Zene
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A zene a hangok és a csend érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. A pontos meghatározás nem könnyű, de abban általában egyetértés mutatkozik, hogy a zene a hangok tudatosan elrendezett folyamata.
A zene egy művészi kifejezési forma, a hangok és „nem-hangok” (csendek) időbeli váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, mely nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt.
Az olyan hangkombinációkat, amelyek ugyan tudatosan jönnek létre, de konkrét üzenetük van (vagyis valamilyen cselekvésre ösztönöznek), általában nem nevezzük zenének. Kizárólagos céljuk a figyelem felkeltése. (Autóduda, dallamkürtök, szirénák, telefon, ébresztőóra, tömegközlekedés felhívó hangjelzései, rádióadók szignáljai, áruhoz kapcsolt dallamok, templomi harang, egykoron a vadászok vagy a katonák kürtjelei stb.)
Kizárólag a megfigyelő nézőpontján múlik, hogy mit tekint zajnak vagy zenének. A két fogalom nem zárja ki egymást: bizonyos körülmények között a zene is lehet zaj (például rockzenei koncert átszűrődő hangjai, mikor aludni szeretnénk), máskor a hétköznapi értelemben vett zajt is zeneként értelmezhetjük (vonat ritmikusan zakatoló hangjai, patadobogás). Mindkét csoportba tartozhatnak a természet hangjai, de bizonyosan az emberi beszéd is.
A zenének többféle alkalmazási területe van, ahol nem veszít jellemzőiből, hanem más hasonló célú kifejezési formához társul (mozgásművészetek, színház, film, képzőművészet, irodalom), vagy pedig egy más terület veszi segítségül igénybe úgy, hogy valamelyik jellemzőjét kiemeli (sport, zeneterápia vagy disco, politika), de nem szünteti meg.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A zene jellemzői
Zene a legtágabb értelemben: Minden zenekeltés céljából előidézett hanghatás.
[szerkesztés] A zenei hang
Néhány alapfogalom: A hangérzékelés fiziológiailag nem más, mint valamilyen test által keltett rezgés. Amennyiben a rezgés szabályos, akkor zeni hang jön létre, ha pedig szabálytalan, akkor zörej.(nem jelenti azt, hogy a zenében nem használunk zörejeket).
A zenei hangnak 4 jellemzője van: 1. A hangmagasság 2. A hangerő 3. Az időtartam 4. A hangszín
1. A hangmagasság A hangmagasságot az adott rezgésszám határozza meg. 2. A hangerő A test által kibocsájtott rezsgések nagyságának (amplitudójának)függvényében változik. 3. Az időtartam A zenei hang időbeni hosszúsága 4. A hangszín Minden hangszer egymástól eltérő karaterű hangzást ad, ha azonos hangmagasságon, és hangerőn is szólaltatják meg.
[szerkesztés] Ritmus
A zene csak az időben fogható fel, s mint ilyen, nem értelmezhető a ritmus fogalma nélkül.
[szerkesztés] Dallam
A dallam a ritmushoz tartozó, különböző magasságú hangok együttese.
[szerkesztés] Harmónia
A hangok fajtája, megszólaltatásuk módja, ritmusa, kombinációik és összhangzataik alkalmazása a zenék legjellemzőbb tulajdonsága.
[szerkesztés] Csend
John Cage egészen odáig ment 4'33" című kompozíciójában, hogy magát a csöndet tette egyenértékűvé a muzsikával. Ezt a művet előadhatják bárhol, ahol a muzsikusok 4 perc 33 másodpercen keresztül nem nyúlnak hangszereikhez – legyen az egy forgalmas New York-i sugárút, rét valahol Európában, netán fehér zaj a virtuális térben. Cage gesztusa leginkább Malevics Fekete négyzetének megfestéséhez fogható és hasonlítható. A hosszabb-rövidebb csöndek, a szünetek szerves részei a zenének.
[szerkesztés] Előadás
A zene elmélete is nagyon fontos, de nem ér fel a zenehallgatás élményével. Ezért nem feledkezhetünk meg az előadóművészetről.
[szerkesztés] Szóló és zenekar
A szóló egy hangszerből, vagy énekhangból áll, a zenekar (klasszikus értelemben) sok hangszerből, amelyhez énekhang is társulhat. A tisztán énekes zenekarokat kórusnak nevezzük. Természetesen a köztes együtteseknek is van nevük: kamaraegyüttes.
[szerkesztés] Szájhagyomány és lejegyzés
A szájhagyomány útján terjedő művek, pl. a népdalok legfőbb különlegessége, hogy az átadás folyamán eltérő változatok, variánsok alakulnak ki, ezzel szemben a lejegyzett zene, a kotta azonos értelmezése miatt nem módosulhat.
[szerkesztés] Rögtönzés, előadásmód, zeneszerzés
A rögtönzés (improvizáció) véletlenül beugró ötlet alapján létrejövő mű, a tulajdonképpeni ihlet. Az előadásmód lényege a kotta értelmezése, és a benne foglalt mű előadásának technikája. A zeneszerzés a zeneművek megalkotásának tudománya és művészete, a zenei ihlet lejegyzése és kiformálása.
[szerkesztés] A zeneszerzés
[szerkesztés] A zeneszerzés módszerei
A zeneszerzés módszereit iskolában tanítják, ami voltaképpen csak a tudomány-része. A művészeti részt iskolában nem lehet tanítani.
A zeneszerzés tudományos része: Forma, Ellenpont, Összhangzattan stb.
A zeneszerzés művészeti része: Ihlet, Önálló ötletek, Tudás okos és önálló felhasználása.
[szerkesztés] Zeneszerzők
Lásd: Zeneszerzők listája
[szerkesztés] Zenehallgatás
[szerkesztés] A zenehallgatás és a siketség
Pedig a zenehallgatás élménye még a siketek számára is adott. Hanghullámok rezgésének érzékelésével kaphatnak információkat arról, milyen zenét is élvezhetnek éppen. A legismertebb példa a siketek és a zene kapcsolatára maga Ludwig van Beethoven volt, aki azután írta számos remekművét, hogy teljesen elvesztette hallását. Evelyn Gennie 12 éves kora óta siket, mégis gyakran foglalkoztatott ütőhangszeres.
[szerkesztés] A zenehallgatás körülményeinek minősége
A zenehallgatási szokások változásával gyakorta elvesznek a muzsikába rejtett eredeti kódok: van, ami új értelmet nyer, van, ami értelmét veszti, de változni mindenképpen megváltozik. Többek közt ezért fontos, hogy minden zenét a neki megfelelő környezetben, módon és hangerővel igyekezzünk hallgatni. A zenehallgatás feltételeinek megteremtése nélkül elveszhet a befogadás élményének örök csodája.
[szerkesztés] A zenei élmény
A zene a befogadás aktusával válik rendezett vagy rendezetlen hangok sorozatából muzsikává. E szónikus képződmények hatása az emberi pszichére hozza létre a zenei élményt. (A zene kapcsolata a tudattalannal tehát fölöttébb intenzív, annak egyéni, kollektív és univerzális vállfajával egyaránt.)
[szerkesztés] Zenei hordozók
A zenei hordozók legrégebbike talán a bakelitlemez. Ez egy keményműanyag korong mely barázdák segítségével őrizte meg a zenét.
[szerkesztés] Oktatás
Ezt a szakaszt át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz. |
[szerkesztés] Gyakorlás
A gyakorlás a hangszeren való játék egyik lételeme. A zenélés technikájának elsajátítása eleinte nagy figyelmet igényel, később egyre inkább az adott mű megfelelő eljátszására helyeződik a hangsúly.
Éneklésnél [kórusoknál]: -szolmizáljuk a dallamot
[szerkesztés] Iskolai oktatás
Az általános iskolában a kezdő zenészek csupán hangszerükön tanulnak. Ha tovább akarnak menni egy magasabb intézménybe, (középiskolába) akkor
kötelező a szolfézstanulás, és esetenként a zongoratanulás. Általában két évi tanulás után csatlakoznak az iskola zenekarához – ha van –, mivel egy
zenekarban jobban fejlődik a diák, és lesz önbizalma! Magyarországon az általános iskoláknak nyolc éves tanítási rendszerük van. Ha letelt a nyolcadik év, felvételire kerül sor, ahol a diák hangszeres tudását, és szolfézstudását, esetenként zongoratudását is bemutatja egy legalább 2 fős bizottság előtt.
[szerkesztés] Felsőfokú képzés
Bemutatjuk egy általános iskola utáni zeneművészeti szakközép iskola életét. Az itteni tanulók, szakközép iskolai végzettséget kapnak, és egyben érettségit is.
(az utóbbit, az iskolák nem minden esetében)
A tanulók, az első két évben teljesmértékben olyan tantárgyaik vannak mint a más szakközépiskoláké, csak további zenei tantárgyakkal kiegészítve. Vagyis:
- kötelező zongora, heti egy óra
- főtárgy, heti három óra (a főtárgy a diák fő hangszeres órája)
- korrepetíció, heti fél óra (a korrepetíció itt a hangszer kísérőt (ált. zongora) értelmezi)
- szolfézs, heti három óra
- zeneelmélet, heti kettő óra
- Zeneirodalom, heti két óra (a Zeneirodalmat néha Zenetörténetnek is nevezik)
továbbá énekkar, vagy zenekar.
(az óraszámok, egy kilencedikes, az-az egy elsős diák óraszámai)
A második év után, a harmadik évben, már elmarad a: biológia, kémia, földrajz, rajz. Viszont ugyanabban az évben bejönnek helyettük a karvezetés, (szabadon választható)
népzene, (szabadon választható) rajz, (szabadon választható)
Kell választani plusz egy tantárgyat az érettségire! Általában a diákok többsége a népzenét választja, a másik tömb pedig a rajzot. De vannak különleges választások is, akik pl: kémiát, informatikai LCD vizsga vagy egyéb vizsgát, és biológiát választottak.
[szerkesztés] Zeneelmélet
Lásd: Zeneelmélet
[szerkesztés] Zenetörténelem
A zenetörténet egy eléggé fontos ahhoz, hogy a diákok megtudják, hogy hogyan éltek, hogyan dolgoztak a régi művészek. Fontos emberek: Bach, Händel, Mozart, Liszt, Kodály
[szerkesztés] Stílusok
[szerkesztés] Popzene
[szerkesztés] Rockzene
A rockzene (rock 'n roll) az 50-es években alakult ki. Szerkezetileg vokális harmóniákra épül, amit elektromos gitár, basszusgitár és dob kísér, melyekhez később csatlakoznak billentyűs hangszerek (orgona, zongora, szintetizátor). Napjainkig számos műfaj alakult ki, így a rockzene mára egy nagyon tág fogalom lett, sok helyütt keveredve más stílusokkal. Sokan divatnak tartják e műfajt.
[szerkesztés] Népzene
A népzene a népcsoportok által szerkesztett mű. A népzenének nincs előadója, mivel az évszázadok során alakult ki a zeneszám.
[szerkesztés] Zenei stílusok listája
[szerkesztés] Hangszerek
A zene hangjait rendszerint hangszerekkel keltik, vagy énekelik.
Egy fontos Magyar Hangszer a Citera.
[szerkesztés] Pszichológiai hatásai
Pszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy csecsemőkre Mozart és Vivaldi zenéje megnyugtatóan hat, míg a rockzene, Beethoven vagy Brahms zenéje hatására erőteljesen rugdalóztak.[1]
[szerkesztés] Hivatkozások
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Technowar - Magyar elektronikus zene
- Jazz.lapozz.hu
- Latinzene.lapozz.hu
- Magyar zenészek
- Külföldi zenészek
- Bevonuló zenék gyűjteménye esküvőkre
Zeneportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap