Koszovó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Kosova / Косово и Метохија

Koszovó zászlaja Koszovó címere
Főváros	Prishtina é. sz. 42°40′0’’, k. h. 21°10′0’’42.6666666667, 21.1666666667
Államforma	Vitatott parlamentáris köztársaság / autonóm tartomány
- Az ENSZ Főtitkár koszovói különmegbízottja	Joachim Rücker
- Államfő	Fatmir Sejdiu
- Miniszterelnök	Hashim Thaçi
Hivatalos nyelv	albán, szerb
Vitatott független/autonóm tartomány	2008. február 17.
- függetlenségi deklaráció 1990. július 7. Szerbiától
- függetlenségi deklaráció 2008. február 17. Szerbiától
Terület
- Összes	10 887 km² (.)
Népesség
- évi becslés	(138.)
- 2003 évi népszámlálás	2 750 000
- Népsűrűség	185 fő/km²
GDP
- Összes	3 237 millió dollár
- Egy főre jutó	1 900 dollár
HDI ()	(.) –
Pénznem	euró (EUR)
Időzóna	CET (UTC+1)
Internet TLD	.yu
Hívószám	+381
Koszovó‎ térképe

Koszovó vagy Kosovo (albánul Kosovë / Kosova; szerbül Косово и Метохија, Kosovo i Metohija, azaz Kosovo és Metohija) Szerbia tartománya (volt?), melyet az 1999-es koszovói háború óta az ENSZ felügyel. 2008. február 17-én az USA és az Európai Unió többségének támogatásával az ENSZ BT határozata ellenében kikiáltotta függetlenségét, melyet Szerbia, Oroszország és a világ államainak 80%-a^[1] mindeddig nem ismer el. A terület önállóságára nagy hatással lehet, hogy mely államok ismerik illetve nem ismerik el a következő hónapokban.

• Lásd még: Koszovó függetlenségét elismerő országok listája

Tartalomjegyzék 1 Elnevezései 2 Földrajza 2.1 Domborzati régiók 2.2 Éghajlat 3 Történelme 3.1 Korai történelem 3.2 Török uralom (1455-1912) 3.3 Jugoszlávia 3.4 Az Egyesült Nemzetek Szervezete igazgatásának időszaka 3.5 A 2008. évi függetlenségi nyilatkozat 4 Politikai és nemzetközi helyzete 4.1 A független Koszovó 4.2 Nemzetközi jogi álláspontok 4.3 Zavargások 5 Népessége 6 Vallási megoszlás 7 Gazdaság 7.1 Pénzneme 8 Jegyzetek 9 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Elnevezései

A Kosovo név Kosovo Polje vidék nevének lerövidült változata, amelynek jelentése „Rigómező” (a szerb kos magyarul (fekete)rigót jelent). A környéken zajló és a magyar történelemhez is kapcsolódó középkori csaták ezért rigómezei csata néven ismertek.

A tartomány korábbi és mai hivatalos nevei:

• Kosovo és Metohija Autonóm Terület (1945–1963)
• Kosovo és Metohija Autonóm Tartomány (1963–1968)
• Kosovói Szocialista Autonóm Tartomány (1968–1989)
  (Az 1968-as névváltoztatáskor a „Kosovo Polje” név is szóba került, de a jugoszláv kormány végül a Kosovo változat mellett döntött.)
• Kosovo és Metohija Autonóm Tartomány (1989 – 2008)
• Hívják még „Kosovói Köztársaságnak” az 1990-es függetlenségi nyilatkozat és az 1999-es koszovói háború között működő koszovói albán árnyékkormánynak köszönhetően.

[szerkesztés] Földrajza

Területe 10 887 km², népessége az 1999-es konfliktus előtt 2 millió fő volt. Északnyugaton Montenegróval, északon és keleten a közép-szerbiai Raška, Toplica, Jablanica és Pčinja régiókkal, délen Macedóniával, délnyugaton Albániával határos. A nagyobb városok közé tartozik Prishtina (szerbül: Приштина / Priština), a főváros körülbelül 500 000 lakossal, valamint a délnyugati Prizren 120 000 lakossal. További öt település lakossága haladja meg az 50 000 főt.

• Lásd még: Koszovó városai

[szerkesztés] Domborzati régiók

Metohija, amit az albánok Rrafshi i Dukagjinitnak hívnak, a tartomány nyugati részén található feltöltött medence. Ebben a régióban található Istok, Peja, Deçan, Gjakova, Rahovec, valamint Prizren városa. A második legnagyobb régió Kosovo, egy medence a Sitnica folyó körül. Ferizaj, Prishtina, Vushtrria és Mitrovica városa fekszik itt, valamint Fushë-Kosova (szerb nevén Kosovo Polje), amelyről a régió és az egész tartomány a nevét kapta. Kosovo Lab folyó menti szakaszát, amely Podjeva városát is magában foglalja, Kis-Kosovónak hívják. Metohija és Kosovo között található Drenica. Itt van Sërbica, Klina és Malisheva városa. Binačka Morava folyó mellett van Binačko Pomoravlje. A tartomány legdélebbi pontján, a macedón határ mellett fekszik Gora, Sredačka Župa és Sirinićka Župa.

[szerkesztés] Éghajlat

Koszovó klímája kontinentális, meleg nyarakkal, és hideg, havas telekkel.

[szerkesztés] Történelme

A Koszovói Köztársaság megalakulása a Jugoszlávia szétesését követő harcok eredménye, különösen pedig az 1996-1999-i koszovói háborúé. Előzménye a nacionalizmus kifejlődése a Balkánon a török uralom alatt, a XIX. században, különösen pedig az albán és a szerb nacionalizmus ütközése, amelynek csúcspontja a koszovói háború volt.

[szerkesztés] Korai történelem

Az ókorban Koszovó területe egy nagyobb terület, Dardania része volt.

Kr. e. 28-ban Augustus a Római Birodalomba olvasztotta, azon belül Moesia provincia része lett.

A 6. században szlávok telepedtek le a Balkán-félszigeten.

850 körül az első bolgár birodalomhoz tartozott a térség, itt ötvöződött össze a keresztény és szláv kultúra. Bizánc visszahódította 1018-ban. A régió volt a Konstantinápollyal szembeni szláv ellenállás központja, az uralom gyakran változott egy részről a szerbek és bolgárok, más részről a bizánciak között, míg végül Raska szerb fejedelemség hódította meg a XI. században. A XII. században teljesen beolvasztották a Szerb Királyságba, a Nemanja-dinasztia idején a XIII. században itt volt a középkori szerb állam világi és vallási központja. A szerb ortodox pátriárka székhelye Peć volt, a világi központ Prizren. A virágkor a Szerb Cárság 1346-os kikiáltása, amely 1371 után központosított feudális abszolút monarchiává alakult. 1389-ben a első rigómezei csatában a törökök megverték Lázár fejedelem koalíciós seregét. 1402-ben megalakult a Szerb Despotaság, Koszovó annak leggazdagabb területe lett, nevezetes volt bányáiról. 1448-ban volt a második rigómezei csata, ahol Hunyadi János szenvedett vereséget a töröktől. Koszovó teljes egészében 1455-ben került török uralom alá.

[szerkesztés] Török uralom (1455-1912)

Koszovót rövid időre megszállták az osztrák csapatok az 1683-1699-es felszabadító háború idején 6000 albán harcos segítségével. 1690-ben a peći szeb pátriárka, III. Arszenije 37 000, főleg szerb család kíséretében elmenekült Koszovóból. (lásd: Szentendre) Az ortodox keresztények kivándorlása Koszovóból az egész XVIII. században tartott. Ezzel szemben sok albán főnök áttért a mohamedán vallásra és jelentős beosztást kapott a török seregben. A mohamedán uralom négy és fél évszázada eredményeként az azt megelőzően döntően szláv keresztény lakosság száma csökkent, török-albán lakosság váltotta fel őket.

A XIX. században Balkán-szerte lezajlott a nemzeti ébredés, kialakultak a nacionalizmusok. Az albán nacioanalista mozgalom központja Koszovó lett.

1871-ben Prizrenben a szerbek gyűlést tartottak, ahol Koszovó újra integrálását tárgyalták Ószerbiába. A Szerb Fejedelemség maga is tervezte, hogy erre terjeszkedik a törökök rovására. Az 1878-as békeszerződés Pristina és Kosovska Mitrovica városokat szerb polgári közigazgatás alá helyezte, Koszovó többi része török uralom alatt maradt. Válaszul az albánok megalakították a Prizreni Ligát, amelynek céja a Törökországban élő albánok egyesítése volt.

[szerkesztés] Jugoszlávia

1912-ben Szerbia, Montenegró, Görögország és Bulgária szövetségre lépett egymással az Oszmán birodalom ellen. Ez volt az ún. balkán liga. 1912. október 8. napján Montenegró hadat üzent az Oszmán birodalomnak. A balkán liga többi államai 9 nappal később követték példáját, és kitört az első balkán háború. Az év végére a liga szétverte az európai török haderőt. A háborút lezáró londoni egyezmény Koszovót Szerbiához csatolta.

Az első világháború alatt Szerbiával együtt megszállta az Osztrák–Magyar Monarchia, illetve Bulgária.

A második világháború idején Albánia része lett, és Olaszország megszállása alá kerül. 1943-ban az olasz csapatok helyére németek érkeznek, és 1944-ig a jugoszláv partizánok megérkezéséig az ő fennhatóságuk alá tartozott. A kommunista Jugoszlávia idején ismét Szerbia része lesz, 1964-ben kialakítják a Kosovói Autonóm Köztársaságot. Az 1974-es alkotmány szerint megnőtt a Koszovói Szocialista Autonóm tartomány kormányzatának jogköre, elnöke és miniszterelnöke lett, akik helyet foglalhattak a szövetségi elnökségben - ezzel Koszovó gyakorlatilag köztársaság lett a szövetségen belül, de jogilag továbbra is Szerbia része maradt. (Hasonló volt Vajdaság helyzete is). Koszovóban tartományi szinten a szerbhorvát, az albán és a török voltak a hivatalos nyelvek. A tartományi közigazgatás az albán többségű hatóságok kezébe került. Az albánok magasabb születési arányszáma következtében, és a szerbek tervszerű kiszoritása következtében arányuk a lakosságon belül 75%-ról 90%-ra nőtt. Mindkét nép soraiból sokan keresték boldogulásukat nyugaton. Az albán vendégmunkások fizetésük egy részét a koszovói árnyékhatóságoknak utalták át, akik ebből tervszerűen felvásárolták a szerb tulajdonú ingatlanokat. A szerbek száma csökkent, arányuk az albán vezetés alatt 25%-ról 8%-ra esett, sok szerb, cigány, és keresztény albán elköltözött Koszovóból gazdaságilag kedvezőbb, és nyugodtabb körülmények közé. Ennek hatása volt az általános gazdasági helyzetre, szaporodtak az incidensek a szerbek és albánok között, nőtt a kölcsönös gyűlölet. Az 1980-as évek folyamán az albán szeparatizmus egyre erőszakosabb formát öltött, ami a koszovói szerbek és egyéb más nemzetiségűek fokozódó emigrációját váltotta ki. A jugoszláv vezetés a koszovói szerbek törekvéseit is elnyomta, akik védelmet kívántak az etnikai diszkrimináció és erőszak ellen.

Ebben a légkörben készült el 1986 ban a szerb tudományos akadémia hirhedt memoranduma^[2] melynek egyik fő témája Koszovó helyzete volt. Csakúgy, mint Slobodan Milošević hírhedt kosovo poljei beszédének.

Itt hangzottak el a híressé vált szavak:

"... senki sem emelhet kezet rátok, ezek a ti rétjeitek, a ti kertjeitek, itt kell maradnotok, ez a ti emlékezetetek..."

Milošević a szerb nacionalizmust meglovagolva kitaszította a hatalomból korábbi barátját, és harcostársát Ivan Stambolićot, és 1989-ben megszűntette a tartomány autonómiáját és Szerbiához csatolta.

Az albán szeparatizmus mindezek közben egyre súlyosabb méreteket öltött, és a megalakuló Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) terror-akciókkal, útblokádokkal, rendőri, és civil célpontok elleni támadásokkal küzdött a tartomány elszakadásáért. Az UÇK 1998 ban rövid időre még az Egyesült Államok terror szervezeteket nyilvántartó listájára is felkerült.

Mindezek következményeképpen a kilencvenes évek végén Milošević súlyos atrocitásokkal terhelt rendőri-katonai akciót indított a tartományban a rend helyreállításáért. Az akció heves nemzetközi visszhangja, és a komoly diplomáciai nyomás eredményeképpen 1999 januárjától tárgyalások kezdődtek ENSZ csapatok telepítéséről. 1999 február végére Milošević elfogadta a nemzetközi közösség feltételeit a szerb csapatok kivonásáról, Koszovó autonómiájáról, és ENSZ csapatok telepítéséről Koszovóba.^[3]

Ekkor azonban máig tisztázatlan okokból – valószínűleg amerikai kezdeményezésre – a márciusi aláírásra előkészített dokumentumokhoz egy kiegészítést csatoltak (Appendix B)^[4] melyben a procedúra részeként a NATO csapatok számára jogot adtak volna Szerbia egész területének, légterének, és felségvizeinek korlátlan használatára, beszállásolásra, táborok létesítésére, gyakorlatozásra. Valamint teljes immunitást a szerb törvények alól, és teljes és korlátlan nyomozati eljárási jogkört az állam egész területére. Mindezen feltételek elfogadása Szerbia esetében az állam szuverenitásának feladását, és NATO megszállást jelentett volna. A szerb és az orosz tárgyaló küldöttség mindezt visszautasította, és ragaszkodtak a szakértői tárgyalások során kimunkált keretekhez. A rambouillet-i egyezmény a kiegészítéssel együtt súlyosabb követeléseket tartalmazott mint az első világháborút kirobbantó 1914 osztrák-magyar ultimátum.

Az USA több kísérletet tett az ENSZ BT előtt Szerbia elleni beavatkozás megindítására, de az orosz vétó miatt kudarcot vallott. Ezen előzmények után 1999. március 24. a NATO, és az USA a BT felhatalmazás nélkül bombázni kezdte Szerbiát. Ez a cselekmény az ENSZ közgyűlés 1974/3314(XXIX) definíciója szerinti agressziónak minősült, de a BT az USA és a vétójoggal bíró NATO tagállamok miatt nem tudta elítélni. A bombázások katalizálták a helyzetet, és a korábbi korlátozott atrocitások helyett immár súlyos etnikai tisztogatások kezdődtek a térségben. A légiháború lezárásaként többé kevésbé a februári elvek alapján Koszovó ENSZ protektorátus alá került, az ENSZ BT 1244^[5] határozata alapján a tartomány helyzetét multilaterális tárgyalásokon kell rendezni.

A szerb csapatok kivonulása után az albán fegyveresek masszív etnikai tisztogatásba kezdtek, és 1999 óta mintegy 200 000 szerb, és cigány volt kénytelen elhagyni otthonát.^[6][7] A cigányok érintettsége jól mutatja, hogy többről volt szó mint a szerbek elleni bosszúról.

A koszovói sikeren felbuzdulva az UÇK megkísérelte a koszovói-modell alkalmazását a szomszédos Macedóniában is.^[8] Hajszál híján sikerült összeomlasztani a macedón kormányt, azonban Macedónia görög és NATO segítséget kért, így sikerült visszaverni a terroristák támadásait. Azonban a károk hatalmasak voltak: a romba döntött Lesoki^[9][10] templomtól az infrastrukturában okozott károkig.

[szerkesztés] Az Egyesült Nemzetek Szervezete igazgatásának időszaka

1999. június 10-én fogadta el az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa 1244-es számú határozatát, amely Koszovót átmeneti ENSZ igazgatás alá helyezte (UNMIK), és megbízta a NATO vezetésű békefentartó erőket (KFOR). Fontos, hogy ugyanekkor elismerte, hogy a Szerb Köztársaság utódja a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságnak.

Amikor a szerb csapatok távoztak, a szerb lakosság többsége, mintegy 200 000-280 000 ember, szintén elhagyta a tartományt. Gyakran elrabolták a szerbek vagyonát és folytatódott a helyben maradó szerbekkel és cigányokkal szembeni erőszak. A Szerbián belüli menekültek száma vitatott, a becslések szélső értékei: 65 000 és 250 000. Sok menekült szerb visszatért otthonába az UNMIK védelmében bízva. A Koszovóban maradt szerbek száma 120 000-150 000, gyakran célpontjai az önkényeskedésnek és hátrányos megkülönböztetésnek. Az Amnesty International szerint a háború öröksége a nők fokozódó szexuális kizsákmányolása.

2001-ben az UNMIK felállította a koszovói önkormányzat átmenetei intézményeit (PISG), beleértve a válaszott koszovói törvényhozó gyülést, az elnök és a miniszterelnök posztját. Koszovó első szabad, országos választását 2001 végén tartották (helyhatósági választásokat az előző évben).

2004 márciusában tört ki Koszovóban a háború utáni első etnikumközi összecsapás. 2004 folyamán a kezdeti jelentéktelen események fokozatosan nagyarányú zavargássá fajultak.

2006-ban nemzetközi tárgyalások kezdődtek Koszovó helyzetének végleges rendezéséről, a Biztonsági Tanács 1244-es határozata értelmében. 2006. februárban kezdődtek az ENSZ szervezésében a tárgyalások, amelyeket Martti Ahtisaari, ENSZ meghatalmazott vezetett. Bár technikai részletkérdésekben haladást értek el, a résztvevők mereven ellentétes álláspontot képviseltek Koszovó státusa ügyében.

2007 februárjában Ahtisaari megismertette javaslatát a belgrádi és pristinai vezetőkkel. A Biztonsági Tanács határozata alapján 'felügyelt függetlenséget' jvasolt a tartománynak. A határozattervezetet a Biztonsági Tanácsban támogatta az Amerikai Egyesült Államok, Nagy Britannia és a többi európai állam, de négyszer kellett átírni az orosz aggodalmak miatt, amelyek az állami függetlenség elvének aláásására vonatkoztak. Oroszország, amely a Biztonsági Tanács vétójoggal rendelkező öt állandó tagjának egyike, nem támogatott olyan határozatot, amely nem fogadható el Belgrád és a koszovói albánok számára egyaránt.

Az ENSZ-ben folytatott párhetes tárgyalás után az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannai és a Biztonsági Tanács többi európai tagja elvetette az Ahtisaari-tervet 2007. július 20-án, Oroszország biztonsági aggodalmai miatt. Augusztustól kezdve az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország szakértői tárgyalásokat kezdett arról, milyen is lenne az a rendezés, amelyet elfogad Belgrád is, Pristina is. Az orosz ellenkezés dacára az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország Koszovó függetlenségét kívánta. A függetlenségi nyilatkozat kihírdetését a koszovói albán vezetők elhalasztották a 2008. február 4-én tartott szerb elnökválasztás utánra. Az Európai Unió sok tagja és az Egyesült Államok félt attól, hogy túl korai függetlenségi nyilatkozat az ultranacionalista szerb jelöltet, Tomislav Nikolićot támogatja.

[szerkesztés] A 2008. évi függetlenségi nyilatkozat

A koszovói parlament 2008. február 17-én fogadta el a függetlenségi nyilatkozatot. A következő napokban számos állam (az Amerikai Egyesült Államok, Törökország, Albánia, Ausztria, Németország, Olaszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Taiwan, Ausztrália és mások) ismerték el a független Koszovót, bár Szerbia tiltakozott az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsában).

A Biztonsági Tanács megosztott maradt a kérdésben (2008. február 25.). A vétójoggal rendelkező öt állandó tag közül az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország elismerte Koszovót, míg Oroszország és a Kínai Népköztársaság törvénytelennek tekintette a függetlenség kikiáltását.

Az Európai Uniónak nincs hivatalos álláspontja Koszovó státusáról, bár az Unió jogászai továbbra is segítik Koszovó alkotmányának és nemzetközi polgári jogának kidolgozását. Manapság a NATO, az Európai Unió és az OECD legtöbb tagja elismeri Koszovó függetlenségét.

Koszovó szomszédságában közül csak Albánia ismeri el a függetlenségi nyilatkozatot. Horvátország, Bulgária és Magyarország, mindegyikük Szerbia szomszédja, közös álláspontra vár a függetlenség elismerésének ügyében.

[szerkesztés] Politikai és nemzetközi helyzete

Koszovó nemzetközi helyzete évek óta rendezetlen. Habár a tartomány nemzetközi jogilag az ENSZ felügyelete alatt Szerbia része, a szerb hatóságoknak mégsincs beleszólásuk a kormányzásba. A kormány felelősséggel tartozik az ENSZ kosovói békefenntartó missziójának (UNMIK). A kumanovói egyezmény és kosovói háborúnak véget vető, az ENSZ Biztonsági Tanácsának későbbi 1244-es határozata alapján a békét a NATO által vezetett KFOR (Kosovo Force) tartja fenn.

Az UNMIK már létrehozta a felügyelete alatt működő törvényhozó és végrehajtó testületeket, az ideiglenes kormányt és az ideiglenes államfői hivatalt. A közbiztonság fenntartása, az igazság- és a külügy irányítása szintén az UNMIK ellenőrzése alatt állt. A kosovói parlament 2001 novemberében, majd 2004-ben alakult meg. Ibrahim Rugovát 2002 márciusában választották a parlament, a kormány elnökévé és Prishtina polgármesterévé. A törvényhozó testület az UNMIK-kal egyetértésben bevezetett egy alkotmányos rendszert, egy vámtörvényt, valamint két büntetőtörvénykönyvet.

Az UNMIK forgalomba hozott olyan utazási dokumentumokat, amelyek az útlevél helyett használhatóak az azt elfogadó országokban. Bevezettek személyazonossági kártyákat és autómatricákat is, amelyek szintén csak ott érvényesek, ahol elfogadják azokat. A kosovói postai rendszer is csak megkötésekkel használható (a Kosovóba vagy Szerbiába címzett levelek nem feltétlenül érkeznek meg; az Egyetemes Postaegyesület éppen ezért a „Kosovo (UNMIK)” címzést javasolja [1]).

Habár a rendőrségnél az összes etnikum tagja dolgozhat (albán, szerb, cigány, bosnyák stb.), de főként a Kosovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) veteránjai közül kerülnek ki a hatósági személyek. A tartomány légterét a KFOR ellenőrzi. Az UNMIK az ENSZ zászlaját használja.

A kosovói parlament által elfogadott alkotmányos rendszer megerősítette az elvet, hogy a parlamentben az összes kisebbség képviselje magát. A 120 szék közül tíz a szerb, másik tíz a nem albán kisebbségeknek van fenntartva, míg a maradék 100 szék sorsa közvetlen választás útján dől el.

Mindezeken túl Koszovó gyakorlatilag megszállt terület. A legfőbb főhatalmat az UNMIK vezetője gyakorolja, és az állami funkciók java része is az UNMIK felügyelete alatt áll. Hatalmukat pedig mintegy 17 ezer katona biztosítja. Az albán nép egyelőre támogatja az idegen csapatok jelenlétét, kérdéses azonban hogy ez meddig marad így.

2007 februárjában a Vetëvendosje által szervezett békés felvonulásra román rendőrök gumilövedékekkel rálőttek. Két ember meghalt, nyolcvanan megsebesültek. Albin Kurtit az UNMIK rendőri erői őrizetbe vették, és háziőrizetben tartották. Albin Kurti az albán békés ellenállás képviselője, a Vetëvendosje alapítója. Fellépett a tartomány megszállása ellen, és békés ellenállásra buzdítja az albánokat az UNMIK ellen. Az Amnesty International súlyos kétségeit fejezte ki az albán aktivista letartóztatásának, és perének törvényességével kapcsolatban.^[11] Sokak szerint Albin Kurti az ENSZ politikai foglya volt.

[szerkesztés] A független Koszovó

2008. február 17-én a koszovói parlament egyoldalú lépésként kikiáltotta Koszovó függetlenségét.^[12]

A mai napig (2008.06.13.) 43 ország ismerte el Koszovó függetlenségét. (Továbbá Tajvan, amely maga nem tekinthető nemzetközileg teljes körben elismert államnak.) Szerbia és Oroszország, valamint 20 másik állam viszont elítéli a függetlenség kikiáltását.

A kikiáltás napján Afganisztán, Costa Rica, az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Albánia, Törökország és az Egyesült Királyság ismerte a független Koszovót. Az Európai Unió eddig nem tudott közös álláspontot kialakítani^[13], de a 27 tagállamból 20 elismerte.

Magyarország kormánya formálisan 2008. március 19. napján ismerte el önálló államként a Koszovói Köztársaságot, a 2034/2008 (III.19) sz. határozatában.^{[14] [15]}

• Lásd még: Koszovó függetlenségét elismerő országok listája

Koszovó elnöke, Fatmir Sejdiu 2008. június 15-én kihirdette Koszovó alkotmányának életbe lépését. Az alkotmány "független, szuverén, demokratikus, egységes és megoszthatatlan állammá" nyilvánította az országot. Belgrád elutasította az alkotmányt, a koszovói szerbek saját tartományi parlamentjük megalakítását jelentették be, amit június 28-án alakítanak meg. A koszovói kormány átveszi azokat a feladatokat, amelyeket eddig az ENSZ misszió végzett.^[forrás?]

[szerkesztés] Nemzetközi jogi álláspontok

A kialakul helyzet jogi értékelése vitatott. Két jelentősebb álláspont formálódott ki az utóbbi időben.

Mainstream

Az aktus jogilag érvénytelen mivel az ENSZ BT 1244. sz. határozata úgy rendelkezik az átmenetről, hogy a tartomány végső státusát tárgyalások révén bilaterális, vagy multilaterális egyezményben kell rendezni (uti possidetis elv). A népek önrendelkezési joga nem alkalmazható, ugyanis az csak a dekolonizációs folyamat keretében az államot nem alkotó népeket, nemzeteket illeti meg, nemzeti kisebbségeket nem. Amennyiben az adott nép már rendelkezik állammal akkor ezek a jogok az adott államra szállnak át. ^[16] Mivel albán állam már létezik, így kizárt az önrendelkezési jog alkalmazása, mely amúgy is a lex specialis derogat legi generali elv alapján inferior a BT határozathoz képest. Jogilag kérdéses az elismerések érvényessége, ugyanis jogellenes helyzetet érvényesen elismerni nem lehet. ^{[17] [18] [19] [20] [21]}

Kritikája:

A koszovói albánok 90 éve elkülönülve élnek albániai testvéreiktől, ezért ők már külön nép, tehát a népek önrendelkezési joga alkalmazható. Az 1244. határozat csak az átmenetről rendelkezik, nem a tartomány végső státusáról, ezért a tárgyalások kudarca után az alapokmányban garantált önrendelkezési jogot kell érvényesíteni.

Albán álláspont^[22]

Koszovónak az első balkáni háborút lezáró 1913-as Londoni egyezménnyel Törökországtól Szerbiához csatolása jogtalan, mivel a balkán liga agressziót követett el a Török birodalom ellen, és agresszió nem eredményezhet területi nyereséget. Ily módon a szerb igény nem megalapozott, Koszovó mintegy res nullius, így albánok jogszerűen kiálthatták ki a tartomány függetlenségét a népek önrendelkezési jogára hivatkozva.

Kritikája:

Egy adott szituációra mindig az akkor érvényes jogot kell alapul venni. A fenti érvelés pedig a mai jogi helyzet alapján értékel egy olyan szituációt, amely a korabeli nemzetközi jog alapján teljesen jogszerűnek mondható, hiszen az agressziót tiltó rendelkezések, az első világháború utánra datálhatóak. A másik probléma pedig az ENSZ BT 1244. sz. határozata amely tárgyalásos rendezést ír elő Szerbia területi integritásának elismerése mellett.

[szerkesztés] Zavargások

• 2008. február 18–19. Szerbiában kisebb zavargások zajlottak.
• február 19. Felgyújtottak két határátkelőt Szerbia és Koszovó között.
• február 21. Államilag szervezett tömegtüntetésen mintegy 150 ezren tüntettek Belgrádban, a szabad Koszovó ellen. Zárva maradtak az iskolák, az állami vasúttársaság ingyen szállította a tüntetőket a városba. Kora délután a demonstrálók egy kisebb csoportja behatolt az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének biztonsági okokból kiürített épületébe, melyet később fel is gyújtottak. Az Amerikai Egyesült Államok visszahívta hivatalnokait Szerbiából és az állampolgárai figyelmét is felhívta a hazautazásuk fontosságára. Ezenkívül megtámadták a horvát, a török, a bosznia-hercegovinai, a belga, a kanadai és a német nagykövetség épületét is. ^[23] A rendőrség könnygázt is bevetett a randalírozók ellen. Egy halott és 150 sebesült a zavargás következménye. ^[24]
• február 22. Ötezer szerb indult meg délután a Koszovó északi részén fekvő Kosovska Mitrovica albánok lakta részébe. Az ENSZ rendőrei könnygázzal próbálják megfékezni a szerb tüntetőket. Az etnikailag kettéosztott városban öt napja tartanak a demonstrációk.^[25]
• február 28. A Koszovóban szolgáló szerb rendőrök megtagadták az engedelmességet az új állam kormányának és kijelentették, hogy az ENSZ-nek tartozzanak engedelmességgel. Emiatt tüntetésekbe kezdtek. A koszovói kormány felmentette ideiglenesen a szerb rendőröket és akik a tüntetésekben részt vettek, azoktól elvették fegyverüket és jelvényeiket.
• március 17. Hatvanhárom ENSZ-rendőr és mintegy hetven koszovói szerb sérült meg reggel a Kosovska Mitrovicában lezajlott zavargásokban

[szerkesztés] Népessége

Albánok alkotják az ország lakosságának majdnem 90%-át. Az albán bevándorlás, a többi nép kivándorlása, valamint a magas születési szám következtében egyenletesen nőtt az albán lakosság aránya a tartományban. A lakosság nagy része a háború alatt menekültté vált, de a legtöbb albán gyorsan visszatért otthonába. A konfliktus következményeként mintegy 200 ezer nem albán, különösen szerbek és cigányok kényszerültek elhagyni a tartományt, hogy megmeneküljenek az újra felerősödő erőszakhullámtól. Ez a balkáni háborúk történetének talán egyik legnagyobb etnikai tisztogatása volt.^[forrás?] Lerombolt templomok^[26], és elnéptelenedett falvak sora jelzi az UNMIK kudarcát. Albán források szerint ez a gazdasági nehézségeknek tudható be inkább.

A Koszovói Statisztikai Hivatal 2000-es felmérése [2] szerint Koszovó teljes népessége 1 970 000, a következő eloszlással:

• 88% albán (1 733 600)
• 7% szerb (173 900)
• 3% bosnyák és muszlim (59 100)
• 2% cigány (39 400)
• 1% török (19 700)

Az erőszakos cselekmények tovább csökkentették a nem albánok számát a felmérés óta, és sokan azok közül, akik maradtak, most menekülttáborokban vagy jól védett településeken élnek.

[szerkesztés] Vallási megoszlás

A koszovói háború előtt több mint 500 mecset volt és sok szufi (szúfizmus) tekke (imahely). Ezek felét a háborúban megsemmisítették. A háború óta többségüket újra építették, és vahabita támogatással számos új mecset épült, és épül. Az imámokat Prishtinában képzik. Koszovóban mintegy 65 000 katolikus is él, akik albánok vagy horvátok. Macedónia önállósodása óta 55 pap látja el a híveket egy apostoli adminisztratúra kötelékében, amely közvetlenül a Szentszék alá rendelt. A püspök Dode Gjergji (1963). A térségben Albániához hasonlóan aktívak a ferencesek. Az ortodoxok püspöke Artemije Radosavljević (1935) a raskoprizreni eparchátus élén (Eпархија рашкопризренска). Ő képviseli a tárgyalásokon a szerb kisebbséget. Az ortodox templomok jó részét 1999 és 2000 között lerombolták, sok ortodox papot is meggyilkoltak^[27]. Koszovó lakosságának mintegy 90%-a szunnita.

[szerkesztés] Gazdaság

Koszovó gazdasága nagyon fejletlen, korábban Jugoszlávia legelmaradottabb része volt. Még Albánia is jobb gazdasági helyzetben van nála Európában. Ipara szinte nincs. Legfőbb bevételi forrása a cigaretta- és üzemagyag-csempészet. A külföldön vendégmunkásként dolgozó koszovóiak hazautalt pénze is komoly bevételt jelent. Jelentős a korrupció.

Koszovó ugyanakkor ásványkincsekben bővelkedik. Az ón, és az ólom világpiaci árának szárnyalása komoly perspektivákat nyit az ásványkincsek hasznosítása terén. A Trepça komplexum és egyéb bányák óriási üzleti lehetőségeket rejtenk.

[szerkesztés] Pénzneme

Az UNMIK (ENSZ koszovói békefenntartó misszió) 2001-ben egy pénzügyi reform keretében bevezette a tartományban az eurót, mint hivatalos pénznemet. Feladata a korábban széles körben használt német márka leváltása volt, amely az 1999-es háború előtt ténylegesen használt pénznem volt. Ennek ellenére, a szerb dinár maradt a hivatalos fizetőeszköz, noha leginkább csak a koszovói szerbek által lakott területeken használják. Ezeken kívül csak elszórtan van forgalomban. A kereskedelemben főként euróban számolnak, a koszovói közigazgatás kizárólag eurót fogad el, és az összes kereskedelmi banknak is euró az elsődleges pénzneme. A többi nemzetközi pénznem közül az USA dollár és a svájci frank a legelterjedtebb.

[szerkesztés] Jegyzetek

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• A hvg.hu koszovói melléklete (Háttér, cikkek, fotógalériák)
• Térképek a független Koszovóról
• A franciák ismerték el először Koszovót, Index.hu cikk Koszovó elismeréséről, 2008.február 18.
• Emberek, a Föld gömbölyű!, Index.hu cikk Koszovó függetlenségének kikiáltásáról, 2008. február 17.
• Kitekintő.hu Koszovóval kapcsolatos cikkgyűjteménye
• Koszovó függetlensége a vajdasági magyarok számára is következményekkel járhat – Angol elemzés a Kanadai Magyar Hírlapban, magyar kivonattal
• A legfrissebb hírek Koszovóról
• Információk, adatok Koszovóról
• New Kosova Report – Kosovo News and Views Portal
• Koszovó története és gazdasága
• Általános információk Koszovóról albán szemszögből (kritikusan kezelendő, erősen elfogult)
• Interjú egy koszovói menekülttel
• Képek a koszovói mészárlásokról
• Koszovó-térkép
• Jelentés a Koszovó tárgyalások állásáról 1999. február 23.
• A Rambouilleti egyezmény szövege
• Az ÉS publikációja a Macedóniai helyzetről
• Az amarodrom cikke a cigányok elleni albán kegyetlenkedésekről
• Az ENSZ BT 1244. számú határozata Koszovó státusáról.
• A "memorandum"
• Ioannis Natsis tanulmánya az UNMIK koszovói működéséről
• A koszovói szerbek oldala (kritikusan kezelendő, erősen elfogult)
• A freedomhouse Koszovó jelentése
• Demográfiai változások Koszovóban az elmúlt évszázadokban