornád mellett, majd a délamerikai konkurencia megerősödése után ahelyett a banán vált a sziget fő terményévé.

Az ültetvények közötti részeken öt kontinens többszáz növényfaja eresztett gyökeret. Ezek között voltak, amiket haszonnövénynek hoztak be, voltak, amik kertekből vadultak el, és voltak, amik csak úgy véletlenül települtek be.

Mindezek eredményeként Madeirán jelenleg mintegy 760 növényfaj honos, köztük az eukaliptusz, a leander, a hibiszkusz, valamint többféle aloe, orchidea, krizantém és magnólia, úgyhogy mindig virágzik valami.

További, gyakoribb és látványos virágú fajok:

• tulipán (Tulipa sp.),
• hortenzia (Hydrangea sp.),
• rododendron (Rhododendron sp.),
  • azálea (Rhododendron simsii),
• dália (Dahlia sp.),
• korallbokor (Solanum capsicastrum),
• jacaranda (Jacaranda sp.),
• díszliliom (Agapanthus sp.),
• terjőke (Echium vulgare),
• templomfa (vagy frangipani: Plumeria rubra – „Madeira büszkeségének” is nevezik),
• sárkányfa (Dracaena draco),
• kerti amarillisz (Amaryllis belladonna),
• kapokfa (Eriodendron sp.),
• begónia (Begonia sp.),
• kamélia (Camellis sp.),
• mikulásvirág (karácsonyi csillag, Euphorbia pulcherrima),
• murvafürt (Bougainvillea sp.),
• mimóza (Mimosa sp.),
• papagájvirág (Strelizia reginae),
• jázmin (Jasminum sp.)

Kb. 1200 m magasság fölött az uralkodó növény a hanga, aminek bokrai között nő a citromsárga virágú Madeira-ibolya és a fehér virágú kőtörőfű (Saxifraga sp.).

[szerkesztés] Állatvilág

A sziget állatvilága kimondottan szegényes. Mintegy kétszázféle madárfaj él, fordul meg, illetve vonul át ugyan a szigeten, endemikus azonban alig akad:

• a madeirai tüzesfejű királyka (Regulus madeirensis) egyes rendszertanokban csak a tüzesfejű királyka egyik alfaja (Regulus ignicapillus madeirensis);
• a madeirai babérgalamb (Columba trocaz);
• a madeirai viharmadár (Pterodroma madeira);
• a Madeira-pinty (madeirai erdei pinty, Fringilla coelebs madeirensis, az erdei pinty alfaja).

Az emlősök közül érthető okokból csak néhány denevérfajt tekinthetünk bennszülöttnek; a haszon- és házillatokat a telepesek hozták be. A gerincesek közül a fentieken kívül csak néhány gyíkfaj említhető. A szárazföldi puhatestű fauna viszont rendkívül gazdag: a szigetről már több mint kétszáz bennszülött házas- és meztelencsiga fajt írtak le; némelyik csigaház alakja és mintázata egészen sajátos.

Bennszülött rovarfaj is sok van – de szúnyog például nincs közöttük. A Golf-áramlatnak köszönhetően sziget körül a tengerben meglehetősen sok a hal — nem véletlenül az espada (fekete kardhal) a helybéli gasztronómia büszkesége.

[szerkesztés] Éghajlat

A sziget éghajlata szubtrópusi. A Golf-áramlatnak köszönhetően az óceán hőmérséklete nyáron 22°C, télen 16°C, és nagyjából ilyen meleg a levegő is.

[szerkesztés] Történelem

[szerkesztés] A portugál hódítás előtt

A szigetet Lila sziget néven a rómaiak is ismerték. Egy romantikus történet szerint két szerelmes, Robert Machim és Anna d'Arfet 1346-ban Angliából Franciaországba akart szökni, de egy erős vihar eltérítette hajójukat, és Madeira partjaira vetődtek, valószínűleg a később tiszteletükre Machico-nak keresztelt város helyén. Egy 1351-es térkép alapján valószínű, hogy genovai kézben lévő portugál hajók már jóval előttük elérték; ezen a térképen Isola di Legname (Fasziget) néven szerepel.

[szerkesztés] A portugál uralom alatt

A szigetet Tengerész Henrik második, a híresztelések ellenőrzésére indított expedíciója érte el 1420-ban; a Madeira nevet is tőlük kapta. A felfedező lovagok, João Gonçalves Zarco és Tristão Vaz Teixeira 1425-ben kezdték el a sziget betelepítését.

1497-ben Funchalt tették a sziget fővárosává; ez azóta is így van.

A spanyol iga (1580–1640) lerázása után Portugália olyan szerződéseket kötött a függetlenedését segítő Angliával, amelyekben lehetővé tette, hogy angol üzletemberek előnyös feltételek mellett letelepedhessenek és gazdálkodhassanak a szigeten. Hamarosan angol családok kezébe került a bortermelés zöme; ők találták fel a szigetről elnevezett madeira bort is.

1807–1814 között a napóleoni háborúk részeként angolok szállták meg a szigetet; a háború után több katona itt telepedett le.

A híres bornak és egész évben egyenletesen meleg éghajlatnak köszönhetően Madeira kedvelt pihenőhellyé vált. Az angol, illetve skót betelepülők ösztönözték és tették híressé az itteni kosárfonó ipart és hímzést, alapozták meg Madeira idegenforgalmát is.

A turistaforgalom a Salazar-diktatúra bukása (1974) után lendült fel.

1986-ban Portugália belépett az Európai Unióba, és az unió 1983 óta jelentős összegekkel támogatja a sziget infrastuktúrájának fejlesztését. Uniós pénzből éítették a szigetet megkerülő autópályát, így hosszabbították meg (2000-ben) a repülőtér kifutópályáját.

[szerkesztés] Közigazgatási felosztás

A szigetet tíz járásra (municípios) osztják:

• Calheta
• Câmara de Lobos
• Funchal
• Machico
• Ponta do Sol
• Porto Moniz
• Ribeira Brava
• Santa Cruz
• Santana
• São Vicente

A Madeira-szigetek tizenegyedik járása a kisebbik lakott sziget, Porto Santo.

[szerkesztés] Településföldrajz

Madeira sziget fővárosa és egyúttal az autonóm régió központja a déli parton é. sz. 32°37.75′ ny. h. 16°55.3′Hiba a kifejezésben: ismeretlen „{” központozó karakter, Hiba a kifejezésben: ismeretlen „{” központozó karakter épült Funchal. További városok: Ribeira Brava, Machico, Câmara de Lobos, Santa Cruz, Punta do Sol és Porto de Moniz.

A sziget déli partja lényegesen sűrűbben lakott, mint az északi.

[szerkesztés] Gazdaság

A sziget fő gazdasági ága a kedvező éghajlatot és a természeti szépségeket kihasználó idegenforgalom. Az első luxusszállodát William Reid skót üzletember építette – a szigetet azonban a második világháború óta főképp a középosztálybeli nyugdíjasok keresik fel, így az idelátogatók többsége az olcsóbb szálláshelyeket keresi.

[szerkesztés] Mezőgazdaság

A fizetőképes turisták megjelenése előtt a lakosság legnagyobb része mezőgazdaságból, kisebb hányada halászatból élt. A legfontosabb haszonnövény 600 m tengerszint feletti magasságig a szőlő (a híres madeira bor alapanyaga), efölött a banán. A cukornádtermesztés a dél-amerikai konkurencia megjelenéséig volt jelentős. Mivel a banán és a cukornád is igen vízigényes, a szigeten több ezer kilométernyi öntöző csatornában gyűjtik össze és terítik szét a mélyen bevágódó völgyek vizét.

[szerkesztés] Cukornád, cukor

A sziget első cukormalmát 1450-ben helyezték üzembe Funchalban, és a 14/15. század fordulóján már évente mintegy 1500 tonna cukrot exportáltak. A cukorbárók a nyereség egy részét műalkotásokba fektették, ezért máig Madeirán találjuk a 15–16. század flamand festészetének számos kiemelkedő alkotását. A cukortermelés a dél-amerikai ültetvények felfutásának mértékében csökkent. Amikor a Flandriából érkezett cukorkereskedők elhagyták a szigetet, egy nagy kivándorló hullámban követték őket az ültetvényeken és a feldolgozó iparban foglalkoztatottak is – a termelés mára jóformán csak helyi jelentőségű. Az autóból kitekintve számos völgyben láthatunk kivadult cukornáddal benőtt foltokat – ezek mellett a sziget gazdaságának egykori húzó ágazatára jóformán nem emlékeztet más, csak a főváros címere, aminek zöld mezejében négy szőlőfürt között és öt cukorsüveg áll.

[szerkesztés] Szőlő, bor

Mivel nemcsak a cukornádat, hanem a szőlőt is Tengerész Henrik telepíttette be a 15. század első felében, a bortemelés Madeirán több mint félezer éves múltra tekinthet vissza, igazán jelentőssé azonban csak a 17. században vált, miután angol telepesek megújították a szőlő termesztésében és a borászatban használt módszereket, a világhírt pedig a madeira bor feltalálása hozta meg a szigetnek. A termelés a külső tényezők függvényében erősen ingadozott: a legnagyobb visszesést a 19. században a tőkék nagy többségét elpusztító lisztharmat okozta, és a cukortermelés összeomlását követőhöz hasonló kivándorlást indított el.

[szerkesztés] Gyümölcs

A hosszú mezőgazdasági hagyományok, a különböző étkezési kultúrájú betelepülők és a sziget egyedi éghajlati viszonyai Madeirát a gyümölcskertészek paradicsomává tették: a szigeten a trópusokra, a szubtrópusokra és a mérsékelt égövre jellemző gyümölcsök egyaránt megteremnek. A legjellemzőbb, legnagyobb területen termesztett fajták:

• ananász,
• sárgabarack,
• banán,
• cseresznye,
• mangó,
• dinnye,
• narancs,
• papaya,
• szilva,
• guava,
• füge,
• naspolya (és annak nespera fajtája),
• pitanga, (a mirtuszcserje termése)
• rózsaalma (aração),
• cherimoya,
• tomatillo,
• maracuja.

[szerkesztés] Halászat

A partmenti halászat nem túl jelentős; főleg a helyi fogyasztást elégíti ki. Madeirától nyugatra található a Föld egyik jelentős cethalász területe, ezért a bálnavadászat betiltásáig jelentős szerepet játszott a helyi gazdaságban.

[szerkesztés] Kézműipar

A sziget mindkét, messze földön híres népi iparágát – a kosárfonást és a hímzést — az angol telepesek honosították meg. Az azóta világhírűvé vált madeirahímzéseket 1860 táján Elisabeth Phelps kezdte exportálni és népszerűsíteni.

[szerkesztés] Közlekedés

A szigetet kanyargós hegyi úton körbeautózhatjuk.

[szerkesztés] Repülővel

A sziget nemzetközi repülőtere Machicoban van, de Funchal Airportnak hívják (azonosítója FNC). A legtöbb járat Lisszabonból és Portoból érkezik, de Európa főbb városaiból, valamint Brazíliából, Venezuelából és a Dél-Afrikai Köztársaságból is érkeznek gépek.

A repülőtér híre rossz volt a magas töltésre épített (és hirtelen, a tenger fölött véget érő) kifutópálya, valamint a fel- és leszállást megnehezítő ellenszelek miatt. A rövid kifutópályát a Boeing 747-700-as gépek megjelenése miatt meghosszabbították. A repülőtéren valaha leszállt legnagyobb gépek az Airbus A320 és a Boeing 737 voltak. A kifutópályát nemrég újratervezték és 2,7 km-esre nyújtották; a végét tartó oszlopk talpa százhúsz méterrel van a tenger színe alatt. A nagyobbítás óta a repülőtér immár bármilyen, modern utasszállító fogadására alkalmas. A schengeni egyezmény tagországainak állampolgárai szabadon léphetnek be a szigetre, a máshonnan érkezőknek útlevélre vagy azzal egyenértékű személyi azonosító okmányra van ehhez szükségük.

[szerkesztés] Tömegközlekedés, taxi

Madeirán a szokatlan útkörülmények miatt lakott területen 40 km/h a megengedett sebesség, bár erre a taxi- és buszsofőrök többnyira fittyet hánynak. A taxik mindegyike jól felismerhető: sárga alapszínűek, az oldalukon kék csíkkal. Funchalban a város méretéhez képest jelentős tömegközlekedést üzemeltetnek, bár az utasok tájékoztatása néhol elmarad a várttól (pl. a megállók többségében nem raknak ki menetrendet). Buszjegyet a járművön is lehet váltani. A buszok egységesen sárgák.

[szerkesztés] Látnivalók

Madeira fő nevezetessége a levadák (öntözőcsatornák) hálózata. A fő csatornák több szinten, kiváló túralehetőséget kínálva húzódnak végig főleg a sziget teljes nyugati és délkeleti részén. Egy részük sziklákba vájt alagutakban fut.

A sziget sziklás, illetve kavicsos partjai strandolásra nem igazán kedvezőek, de például Porto Moniz lávamedencéi igen ötletesek. A sziget egyetlen pici, természetesen homokos öble Canical közelében a Prainha nevű strand. Calhetánál mesterségesen alakítottak ki homokos partot. Calheta közelében találhatók a Szent Lőrinc-fok kopár sziklái.

• Botanikus kert (Jardim Botanico) Funchalban;
• Blandy's Garden;
• Monte: itt élt száműzetésében IV. (Boldog) Károly, az utolsó magyar király;

[szerkesztés] Gasztronómia

Madeira jellegzetes ételei:

• espada (fekete kardhal),
• espetada (nyárson sült marhahús szeletkék).

A szigetet alapvetően két okból emlegetik az ínyencek. Ezek egyike az avinált borból utólagos hőkezeléssel előállított madeira bor, a másik a barnamártásból madeira bor hozzáforralásával előállított madeira mártás.

[szerkesztés] Források

• Tömegközlekedés
• Madeiraszigetek.lap.hu
• Szegedi Nándor (szerk): A világ országai. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1990. p. 391.
• Kuruc Andor: Tengerek földrajza. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1982. p.101.
• Madeira. Levadas a Passeios a Pé. Guide for Walks and along the Watercourses. GeoBloco ISBN 972-8636-03-5
• Madeira mártás
• Rita Henss: Madeira, Porto Santo. Marco Polo Útikönyvek, Corvina Kiadó, 2006.
• IDRE Madárhatározó