A zsidóság Magyarországon
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Magyarország nemzetiségei |
|---|
| Hivatalosan is elismert |
|
bolgárok |
| Hivatalosan nem elismert |
|
kínaiak |
| A magyarországi nemzetiségek története |
Ma a magyarországi zsidók számát 80–200 000-re teszik.[1] Nagy részük Budapesten él.
2005 októberében a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért érvényes népi kezdeményezést nyújtott be az Országgyűléshez a zsidó nemzetiség elismerését kérve.[2] A szervezetnek azonban nem sikerült összegyűjtenie az ehhez szükséges legalább ezer aláírást.[3]
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Történelem
Bővebben: A magyarországi zsidók történeteMagyarország területén már az i. sz. 3. században a római Pannonia provinciában éltek zsidók. A római táborok, városok környékén több olyan feliratos emlék került elő, amely ezt bizonyítja, köztük a dunapentelei emlékkő, amelyet "Cosimus, a vámállomás vezetője, a zsidó zsinagóga elöljárója" állíttatott.
A magyar államalapítás idejéből már írásos dokumentumok jelzik a zsidók jelenlétét, zsidó közösségek létezését. Az Árpád-házi királyok alatt több-kevesebb megszorítással, de a korabeli európai viszonyoknál biztonságosabb körülmények között élhettek Magyarországon a zsidók. Ebből a korból való IV. Béla 1251-ben kiadott híres zsidó kiváltságlevele, amelyet a középkori magyar királyság fennállása alatt az egymást követő uralkodók megerősítettek. Ennek lényege, hogy a zsidók a király kamaraszolgái, a kincstárnak adóznak, az pedig biztosítja jogvédelmüket. A zsidók kereskedelemmel, pénzügyletekkel foglalkoztak, a királyi udvar nem egyszer vette igénybe pénzüket, szakértelmüket.
A 15. században a megerősödő városokba egyre több zsidó költözött, kialakultak a "történelmi hitközségek" (Buda, Óbuda, Esztergom, Sopron, Tata). A középkori magyarországi zsidóság virágkora Mátyás király uralkodásának idején volt. Mátyás létrehozta a zsidó prefektus (elöljáró) országos hatáskörű hivatalát. Élére Mendel Jakabot állította, aki képviselte a zsidóság érdekeit, és felügyelte a király számára fizetendő adók beszedését.
A törökök győzelme után a feldarabolt Magyarország különböző részein különböző sors jutott a zsidó lakosságnak. A királyi Magyarország jelentéktelen lélekszámú zsidóját gyakran üldözték, néhány városból kitiltották őket. A török hódoltság területén ezzel szemben nyugodtan élhettek. A 17. század közepén a törökkori Buda zsidóságát az egyik legjelentősebb európai zsidó közösségként tartották számon. Az Erdélyi Fejedelemségben szintén viszonylag nyugodtan élhettek és dolgozhattak. Az 1623. június 18-án Kolozsvárott kelt oklevelével Bethlen Gábor engedélyezte a zsidók letelepedését, szabad kereskedését és vallásgyakorlását Erdélyben, s a szokásos zsidójel viselésétől is mentesítette őket. A török kiűzése során az addig virágzó magyarországi zsidó közösségek vagy a vérengzések áldozatul estek vagy elmenekültek.
A 18. században német nyelvű askenázi zsidók vándoroltak be Magyarországra elsősorban Csehország és Németország területéről. 1769-ben mintegy 20 000, 1787-ben már kb. 80 000 főre tehető a számuk. Mezőgazdasági termékkereskedelemmel foglalkoztak, ők értékesítették a nagybirtokok, falvak termékeit, a bort, búzát, bőrt stb. Előbb a nagybirtokközpontokban, majd a kereskedelmi utak csomópontjában kialakuló, megerősödő városokban telepedtek le, végül II. József császár 1781-ben kiadott türelmi rendelete lehetővé tette a szabad királyi városokba történő beköltözést, az iskoláztatást, az iparűzést, a földvásárlást.
[szerkesztés] 19. század
A magyarországi zsidóság a reformkor idején egy nem túl népes, jómódú városi népcsoport volt. Az 1830-as évektől azonban már a jóval szegényebb kelet-európai zsidóság első csoportjai is megjelentek az ország területén.
1848. március 17-én a „magyarországi és erdélyi zsidók képviselete” üdvözölte a magyar forradalmat. Zsidók is részt vettek a megalakuló Közcsendi Bizottmányban és a nemzetőrségben. A gazdag zsidó családok jelentős anyagi támogatással segítették a szabadságharcot. A honvédseregekben szolgálatot teljesítő zsidók számát mintegy 20 ezerre becsülték, ami messze számarányuk feletti részvételt jelent. Ennek elismeréseképpen tartotta kötelességének a Szemere-kormány és a nemzetgyűlés, hogy a szabadságharc végnapjaiban, 1849. július 28-án Szegeden határozatban mondja ki a zsidók polgári és politikai egyenjogúsítását. E határozat azonban a szabadságharc veresége miatt nem léphetett érvénybe.[4]
Magyarország újabbkori történetének legnagyobb arányú bevándorlása a kelet-európai zsidóság érkezése volt, amely a 19. század második felében vált tömeges méretűvé. Az új bevándorlók igen szegény, nagyrészt falusi életmódú és földműveléssel is foglalkozó, jiddis nyelven beszélő askenázi zsidók voltak a Monarchia fennhatósága alá kerülő Galíciából és az Orosz Birodalom területéről. A bevándorlókat a reformkor és szabadságharc örökségét folytató liberális politikai-társadalmi légkör, a hatalmas gazdasági fejlődés, a kínálkozó jobb megélhetés vonzotta Magyarországra.
A 1891-es népszámlálási adatok szerint a zsidóság lélekszáma a Magyar Királyság teljes területén 612 803 fő, a Magyar Királyság lakossága Horvátországgal együtt 17 318 794 fő. A zsidó diaszpóra a társadalom 3,54%-át jelentette.[5]
[szerkesztés] Asszimiláció
A 19. század végén erőteljessé vált a magyarországi nemzetiségi származásúak önkéntes magyarrá válása. Különösen a felemelkedő zsidó és német kisebbségek tagjai választották a magyarsághoz való asszimilálódást. Más európai országokban nem zajlott le a zsidóságnak ilyen tömeges méretű összeolvadása a többségi keresztény társadalommal, másutt erősen elkülönülő vallási és egyben etnikai kisebbség maradtak. Bár Németországban és Ausztriában már valamivel korábban megindult egy hasonló asszimilációs folyamat, ezekben az országokban a többségi társadalom gyakran igen elutasító volt, ami valamennyire továbbra is fentartotta a zsidóság hagyományos elkülönülését. Magyarországon ezzel szemben a újonnan meginduló nagyvárosi fejlődés, a többségi társadalom befogadó hozzáállása, a modern nemzetállam megteremtését a nemzetiségek tömeges beolvadásával elképzelő hivatalos politika a zsidóság számára is lehetőséget biztosított az egyenlő társadalmi érvényesülésre és a magyar nemzethez való tartozásra. A kiegyezés után Eötvös József vallásügyi miniszter liberális reformjai között az egyik legelső a zsidók teljes egyenjogúsításáról szóló 1867-es törvény volt. Eötvös létrehozta az izraelita kongresszust is, hogy a zsidók saját kezükbe vehessék egyházi és iskolai ügyeik vezetését.
A 19. század végének liberális légkörében a magyarországi zsidóság körében igen sokan valóban magyarrá váltak, a nemzethez tartozónak érezték magukat. Világviszonylatban is egyedülálló jelenségként megszületett a neológ zsidó vallás. A neológ zsinagógákban magyar nyelven tartották az istentiszteleteket. A zsidóság 1895-től törvény szerint is a magyar nemzeten belüli egyik vallási felekezet lett, tehát valaki éppúgy lehetett izraelita vallású magyar, mint katolikus vagy református vallású magyar. A magyarországi, főleg városi zsidóságnak csak kisebb része tartott ki a hagyományos zsidó vallás mellett (ortodox, illetve statusquo irányzat), megőrizve nemzetiségi, etnikai elkülönülését. A döntő többség a neológ felekezethez csatlakozott, a fővárosi zsidóságnak például közel a háromnegyede. A századfordulótól sokan magyar vagy – szintén a magyarrá válás útját járó – német (sváb) házastársat választottak, gyermekeiket megkeresztelték. A 20. századra az izraelita vallású magyarság így olyan mértékben keveredett a keresztény vallásúakkal és olyan építő részévé vált a magyar társadalomnak és kultúrának, hogy nem lehetett többé attól elválasztani. A mai magyarok közül – különösen városban – sokaknak vannak zsidók a felmenői között, ahogyan németek, szlávok és más nemzetiségűek is.
[szerkesztés] Híres magyarországi zsidók a 19. században
A leghíresebb magyarországi zsidók közé tartoztak Lőw Lipót (1811-1875) szegedi főrabbi, Teitelbaum Mózes sátoraljaújhelyi rabbi, Herzl Tivadar újságíró, a cionizmus alapítója, Ballagi Mór nyelvész, Rózsavölgyi Márk zenész, Vámbéry Ármin orientalista, Kiss József költő és Beck Vilma írónő, kém.
Lásd még: Magyar zsidók listája (1789–1918)
[szerkesztés] Antiszemitizmus a 19. században
Az antiszemitizmus első országos figyelmet keltő megnyilvánulása a tiszaeszlári per volt. 1882. április 1-én eltűnt fiatal keresztény szolgálólány ügyében vérváddal (rituális gyilkosság vádjával) illették a helyi zsidókat. A koncepciós perek vonásait magán viselő per 1883-ban zajlott le. Eötvös Károly és ügyvédtársai küzdelmének eredményeként az ügy végül a vádlottak felmentésével végződött.
[szerkesztés] 20. század
Az 1914-es népszámlálási adatok jól szemléltetik a zsidóság lélekszámának további növekedését: a Magyar Királyság teljes területén a zsidóság lélekszáma 930 740 fő volt. A Magyar Királyság lakossága ekkor Horvátországgal együtt 20 836 681 fő. A zsidó diaszpóra tehát a társadalom 4,47%-át jelentette.[5]
[szerkesztés] 1919–1944
Az 1920. évi 23. törvénycikk, a Numerus Clausus (Zártszám-rendelet) meghatározta az egyes magyarországi kisebbségekhez tartozó egyetemi hallgatók maximális számát, ügyelve az adott nemzetiségek arányára a teljes magyarországi lakosságban. A zsidó vallású egyetemisták aránya ezt követően csak 10-12% körül mozgott, szemben a háború előtti 30-34%-kal. [6] Az intézkedés egyértelműen a magyarországi zsidóság ellen irányult, de az egyéb nemzetiségek fejlődésének se tett jót. A magyar zsidóság helyzetének romlása azonban igazán Hitler németországi hatalomra jutása után kezdődött. Magyarországon a parlament 1938-tól kezdve több antiszemita jogszabályt, úgynevezett zsidótörvényeket hozott, amelyek fokozatosan megfosztották a zsidó lakosságot az állampolgári jogaiktól. 1944-ig azonban a magyarországi zsidók - Európa más országaiban lakó társaikkal ellentétben még így is valamelyest biztonságban tudhatták magukat, bár a zsidóellenes politika már 1944 előtt is többtízezer áldozatot követelt.[7] A magyar zsidóság asszimilációját is derékbe törte a hivatalos szintre emelt antiszemitizmus, diszkrimináció és megbélyegzés, amely 1944–45 között a holokausztba torkollott.
A magyarországi zsidótörvényeket egyes nézetek kedvezőbben ítélik meg. Eszerint pl. a Numerus Clausus elsősorban az új határokon túlról az anyaországba menekülő magyarok oktatását és munkavállalását segítette. Kiemelik, hogy a zsidó lakosságot az állampolgári jogaiktól megfosztó törvényeket kifejezetten a főrabbi kérésére hozták: ha ugyanis Magyarország nem szigorít a (Hitler szerint) engedékeny zsidótörvényein, az megszállással fenyegette volna - ami a zsidóság tömeges deportálását vonta volna maga után. Így sikerült ezt egészen 1944-ig elkerülni, és a magyarországi zsidók a környező országokénál sokkal jobb helyzetben élhettek. Egyes plébániák hamis keresztlevelek kiállításával segítették a jogfosztottakat.[8]
1944-ig Magyarországon a zsidóságot érintő pogromokra és atrocitásokra nem került sor, szemben Romániával, Jugoszláviával, Szlovákiával. Ezekben az országokban a deportálások már 1942-ben megkezdődtek. Ezekre való tekintettel kb. 100 000 zsidó menekült a szomszédos országokból Magyarországra.[9] Az átállást tervezgető Magyarországot azonban 1944. március 19-én német csapatok szállták meg. [10]
[szerkesztés] Magyarországi holokauszt
A holokauszt az egész európai zsidóság tervszerű meggyilkolását jelentette, amit a náci Németország folytatott a koncentrációs táborokban (haláltáborok). A német megszállást követően Magyarországon is azonnal megkezdődött a zsidók gettókba gyűjtése, kötelezték őket a sárga csillag viselésére, végül pedig áprilisban a magyar adminisztráció készséges segítségével megkezdődtek a deportálások.[12] 1944 júliusáig 445 ezer polgárt deportáltak, közülük 437402 személyt Auschwitz-Birkenauba. A kormány semmilyen dokumentációt nem kért róluk.
Itt megemlítendő, hogy 1944. április 10-én Rudolf Vrba és Alfred Wetzler, két zsidó származású személy megszökött az auschwitzi koncentrációs táborból. Zsolnába eljutva felvették a kapcsolatot a helyi cionista körökkel. A pozsonyi cionista központ munkatársa április 25-én és 26-án meghallgatta őket. Ez alapján elkészült az úgynevezett Auschwitz-jegyzőkönyv, mely tájékoztatást nyújtott a táborban történtekről. Ezt eljuttatták az isztambuli, genfi, londoni és budapesti cionista körökhöz és a magyarországi zsidótanácshoz is. Az egy hónappal később deportáltak viszont nem is sejtették, hogy mi vár rájuk. Vrba és Wetzler következtetése szerint így az általuk készített jegyzőkönyvet a fenti szervezetek elhallgatták.[13] Fentieket megerősítette a budapesti születésű Ernest Stein cionista ellenálló is. Elmondása szerint Kasztner Rudolf cionista vezető Adolf Eichmann-nal 1,5 millió dolláros egyezséget kötött 1 685 zsidó származású személy kiváltása érdekében (köztük voltak családtagjai, barátai, írók, művészek, rabbik, cionista vezetők). Az általa szervezett „Kasztner-vonat” 1944. június 30-án hagyta el Budapestet és utasai bergen-belseni kitérővel épségben megérkeztek Svájcba. Stein állítása szerint Kasztner a fenti egyezségre való tekintettel nem volt hajlandó továbbítani a jegyzőkönyvet.[14][15] A Zsidótanács szintén elhallgatta a birtokában lévő információkat és csak június közepe után juttatták el a jegyzőkönyvet a kormánynak, az egyházi vezetőknek és Horthynak is.[16]
A normandiai partraszállás, az erősödő külföldi nyomás, valamint az ekkor már általa is ismert Auschwitz-jegyzőkönyv hatására Horthy június végén le akarta váltani a deportálásokat szervező Baky László és Endre László belügyi államtitkárokat és a koronatanácson június 26-án javasolta a transzportok leállítását. Ezek azonban folytatódtak, amíg a kormányzó parancsára a hozzá lojális katonai erők – Koszorús Ferenc vezérkari ezredes[17] vezetésével – 1944. július 6-án meg nem akadályozták Baky úgynevezett „csendőrpuccs”-át; Horthy ekkor tiltotta meg a budapesti zsidóság deportálását.[18]
A nyilas hatalomátvétel (1944. október 15.) idején a vidéki zsidóság már gyakorlatilag fel lett számolva. Az országban Budapesten kívül már csak a munkaszolgálatos századokban voltak zsidók. A fővárosban körülbelül 200 ezer, a munkaszolgálatos századokban körülbelül 100 ezer zsidó várta rettegve, mit hoz a nyilas uralom. A Szálasi-kabinet a végsőkig elkötelezte Magyarországot a német szövetség és a háború folytatása mellett, így német kérésre 50 ezer zsidót deportáltak, a maradék fővárosi zsidóságot pedig gettóba zárták, ahol ezreket végeztek ki.[19] Budapesten körülbelül 8 ezer zsidót gyilkoltak meg, további mintegy 9 ezer zsidó a bombázás, az éhezés, a betegségek következtében halt meg vagy öngyilkos lett.[20]
Lásd még: Zsidó holokauszt Magyarországon
[szerkesztés] 1945 után
1944-45-ben a magyar zsidóságnak kb. 70%-át, mintegy 600 000 embert végeztek ki. A zsidónak nyilvánított családokat, zömében időseket, nőket és gyerekeket (a férfiak nagy része munkaszolgálatos volt a fronton) tehervagonokban külföldre deportálták főleg Auschwitz és Dachau haláltáborába, ahol kínhalállal megölték őket. A Kárpát-medencei zsidó származású lakosság a Budapesten lakók kivételével gyakorlatilag teljes számban halálát lelte (vagyis a mai Magyarország Budapesten kívüli területein, valamint az Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken és Délvidéken lakók). A fővárosiaknak mintegy a fele, több mint 100 000 ember vesztette életét külföldi haláltáborokban vagy a budapesti nyilas terror alatt. A budapesti zsidóság másik része életben maradása elsősorban a szervezett és spontán mentőakcióknak tulajdonítható. Az üldözöttek elrejtésében, menekítésében több külföldi diplomata és a magyar lakosság egy része is részt vett.
A holokausztot túlélők egy része Izraelbe vagy az Amerikai Egyesült Államokba vándorolt, jelentős részük azonban a maradást választotta. A sztálinizmus évei alatt az ateista állami nyomás hatására visszaszorult a hitélet, a cionista-ellenes akciók folyamatossá váltak. A vallás kizárólag a szertartásokra és a mártírokra való emlékezésre korlátozódott, a gyermekek zsidó neveltetése szinte lehetetlenné vált. A zsidóság nagy része az asszimiláció érdekében különböző stratégiákhoz folyamodott (kommunizmus, nemzetközi munkásmozgalom, elvegyülés, rejtőzködés, szakítás a tradíciókkal, stb.) [21]
Az 1956-os forradalomban, illetve a szovjet támadást követő fegyveres szabadságharcban számos zsidó származású személy vett részt (Angyal István, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Háy Gyula, Szirmai Ottó, stb.)[22] A Kádár-korszak alatt a magyarországi zsidóság viszonylagos nyugalomban élt. A zsidókérdés tabutémává vált. A kádári vezetés a békés, csendes asszimilációt preferálta. Ennek következtében a magyarországi zsidóság egyre jobban elvilágosiasodott, nőtt a vegyes házasságok száma, a zsidó közösségekre erőteljes dezintegrálódás, a zsidó hagyományoktól való elidegenedés lett úrrá.[23]
A rendszerváltásban a magyarországi zsidóság liberális és demokrata gondolkodású része jelentős részt vállalt. Kelet-Európában az első alternatív zsidó szervezet az 1988-ban Budapesten létrejött Magyar Zsidó Kulturális Egyesület volt. A rendszerváltás után az általános vallási és társadalmi fellendülés hatására a hozzávetőleg 80.000-100.000 fős magyarországi zsidóság reneszánszáról beszélhetünk. Megerősödtek a cionista szervezetek, a civil és ifjúsági egyesülések, a kulturális, az oktatási és a sportélet, zsidó oktatási és szervezeti hálózat jött létre, a nemzetközi kapcsolatok is erősödtek.
[szerkesztés] A holokauszt máig tartó hatása
A holokauszt Magyarországon egyben a magyar nép egy részének is az elpusztítását jelentette. Fájdalmas azoknak a magyaroknak a sorsa, akik nem tudták az előírt arányú keresztény részt felmutatni a családjukban a üldöztetés elkerüléséhez. Őket a vallásuk, származásuk miatt kirekesztették abból a nemzetből, amelyhez már generációk óta tartoztak. (A többi nemzetiség tagjai – németek, szlovákok, délszlávok – is éppolyan „frissen” olvadtak be az összmagyarságba, mint ők.) Sokakra egész életükre tudathasadásos állapotot kényszerítettek ezzel, ha túlélték a holokauszt poklát. Ma ezért is nagyon érzékeny téma a magyar zsidóság hovatartozása. Az óhazához való kötődés még azoknál is gyakori, akik a háború után Izraelbe, Amerikába vándoroltak, közülük sokan máig őrzik a magyarságukat is.
[szerkesztés] Vallási élet
Magyarországon jelenleg 4 zsidó felekezet működik, a legnagyobb közülök a MAZSIHISZ.
A kisebbek:
- EMIH Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Statusquo Ante)
- Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség
- Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség
Magyarországon több zsinagóga is működik, köztük Budapesten a Dohány utcai, amely Európa legnagyobb zsinagógája.
Lásd még: Magyarországi zsinagógák listája
[szerkesztés] Oktatási intézmények
Három zsidó iskola is működik.
- Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola
- Anna Frank gimnázium – Scheiber Sándor Tanintézet
- Amerikai Alapítványi Iskola ismertebb nevén a Wesselényi
- Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (ORZSE)
[szerkesztés] Antiszemitizmus Magyarországon
Az antiszemitizmus ma főleg a ritkán előforduló temetőgyalázások és zsinagógák vörös festékkel való leöntésében testesül meg. A testi sértések ritkák.
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ A becslések attól függőek, hogy a vallásgyakorlást vagy a származást veszik-e figyelembe.
- ^ Ennek, ill. egy korábbi 1990-es kezdeményezés fontos dokumentumai olvashatóak a Múlt és Jövő 2005/4. számában: Kőbányai János: Egy aláírásgyűjtés dokumentumai. Avagy két zsidó nemzetiségi biznisz Magyarországon (1990–2005). A Múlt és Jövő ugyanezen számában szintén megtalálható a kezdeményezés nyomán kialakult sajtóvita részletes bibliográfiája (136. o.). Lásd továbbá: Komoróczy Géza:Zsidó nép, zsidó nemzet, zsidó nemzetiség,ill. Kőbányai János: A hiány tényei.
- ^ Dési Tamás: Nemzetiségiek vagy A „titokzsidók”?
- ^ Encyclopaedia Humana Hungarica 07.
- ^ a b A történelmi Magyarország atlasza és adattára 1994. Talma Kiadó
- ^ Haver Informális Zsidó Oktatási Közhasznú Alapítvány
- ^ Zsidóság a Horthy-korszakban
- ^ Koltai Gábor Horthy Miklósról készült dokumentum filmje
- ^ Sulinet:A második világháború/Érdekességek
- ^ Előtte Horthyt tárgyalni hívták Klessheimbe, ahol elzárták a külvilágtól, így nem tudott ellenállásra utasítani.) Kállay Miklós miniszterelnök március 19-én, a már megszállt országba visszatért kormányzót arra kérte, hogy ne mondjon le. Ez egyébként a németeket kiszolgáló nyilasok azonnali hatalomátvételével fenyegetett volna, ami a zsidóság szempontjából és az ország részéről is katasztrofális lett volna. A katonai ellenállás szakértők szerint hősies, de tragikus esemény lett volna. Erre az eshetőségre a németek, saját egységeik mellett készenlétbe állították a román, szlovák és kisebb horvát csapatokat is. Ez a haderő nemcsak számszerűleg, hanem a felszerelés minőségében is felülmúlta a magyar csapatokat. Kállayt leváltották, utóda Sztójay Döme lett, aki hűségesen kiszolgálta a megszállókat.<ref></ref> Ellenkezése dacára Horthy megmaradt ugyan kormányzónak, de gyakorlatilag az ország élére kinevezett Edmund Veesenmayer birodalmi biztos kezében volt az irányítás. Új hadakat menesztettek a rohamosan közeledő keleti frontra. Török Bálint 1. tanulmánya 1944. március 19-ről Török Bálint 2. tanulmánya 1944. március 19-ről
- ^ [[1]]
- ^ Sakmyster 2001/2
- ^ A Mazsihisz:A férfi, aki megszökött Auschwitzból
- ^ Az Independent Eichmann's List: a pact with the devil című cikke angol nyelven.
- ^ A Holokauszt Magyarországon honlapja a Kasztner-vonatról.
- ^ A Holokauszt Magyarországon honlapja a deportálások leállításáról.
- ^ Új Élet Online:A budapesti zsidóság egyik megmentője.
- ^ A Holokauszt Magyarországon honlapja a deportálások leállításáról.
Adolf Eichmann a magyar zsidóság deportálásának fő szervezője így emlékezett erre az 1961-es jeruzsálemi pere során: „Horthy és a magyar katonák akciója volt a Hitler által megszállt Európában az egyetlen eset, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentsék a zsidókat. Ilyesmit képtelenségnek tartottam; azt hittem, téves jelentésről van szó, vagy álmodom - de néhány héttel később Lakatos Géza kitiltott engem Magyarországról.” Adolf Eichmann kijelentése az 1961-es jeruzsálemi pere során. - ^ Szálasi nyilas kormánya 1944-1945
- ^ Nyilas terror a gettókon kívül
- ^ Gyurgyák János: Magyarországi Zsidókérdés 585 o.
- ^ Gyurgyák János: Magyarországi Zsidókérdés 590 o.
- ^ Gyurgyák János: Magyarországi Zsidókérdés 591 o.
[szerkesztés] Irodalom
- Erényi Tibor: A zsidók története Magyarországon (Változó Világ, Budapest, 1996)
- Erős Ferenc, szerk.: Zsidóság, identitás, történelem (T-Twins, Budapest, 1992)
- Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526–1945 (Budapest, 1992)
- Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon (Osiris, Budapest, 2001)
- Karády Viktor: Zsidóság, modernizáció, asszimiláció (Cserépfalvi Kiadó, Budapest, 1997)
- Karády Viktor: Túlélők és újrakezdők. Fejezetek a magyar zsidóság szociológiájából 1945 után (Múlt és Jövő, Budapest, 2002)
- Gerő András: A zsidó szempont (PolgART, Budapest, 2005)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Karády Viktor: A magyar zsidóság regionális és társadalmi rétegződéséről (doc formátum!)
- Fejtő Ferenc: A zsidók és a modern magyar kultúra
- Nyilvántartások a holokauszt áldozatairól
- Orbán Ferenc: zsido.hu cikk
- Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után (1948)
- Magyar Zsidó Lexikon
- Karády Viktor bibliográfia
- Nagy P.T.:A numerus clausus hetvenöt év után
- Standeisky Éva: Elmismásolt antiszemitizmus, elhallgatott múlt Az 1956-os miskolci lincselés
- Standeisky Éva: Antiszemitizmus az 1956-os forradalomban
