Eritrea
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
|
|||||
| Himnusz: Ertra, Ertra, Ertra | |||||
 |
|||||
| Főváros | Aszmara | ||||
| Államforma | köztársaság | ||||
| - Elnök | Isaias Afewerki
|
||||
| Hivatalos nyelv | Tigrinya, arab, angol |
||||
| független | Etiópiától | ||||
| - korlátozott | 1991. május 29. | ||||
| - Teljes | 1993. május 24. | ||||
| Terület | |||||
| - Összes | 121 320 km² (97.) | ||||
| Népesség | |||||
| - 2005 évi becslés | 4 561 599 (115.) | ||||
| - Népsűrűség | 38 fő/km² | ||||
| GDP | |||||
| - Összes | |||||
| - Egy főre jutó | |||||
| HDI () | (.) – | ||||
| Pénznem | Eritreai nakfa (ERN) |
||||
| Időzóna | EAT (UTC+3) | ||||
| Internet TLD | .er |
||||
| Nemzetközi gépkocsijel | ER | ||||
| Hívószám | +291 |
||||
|
|||||
Eritrea egy állam Kelet-Afrika területén. Északon a Vörös-tenger és Szudán, keleten a Vörös-tenger, délen Dzsibuti és Etiópia, nyugaton pedig Szudán határolja. Eritrea Afrika és az egész világ egyik legszegényebb országa.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Földrajz
[szerkesztés] Domborzat
- Nyugaton az Etióp-magasföld hegyei határolják, keleten keskeny tengerparti síkság terül el a Dahlak-szigetekkel, amelyet délen a
Danakil Alpok vulkánjai kísérnek.
- Legmagasabb pontja: Soira 2989 m.
[szerkesztés] Vízrajz
Legjelentősebb folyók: Baraka, Mash.
[szerkesztés] Éghajlat
[szerkesztés] Élővilág, természetvédelem
[szerkesztés] Nemzeti parkjai
[szerkesztés] Természeti világörökségei
[szerkesztés] Történelem
[szerkesztés] Őskor
1955-ben olasz tudosók találták meg Eritreában a legrégebbi hominidát. Ez kapcsolatot teremt a homo erectus és az archaikus homo sapiens között. A koponya egymillió éves. 1999-ben Massawától déle, a Zula-öbölnél felfedezte az emberiség minden valószínűség szerint legrégebbi halászeszközeit. Obszidiánból készültek 125 000 évvel ezelőtt, a paleolitikumban. Mezolitikus barlangfestmények Észak- és Közép-Eritreában bizonyítják korai vadász-gyűjtögetők jelenlétét a régióban.
[szerkesztés] Ókor
Eritreában a mezőgazdaság, a városi élet és kereskedelem legkorábbi bizonyítékait az ország nyugati részén találták az i. e. 3500 körüli időből. Régészeti bizonyíték van arra, hogy az itteni lakosság kapcsolatban állt a Nílus völgyével, Egyiptommal és Núbiával. Az egyiptomi források szintén megemlékeznek a városról. Ez a vidék volt Punt országa és a tömjénről volt híres. Az egyiptomiak az i. e. XXV. század elején expedíciót indítottak ide. Részletesebb leírás maradt fenn az i. e. XV. században, Hatsepszut fáraónő idejében indított expedícióról.
A felföldön, az Anseba folyó mellett fekvő Sembel ma Aszmara elővárosa. Ez az i. e. IX. századból származó régészeti lelőhely. Mezőgazdaságon alapuló városi élet volt itt, kereskedtek a Vörös tengeren át a mai Jemen lakóival és az Anseba folyó mentén haladó karavánúton át a Nílus-völgy civilizációival. Ebből az időből több városból maradt emlék (feliratok, kézműves termékek, emlékművek, épületek, stb.), jelezve, hogy a központi felföld és a közeli partvidéken kialakult Sába királysága. Az ősi helyeken páratlan épületek maradtak fenn.
Az i. e. VIII. században alapították D'mt királyságot a mai Eritrea és Észak-Etiópia területén Ennek fővárosa Yeha volt Észak-Etiópiában. Kiterjedt kapcsolatai voltak a mai Jemennel. Az i. e. V. században lehanyatlott D'mt és felemelkedett Akszum állam, amelyik szintén Eritreában és az Etióp Felföld északi részén feküdt. Ez az i. e. IV. században megerősödött, i. sz. I. században jelentős hatalommá vált, a III. században pénzt vertek itt, a IV. században áttért a kereszténységre, Örményország után a világ második állama volt, ahol a kereszténység államvallásá vált, az első ország, ahol pénzérmére a kereszt jelét verték. Mani szerint a világ négy legnagyobb civilizációjának egyike volt Kína, Perzsia és Róma mellett. A VII. században az iszlám átterjedt Arábiából a Vörös-tengeren át, Akszum Vörös-tengeren folytatott kereskedelme és vele együtt hatalma lehanyatlott, az állam központja a felföld közepére került, a mai Etiópiába.
[szerkesztés] Középkor
A középkorban az Akszumi Királyság szétesését követően a mai Eritreában törzsi államok alakultak. Viszonyuk nem volt békés.
A Szulejmán szultán által vezetett török sereg 1557-ben hódította meg Masszavát, és felépítette a mai óvárost. Ugyanakkor foglalták el a törökök Hergigo és Debarwa városokat., valamint Yeshaqot. Szulejmán erői mélyen behatoltak dél és délnyugati irányban Etiópia Tigre tartományába, mielőtt visszaverték őket. Yeshaq etióp támogatással elűzte a megszálló törököket, de később török támogatással kétszer is fellázadt az etióp császár ellen. 1578-ban minden lázadás véget ért, a törökök elhagyták Masszava és Hergigo kikötőket és azok környezetét. Maradék birtokaik 1865-ben egyiptomi, 1885-ben olasz kézre kerültek.
[szerkesztés] Gyarmati időszak
Giuseppe Sapetto római katolikus pap a Rubattino genovai hajózási társaság számára 1869-ben megvásárolta Assab település Obock szultánjától, aki akkoriban török vazallus volt. Ebben az évben nyitották meg a szuezi csatornát. Az Afriáért folyó versenybe Olaszország mint az egyik európai gyarmatosító hatalom szállt be, birtokokat szerzett a korabeli világ legforgalmasabb hajózási útvonala mentén fekvő stratégiai jelentőségű partvidéken. Az olasz parlament jóváhagyásával az olasz állam megvásárolta a Rubattino társaság birtokait és kiterjesztette azokat északon a Vörös-tenger partvidékére és Masszavára, elszigetelve és hamarosan megszerezve az előző "egyiptomi" birtokokat. Az olaszok erősebb ellenállással az eritreai felföldön találkoztak IV. Johannész etióp császár behatoló csapatai részéről.
1890 Újév napján a mai Eritrea területét olasz gyarmattá nyílvánították. Francesco Crispi olasz mininszterelnök ezzel megtette az első lépést Etiópia gyarmatosítása felé. Menelik császár, aki leverte elődjét, IV. Johanneszt, egyesítette Abesszíniát, Etiópiát és a környező területeket, elutasította az olasz védnökség elfogadását, hadat üzent Olaszországnak és megverte őket az aduai csatában 1896-ban. Az Asszab és Masszava körüli északi területek olasz kézen maradtak Eritrea néven. Ennek jelentése "a Vörös-tenger országa" és Crispi küldötte, Carlo Dossi nyelvész és író javasolta. Ezzel megszületett a mai Eritrea, míg Etiópia többi része Menelik ellenőrzése alatt maradt.
1936-ban Olaszország Mussolini és a fasizmus uralma idején ismét megkísérelte Etiópia gyarmatosítását. Menelik unokaöccse, Hailé Szelasszié császár elleni harcban bevetett vegyi fegyverek ügye nemzetközi botrányt robbantott ki. 1936-ban Benito Mussolini olasz diktátor által létrehozott Olasz Birodalomban Olasz Kelet-Afrika egyesítette Eritreát, Etiópiát és Olasz-Szomáliát. Az olasz uralom alatt Eritreában bizonyos mérvű iparosítás következett be és modern ifrastruktúrát építettek ki (utakat és az Eritreai Vasútat).
Az olaszok 1941-ben vereséget szenvedtek a szövetségesektől és Eritrea ideiglenesen brit igazgatás alá került. A legjobb olasz gyarmati egységek az eritreai aszkárik voltak. Ők aktívan támogatták a britek ellen harcoló olasz gerillákat 1941-től 1943-ig. A háború után az Egyesült Nemzetek Szervezete hosszasan vizsgálta Eritrea helyzetét, mert a szuperhatalmak mindegyike be kívánta biztosítani saját jövendőbeli helyzetét. Nagy-Britannia, az akkori adminisztrátor, azt javasolta, hogy osszák meg Eritreát Szudán és Etiópia között, különválasztva annak muszlim és keresztény lakosságát. Az ötletet határozottan elvetették az eritreai politikai pártok és az Egyesült Nemzetek Szervezete is. Közgyűlés 46/10 arányban arra szavazott, hogy Eritrea váljék szövetségi országgá Etiópiával legkésőbb 1950. december 2-ig. Eritreának saját törvényhozása és közigazgatása lett, képviselői az etióp parlament kéviselőivel együtt szövetségi parlamentet alakítottak.
[szerkesztés] Függetlenségi harc
1961-ben megkezdődött az 30 évig tartó eritreai függetlenségi mozgalom. Ekkor diákok békés tüntetést tartottak az emberi jogok és Eritrea autonómiájának megsértése miatt. Erre Hailé Szelasszié etióp császár heves elnyomó intézkedésekkel válaszolt, feloszlatta az államszövetséget, 1962-ben Eritreát Etiópia 14. tartományának nyílvánította. Az eritreaiak megalapították az Eritreai Felszabadítási Frontot (ELF) és fellázadtak. AZ ELF kezdetben a muszlim kisbirtokosok konzervatív mozgalma volt, amit támogattak az olyan arab szocialista kormányok, mint Szíria és Egyiptom. Etiópia császári kormányát az Amerikai Egyesült Államok támogatta. Az ELF belsőleg megosztott volt vallási, nemzetiségi, nemzetségi alapon és időnként személyiségek és ideológiák szerint is. Gyenge és széttagolt volt, amikor megalakult az Eritreai Népfelszabadítási Front (EPLF).
Az EPLF marxista alapról elutasította a nemi, vallási vagy etnikai alapon való megkülönböztetést. Vezetői Kínában tanultak. Egyre jobban támogatta az eritreai diaszpóra. A két szervezet között heves harcok folytak az 1970-es évek végén és az 1980-as években, hogy melyikük jusson meghatározó szerephez Eritreában. Az ELF továbbra is dominált az eritreai vidéken az 1970-es években, amikor a függetlenségi mozgalom közel került a győzelemhez Etiópia belső zavarai miatt. Ezeket a zavarokat a monarchia elleni szocialista forradalom váltotta ki.
Az ELF támogatottsága nőtt, amikor letették Etiópai amerikaiak által támogatott császárát és a Derg került hatalomra. Ez egy marxista junta volt, a Szovjetunió és más kommunista országok támogatták. Folytatta az eritreai "szeparatisták" elleni harcot, növekvő szenvedéllyel, egyre inkább katonai eszközökkel. Az eritreai ellenállás fokozatosan kiszorította őket Eritrea vidéki területeiről, különösen az ország északi részéből, ahol a szudáni határ mentén a felkelők legfontosabb utánpótlási útvonalai húzódtak. Nakfa északi város bombázása és ostroma az eritreai ellenállás szimbóluma. (Erről nevezték el az eritreai pénzt.)
Az EPLF jelentőségét az 1980-as években megnövelte, hogy az etióp fegyveres ellenállás szövetséget kötött vele. Ez meggyengítette az ELF-t, de nem szűntette meg. Mivel maga is marxista orientációjú volt, sem az EPLF, sem az etióp ellenállási mozgalom nem tudott számottevő nyugati vagy arab támogatást szerezni a szovjetek által támogatott etióp katonai rendszerrel szemben. Egyébként ezek a mozgalmak voltak a legjelentősebb marxista mozgalmak Afrikába a Szaharától délre, Dél-Afrikától északra. Az EPLF fegyverzete leginkább az etióp hadseregtől zsákmányolt fegyverekből állt, ezen kívül az eritreai diaszpóra támogatta politikailag és pénzügyileg, valamint az Etiópiával ellenséges viszonyban lévő szomszéd országokkal alakult ki együttműködés. Ilyen volt Szomália és Szudán, bár az utóbbival voltak rövid, ellenségeskedő időszakok.
Aszály, éhínség és az etióp hadsereg heves támadásai sok emberéletet követeltek - több, mint másfél millió ember menekült Szudánba. Miközben az Etiópiának nyújtott szovjet támogatás csúcspontját érte el, súlyos vereségeket szenvedtek Eritreában és Etiópiában a kormányellenes lázadók, az EPLF két legnagyobb és döntő győzelmét egyedül, támogatás nélkül érte el. 1985-ben egy eritreai elit kommandó beszivárgott az etióp és szovjet kézen lévő aszmarai légitámaszpotra és elpusztított 30 sugárhajtású gépet, miközben közülük csak egy ember sebesült meg. 1988-ban pedig, amikor az etióp hadsereg nagyarányú katonai támadást indított az eritreai lázadók ellen, az etióp hadsereg egyharmadát megsemmisítették Afabet észak-eritreai városnál.
A Szovjetunió 1989-ben felbomlott. Megszűnt beavatkozása az etióp háborúba. Eritreai lázadók előrenyomultak, elfoglalták Masszava kikötőjét és üzemen kívül helyezték az ottani etióp és szovjet haditengerészeti támaszpontot. 1990-ben és 1991 elején szinte a teljes eritreai terület az EPLF kezére került a főváros kivételével, amelynek az utolsó évben az egyetlen összeköttetése Etiópiának a kormány kezén lévő részével a légihíd volt. 1991-ben etióp és eritreai lázadók közösen ostromolták meg az etióp fővárost, ahonnan Megisztu Hailé Mariam etióp elnök Zimbabwébe menekült. Ott él ma is, mert elutasították Eritrea és Etiópia kiadatási kérelmeit.
Az etióp hadsereg végül kapitulált, Eritrea teljes egészében eritreai kézre került 1991. május 24-én, amikor a lázadók bevonultak Aszmarába és az etióp lázadók az eritreaiak támogatásával átvették a hatalmat Etiópiában. Az új etióp kormány hozzájárulásával Eritreában nemzetközi felügyelettel népszavazást tartottak a függetlenségről 1993 április végén, és a szavazók túlnyomó többsége a függetlenséget választotta. 1993. május 24-én kiáltották ki a függetlenséget.
[szerkesztés] Függetlenség
Bővebben: Eritreai-etióp háborúA függetlenség kikiáltásakor az EPLF vezetője, Isaias Afewerki lett Eritrea ideiglenes államfője és az Eritreai Népfelszabadítási Front (későbbiekben Demokrácia és Igazság Népfrontja) alakított kormány.
Szembesülve a korlátozott gazdasági erőförrásokkal és a több évtizedes háború következményeivel, kormány helyreállítási és honvédelmi programot hírdetett. Férfiakból és nőkből munkahadsereg alakult. Kombinálta a katonai szolgálatot az ujjáépítéssel, a mezőgazdasági munka tanításával növelte az ország elelmiszerellátásának biztonságát.
A kormány, figyelemmel az ország gazdasági helyzetére és életszínvonalára, 2%-os jövedelemadót vezetett be, miközben Eritrea minden polgárának megadta a teljes gazdasági jogot (földtulajdonlás és vállalkozás szabadsága), támogatta bárhol élő eritreaiak és külföldiek beruházását az idegenforgalomba vagy más üzletekbe.
Szomszédaival komplikált viszonyban volt Eritrea. 1994-ben Eritrea megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Szudánnal, arra hivatkozva, hogy az iszlám terrorista csoportokat támogat Eritrea destabilizálásának céljával. Mindkét ország a másikat vádolta lázadó vagy "terrorista" csoportok támogatásával, külföldi támogatást keresett a másik destabilizálásához. A diplomáciai kapcsolatokat tíz év után 2005-ben állították helyre.
1996-ban Eritrea rövid háborúba bonyolódott Jemennel egy tengeri határvita miatt, amit a Hágai Nemzetközi Bíróság döntése 1998-ban oldott meg. Azután a két állam kapcsolata normalizálódott.
A független Eritreára a legsúlyosabb hatással az Etiópiával újjáéledt ellenségeskedés volt. 1998-ban határháború tört ki Badme város hovatartozása ürügyén. A háború 2000-ben az Algírban egyezmény aláírásával ért véget, amely független, ENSZ ellenőrizte határkijelölő bizottság kiküldését írta elő a két ország közötti határ világos megállapítására és megjelölésére. Ennek megtörténtéig a vitatott határszakasz mentén eritreai területen 25 km széles demilitarizált ütköző övezetet jelöltek ki, amelyet az Egyesült Nemzetek békefenntartói ellenőriznek. Etiópia visszavonult az 1998 májusi megindulási állásaiba Badme környékén. A határkijelölő bizottság munkájának végeztével a békefenntartók megbízatása is megszűnik az egyezmény szerint. Ez a bizottság 2002 áprilisában Eritreának juttatatta Badmét. Ezt Etiópia elutasította, így a békefenntartók megbízását meghosszabbították, folytatódik a feszültség a két ország között, de nem szakadtak meg köztük a diplomáciai kapcsolatok.
Dzsibutival a diplomáciai kapcsolat 1998-ban az etióp határháború idején rövid időre megszakadt, mert Dzsibúti bennsőséges viszonyban volt Etiópiával a háború alatt. 2000-ben a diplomáciai kapcsolat helyreállt, de Eritrea továbbra is vitatja Dzsibuti háború alatti szerepét.
[szerkesztés] Államszervezet és közigazgatás
[szerkesztés] Alkotmány, államforma
[szerkesztés] Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás
Az országban a People's Front for Democracy and Justice (PFDJ) nevű párt dominál.
Az ország elnöke egyben a miniszterelnök is. A kormány 16 miniszterből áll.
A népi gyűlés 150 fős.
[szerkesztés] Politikai pártok
[szerkesztés] Közigazgatási felosztás
Eritreában 6 tartomány van:
 |
Tartomány neve | Székhelye | |
| 1. | Maekel (Központi) |
Aszmara | |
| 2. | Debub (Déli) |
Mendefera | |
| 3. | Gash-Barka | Barentu | |
| 4. | Anseba | Keren | |
| 5. | Semienawi Kayih Bahri (Északi Vörös-tengeri) |
Massawa | |
| 6. | Debubawi Kayih Bahri (Déli Vörös-tengeri) |
Assab |
[szerkesztés] Védelmi rendszer
[szerkesztés] Népesség
[szerkesztés] Általános adatok
A főváros, Aszmara lakossága közel 514 ezer fő. A teljes népesség: 4 466 000 fő. Az átlagos népsűrűség 34 fő/km². A népességnövekedési ráta igen magas: 3,8%. A várható átlagos élettartam 57 év. Csecsemőhalandósági ráta: 73,6‰.
[szerkesztés] Legnépesebb települések
Bővebben: Eritrea városai[szerkesztés] Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás
Népek: tigrinya 50%, tigre 22%, kunama 18%, afar 4%, arab 6%. Vallások: mohamedán 50%, kopt keresztény 40%, egyéb 10%.
[szerkesztés] Szociális rendszer
[szerkesztés] Gazdaság
[szerkesztés] Általános adatok
A világ egyik legszegényebb agrárországa. Az 1998 és 2000 között Etiópiával vívott háború is sokat ártott az ország gazdasági életének. A fő gazdasági tevékenysége a halászat és a nomád pásztorkodás. A tengerparti területeken jelen van a gyöngyhalászat és a sólepárlás is. Kikötője, Aszeb jelentős tranzitforgalmat bonyolít le, az itt található kőolajfinomító termékeit Etiópia vásárolja. Másik jelentős tengeri kikötője Maszava.
[szerkesztés] Gazdasági ágazatok
[szerkesztés] Mezőgazdaság
[szerkesztés] Ipar
[szerkesztés] Kereskedelem
[szerkesztés] Az országra jellemző egyéb ágazatok
[szerkesztés] Közlekedés
[szerkesztés] Kultúra
[szerkesztés] Oktatási rendszer
[szerkesztés] Kulturális intézmények
[szerkesztés] Tudomány
[szerkesztés] Művészetek
[szerkesztés] Hagyományok, néprajz
[szerkesztés] Gasztronómia
[szerkesztés] Turizmus
[szerkesztés] Sport
[szerkesztés] Ünnepek
[szerkesztés] Külső hivatkozások
 |
Az Afrikai Unió tagállamai | |
|---|---|---|
|
Algéria • Angola • Benin • Bissau-Guinea • Botswana • Burkina Faso • Burundi • Comore-szigetek • Csád • Dél-afrikai Köztársaság • Dzsibuti • Egyenlítői-Guinea • Egyiptom • Elefántcsontpart • Eritrea • Etiópia • Gabon • Gambia • Ghána • Guinea • Kamerun • Kenya • Kongói Köztársaság • Kongói Demokratikus Köztársaság • Közép-afrikai Köztársaság • Lesotho • Libéria • Líbia • Madagaszkár • Malawi • Mali • Mauritánia • Mauritius • Mozambik • Namíbia • Niger • Nigéria • Nyugat-Szahara • Ruanda • São Tomé és Príncipe • Seychelle-szigetek • Sierra Leone • Szenegál • Szomália • Szudán • Szváziföld • Tanzánia • Togo • Tunézia • Uganda • Zambia • Zimbabwe • Zöld-foki Köztársaság |
||
