Ló
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
Ennek a szócikknek hiányzik vagy nagyon rövid a bevezetője. Kérjük, segíts olyan bevezetőt írni, ami jól összefoglalja a cikk tartalmát, vagy jelezd észrevételeidet a cikk vitalapján! |
 |
|||||||||||||||||
 |
|||||||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||
| Equus ferus caballus Linné, 1758 |
|||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A ló története
[szerkesztés] Törzsfejlődés
A ma ismert ló (Equus ferus caballus vagy Equus caballus) hosszú törzsfejlődés során vált olyanná, amilyennek ma ismerjük. Ez a törzsfejlődés több mint 60 millió évre nyúlik vissza. Az első "ősló", az Eohippus a 75 millió évvel ezelőtt élt Cpndylarthrus fajok egyikéből fejlődött ki, melyek kutyánál nem voltak nagyobbak, lábaikon öt-öt ujj volt, és minden ujjukon pataszerű elszarusodott képződményt viseltek. Később a ló evolúciójában a legjelentősebb változás a láb átalakulása (Az ujjak folyamatos visszafejlődésével) volt.
A lófélék törzsfejlődésének lépései:
- Eohippus – kb. 60 millió éve, az eocén korban jelent meg.
Elülső lábain négy-négy, míg a hátsókon már csak három-három ujja volt. Ujjaikon a kutyákéhoz hasonló ujjpárnák voltak (Ezek maradéka a ló lábán látható ú.n. szarugesztenye vagy szarusarkantyú.). Átlagos magassága 36 cm lehetett (több különböző méretű változat is létezett. A legkisebb 25cm, míg a legnagyobb 50cm magas lehetett.). Élőhelyei feltételezhetően laza talajú őserdők, vízpartok és iszapos területek voltak. Fogazata alapján lombevő volt, az alacsonyabb cserjék és az aljnövényzet leveleit ehette, de már megjelentek a fűevésre való áttérés kezdeti jelei. Szőrzetének színe nem ismert, de életmódja alapján a tudósok leginkább a szarvashoz hasonló, barna, pettyes bundával képzelik el.
- Mesohippus és Miohippus – kb. 25-40 milló éve az oligocén korban jelentek meg.
A Mesohippus és a valamivel fejlettebb Miohippus két hasonló, és részben egymást követő időben élt ősló volt. Mind a négy lábukon három ujjuk volt, közülük a valamivel vastagabb középsőre nehezedett a legnagyobb súly. Táplálékuk kezdetben leginkább puha lombú fák és cserjék hajtásai voltak.
10-25 millió évvel ezelőtt, a miocén korban az őserdőket szavannák, sztyeppék váltották fel, amihez az állatok úgy alkalmazkodtak, hogy fogazatuk egyre inkább alkalmassá vált a fűfélék fogyasztására, valamint nyakuk megnyúlt hogy kényelmesen elérjék a füvet. Szemük is megváltozott, a fej oldalára tolódott el, így látóterük megnőtt (bár a binokuláris látómező csökkent.), így könnyebben észrevették a közeledő ragadozókat.
- Merychippus
A Miohippus-ból alakult ki. Még mindig több ujja volt, de már a testsúly nagyrésze a középső ujjon volt. Lábain már pata volt.
- Pliohippus – kb. 6 millió éve jelent meg.
Az első ősló melynek minden lábán egy ujj volt. Ujjain a mai lovakéhoz teljesen hasonló pata volt.
- Equus caballus – kb. 1 millió évvel ezelőtt jelent meg.
Nem más mint a ma élő ló. Később több változat is kialakult.
[szerkesztés] A ló háziasítása
A ló háziasítása a korai civilizációk idején, nagyjából 5000 évvel ezelőtt, Közép-Ázsiában kezdődött (botaji kultúra), majd a mai Dél-Oroszország, illetve Mezopotámia területén folytatódott. A nomád lótartók hamarosan rájöttek, hogy a lovon szállíthatják felszerelésüket, elkezdték tehát málhás lovakként használni őket.
[szerkesztés] Anatómia
A ló páratlanujjú patás állat. Izomzata fejlett, erős.
A lónak testéhez képest kis gyomra van, ezért figyelni kell etetésére. Túletetés esetén különböző halálos szövődményű betegségek alakulhatnak ki.
[szerkesztés] A ló fejformái
A fejformán a ló fejének oldalnézetét értjük. Ennek ismeretében következtethetünk a ló fajtájára, de csak esztétikai szempontból van jelentősége, a használhatóságot nem befolyásolja.
- Egyenes fej: a ló feje oldalról egyenes.
- Kosfej: konvex profilú fej
- Félkosfej
- Juhfej: a fejnek domború a homlokcsontja
- Ékfej: oldalról nézve rövid fej, mely a nagy rágóizom tájékán aránytalanul szélesebb, mint a szájnyílásnál
- Disznófej: durva, burkolt fej
- Csukafej: konkáv profilú fej
[szerkesztés] A ló háta és fara
A ló hátát alapvetően a test többi részéhez viszonyított hossza alapján jellemezzük. Az ideális háthossz általában a hasznosítás függvénye: a lovassportokban leginkább a közepesen hosszú hát, a hidegvérű fajtáknál a rövid hát az ideális. A ló "farmotoros jármű": erejét, sebességét és teljesítményét nagyban befolyásolja a far alakja és izmoltsága. A hát és a far formája között nincs összefüggés, mindkét testtáj bármelyik formája kialakulhat egy-egy egyednél.
- Dinnyealakú far és előremélyedt hát: a dinnyealakú far ideális, mivel a gyors mozgást segíti. Az előremélyedt hát gyakran idősebb lovaknál jelenik meg. Hátaslovak esetében a hosszú hátizom és a hátcsigolyák fokozott terhelését vonhatja magával. Fogatlovaknál nem jelent problémát.
- Vékony törzs: a vékony törzsű ló gyakran nem megfelelő teherbírású, hiszen kevés hely van a testében a vérkeringés és légzőszervei számára.
- Csapott far és ideálisan ívelt hát: a csapott far ált. csak szépséghiba, bár bizonyos egyedek a hátsó lábukkal gyakran belelépnek az elülső sarokvánkosba.
- Vízszintes far és egyenes hát: az ilyen farral rendelkező ló ált. ugrásnál kevés erőt tud kifejteni, és gyakran egyensúlyi problémákkal küzd. Egyenes hát esetén a hát felső vonala majdnem vízszintes. Ált. csak szépséghiba.
- Pontyhát: a martól lefele lejt egy kicsit a hát és a far is: az ilyen ló számára különösen nagy a lovas hordása, és mozgása is kötött az ideálishoz képest.
[szerkesztés] Színek
A ló szőrének színe attól függ, hogy bőre mennyi pigmentet, vagyis természetes festékanyagot tartalmaz. Szinte minden lónak és póninak sötét a bőre, kivéve a fehér jegyek helyén, például a fejen vagy a lábvégeken, ahol a bőr rózsaszínü, egész testükön. Általában amit fehér lónak mondunk, az valójában szürke. Ezeknek is sötét a bőre, ami azonban csak az orrtájékon látszik.
- Alapszínek: fekete, pej, sárga és fakó
- Kevert színek: deres, szürke és tarka
A korral a lovak színe is változni szokott. A szürke lovak sötét színünek születnek, majd egyre több fehér szőrszáluk nő, és idővel egészen fehérnek tűnnek. Egyes szürkék szőrében idős korukra sötét, általában barna pettyek jelennek meg. Az ilyen lovat szeplős szürkének nevezzük. A fekete a pej és a sárga színű lovaknál is előfordul, hogy a szőrzetükben,sörényükben és farkukban ősz szálak jelennek meg.
[szerkesztés] Alapszínek
Fekete:
- A fedőszőre fekete,sörényével és farkával együtt.
Pej:
- Sima pej: testén a szőrzet a barna különböző árnyalata, a sörény, a farok és a lábvégek feketék.
- Világos pej: szőre világosbarna, sárgás árnyalatú.
- Sötétpej: szőre egész sötétbarna, a hasalján némi világosabb árnyalatú.
Sárga:
- Sok árnyalata van. A farok, a sörény lehet sötétebb vagy világosabb.
- Májsárga: a ló színe sötét gesztenyebarna, s ugyanilyen a sörénye és a farka.
Fakó:
- Aranyfakó: a ló világossárga fedőszőrzetén elővillannak a fehér szőrszálak.
- Egérfakó: a ló szőre szürke, sörénye fekete.
- Izabellafakó: aranyszínű szőr fehér sörénnyel és farokkal.
- Zsufafakó: barna fedőszőrzet fekete sörénnyel-farokkal-lábvégekkel.
[szerkesztés] Kevert színek
Deres:
- Vércsederes: sárga fedőszőrbe fehér szőrszálak keverednek.
- Pejderes: barna fedőszőrbe fehér szőrszálak keverednek.
- Vasderes: a szürke fedőszőrzetbe fehér szőrszálak keverednek.
- Almásderes: a fehér színű szőrön kerek szürkés foltokat formáz a szőr színe.
Szürke: A fehér szőrű lovakat hívják szürkének, mert csikókorukban szürkén születnek és utána világosodnak ki, de bőrük szürke marad. Az igazi fehér lovat albínónak hívják, ők fehéren születnek és bőrük rózsaszín - szemük általában csókaszem.
- Szeplős- vagy legyesszürke: világosszürke alapon sötét, általában barna pettyes.
- Almásszürke: szőrében fekete és fehér kör alakú foltok vannak.
- Acélszürke: a ló fekete fedőszőrzetén át elővillannak a fehér szőrszálak.
Tarka:
- Sárgatarka: a ló testét sárga és fehér színű foltok borítják.
- Feketetarka: a ló egész testét fehér és fekete foltok borítják.
- Párductarka: a ló fehér szőrét barna vagy fekete foltok tarkítják.
- Pejtarka: a ló testét fehér és barna foltok borítják.
[szerkesztés] Szemszínek
A lovak szemszínét, ugyanúgy, mint a szőrzetükét, a pigment mennyisége határozza meg. Többségükben - mivel a bőrük sötét - barna szeműek. Előfordulnak világos szeműek is az albínók és néha a tarka lovak esetében. Az appaloosa fajtájának pedig mindig kilátszik a szeme fehérje. Létezik az úgynevezett "csókaszem", amikor a normális szemszínhez kékes-fehéres alakzat társul.
- Barna szem: az írisz sötétbarna, az íriszt körülvevő szemfehérje pedig csak akkor látszik ki, ha a ló ijedt vagy valamiért haragos.
- Világos szem: lehet világoskék vagy rózsaszínű. A világos szín nem befolyásolja a ló látását. A világoskék szemű lovat csókaszeműnek hívják.
[szerkesztés] Pataszínek
A lovak patájának, vagyis a szarunak a színe összefügg a pata fölött levő szőrzet színével. A sötét szőrű lábakon a pata is sötét, palaszürke színű. A kese lábon a pata világos, viaszsárga színű, amit viaszolt patának neveznek. Az is előfordul, hogy egy lónak különböző színű patái vannak - ezt sávolt viaszolt patának hívják. Minél világosabb a pata színe, annál gyengébb lehet.
[szerkesztés] Jegyek
A lovak jegyei az eredeti színtől eltérő (általában fehér), különböző nagyságú és alakú színes foltok a fejen és a lábakon.
A fej jegyei:
- Tűzött homlok: a ló homlokán pár szál fehér szőrszál található.
- Virág: szabálytalan fehér folt a homlokon.
- Csillag: szabályos alakú fehér folt a homlokon.
- Orrcsík: keskeny fehér csík homloktól az orrig.
- Hóka: vastagabb fehér sáv a homloktól az orrig.
- Lámpás: fehér sáv a homloktól az orrig, ill. a szemen túllóg - elölről nézve olyan, mintha a ló feje fehér lenne.
- Orrfolt: rózsaszín folt az orron.
- Piszra: fehér színű folt az orron.
- Fehér felső ajak: a ló felső ajka fehér.
- Fehér alsó ajak: a ló alsó ajka fehér.
- Tejfeles száj: a ló mindkét ajka fehér.
- Békaszáj: mindkét ajak rózsaszín, és fekete foltok vannak rajta.
- Szárcsa: rózsaszín folt az alsó ajakon.
A láb jegyei:
- Sarokvánkosban kesely: a ló sarokvánkosában (közvetlen a pata fölött hátul) fehér folt.
- Pártában kesely: a ló pártáján (a pata fölötti rész) fehér.
- Csüdben kesely: a ló csüdje (a bokán aluli rész) fehér.
- Bokáig kesely: a ló bokájáig fehér.
- Bokán felül kesely: a fehér rész kicsivel a ló bokáján felülre ér.
- Félszárkesely: a ló szárának (a boka és a csánk közötti rész) feléig fehér a láb.
- Szárkesely: a ló lába a lábszára tetejéig fehér.
- Foltos kesely: a ló félszárban vagy szárban kesely lábán sötétebb foltok vannak.
- Hermelinkesely: a ló bokán felül, bokáig vagy csüdben kesely lábán sötétebb foltok vannak.
- Harisnyás: a ló teljes lába fehér.
[szerkesztés] A ló méretei
A ló méreteit sokféle képpen megadhatjuk. A különböző testtájak az egyes egyedeknél igen nagy eltéréseket mutatnak, van azonban néhány lényeges méret, ami alapján reális méretet kapunk a megmérendő lóról.
- Marmagasság
A leggyakrabban használt méret a marmagasság, amit bottal vagy szalaggal mérhetünk. A mar magasságának lemérésével adhatjuk meg legmegfelelőbben a ló tényleges magasságát, hiszen a marmagasság a lehajtott és felemelt fejű lónál is ugyanakkora, míg az ennél magasabban található testrészek (fej, nyak) helyzete szinte folyamatosan változik.
- Övméret és szárkörméret
Jó támpontot adhat a ló alkatának megállapításához, ha megmérjük a ló övméretét. A ló lábának szerkezetéről akkor kaphatunk jó információt, ha megmérjük a szárkörméretét. Az előbbit a mar mögött kezdjük mérni, körbe a hason, az utóbbit a lábszár felénél célszerű megmérni.
Az egyéb mérések ált. a lovasfelszerelések kiválasztásához használatosak. A kantár kiválasztásához lemérhetjük a ló kétoldali közötti távolságot a tarkó felé, míg a zablák kiváélasztásához a szájszegletek közötti távolságot a ló száján keresztül határozzuk meg. A megfelelő lótakarók kiválasztásához a marbúbtól a farokrépáig mérjük meg a ló hosszát, követve a hát ívét.
[szerkesztés] Szaporodás
A ló emlősállat, melynek szaporodása történhet természetes vagy mesterséges fedeztetés útján. A mének folyamatosan nemzőképesek, a kancák viszont csak az ún. sárlás időszakában termékenyíthetőek eredményesen, amely 20 napos megszakítások után kb. 3-5 napig tart.
A lótenyésztés legáltalánosabb módja az, amikor a kancatulajdonos a sárló, azaz a megtermékenyítésre alkalmas kancát a fedezőménhez szállítja. Ha a mén nagyon messze van, akkor a kanca általában eltölt néhány napot a méntelepen.
Néhány fedeztetési állomáson hágatógúzst helyeznek a kancára. Ez a hátulsó lábakra csatolt szíj, megakadályozza, hogy a kanca hátrarúgjon, így a mén megsérüljön. Nem minden kanca viseli el a hágatógúzst, de ha a kanca valóban rúg, és komolyan esélye van annak, hogy a mén megsérül, mégiscsak jó megoldás.
A természetes fedeztetés másik módja, a szabad fedeztetés. Ilyenkor az összes sárló kancát és fedezőmént egy legelőre engedik. Ez egy bevett szokás az Izlandi, a Fjord és számos egyéb pónifajtáknál. A kancákat a legelőre vezetik, és addig tartják, míg a fedezőmén be nem jön hozzájuk. Ekkor minden lovat egyszerre engednek el. A végén sok kanca lesz vemhes, de legtöbbször nem tudjuk megmondani, mikor fog a kiscsikó megszületni.
[szerkesztés] Viselkedés
A lovak minden esetben csoportban élnek, mivel – prédaállatok lévén – a magányosságtól félnek. A lovak nagyobb csoportját ménesnek nevezzük. A lovak egymás közötti viszonya meghatározott. Minden lónak megvan a maga hierarchikus helye a ménesben, amely meghatározza viselkedését. Általában a lovaknál is van főnök. Ha valamelyik másik ló is vezér szeretne lenni, akkor harccal döntik el. A lovak szeretik, ha kényeztetik őket, de képesek tulzásba vinni az evést, ami nagy veszélyt jelent az egészségükre.
[szerkesztés] A ló hasznosítása
Ma már a lovakat földművelési munkára, igahúzásra általában nem használják. Főként a hobbi és a sport szerelmesei tartják őket. Másrészt a húsát és tejét hasznosítják. A lovasnomád népek – ahogyan a régi magyarok is – a ló tejéből a magas cukortartalomnak köszönhetően a mai napig alkoholos erjesztett italt, kumiszt készítenek.
[szerkesztés] Lótípusok
A lovaknak és a póniknak nagyon sokféle típusa ismert, kezdve a nagy testű, lassú mozgású nehézigás lótól a karcsú és gyors angol telivérig. Egy-egy típus általában a fajták kesresztezésének eredménye, de vannak olyanok, amelyeket kifejezetten meghatározott célra tenyésztettek ki. Például egy nagy testű igásló és egy telivér keresztezéséből olyan ló születik, amely egy termetes lovast is könnyen elbír a hátán.
[szerkesztés] Típusok vérmérséklet szerint
Különböző alkatú, méretű lovakat ismerünk. Ha azt mondjuk, két vagy több ló ugyanahhoz a fajtához tartozik, ez azt jelenti,hogy hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. A lófajtákat három csoportba soroljuk vérmérséklet szerint: - Melegvérű lovak - Hidegvérű lovak - Nemesvérű lovak A póniknál ilyen felosztás nincs.
- Hidegvérű lovak: Észak-Európából származnak, ahol bőven találhatók kövér legelők a hűvös, csapadékos időjárás következtében. Nem csoda, hogy ebbe a fajtába tartozó lovak mind nagy testűek, és igen erősek, mint a brabanti vagy belga lovak.
- Melegvérű lovak: Az ázsiai vadlovaktól a przewalskiitól és a tarpántól származnak. Élénk, finom csontozatú fajta, alkatuk sokoldalú hasznosításra utal. A lovak "típusát" aszerint határozzák meg, hogy milyen munkára alkalmasak.
- Nemesvérű lovak: Az anglo-arab egyesíti magában a nemesvérű lovak minden szépségét, finomságát és eleganciáját. Eredetileg a Közel- Keletről és Észak-Afrikából származik, ahol a sovány legelők és a szélsőséges időjárás a kisebb testű, szívós és gyors lófajta kialakulásának kedvezett.
- Pónik: Legfeljebb 148 cm magas és többségükben tiszta vérű őshonos fajta, akárcsak az izlandi póni. A póni lába rövidebb, mint a lóé, de méretéhez képest erősebb. A pónik szívós, öntörvényű állatok.
[szerkesztés] Típusok hasznosítás szerint
- Fogatlovak: Azoknak a lovaknak, amelyek fogathúzásra alkalmasak, általában meredekebb a lapockájuk, ezáltal jól felfekszik rá a hám, másrészt a csüdjük is meredekebb. Lábukat magasabbra szokták emelni, ami elegánsan mutat a fogatban, ám a lovaglásnál kifejezetten kényelmetlen.
- Hátaslovak: A lovaglásra használt állatnak erősnek kell lennie, hogy elbírja lovasát, törzsének pedig keményebbnek, hogy a lovasnak jó ülést nyújtson. Dőlt lapockájának köszönhetően hosszabb és alacsonyabb lépésekkel halad, ami kényelmessé teszi a lovaglást. Ebben szerepe van a kisebb szöget záró csüdjének is. Az izmos far és hosszú hátsó láb az ugrásban válik előnyére...
- Sportpóni: a hátasló a legjobb tulajdonságaival rendelkezik, szép, arányos testfelépítésű, a vérmérséklete pedig egyenesen tökéletes.
- Nehézigás lovak: Masszív testfelépítése, vastag csontozata és erős izmai nehéz terhek vontatására teszik képessé.
- Kocsiló: e típusnak is erősnek kell lennie, mégis könnyebb testűek, ezáltal elegánsabbak. Lábukat magasra emelik. Két egymáshoz illő ló párban igen értékes.
- Cob: Nyugodt természetű hátasló, amelynek kissé rövid lába és zömök teste van. Hagyományosan az idősebb és testes lovasok használják előszeretettel. A cob sörényét gyakran rövidre vágják.
- Pólópóni: Kis testű ló. Gyorsan mozog, fordulékony, képes hirtelen felgyorsulni, megállni vagy irányt változtatni. Azonnal végre kell hajtania lovasa utasításait.
- Vadászpóni: Teste erőteljesebb, kevésbé tetszetős, mint klasszikus hátaspónié. Amellett, hogy jó hátasló, gyors mozgású, és ugornia is tudni kell.
[szerkesztés] Lófajták
A lónak több, mint 300 fajtája ismert. Korábban Magyarország lótenyésztési nagyhatalomnak számított. Néhány ismertebb fajta:
- angol telivér
- arab telivér
- gidrán
- kisbéri félvér
- musztáng
- shire
- spanyol ló (andalúziai)
- Brumby-ló
- a vadnyugat lova
- Camargue-i ló
- Shetland-póni
- Falabella
[szerkesztés] Magyar fajták
Az első állami ménest II. József alapította Mezőhegyesen 1784-ben. A világon egyedülálló módon itt négy magyar fajtát tenyésztettek ki: a nóniusz, mezőhegyesi félvér (furioso-north star), gidrán és az 1984-ben fajtaelismerést nyert mezőhegyesi sportló fajtákat. Mára Mezőhegyesen csak a nóniuszt és a mezőhegyesi sportlovat tenyésztik, a többi fajtát más ménesekbe szervezték át. (A mezőhegyesi sportló 1980-ban debütált a moszkvai olimpián, ahol a magyar csapat IV. helyezést ért el.) Kisbéren a hajdani Batthyány-birtok területén tenyésztették ki a Kisbéri félvér fajtát, gróf Szapáry József Győrhöz közeli bábolnapusztai birtokán pedig a Shagya-arabot.
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Lovasok.hu – Minden ami ló
- A Magyar Lovas Szövetség hivatalos honlapja
- A Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó szakágának hivatalos honlapja
- Lovas oldalak startlapos gyűjteménye
- Farkasházy Tivadar: Zsokékrul – a lóverseny regénye
- Lovas Wiki a Kisfedeles Lovarda (Tattersall) honlapján
 |
Ez az emlősökről szóló lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
