Porajmos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Újonnan érkezett cigányok a belzeci megsemmisítő táborban

A porajmos, porrajmos (ejtsd: porajmosz; a romani poraimos „elpusztítás, elnyeletés” szóból) vagy cigány holokauszt a II. világháborúban a nácik által a cigányok körében végrehajtott etnikai tisztogatás. Mivel a cigányság kevésbé volt szervezett, mint a zsidóság, és mivel sokukat mindenféle nyilvántartásba vétel nélkül gyilkolták meg, az áldozatok számát nehezebb megállapítani; a becslések 200 000-től 2 000 000-ig terjednek. A zsidó holokauszt árnyékában a porajmos sokáig ismeretlen maradt a közvélemény előtt. Helmut Schmidt német kancellár 1982-ben elismerte ugyan a porajmos, a cigány holokauszt tényét,^[1] de a cigányságot csak az 1990-es évek elején, Ian Hancock angliai roma polgárjogi aktivista publikációi nyomán kezdték a náci rendszer áldozatai közé számítani. A cigány holokauszt emléknapja augusztus 2.

[szerkesztés] A cigányok a náci ideológiában

A vándorló életmódot folytató cigányok 1000 körül hagyták el Indiát és a 12–13. század környékén érték el a Balkán-félszigetet, a 15. században Közép-Európát, s lassan elterjedtek az egész kontinensen. A többségi társadalmaktól kultúrájában, nyelvében is elkülönülő cigányok vándorló karavánjait évszázadokon keresztül számos előítélet övezte szerte Európában, s le- vagy kitelepítésükre is számos kísérlet történt. Így a 20. században könnyűszerrel váltak a faji tisztaságot hirdető nácik természetes célpontjaivá is, bár ennek is megvoltak a maga közvetlen előzményei. A 19. század végi Bajorországban 1899-ben létrehoztak egy a cigányság genealógiai adatait, fényképeit és ujjlenyomatait gyűjtő intézetet Nachrichtendienst in Bezug auf die Zigeuner néven, 1927-ben pedig külön a cigányok számára rendszeresített, az ujjlenyomatot is tartalmazó személyi igazolványt vezettek be.^[2] Másfelől azonban a náciknak súlyos dilemmával kellett szembenézniük: az ekképpen stigmatizált cigányok az indiai árják leszármazottai, és nyelvük, a romani az indoárja nyelvek egyike.^[3]

A probléma megoldását Hans Günther, a fajelmélet egyik fő ideológusa, egyébként a Jénai Egyetem szociálantropológusa találta meg: szerinte a cigányság az árják azon alsóbb osztályaiból származik, amelyek keveredtek az árják vándorlása során érintett, alacsonyabb rendű népekkel, például a dravidákkal, a szemitákkal és a törökökkel. Szegénységüket és nomád életmódjukat e keveredés következményének tartotta, és így az árják faji tisztaságát fenyegető tényezőknek tekintette őket.^[4]

A probléma alaposabb tanulmányozására a nácik 1936-ban felállították a Fajhigiéniai és Népességbiológiai Kutatóegységet (Rassenhygienische und Bevölkerungsbiologische Forschungsstelle), Robert Ritter vezetésével; a szervezet feladata a „cigánykérdés” (Zigeunerfrage) alaposabb tanulmányozása és egy cigánytörvény megalkotása volt. A szervezet, miután számos interjú és orvosi kutatás keretében genealógiai és genetikai adatokat gyűjtött, megállapította, hogy a cigányság nagy része veszélyt jelent a német faj tisztaságára, és eliminálni kell őket. A maradékról – elsősorban a szintó és a lalleri népcsoportok tagjairól, akik az európai cigányság mintegy tíz százalékát tették ki – nem hoztak döntést, bár több javaslat is született. Heinrich Himmler például egy távoli rezervátum felállítását javasolta, ahol a romák zavartalanul folytathatják nomád életstílusukat.

[szerkesztés] Üldöztetés és megsemmisítés

1935. november 26-én a zsidók és „árják” közötti házasságot megtiltó 1935-ös nürnbergi törvényeket a cigányokra is kiterjesztették, majd 1936. március 15-én a cigányoktól is megvonták a szavazati jogot. Május 22-én több száz berlini romát, többségükben szintót telepített ki a rendőrség a Marzahnnál kijelölt karavántáborba.^[5]

Az 1940-es évekre a Harmadik Birodalom cigánysága hamarosan a zsidósághoz hasonlóan embertelen megaláztatást és méltánytalanságokat volt kénytelen elviselni. A zsidókhoz hasonlóan a cigányokat is gettókban különítették el, 1940. január 30-án például döntés született arról, hogy 30 ezer németországi cigányt a megszállt Lengyelországba deportálnak. A terv ugyan e formájában meghiúsult, de 5 ezernyi német romát így is elhurcoltak a łódźi gettóba. 1942 április–június folyamán további németországi romák kerültek a varsói gettóba, ahol Z betűs (Zigeuner) karszalaggal megkülönböztetve, a zsidóságtól elkülönült közösségként élték életüket.^[6] Az 1942. január 20-ai – a zsidókérdés „végső megoldás”-át szentesítő, náci vezetők részvételével zajló – wannseei konferencia szellemében Himmler még ugyanazon év december 16-án elrendelte, hogy az összegyűjtött és fekete háromszöggel jelölt romákat az auschwitzi koncentrációs táborba szállítsák.^[7] 1943. november 15-én kibocsátott rendeletében pedig arról rendelkezett, hogy a tiszta vagy félvérű cigányok a zsidókéval azonos elbánásban részesüljenek, s kétséges esetekben a rendőrség dönti el a cigány származást.^[8] Jóllehet, „munkakerülő” (Arbeitsscheuen) cigányokat szórványosan már 1938 óta szállítottak Buchenwaldba, de a cél ekkor még nem a gyors megsemmisítésük volt.^[9] Az 1943-as Himmler-féle dekrétumot követően ugrásszerűen megnőtt az internált romák száma, Buchenwaldban például 1942 végén 9500 rab volt, számuk egy évvel később már elérte a 37, 1945 januárjára pedig a 110 ezret.^[10] A táborokat túlélő zsidók és náci fogvatartóik tanúvallomásai alapján az Auschwitz-Birkenauba, Buchenwaldba, Ravensbrückbe, vagy kisebb számban a sobibori és belzeci táborba^[11] hurcolt romákkal sok esetben embertelenebb módon bántak, mint a zsidókkal. Ravensbrückben például tömegesen sterilizálták a cigányokat,^[12] Birkenauban cigány gyermekek és nők tífuszkísérletekben vettek részt^[13] stb.

Eközben a birodalom keleti csatlós államaiban a különböző bevetési csoportok is futószalagon pusztították a már koncentrációs táborba hurcolt cigányokat, illetve a különféle bábkormányok szívesen álltak a nácik segítségére „a cigánykérdés megoldásában”. A horvátországi usztasák a jaszenováci koncentrációs táborban gyilkoltak meg több tízezer romát (szerbekkel és zsidókkal egyetemben). Romániában az Antonescu-kormány a Dnyeszteren túl létesített koncentrációs táborokat, ahova 25 ezer romát hurcoltak el, s mintegy 11 ezren ott is haltak meg.^[14] A nácik által megszállt cseh és morva területek cigányságát a letyi és hodoníni táborba, majd onnan Auschwitzba szállították, ahol elgázosították őket.^[15] A Szovjetuniótól időlegesen elhódított balti és belorussziai területeken mintegy 30-35 ezer cigányt öltek meg a nácik.^[16]

[szerkesztés] A porajmos Magyarországon

A magyarországi cigányságot sújtó porajmos története sem pontosan dokumentálható, annyi bizonyos, hogy Magyarország 1944. március 19-ei német megszállását követően számos roma került először Komáromba, a Csillagerődbe és majd onnan különböző koncentrációs táborokba. (Varga Ágota: Porrajmos c. filmje) Különböző becslések ismertek a porajmos során elpusztult magyarországi cigányok számát tekintve: egyes feltételezések szerint 60-70 ezren, mértéktartóbb becslések alapján csak 20-30 ezren estek a genocídium áldozatául, de Karsai László történész szerint a bizonyosan koncentrációs táborba hurcolt és ott meg is halt romák száma 5 ezer körül mozog.^[17]

[szerkesztés] Hivatkozások

^ Karola Fings – Donald Kenrick, The Gypsies during the Second World War I–II., Paris, Gypsy Research Centre, 1997–1999, I. 183.
^ Sybil Milton, Holocaust: The Gypsies, in Century of genocide: Critical essays and eyewitness accounts, New York, Routledge, 2004, 162.
^ Yitzhak Arad, Belzec, Sobibor, Treblinka: The Operation Reinhard death camps, Bloomington, Indiana University press, 1987, 150.
^ Arad 1987. 150.; Deborah Dwork, Holocaust: A history, New York, Norton, 2002, 92.
^ Fings–Kenrick 1997–1999. II. 174.; Milton 2004. 162.
^ Arad 1987. 151–152.
^ Arad 1987. 151.; Fings–Kenrick 1997–1999. II. 95.
^ David Crowe, A history of the Gypsies of Eastern Europe and Russia, New York, 1994, 186.
^ Fings–Kenrick 1997–1999. II. 77.
^ Fings–Kenrick 1997–1999. II. 83.
^ Arad 1987. 151–152.
^ Fings–Kenrick 1997–1999. II. 72, 94.
^ Fings–Kenrick 1997–1999. II. 100–106.
^ The report of the International Commission on the Holocaust in Romania a Jad Vasemtől.
^ Fings–Kenrick 1997–1999. II. 149–170. Bohemia and Moravia – two internment camps for Gypsies in the Czech lands c. fejezet.
^ Crowe 1994. 186.
^ Rights denied: The Roma of Hungary, New York, Human Rights Watch, 1996, 9.