ACP-országok
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Az ACP-országok (angol rövidítés: African (afrikai), Caribean (karibi) és Pacific (csendes-óceáni) szavakból) az Európai Közösséggel, illetve annak utódjával, az Európai Unióval együttműködési megállapodást kötő harmadik világbeli országok csoportját jelentik.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Szerződések
[szerkesztés] A Loméi szerződés
1975-ben, Togo fővárosában írták alá az Európai Unió és a 71 fejlődő ország gazdasági együttműködését segíteni hivatott szerződést. Az európai országok célja a szerződés aláírásával az volt, hogy a gyarmati idők elmúltával is biztosítani tudják az ipar számára szükséges nyersanyagokat, illetve továbbra is jó pozíciókat alakíthassanak ki a fejlődő országok növekvő piacain. A szerződést aláíró fejlődő országok elsősorban az Unió által felkínált fejlesztési forrásokra és az egyes termékeik számára megnyíló közösségi piacokra számítottak.
A loméi szerződésben az EU egyoldalúan vámmentes kereskedelmet biztosított a fejlődő országok mezőgazdasági termékei számára. Az EU kidolgozott egy pénzügyi stabilizáló mechanizmust (STABEX) is, amellyel az exportra kerülő mezőgazdasági termékek áringadozásából keletkező károkat enyhítik.
[szerkesztés] A Cotonoui Szerződés
A benini Cotonouiban, mely az ország közigazgatási és kulturális központja, 2000-ben az ACP-országok száma 77-re bővült. Az aláíró államok már nem csak gazdasági, hanem fejlesztési és politikai partnerséget is kötöttek az EU-val.
[szerkesztés] Az ACP-országok
[szerkesztés] Afrika
Angola, Benin, Botswana, Bissau-Guinea, Burkina Faso, Comore-szigetek, Csád, Dél-afrikai Köztársaság, Dzsibuti, Egyenlítői-Guinea, Elefántcsontpart, Eritrea, Etiópia, Gabon, Gambia, Ghána, Guinea, Kamerun, Kenya, Kongói Köztársaság, Kongói Demokratikus Köztársaság, Közép-afrikai Köztársaság, Lesotho, Libéria, Madagaszkár, Malawi, Mali, Mauritánia, Mauritius, Mozambik, Namíbia, Niger, Nigéria, Ruanda, São Tomé és Príncipe, Seychelle-szigetek, Sierra Leone, Szenegál, Szomália, Szudán, Szváziföld, Tanzánia, Togo, Uganda, Zambia, Zimbabwe
[szerkesztés] Karib-térség
Antigua és Barbuda, Bahama-szigetek, Barbados, Belize, Dominikai Közösség, Dominikai Köztársaság, Grenada, Guyana, Haiti, Jamaica, Kuba, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, Suriname, Trinidad és Tobago
[szerkesztés] Csendes-óceáni térség
Cook-szigetek, Kelet-Timor, Fidzsi-szigetek, Kiribati, Marshall-szigetek, Mikronézia, Nauru, Niue, Palau, Pápua Új-Guinea, Szamoa, Salamon-szigetek, Tonga, Tuvalu, Vanuatu