Háziasítás
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A háziasítás vagy domesztikáció során egy korábban csak vadon élő növény- vagy állatfaj egyes állományait mesterségesen szabályozott termesztésbe vagy tenyésztésbe vonják, és eközben mesterséges szelekcióval új fajtákat hoznak létre.
Az ember sok célból háziasította ezeket a populációkat: élelemtermelés, értékes árucikk (például gyapjú, pamut, selyem) előállítás, különböző munkákban segéderőként való felhasználás, szállítás, házi kedvenc vagy dísznövény.
A háziasítás különleges beavatkozás az egyes állatfajok életébe. Lényege, hogy az ember befogja és megszelídíti a különleges adottsággal bíró állatfajok egyedeit, kiveszi őket természetes élethelyükről, szaporodási közösségükből és a maga hasznára tenyészti azokat.[1]
A növények háziasítása során az ember szempontjából fontos gének terjedtek el a termesztésben, azok, melyek a növény eredeti, vad szaporodási stratégiájával ellentétben az ember általi szaporítást segítették, például meggátolták a magvak szabad szóródását, vagy a szemtermések kihullását a kalászból.[2]
A házban vagy ház körül lévő növényeket dísznövénynek, míg az élelemtermelés céljából háziasított nagyszámú növényfajtát terménynek, haszonnövénynek nevezzük. Hasonlóan, a társaság kedvéért háziasított állatokat díszállatnak, míg az egyéb előnyökért tartottakat pedig haszonállatnak hívjuk.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A háziasítás ideje és helyszínei
100.jpg/200px-Hungary(Puszta)100.jpg)
A háziasítással az ember beavatkozott a természetes kiválogatódásba, és a számára hasznos,(vagy nem) illetve neki tetsző tulajdonságokat részesítette előnyben (például hosszúszőrű vagy jól tejelő állatok ). Az ember által így kiválogatott egyedeken keresztül, generációk során megváltoztak az adott faj öröklődő tulajdonságai, a változások nagy része az egyedek testfelépítésében is megjelenik. Egy faj háziasítását abba a korba teszik, amikor ezek a változások tömegesen megjelentek a faj egyedein.[3]
A háziasítás az élelemtermelésre való áttérés, azaz a „neolitikus forradalom” időszakában kezdődött. Elsődleges célja az élő hústartalék biztosítása volt, hamarosan feltűntek azonban más felhasználási lehetőségek (tej, gyapjú, igavonó erő) is. A három legrégebben háziasított állat: a juh, a kutya és a kecske.
A legkorábbi házijuhra utaló lelet az i. e. 4. évezred elejéről Egyiptom és Mezopotámia területéről származik, a legkorábbi házikutya maradványa Észak-Amerika-i, ugyanannak az évezrednek a közepéről[4], a házikecske maradványa pedig Nyugat-Iránból, az évezred végéről került elő. A sertés is Észak-Irakban, az i. e. 7. évezred kezdetén vált háziállattá, a szarvasmarha pedig ugyanannak az évezrednek a közepén, valahol a Földközi-tenger keleti medencéjében vagy Kis-Ázsiában. A ló legkorábbi háziasítása jóval később – csak a háziasítás második hullámában – az i. e. 4. évezred második felében következett be a mai Dél-Ukrajna területén.[5]
A háziállatok tartása az embert nemcsak táplálkozási bázisának átalakításával tette függetlenebbé a természettől, de új típusú ruházkodási anyagokkal (gyapjú, irha, állati bőr) is ellátta, sőt közlekedését és hadászatát is átalakította.[6]
A háziasítás időpontjai és helyszínei régészeti feltárások és időpont meghatározások alapján becsült, vagy a régészeti állattan által meghatározott adatok alapján történik. A régészeti ásatások során felszínre bukkanó állatmaradványok segítségével vizsgálják egyrészt a letűnt korok emberét körülvevő környezeti feltételeket, másrészt az ember és a környezetében élt állatok kapcsolatát.[7] [8]
Az új technológiák és különösen a mitokondriális DNS meghatározás alternatív vizsgálatok elvégzését teszik lehetővé, melyek felhasználásával – a modern háziasított állatok családfájának vizsgálata alapján – újrabecsülhető a háziasítás időpontja.
[szerkesztés] Az első háziasítások körülbelüli időpontja és helye
[szerkesztés] Modern háziasítás
| Faj | Időpont | Hely |
|---|---|---|
| Vándorpatkány | 1800-as évek | Anglia |
| Vörös róka | 1800-as évek | Európa |
| Amerikai nyérc | 1800-as évek | Európa |
| Hullámos papagáj | 1850-es évek | Európa |
| Amerikai bölény | 1900-as évek | Amerikai Egyesült Államok |
| Zebrapinty | 1900-as évek | Ausztrália |
| Hörcsög | 1930 körül | Amerikai Egyesült Államok |
| Delfin | 1950 körül | Amerikai Egyesült Államok, Szovjetunió |
| Pézsmatulok | 1960 körül | Amerikai Egyesült Államok |
| Gímszarvas | 1970 körül | Új-Zéland |
| Jávorszarvas | 1949-től | Szovjetunió |
[szerkesztés] Hibrid háziállatok
- Beefalo – Szarvasmarha és amerikai bölény keresztezése
- Bengáli macska – Házimacska és az ázsiai leopárd macska keresztezése
- Cama – Teve és láma keresztezése
- Chausie- Házimacska és a dzsungelmacska keresztezése
- Coydog – Kutya és prérifarkas keresztezése
- Dzo – Szarvasmarha és jak keresztezése
- Juh-kecske hibrid – Juh és kecske keresztezése
- Hinny – Ló (♂) és szamár (♀) keresztezése
- Öszvér – Szamár (♂) és ló (♀) keresztezése
- Savannah macska – Házimacska és afrikai szervál keresztezése
- Wolfdog – Kutya és farkas keresztezése
- Yakalo – Amerikai bölény és jak keresztezése
- Zeedonk – Zebra és szamár keresztezése
- Zorse – Ló és zebra keresztezése
- Zony – Póniló és zebra keresztezése
- Zubron – Szarvasmarha és európai bölény keresztezése
[szerkesztés] A háziasítás folyamata
A tudományos közösség megosztott annak megítélésében, hogy a háziasítás folyamata hogyan történt.
- Egyes kutatók a természetes kiválasztódás érdemének tudják be a kezdeti változásokat. Úgy gondolják, hogy – még az emberi felügyeleten kívüli – mutációk változtatták meg a fajok egyes egyedeit úgy, hogy azok jobban elviselték az ember társaságát.
- Mások úgy látják, hogy a gondosan szabályozott szelektív tenyésztés a felelős azokért a változásokért, amelyek a háziasítással összefüggésbe hozhatók.
Ezek a kategóriák nem zárják ki egymást, nagy valószínűséggel mindkettő szerepet játszott a háziasítás folyamatának történetében.
A búza háziasítása jó példa arra, hogy a természetes kiválasztódás és mutáció kulcsszerepet játszhat a folyamatban. A vad búza kalásza lepotyog a földre, amikor a magok megérnek, mintegy újravetve magukat, ellentétben a nemesített búzával, amelynél a kalász mindvégig a száron marad. Bizonyított, hogy ez a fontos változás véletlen mutáció eredménye, mely a búza termesztésének korai időszakában történt meg. Az ilyen búza jobban megfelelt a földművelőknek, és mivel ezt tudták könnyebben betakarítani, így ez lett a következő évi vetőmag és ezáltal vált a később kinemesített sokféle háziasított búzafajta alapjává.
A kutatók hasonló feltételezésre jutottak a kutyák kialakulásával kapcsolatban is: úgy gondolják, hogy a mutáció néhány farkast kevésbé óvatossá tett az emberrel kapcsolatban. E változásnak köszönhetően követték az embert, és élelem után kutattak a szemétdombjaikon. Feltételezhetően valamiféle szimbiotikus kapcsolat alakult ki az emberek és a farkasok ezen csoportja között: a farkasok hasznot húztak az emberi hulladékból, az emberek pedig úgy gondolhatták, hogy a farkasok jelenléte megóvja őket más ellenségeiktől, segítenek nekik a vadászatban, terhet cipelnek, meleget biztosítanak vagy húsukkal kiegészítik az élelem ellátásukat. Ahogyan ez a kapcsolat kialakult az emberek végül etetni kezdték a farkasokat és kitenyésztették a ma általunk ismert kutya fajtáját.
Mindazonáltal néhány kutató fenntartja, hogy a mutációnál és a természetes kiválasztódásnál a szelektív tenyésztés jobban megmutatja, hogyan zajlott a háziasítás tipikus folyamata. A legtöbb ilyen bizonyíték Dmitri Belyaev orosz tudós 1950 körül végzett kutatásaiból származik. Ő és csapata sok évet töltött azzal, hogy ezüstrókákat (Vulpes vulpes) tenyésztett, csak azokat kiválasztva további szaporodásra, melyek legkevésbé féltek az embertől. Végül Belyaev csapata – a 40 évig folyó kísérletsorozat végén – olyan szürke árnyalatú (néha foltos) róka csoportot kapott, melynek viselkedése és külső megjelenése jelentősen megváltozott: nem mutattak többé félelmet az ember iránt, gyakran csóválták a farkukat és megnyalták az őket gondozó emberek kezét, hogy kimutassák ragaszkodásukat. Még fontosabb, hogy ezek a rókák lógó füleikkel, kisebb koponyájukkal, csavart farkukkal és egyéb jellemvonásaikkal nagyon hasonlítottak a mai kutyákra.
Ennek a kísérletnek az ellenére, néhány tudós továbbra is hisz abban, hogy a szelektív tenyésztés nem mindig vezet háziasításhoz. Rámutatnak arra, hogy ismertek olyan vadállatok háziasításra tett kísérletek, melyek többször is sikertelennek bizonyultak, mint például a zebra esetében.
[szerkesztés] Állatok háziasítása
Jared Diamond evolúció-biológus szerint egy állatfajnak hat feltételnek kell megfelelnie ahhoz, hogy háziasításra alkalmas legyen:
- Rugalmas étrend – Azok az állatok, melyek hajlandóak elfogyasztani sokféle táplálékot és képesek megélni kevesebb ember által termelt takarmányból (mint például a kukorica, búza), azok fogságban tartása egyszerűbb és olcsóbb. (A húsevők háziasítása – mivel legtöbb húsevő csak húst hajlandó fogyasztani – sok növényevő állat tartását kívánja meg.)
- Viszonylag gyors növekedési ütem – Az emberi élethez viszonyított gyors fejlődési ütem teszi lehetővé, hogy az ember a tenyésztéssel beavatkozva saját maga számára hasznos egyedeket tudjon létrehozni egy viszonylag rövid időtartam alatt. (A nagy méretű állatoknak, mint például az elefántnak sok évre van szükségük ahhoz, mire elérik hasznos méretüket.)
- Fogságban való szaporodás képessége – Az az állat, amely fogságban nem szívesen szaporodik, nem fog hasznos utódot létrehozni, a vad példányok befogása pedig korlátozott. (A pandát és a gepárdot például nehéz fogságban szaporítani.)
- Kellemes természet – Nagy állatokat, melyek agresszívek az emberrel szemben veszélyes fogságban tartani. (A kafferbivaly kiszámíthatatlan természetű és nagyon veszélyes az emberre. Az amerikai pekarit, az afrikai varacskos disznót és folyami disznót – bár sok tulajdonságában hasonlít a háziasított disznóra – szintén veszélyes fogságban tartva.)
- Nyugodt vérmérséklet – Az ideges természetű, pánikra hajlamos állatokat nehéz fogságban tartani, mivel minden lehetséges alkalommal amikor megijednek megpróbálnak kitörni. (A gazella nagyon ideges típus és emellé nagyszerű ugró, ami azt jelenti, hogy egy zárt karám sem akadály számára.)
- Változtatható szociális szerkezet – A dominancián alapuló hierarchiával rendelkező állatcsoportok képesek az embert mint falkavezért elismerni. (A kanadai vadjuhokat nem lehet nyájban legeltetni, mert nincs csoporton belüli hierarchiájuk, míg az antilopok és a nagy erdei disznók területvédők a párosodási időszakban, ezért fogságban sem lehet őket zsúfoltan tartani.)
[szerkesztés] Növények háziasítása
A korai ember első növényháziasítási kísérletei Ázsiában történtek. Szíriában találtak a kőkorszakból származó bizonyítékokat a tudatos növénytermesztésre és szelekcióra: olyan, az őskőkorból (kb. i. e. 10000) származó rozs szemeket találtak a szíriai Abu Hureyra mellett, melyek már magukon viselték a háziasítás nyomait.
A lopótököt i. e. 10000-re az emberek (Lagenaria siceraria) már tárolóedényként használták, ami arra utal, hogy ezt a növényt akkorra már háziasították.[9]
A gabonanövények első háziasítása i. e. 9000 körül történt meg a Közép-Kelet termékeny talaján. Az elsőként háziasított termények általában nagy szemű vagy nagy gyümölcsű egynyári növények voltak, mint például a hüvelyesek közül a borsó, vagy a gabonafélék közül a búza.
A Közép-Kelet különösen megfelelő volt ezeknek a fajtáknak: a száraz nyári időjárás elősegítette a nagy termésű egynyári növények kifejlődését, és a különböző tengerszint feletti magasságban található termőterületek a fajok sok különböző változatának létrejöttéhez vezettek. A háziasításnak köszönhetően az emberek a vadászó-gyűjtögető életformáról áttértek a letelepült földművelő társadalomra. (Ez a változás vezetett 4-5000 év múlva az első városok kialakulásához és a civilizáció felemelkedéséhez.)
A háziasítás fokozatosan történt, a folyamat a próbálkozások és hibák miatt lassan zajlott. Később kezdődött az évelő növények és kis fák háziasítása: például az alma- és olajfa. Néhány növényt csak nemrégiben háziasítottak, ilyen a makadám- és pekándió.
A világ különböző helyein egymástól nagyon különböző fajokat háziasítottak. Amerikában a tök, a kukorica és a bab vált a táplálkozás alapjává. Kelet-Ázsiában a köles, a rizs és a szója volt a legfontosabb alapanyag. Néhány területen, mint például Dél-Afrikában, Ausztráliában, Kaliforniában és Dél-Amerika déli részén máshol sosem látott helyi fajokat háziasítottak.
Egy évezred után sok háziasított faj már egyáltalán nem hasonlított természetes ősére. A mai kukoricacső például számtalanszor nagyobb, mint vad őséé volt, hasonló a különbség az erdei szamóca és a kerti eper között is.
[szerkesztés] A háziasítás fokozatai
A határ a vadon élő állatok és a háziasított fajtársaik között néha nagyon bizonytalan (például az hosszú élettartamú állatoknál, vagy az újra elvadult fajok esetén). Ezért egy besorolási rendszer segít meghatározni a háziasítás mértékét:
- Vad: Ezek az állatok egész életüket szándékos emberi behatásoktól mentesen élik le.
- Állatkertben vagy növénykertben nevelt (fogságban tartott): Ezek az állatok emberi felügyelet alatt nevelkednek és szaporodnak, de külső megjelenésükben és viselkedésükben lényegében megkülönböztethetetlennek vadon élő fajtársaiktól. (Meg kell jegyezni, hogy az állat- és növénykertek néha tartanak háziasított vagy újra elvadult állatokat, növényeket is, mint például a teve, musztáng és az orchideafélék.)
- Haszonállatként nevelt (fogságban vagy félig háziasítva): Ezeket a fajokat élelmezési célokból, ipari felhasználásra, házikedvencnek, díszítő célból nagymennyiségben tenyésztik, termesztik, de alapvetően sem megjelenésükben, sem viselkedésükben nem térnek el a vad példányoktól. (Ilyen az elefánt, a strucc, a szarvas, az aligátor, a tücsök, a gyöngy osztriga, a királypiton. Ezekre a fajokra néha a félig háziasított jelzővel utalnak.)
- Háziasított: Ezeket a fajokat az ember már hosszú generációk óta tenyészti és neveli. Alapvetően eltérnek vad őseiktől mind küllemben, mind viselkedésben. (Jó példa erre a típusa a kanári, a galamb, a hullámos papagáj, a rózsásfejű törpepapagáj, a kutya, a macska, a juh, a szarvasmarha, a tyúk, a láma, a tengerimalac és a laboratóriumi egér.)
Ez a besorolási rendszer nem számol néhány különleges tényezővel, mint például: a genetikusan módosított organizmusok, az újra levadult fajok és a hibridek.
- Sok faj – amit eddig is tömegesen tenyésztettek vagy termesztettek – válik mostanában genetikailag módosítottá. Ezáltal egy teljesen új kategória jön létre, mivel ez a beavatkozás a tradicionális háziasítástól eltérő módon változtatja meg az így létrehozott egész populációt.
- Az újra elvadult organizmusok olyan csoportok tagjai, melyek egyszer már emberi felügyelet alá kerültek, ám most szabadon és emberi behatástól mentesen élnek és sokasodnak – ilyen például az amerikai musztáng.
- A fajok keresztezésével kialakult hibridek lehetnek vadak, háziasítottak, vagy akár mindkettő: a tigroszlán két vadállat, az öszvér két háziállat, a beefalo pedig egy vad- és egy háziállat keresztezése.
Nagy különbség van a megszelídített és a háziasított állatok között. A háziasított kifejezés egy egész fajra vagy fajtára vonatkozik, míg a megszelídített csak a faj vagy fajta egy-egy példányára. Az ember állatok ezreit szelídítette meg, melyek azonban igazán sosem váltak háziállattá, mint például az elefánt, a zsiráf vagy a medve. Vannak olyan fajok, melyekkel kapcsolatban vita tárgya, hogy megszelídítettek vagy háziasítottak. Néhány álláspont szerint az elefánt háziasított, míg mások úgy gondolják, hogy a macska sosem volt az. Egy választóvonal lehet az, hogy a vad szülőktől származó példányok viselkedésükben különböznek-e a azoktól, melyeknek háziasítottak voltak a felmenőik. Ez alapján a kutya egyértelműen háziasított, mivel egy kölyökkora óta emberek által nevelt farkas (amely genetikailag minden kutya őse) nagyon különbözik a kutyától.
[szerkesztés] A háziasítás korlátai
A farmgazdálkodás forradalmi fejlődése ellenére a Földön előforduló fajoknak csupán töredéke, csak néhány termény és még kevesebb állat lett háziasított.
A háziasított fajok tenyésztésekor, amikor az engedelmességre, társaságként vagy díszítés céljából való nemesítés a legfontosabb, a vérvonal gyakran károsodik: néhány alma- és szarvasmarha fajtának emiatt a kihalással kellett szembenéznie, egyes – nagyon tiszteletreméltó pedigrével bíró – kutyafajta pedig különböző genetikai problémákra hajlamos.
A háziasítás (és a tömeges tartás, termesztés) egyik mellékhatása a betegségre való nagyobb hajlam. A háziállatok megkaphatnak egyes emberi betegségeket: például a szarvasmarhák a rubeólát és a tuberkulózist, a sertés az influenzát, a lovak a náthát. A kutyák több mint 60 emberi betegségben szenvedhetnek.
[szerkesztés] Hivatkozások
- ^ A háziasítás, mely fogságban való szaporítást tételez fel, jól megkülönböztethető az egyes egyedekre vonatkozó szelídítéstől, melyeket az ember befog, egész életükön át használ, de nem tenyészt, hanem elpusztulásuk után újabb befogott állatokkal pótol.
- ^
- ^
- ^ Mivel azonban ez óvilági típusú kutya maradványa, a kutya háziasítása már korábban – valószínűleg Kelet-Ázsiában – megtörtént.
- ^ Ezek csupán a legkorábbi háziasítási központok voltak, ugyanis az első háziállatok hasznának láttán az ember mindenütt megpróbálkozott a háziasítással, ahol háziasítható vadállatok csak előfordultak.
- ^
- ^
- ^ Az állati maradványoknak meghatározzák a származási korát, hogy melyik fajhoz tartoznak, magának az állatnak az életkorát, valamint ha lehetséges rekonstruálják a kinézetét, amely utalhat arra, hogy az állat háziasított volt-e. Sok egyéb nyom is adódhat, mint például vágások vagy törések nyomai, ami mind segíthet annak meghatározásában, hogy szórakozásból tartott vagy haszonállatról van-e szó, általánosabban, az emberrel való kapcsolatuk természetének feltárásában. (Például egy olyan macskatetem feltárása, melyet egy emberi holttest közelében találtak olyan jel lehet, mely arra utal, hogy a macska házi kedvenc volt, illetve az állati maradványok életkorának eloszlása utalhat tenyésztésre, amikor az állatokat optimális korukban vágják le.)
- ^ Erickson, David L., Smith, Bruce D.;Clarke, Andrew C.; Sandweiss, Daniel H.; Tuross , Noreen (2005). An Asian origin for a 10,000-year-old domesticated plant in the Americas (angol nyelven). Proceedings of the National Academy of Sciences. (Egy tízezer éves amerikai háziasított növény ázsiai eredete.)
[szerkesztés] Külső linkek
- Magyar Tudomány: A kutya mint az emberi viselkedés modellje: múlt, jelen, jövő (2006/2. szám)
- Magyar Mezőgazdasági Múzeum: A háziállatok kialakulása – Állandó kiállítás
- Barba Rafael Péter: A kutyáról – A prehisztorikus kezdetek (Kutya.hu, 2004. december)
- SN: Kutyaetológia – Butító háziasítás? (Élet és Tudomány, 2000/17. szám)
- Házikedvencek.hu: A macska háziasítása
- Szalay István: Régi magyar lúd- és kacsafajták (Biokultúra, 2004/4. szám)
- Gere Zsolt: Öröklődik-e a sertések táplálkozási viselkedése? (Mezőhír, 2004/11. szám)
- Magyar Néprajz: Állattartás, pásztorkodás – Ló, szarvasmarha, juh, sertés, baromfi, kutya, macska (Magyar Elektronikus Könyvtár)
- Dunka Béla: Magyar juh (Agrártudományi Centrum, Kiadványok)
- G. Fekete Éva: Általános gazdaságföldrajzi jegyzetek – A mezőgazdasági növények és állatok elterjedése a Földön
- Gaboda Péter: Az egyiptomi szőlészet-borászat eredete
- Szentirmai Eszter: A háziasítás hatása a lovak viselkedésére, avagy miből lesz a rossz szokás? (PointerNet)
