Bécsi döntések

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A Horthy Miklós vezette Magyarország az első világháború után nem törődött bele az 1920. június 4-én aláírt trianoni béke rendelkezéseibe, ezért a két világháború között folytatott magyar külpolitika legfőbb célkitűzése az elszakított, magyarok által lakott területek visszaszerzése volt (lásd: revizionizmus).

A revíziós célok megvalósítására azután nyílt lehetőség, miután a hitleri Németország elkezdte a versailles-i békeszerződés felülvizsgálatát – a Saar-vidék népszavazás általi visszaszerzése (1935. január 13.), 1936-ban a Rajna-vidék remilitarizálása, majd Ausztria bekebelezése (Anschluss, 1938. március 12.) végül a Müncheni egyezmény (1938. szeptember 29.) alapján a Szudéta-vidék megszállása (1938. október 10.) – Franciaország és Nagy-Britannia pedig feladta kelet-európai ambícióit.

Mindkét bécsi döntést Németország és Olaszország (tengelyhatalmak) képviselői hozták a bécsi Belvedere palotában.

[szerkesztés] Az első bécsi döntés

A müncheni egyezmény záradékába olasz javaslatra bevették, hogy Csehszlovákiának Lengyelországgal és Magyarországgal fennálló területi vitáit is rendeznie kell. 1938. október 9-13. között került sor a magyar–csehszlovák tárgyalásokra (Magyarországot Kánya Kálmán külügy- és Teleki Pál oktatásügyi miniszter képviselte) Komáromban. Kölcsönös megállapodás híján, a tárgyalások végeztével a két ország (1938. október 29-én) kérte a müncheni egyezményt aláíró nagyhatalmak döntőbíráskodását. Mivel Nagy-Britannia és Franciaország érdektelenségre hivatkozva kivonta magát a döntéshozatalból, a döntőbírók Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszterek voltak.

Az I. bécsi döntés 1938. november 2-án született Magyarország és Csehszlovákia vitájában, és lényegében az etnikai revíziót valósította meg.

Magyarország, az I. világháborút lezáró trianoni béke által elvett területeiből visszakapott 11 927 km²-t, zömében Csehszlovákia (pontosabban az akkor már autonóm Szlovákia) déli részét (lásd: Felvidék), benne Kárpátalja déli részével (Ungvár, Munkács, Beregszász környéke). Az 1941-es magyar népszámlálás szerint az átkerült 1 millió 62 ezer lakosnak 84%-a volt magyar és kb. 10%-a szlovák. (Az 1930-as – vitatott hitelességű – csehszlovák népszámlás szerint a magyarok aránya itt 57% volt.)

85 391 szlovák került át a magyar oldalra és kb. 67 000 magyar maradt a szlovák oldalon. (Emellett, a Szlovákiánál maradt 89 000 főnyi zsidók többsége is magyar anyanyelvűnek vallotta magát.)

A békeidőben született első bécsi döntést az európai nagyhatalmak (beleértve Nagy-Britanniát és Franciaországot) ekkor még nemzetközi jogi érvényűnek ismerték el. (Csak a II. világháború folyamán változtatták meg álláspontjukat.)

Az első bécsi döntés után kb. 4 hónappal, miután 1939. március 14-én a Tiso vezette Szlovákia önállóvá vált, és másnap Hitler bevonult Prágába (létrehozva a Cseh-Morva Protektorátust), Magyarország március 15-18 között megszállta Kárpátalja fennmaradó, saját önállóságát március 14–15-én kikiáltó részét is.

Adatok forrása	Visszakapott országrész	Terület (km²)	Népesség (fő)	Magyarok		Szlovákok
Adatok forrása	Visszakapott országrész	Terület (km²)	Népesség (fő)	száma (fő)	aránya (%)	száma (fő)	aránya (%)
Csehszlovák népszámlálás (1930)	Felvidék déli része	11 927	852 332	506 208	59	290 107	34
Magyar népszámlálás (1941)	Felvidék déli része	11 927	869 299	751 944	84,1	85 392	9,8

[szerkesztés] A második bécsi döntés

Miután a romániai Szörényváron (Turnu Severin) 1940. augusztus 16-24. között folytatott román–magyar tárgyalások nem vezettek eredményre, és mivel a tengelyhatalmak mindenképp el akarták kerülni a fegyveres konfliktus kirobbanását, a német és az olasz kormány a magyar és román kormányok képviselőit Bécsbe rendelte, és a közöttük folyó vitát döntőbíráskodás révén rendezte.

A második bécsi döntés 1940. augusztus 30-án délután 3 órakor született.

A magyar kormány (gróf Teleki Pál miniszterelnök, Csáky István külügyminiszter és Hory András, a románokkal folytatott tárgyalásokon a magyar küldöttség vezetője mind erdélyi származásúak voltak), és a román kormány a döntőbíráskodást elfogadta.

Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter naplója szerint – de ezt maga Mihail Manoilescu is elismeri visszaemlékezéseiben^[1] – a román külügyminiszter elájult a döntés kihirdetésekor. Fontos megjegyezni, hogy a Szovjetunió 1940 júniusában megszállta az akkor Romániához tartozó Besszarábiát, a mai Moldova Köztársaság területét, és a második bécsi döntés kihirdetésekor javában folytak a krajovai tárgyalások, amelyek lezárultával szeptember 7-én Bulgária visszakapott Romániától 2 dél-dobrudzsai megyét, az ún. Kvadrilátert.

A második bécsi döntéssel Magyarország 43 492 négyzetkilométernyi területet kapott vissza, benne a Székelyfölddel.

Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint a visszacsatolt Észak-Erdélyben 1 344 000 magyar, 1 069 000 román és 47 000 német lakos élt. Dél-Erdélyben körülbelül 400 000 magyar maradt.

Adatok forrása	Visszakapott országrész	Terület (km²)	Népesség (fő)	Magyarok		Románok		Németek
Adatok forrása	Visszakapott országrész	Terület (km²)	Népesség (fő)	száma (fő)	aránya (%)	száma (fő)	aránya (%)	száma (fő)	aránya (%)
Román népszámlálás (1930)	Észak-Erdély	43 492	2 393 300	1 007 200	42	1 165 800	48,7	59 700	2,5
Magyar népszámlálás (1941)	Észak-Erdély	43 492	2 460 000	1 344 000	54,6	1 068 700	43,5	47 300	1,9

[szerkesztés] További magyar területi revíziók

A második bécsi döntés után kb. fél évvel, a Jugoszlávia elleni német támadás után – 1941. áprilisban – a magyar csapatok, német hozzájárulással, megszállták a Muraközt, a Muravidéket, a baranyai háromszöget és a Bácskát (a Bánátot a németek szállták meg). Fontos tény, hogy a magyar csapatok itt már fegyveres cselekményekbe is bonyolódtak – egyébként kisebb-nagyobb atrocitások az erdélyi bevonulás kapcsán is adódtak. A Délvidéki visszafoglalt terület nagysága 11 475 négyzetkilométert tett ki, mintegy 1 030 000 lakossal, melyből 401 000 vallotta magát magyarnak (39%). Így a magyar revizionizmus céljai lényegében teljesültek, Csonka-Magyarország ha nem is lett akkora, mint Trianon előtt, de magába foglalta a magyar etnikum többségét.

[szerkesztés] Társadalmi fogadtatás

A revíziós sikereket mámoros öröm kísérte. A visszatérő területek magyarságának maradéktalan boldogságában a hazai közvélemény egy emberként osztozott. Megrendítően és hitelesen tudósít az első bécsi döntés után a Pesti Napló:

„Alig ért véget Jacques Duval darabjának, a Francia szobalánynak első felvonása – a közönség már indult kifelé a foyerba –, amikor egyszerre újra szétcsapódott a függöny, mindenki sarkonfordult és a színpadra pillantott. A rivalda fényében Somlay Artúr jelent meg. Templomi csend lett s a művész megindult hangon jelentette be a közönségnek, hogy a magyar Felvidék újra egyesült az anyaországgal. Mint az imádságot, sorolta el Somlay Artúr a Magyarországhoz visszatérő városok neveit, s leírhatatlan jelenetek következtek. A közönség percekig tombolva ünnepelt, ismeretlen zsöllye- és páholyszomszédok szorongatták egymás kezét.” (Pesti Napló 1938. november 3., 8. o.)

Hasonló élményben volt része másnap a Zeneakadémia nagyterme közönségénk:

„Imrédy Andrea a Felvidék angyala: ő veszi kezébe a leszakított részt és illeszti vissza a csonka országhoz. {…} Ennél a jelenetnél kirobban a taps. Megszakad az előadás, a közönség tombol és hangzik az ütemes kiáltás: Min-dent visz-sza! Az emberek állva hallgatják végig a befejező szakaszt, amikor a kórus a Magyar hiszekegyet imádkozza.” (Pesti Napló 1938. november 4. 7. o.).

A visszacsatolt területeken maradt nemzetiségek természetesen nem örültek a fejleményeknek, és a bevonuláskor - főleg Erdélyben - volt néhány kisebb összetűzés is (például Ippen és Ördögkúton), de a magyar kormány a továbbiakban - az olasz és német kormányok fokozott figyelme miatt is - kényesen ügyelt arra, hogy a nemzetiségek polgári jogai ne sérüljenek. A háborús helyzet egyébként is beszűkített mindenféle mozgolódási lehetőséget, és a nemzetiségek többsége gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez, és a hivatalokra a korábbi állami zászlók helyébe gyorsan magyar zászlókat tűztek.

[szerkesztés] Viták a bécsi döntések megítéléséről

[szerkesztés] A magyar reviziós politika győzelme

A maga korában a bécsi döntéseket a magyar közvélemény jelentős része a trianoni békeszerződés igazságos felülvizsgálatának tekintette. Mivel a két bécsi döntés által visszaadott területeket többségében a magyar etnikum lakta, így a magyar szempontból igazságtalan trianoni béke következményeinek – ideiglenesnek bizonyult – enyhítése volt a két döntés.

[szerkesztés] A bécsi döntések megítélése a II. világháború után

A második világháború utáni békeszerződésekben a győztes hatalmak a két bécsi döntésben foglaltakat nem ismerték el, sőt, a pozsonyi hídfő területével Magyarország területét még csökkentették is. Mindez összefüggésben állt a nemzetiszocialista Németország által vagy közreműködésével kötött valamennyi nemzetközi megállapodás semmissé nyilvánításával (egy kivétellel: az 1940-es craiovai megállapodás Románia és Bulgária között nem lett semmissé nyilvánítva a háború után sem). A térséget akkor katonailag ellenőrzése alatt tartó, (így a leendő határok kijelölésében meghatározó szerepet játszó) Szovjetunió érdekeinek trianoni határok visszaállítása jobban megfelelt, ezért Magyarországgal szemben a béketárgyalásokon a hozzá etnikailag és kulturálisan közelebb álló országoknak kedvezett.

[szerkesztés] Politikai hiba

Utólag sokan vetik a Horthy-féle politika szemére, hogy a visszatért területeken nem tartottak népszavazást. A nagy valószínűséggel Magyarország mellett szóló eredmény legitimálta volna a revíziót, és nem lehetett volna egyszerűen lesöpörni az asztalról a magyar igényeket az 1947-es párizsi béketárgyalásokon.

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Szakirodalom

Rónai András: Térképezett történelem. Budapest: Püski Kiadó, 1993.
Sallai Gergely: Az első bécsi döntés, Budapest: Osiris, 2002.
L. Balogh Béni: A magyar-román kapcsolatok 1939-1940-ben és a második bécsi döntés, Csíkszereda, Pro-Print, 2002.