1848–49-es forradalom és szabadságharc
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
1848–49-es forradalom és szabadságharc | |||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
A magyar fősereg visszafoglalja a budai Várat a császáriaktól. Than Mór festménye. |
|||||||||
|
|||||||||
Harcoló felek | |||||||||
Magyarország Lengyel légiók Bécsi és német légió Olasz légió |
Habsburg Birodalom Orosz Birodalom Horvátország délvidéki szerbek felvidéki szlovákok erdélyi románok erdélyi szászok |
||||||||
Parancsnokok | |||||||||
Görgei Artúr tábronok Móga János altábornagy Henryk Dembiński altábornagy Bem József altábornagy Vetter Antal altábornagy |
Josip Jelačić horvát bán Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz herceg és tábornagy Ludwig Welden táborszernagy Julius Jacob von Haynau táborszernagy Ivan Fjodorovics Paszkevics herceg és tábornagy |
||||||||
Haderő | |||||||||
Honvédség: Kb. 150.000 fő, 464 tábori és 393 várlöveg [1] |
Császári csapatok: Kb. 165.000 fő 770 löveg[2] Cári intervenció: 193.000 fő 584 löveg |
||||||||
Veszteségek | |||||||||
Honvédség:kb. 24.000 fő | Osztrák katonák:12.000 fő (?[3]) Orosz birodalom:13.554 fő Nemzetiségi csapatok:több tízezer (?[4]) |
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Ugyanakkor a nemzetiségekkel való konfliktusok már előrevetítették a történelmi Magyarország fölbomlásának lehetőségét. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem mutatja jobban, hogy csak a cári Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni.
Tartalomjegyzék
|
[szerkesztés] Előzmények
Magyarország a török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc elbukása után erősen korlátozott, mégis meglévő önállóságot élvezve volt része a Habsburg Birodalomnak. Az 1723-ban elfogadott Pragmatica Sanctio törvényesen is rendezte a Habsburg uralkodó és a magyarországi rendek viszonyát. Az egyetlen komolyabb további előrelépést ezen a területen 1848-ig az 1791. évi X. törvénycikk jelentette, amely biztosította az ország jogi függetlenségét a birodalom többi tagállamával szemben.
Az 1848-as tavaszi átalakulás programja majdnem két évtizedes előkészítő munka eredménye. Bár a reformkori országgyűléseken nagyon kevés valódi változtatást sikerült elérni, de lehetőséget teremtettek arra, hogy a reformszellemű liberális nemesség kidolgozza a saját programját. Megjelenhettek az országos nyilvánosság színpadán a leendő forradalom vezetői: Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Széchenyi István, Szemere Bertalan, Eötvös József és mások.
Az 1847 novemberében Pozsonyban összeült – később utolsónak bizonyult – rendi országgyűlésen a reformpárti erők által létrehozott Ellenzéki Kör és a „fontolva haladókat” tömörítő Konzervatív Párt lépett föl határozott programmal. Utóbbiak jelentős mértékben bírták a bécsi udvari körök támogatását is. A téli hónapok során patthelyzet alakult ki, ebbe a helyzetbe hozott döntő fordulatot a február 22-ei párizsi forradalom híre. Kossuth Lajos március 3-án elmondott beszéde fogalmazta meg programszerűen az ellenzék követeléseit: jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, népképviseleti parlamentet és felelős kormányt. A Habsburg Birodalom másik felének pedig alkotmányt követelt, amelynek fontos szerepe lett a március 13-án bekövetkező bécsi forradalom kitörésében.
[szerkesztés] Forradalom
[szerkesztés] 1848. március 15.
A végső lökést a reformok ügyében végül 1848. március 15-e jelentette, amikor a pesti radikális ifjúság vér nélkül érvényt szerzett az ún. 12 pontnak. Ezalatt Kossuth Bécsben tárgyalt a Habsburg vezetőkkel. V. Ferdinánd először nem akarta szentesíteni a pozsonyi országgyűlésen előző nap megszavazott feliratot, azonban 16-án hajnalban - hallva a Pest-Budán történtekről - kénytelen volt engedni.
1848. március 15-én a bécsi forradalom hírére magyar küldöttség indult a pozsonyi országgyűlésről a császári városba, s időközben Pesten is kitört a forradalom.Március 17-én V. Ferdinánd hozzájárulásával gróf Batthyány Lajos felelős magyar kormányt alakított.
[szerkesztés] A Batthyány-kormány és az áprilisi törvények
Március 23-án az országgyűlés felsőtábláján Batthyány Lajos, a március 17-én kinevezett miniszterelnök, kihirdette minisztériumának névsorát. Ezek [5] alapján:
Batthyány Lajos | elnök |
Szemere Bertalan | belügyek |
Kossuth Lajos | országos pénzügy |
Deák Ferenc | igazságszolgáltatás és kegyelem |
Mészáros Lázár | honvédelem |
Klauzál Gábor | földművelés, ipar és kereskedés |
Széchenyi István | közmunka és közlekedésügy |
Eötvös József | nevelés (majd az átnevezés miatt vallás és közoktatás) |
Esterházy Pál | a Felség személye körüli miniszter |
Az utolsó rendi országgyűlés által elfogadott áprilisi törvényeket az uralkodó, V. Ferdinánd április 11-én szentesítette. Ez fordulópontot jelentett a magyar történelemben, az ország gazdasági-politikai-kormányzási rendszere óriási változáson ment keresztül. Az áprilisi törvények alapján Magyarország csaknem független ország lett. Kimondták Magyarország és Erdély egyesülését. A törvények biztosították a polgári fejlődést, a felzárkózási lehetőséget nyugathoz. Megkezdődött a jobbágyrendszeren és a nemesi kiváltságokon alapuló feudális rendszer felszámolása. A jobbágyfelszabadítást is kitűzték, ennek módját azonban egyelőre nem rendezték.
[szerkesztés] Az új országgyűlés
Az első népképviseleti országgyűlési választásokat, az áprilisban elfogadott V-ik törvénycikk alapján, június második felében tartották. A hivatalos megnyitóra július 5-én, Pesten került sor. Az országgyűlés a szabadságharc végéig együtt maradt, bár részben kicserélődött képviselői állománnyal. Az üléseket december 31-ig Pesten tartották.
[szerkesztés] Nemzetiségi kérdés
Az áprilisi törvények hiányosságai közé tartozott a jobbágyfelszabadítás halogatása és a nemzetiségi kérdés rendezetlensége. A magyar siker hatására a Magyarországon élő nemzetiségekben is feltámadt a nemzeti érzés. 1848-ban már nem elégedtek meg anyanyelvük kisebb-nagyobb használatával. Magukat, mint külön nemzetet akarták elismertetni az ország határain belül. A magyar vezetők azonban erről hallani sem akartak. Szerintük anyanyelvüktől függetlenül országunk minden lakója az egységes magyar nemzet tagja.
A horvát országgyűlés ugyancsak szembehelyezkedett a magyar kormánnyal és nyíltan a bécsi udvart támogatta. (Megjegyzendő, hogy a horvátok évszázadok óta jelentős, a Monarchián belüli kiváltságokat élveztek.) A szerbek ugyanazt akarták mint a szlovákok. Ők Karlócán tartottak gyűlést. A magyar forradalommal való szembefordulásuk egyik fő okát épp a horvát előjogok képezték, a szerb vezetők szerették volna ezeket a maguk számára is megkapni, de nem így történt. Az erdélyi románok a román nemzet egyenjogúságát, a jobbágyok felszabadítását akarták. Ők Balázsfalván tartották gyűlésüket. A románok szembefordulásának fő oka az elmaradt jobbágyfelszabadításban kereshető.[6] Ezt a magyar szándék szerint is napirendre kellett volna tűzni, de adminisztratív okok miatt (az erdélyi országgyűlés összehívásának nehézkes, késedelmes volta) erre még később került sor, mint Magyarországon. A szlovákok nyelvi egyenjogúságot, nemzeti jelvények használatát, úrbéri törvény földnélküliekre való kiterjesztését akarták. Liptószentmiklóson tartottak gyűlést. Egyedül a ruszinok és a szlovénok voltak azok, akik nem fordultak szembe a magyarokkal.
A szerb vezetők és a horvát országgyűlés egyaránt a bécsi udvarhoz fordult segítségért. Bécs mindent meg is tett az ellentétek kiélezése érdekében. A Habsburgok előbb titokban, majd nyíltan is támogatták a magyar forradalom ellen irányuló szerb felkelést és a horvátok támadását.
[szerkesztés] Az önvédelmi háború
[szerkesztés] A horvát támadás
1848 nyarán az udvar elérkezettnek látta az időt, hogy Magyarországon is visszaállítsa teljhatalmát. A nyár végefelé felgyorsultak az események. Augusztus 31-én az uralkodó kiadott egy iratot, melyben kijelentette: ha a képviselőház nem vonja vissza az áprilisi törvényeket, katonai támadásra számíthat. Jellasics horvát bán és császári altábornagy ekkor már nyíltan a határátlépésre készült. A magyar kormány válaszul rohamtempóban szervezte a magyar honvédsereget. Batthyány legfontosabb feladatnak a horvát bán megállítását tartotta.
Szeptember 11-én Jellasics 35 000 főnyi seregével átlépte a Drávát, és fegyveres támadást indított a magyar kormány ellen. A magyar sereg folyamatosan visszavonult a túlerő elől, a közvetítőnek ajánlkozó István nádorral pedig Jellasics nem találkozott. A visszavonuló drávai sereg éléről Csány László leváltotta az ingatag hűségű Teleki Ádámot. A magyar sereg létszáma fokozatosan nőtt, de még így is jócskán elmaradt a horvátokétól. Bécsben már szövegezték a kiáltványt Magyarország alávetéséről.
[szerkesztés] Pákozdi csata
A magyar kormány a Dunántúlon népfelkelést hirdetett és mozgósította a nemzetőrséget. Kossuth ezzel egyidőben toborzóútra indult az Alföldre (szeptember 24.). A magyar honvédsereg táborába érkezett országgyűlési küldöttek arra kényszerítették Móga János altábornagyot, a vonakodó főparancsnokot, hogy fölvegye a harcot az ellenséggel. Szeptember 29-én Pákozd és Sukoró között a jórészt újoncokból álló magyar sereg visszaverte a horvátok támadását. Jellasics fegyverszünetet kért, amit visszavonulásra használt fel: Győrön át Bécs felé haladva elhagyta az országot. Ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozta a Karl Roth vezette hadműveleti jobbszárnyát: a székesfehérvári polgárok lefegyverezték a hátrahagyott horvát helyőrséget, majd Görgei, Perczel és Csapó Vilmos Ozoránál bekerítette, majd fegyverletételre kényszerítette. A támadás során a horvát inváziós haderő állományának 20%-át elveszítette.
[szerkesztés] A kormány lemondása és az OHB megalakulása
Batthyány lemondása után az ország egy időre végrehajtó hatalom nélkül maradt. A végrehajtó hatalmat a szeptember 16-án alapított ideiglenes, majd az országgyűlés határozata alapján véglegesített Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) gyakorolta, amelynek feladata Batthyány védelmi intézkedéseinek vizsgálata és támogatása volt. A testület elnöke Kossuth Lajos volt. Szeptember végére a törvényhatóságokba kormánybiztosok kerültek, és a gazdaság átállt a haditermelésre. A szerbek felkelését nem sikerült elfojtani, a Bánság legfontosabb erődjei Arad és Temesvár kicsúszott a magyar igazgatás alól.
Október 3-án az uralkodó Lamberg halálhírére feloszlatta a magyar országgyűlést, Jellasicsot pedig Magyarország teljhatalmú királyi biztosává és a magyar fegyveres erők főparancsnokává nevezte ki.
Ez adta meg a jelt a magyar kormányzatnak eddig sem nagyon engedelmeskedő cs. kir. tiszteknek.
- A Délvidéken a szerbek felkelését nem sikerült elfojtani, a Bánság legfontosabb erődjei, Arad és Temesvár pedig császári kézen maradt, a várőrségek csapatai sikeresen működtek együtt a szerbekkel. Velük szemben magyar kézen maradt Pétervárad, majd Eszék erődjét is biztosították, és a honvédsereg jelentős erőket összpontosított a térségben.
- Erdélyben kitört a román népfelkelés, amely gyakran véres mészárlásokba torkollt, csakúgy, mint a magyarok vezette bosszúhadjáratok. A reguláris erők részéről Puchner Antal erdélyi főhadparancsnok vezette erők és a beszterce-naszódi határőrök parancsnoka, Karl Urban erői, valamint a kicsiny Déva és Gyulafehérvár várai császári oldalon maradtak. Velük szemben elsősorban székely határőr gyalogezredek, a 11. (Székely) huszárezred 8 századából 6, illetve 2 honvédzászlóalj állhatott fel, ami a magyar félnek jelentős mennyiségbeli és minőségbeli hátrányt jelentett.
- Észak-Magyarországon Komárom és Lipótvár erődjét sikerült biztosítani, a szlovák nemezti mozgalmak nem jelentettek komoly fenyegetést.
[szerkesztés] A bécsi forradalom
Október 6-án forradalom tört ki Bécsben, Latour hadügyminisztert megölték. Ezáltal rövid időre mind a császári erők központja, mind Jellasics politikai és katonai támogatottsága megszűnt. A magyar hadsereg azonban nem használta ki a kedvező lehetőséget, és nem vonult Bécs felmentésére. Ehelyett sikeresen megtisztította a Dunántúlt, és elfoglalta a fontosabb várak és az ország legfontosabb erődjeit, Komáromot, Lipótvárat, Eszéket.
Az uralkodó Bécsből Olmützbe menekült, október 16-án Alfred Windisch-Grätz herceget nevezte ki valamennyi Itálián kívüli császári-királyi hadsereg főparancsnokává. Windisch-Grätz október 27-én lerohanta Bécset, amely 31-én újra a császáriak kezére került.
[szerkesztés] Schwechati csata
Jellasics Mosonnál megállt, hogy bevárja erősítéseit. A gyenge harcértékű horvát népfelkelőket hazaküldte, lovasságát és tüzérségét jelentős számban növelte. A Jellasics által vezetett császári sereg ekkor közel 30 000 főből és 99 lövegből állt. A szembenálló magyar sereg 27 000 fővel és 82 löveggel rendelkezett, de magas volt a frissen sorozott katonák száma - Pákozd óta tehát Jellasics javára megfordultak az erőviszonyok.
Október 30-án a Bécs melletti Scwechat falu közelében a Móga János vezette magyar sereg vereséget szenvedett a Windisch-Grätz és Jellasics által vezetett egyesült császári haderőtől. Móga a csatában megsérült, majd lemondott a parancsnoki posztról. Kossuth Görgei Artúrra bízta a sereg parancsnokságát, és tábornokká nevezte ki.
[szerkesztés] A székelyek felkelése
Erdélyben Berezenczei László kormánybiztos október 16-ára összehívta az agyagfalvi székely népgyűlést. A kormánybiztos hívására 60 000 fegyveres székely gyűlt össze. A népgyűlés hitet tett a forradalom és a jobbágyfelszabadítás, valamint a románokkal és a szászokkal való együttműködés mellett. A székely csapatok azonban több kisebb győzelem után Gedeon császári tábornoktól vereséget szenvedtek, és seregük szétoszlott. Novemberre Erdély, és egyben Székelyföld nagy részét megszállták a császári hadak. Csupán Háromszék állt ellen november végén is, lekötve ezzel a császári hadak jelentős részét. A székelyek ellenállását Háromszéken Gál Sándor ezredes, Bede Mózes kormánybiztos és Gábor Áron vezette. Háromszék ellenállása, lehetővé tette, hogy a végveszélybe került 1848-1849-es forradalom és szabadságharc tovább folytatódjon.
[szerkesztés] A téli hadjárat
Kossuth és Görgei 1848 novemberében haditervet dolgozott ki az ország ellenséges támadás idején hatásos védelmét illetően, Görgei javaslatával ellentétben – ami a védelmi erők megerősített állásokba való összpontosítását szorgalmazta – Kossuth azon akarata érvényesült, miszerint az ország minél nagyobb részét meg kell óvni az újoncozás érdekében. Nyugat-Magyarország védelmét ekkor két, egymástól meglehetősen távol elhelyezkedő seregtest látta el, az egyik Görgei Artúr fel-dunai hadserege kb. 28 000 fő és Perczel Mór kb. 10 000 fős serege.
1848 decemberében Ferdinánd császár helyét Ferenc József foglalta el. Magyar koronázott királynak 1849 ápr.14-ig Ferdinándot tekintették a magyarok (a feliratokat hozzá intézték). Ennek a közjogi kettős hatalomnak a megszüntetésére is szolgált az "Olmützi alkotmány", amelyben Magyarország tartományként a császári birodalom fennhatósága alá került volna. Az európai forradalmak többségét ekkorra már leverték, és Magyarországon is kezdtek megerősödni a forradalom ellenségei. A császári királyi seregek támadása december elején indult, Windisch-Grätz serege több hadoszlopban vonult fel az országban a fősereg kb. 55 000 katonája a fővezérrel együtt Görgei üldözésébe kezdett, cs.k. erők kb. 12 000 fő délről és nyugatról fenyegették Perczel seregét. Franz Schlick altábornagy Galíciából betört a felvidékre, elfoglalta Eperjest és Kassát, december 11-én megverte Pulszky Sándor csapatait. Görgei december közepén megütközött Windisch-Grätzcel, aki könnyűszerrel elsöpörte a magyar sereget, ami ettől függetlenül nem bomlott fel és rendezetten Győr felé hátrált. A várost azonban nem tartotta a magyar sereg – a rendkívüli hideg következtében a várost övező védműként szolgáló vizek és mocsarak annyira befagytak, hogy ágyúval is könnyen átkelhettek rajta – a császári seregek megérkezése előtt a fővárosba távozott. Kossuth tervei szerint Görgei és Perczel csapatai Buda előtt egyesültek volna, de Perczel Mórnál csatát vesztett, embereinek egyharmada a csatatéren veszett. A vereség után az Országos Honvédelmi Bizottmány a főváros kiürítéséről döntött, a kormányzat Debrecenbe költözött. A haditanács január 2-án a magyar erők tiszántúli összpontosításáról döntött. Az új haditerv szerint feladták a Délvidéket és az ottani csapatokat felhozták a Közép-Tiszához, a Perczel-hadtest a Tisza vonalán foglalt helyet, miközben Görgei tábornok fel-dunai hadteste egy északnyugati irányú elterelő hadmozdulatokat hajtott végre. Január végére a magyar csapatok feladták Bácskát és a Bánságot, Kiss Ernő vezette bánsági hadtest is súlyos vereséget szenvedett. Windisch-Grätz Pest-Buda bevétele után berendezkedett a városban, délen a császári seregek megkezdték előrenyomulásukat Szeged és Arad felé. Görgei elterelő hadműveletei sikeresnek bizonyultak, Windisch-Grätz két hetet vesztegel, ez elég a magyar védelem megszilárdítására. Februárban Henryk Dembinski tábornokot nevezi ki Kossuth fővezérnek, 26-27-i kápolnai csatában a magyar sereg vereséget szenved, részben Dembinski hadvezéri alkalmatlanságának köszönhetően. Szemere Bertalan közreműködésével a tisztikar leváltja a fővezéri posztról.
[szerkesztés] Az országgyűlés Debrecenben
1849. január elejétől május 31-ig Debrecenben ülésezett az országgyűlés.
[szerkesztés] A tavaszi hadjárat
A dicsőséges tavaszi hadjárat jelképesen 1849. április 2-ától május 21-ig tartott, melynek során a magyar honvéd seregek óriási, ám nem teljes katonai sikert értek el. A terv a császári csapatok bekerítése[7] és Komárom felmentése volt.
[szerkesztés] Előzmények
A honvéd seregek tavaszi hadjáratának két fontos előzménye volt: a császári csapatok kiűzése Erdélyből és a magyarországi csapatok összevonása. Erdély felmentése Bem József tábornok nevéhez köthető, aki rövid idő alatt rendet teremtett az erdélyi csapatoknál, majd decemberben megkezdte a harcokat és márciusra ki is űzte Puchner és Urbán csapatait Erdélyből. Erdély felmentésével a tavaszi hadjáratnak csak egy frontra kellett összpontosítania. A csapatösszevonás nehézkesen, de végül sikerült Tiszafüred környékén. A kápolnai csatában (február 26–27) vesztes főparancsnok, Henryk Dembiński szerepét az elégedetlenség miatt előbb Vetter Antal ideiglenesen kinevezett fővezér (március 1.), majd Görgei Artúr (március 31.) vette át. A rendelkezésére álló I. II. III. és VII. hadtest körülbelül azonos számú gyalogost és lovast foglalt magába, mint Windisch-Grätz serege, azonban a tüzérség csekélyebb számú és fejletlenebb volt mint a császári csapatoké.
[szerkesztés] Haditerv
Görgei haditerve a császári csapatok bekerítésére irányult, melyet átkaroló hadművelttel kívánt elérni. A bekerítés egy elterelő hadművelet sikerességétől függött, melyet a VII. hadtestnek a fősereg látszatát keltve Hatvan környékén kellett végrehajtania. Eközben az I. II. és III. hadtesteknek kellett a Jászságon át megkerülnie az ellenséges sereget. A terv szerint a négy hadtestnek április 7-én egyesült támadást kellett intéznie a császári csapatok ellen, és siker esetén a főerőket elvágták volna Pesttől. A haditerv azonban kockázatos volt, hiszen amennyiben Windisch-Grätz tudomására jut, hogy a Hatvan környéki csapatok nem a fő sereg, könnyen szétzúzhatja azokat és bekerítheti a magyar csapatokat, illetve Debrecen ellen vonulhat, komolyabb ellenállás nélkül. A tervet elősegítette, hogy Windisch-Grätz március közepétől nem kapott megbízható jelentést a magyar fősereg hollétéről és mozgásairól, ezért szétszórta csapatait, melyeknek így túl nagy arcvonalon kellett volna harcolniuk az összpontosított magyar sereg ellen. Továbbá egy nagyon rosszul felbecsült csapatlétszám is nehezítette a császáriak dolgát: Beniczky Lajos 4-500 fővel bevette a felvidéki Losonc városát, ám a csapatok létszámát a várost védő osztrák kapitány 6000 főre tette. Így Windisch-Grätz tartott egy esetleges északi átkarolástól is.
[szerkesztés] Végrehajtás
Április 1-jén a felderítésre kiküldött Schlick csapata vívott előörscsatát Hatvannál, majd a másnap ideérkező teljes VII. hadtest Poeltenberg Ernő és Gáspár András vezetésével üldözi el őt innen Hatvan mögé. Schlick nem jutott érdemi információhoz, viszont a magyar csapatok is inkább csak morális sikert értek el. Ezután Gáspár ezredest tábornokká és hadtestparancsnokká nevezik ki.
Közben a másik három hadtest is a tervek szerint haladt és április 4-én az I. hadtest elérte Tápióbicskét. Klapka György azt hitte a faluban csak az ellenség poggyásza van, ezért a nagy zsákmány reményében úgy döntött rajtaüt az ellenséges csapatokon. A faluban azonban Jellasics vezetésével egy egész dandár tartózkodott, mely ellentámadásával kavarodást és nagy veszteséget okozott Klapka csapatainak, melyek fejvesztve menekültek a Tápió hídjához. A csata menetét Damjanich János III. hadtestének megérkezése fordította meg, amely a harmadik és kilencedik, Földváry Károly vezetése alatt álló honvédzászlóaljak (a vörössipkások) hősies küzdelmének köszönhetően elűzte az ellenséget és megtisztította a falut (a most már újra harcoló Klapkával). Windisch-Grätz nem tájékoztatták kellőképpen a csatáról, aki így továbra sem tudta a magyar főerők tartózkodási helyét. Emiatt újabb csapatot küld Hatvan térségébe április 5-én, amely most már bizonyossá teszi számára, hogy a fősereg nem itt tartózkodik. Azt azonban továbbra sem sikerült megtudnia, hogy a fősereg északról, vagy délről akarja őt átkarolni. Előbbi esetben Komárom felmentése, utóbbiban pedig a Pest felé történő visszavonulás lehetőségének elvágása veszélyeztette őt.Ezért Schlick hadtestét Gödöllőhöz, Jellasicsét Isaszeghez, Wrbnáét pedig Váchoz rendeli és további három dandárral és egy hadosztállyal megerősíti. Így a császári csapatok minden eshetőségre felkészülnek, azonban túl nagy, mintegy 54 km hosszú és 30 km mély arcvonalat vesznek föl, melyet egy nap alatt sem lehet teljesen összevonni. Görgei április 5-én előrenyomulást rendel el, melynek értelmében a VII. hadtestnek Aszódot és Bagot kell elfoglalnia, a III.-nak Kákán át Isaszegre, az I.-nek Isaszegre, balszárnyának Pécelre, míg a II.-nak Dány és Zsámbok térségébe kell jutnia. Ez jó elhelyezkedést, könnyen összpontosítható és kis (22X22 km-es) arcvonalat eredményez.
Április 6-án csapataink a számukra kijelölt helyekre érnek. Isaszeg térségében kezdődnek összecsapások, melyekben Damjanich, Klapka és Aulich hadtestei vesznek részt. A kezdetben támadó Klapka a felépő túlerő miatt teljesen visszavonul, így magára hagyja a segítségére érkezett Damjanichot, aki azonban tartja állásait. A támadásba lendülő Damjanich és Aulich jobb szárnyuk biztosítását Gáspár VII. hadtestétől várják, ő azonban nem értesül a fejleményekről, ezért tétlenül vár. Ezt kihasználva Windisch-Grätz Schlick hadosztályával oldalba támadja Damjanichot, aki így kénytelen súlyos veszteségek árán visszavonulni. Ekkor kétséges a csata kimenetele, azonban Görgei 3 óra környékén már az eloszló füst miatt átlátja a helyzetet és rendezi a sorokat: Aulichot előreküldi, Klapkát meggyőzi, hogy visszavonulás helyett támadjon és hírt kap róla, hogy Gáspár is támadásba lendült a jobbszárnyon. Ekkor látja, hogy lehet győzni és erről tájékoztatja az egyre reménytelenebb helyzetben lévő Damjanichot is, aki ezért 11-ig kitart és harcol Schlick ellen – igaz eredménytelenül. Közben a balszárnyon 7 óra fele Klapka és Aulich beveszik Isaszeget és messzire űzik az ellenséget. Windisch-Grätz 9 óra körül visszavonulást rendel el, mert tart attól, hogy a balszárnyon elvágjuk őt Pesttől. Ekkor Klapka és Aulich Damjanich segítségére sietnek, aki így késő este végül le tudja győzni Schlicket. Így végül is a kétséges kimenetelű isaszegi csata magyar győzelemmel ér véget.
[szerkesztés] Új haditerv
Az új haditervet Görgei április 7-én dolgozta ki. Ennek lényege szintén egy átkarolási hadművelet, de ezúttal valóban észak felől, Vácon, Léván át Komárom irányába. A fősereg vonul északra, Pest előterében a II. hadtest és még egy hadosztály marad. A főerők célja Komárom felmentése és ezzel a Pest-Budára összpontosított császári hadak bekerítése. Közben a pesti seregeknek elterelő támadásokat kell indítaniuk azt a látszatot keltve, hogy Görgei valódi célja Pest bevétele. Komárom felszabadításával, a bekerítés elkerülése végett a császáriak kénytelenek lettek volna feladni a fővárost és Bécs felé menekülni. A terv ismét azt a kockázatot rejtette magában, hogy amennyiben kiderül, hogy Pest előtt csak kisebb csapatok maradtak, azokat a császáriak elsöpörhették volna és így fordított bekerítés áll elő. Azonban elősegíti, hogy a felvidéki hadakat is Pestre összpontosították a császáriakat.
[szerkesztés] Győzelem
Április 10-én újultak ki a harcok, amikor Windisch-Grätz felderítőcsapatokat küld a Pest előtti erők számának meghatározására, azonban ezek nem járnak sikerrel. Szintén 10-én érik el a magyar csapatok Vácot. Damjanich a nagy véráldozat elkerülésére bekerítéssel próbálkozik, azonban az előreküldött dandár a sűrü ködben eltéved. Így csak egy irányból történik támadás, amelyben a várost védő erők parancsnoka, Götz meghal. Földváry Károly és a vörössipkások ismét kitüntetik magukat, így a győzelem nem kérdéses a jóval kisebb létszámú császáriak ellen. A vereség után azonban a császáriaknak nagyjából pontos képük van a magyar főerőkről. Ezután Windisch-Grätzet a fővezéri poszton Welden felváltja, de ő is azt hiszi, hogy a magyar seregek célpontja Buda. A fősereg eztán a tavaszi hadjárat legszebb győzelmét Nagysallónál április 19-én, és eléri az ostromlott Komáromot. Komárom felmentése ugyan sikerül (komáromi csata, április 22–23.), de a császári vezetés időben észbe kapott, illetve a magyar seregnek az Ipolyon, a Garamon és a Vágon is át kellett kelnie, ami komoly időveszteséggel járt, ezért a bekerítés már elmaradt. Április 23-án bevonul az első huszár a kiürített pesti utcákra.
[szerkesztés] A Szemere-kormány
Szemere Bertalan - Miniszterelnök és belügyminiszter -Ellenzéki Párt, Vukovics Sebő - Igazságügy-miniszter Ellenzéki Párt, Horváth Mihály - Vallás- és közoktatásügyi miniszter pártonkívüli, Duschek Ferenc - Pénzügyminiszter, Batthyány Kázmér - Földmívelés-, ipar-, és kereskedelemügyi miniszter és külügyminiszter Ellenzéki Párt, Mészáros Lázár - Hadügyminiszter (ideiglenesen), Görgey Artúr — Hadügyminiszter 1849. május 7-július 7., Aulich Lajos — Hadügyminiszter 1849. július 14-től Békepárt, Csány László - Közlekedésügyi miniszter Ellenzéki Párt,
[szerkesztés] A nemzetiségek a szabadságharcban
A nemzetiségek közül elsősorban a horvátok, szerbek és románok harcoltak császári oldalon; nemzeti törekvéseik mögött a Határőrvidék katonai erejét tudták kiállítani. A németek, szlovákok, zsidók, ruszinok, szlovénok, bunyevácok többségében magyar oldalon harcoltak. Az összehasonlítás azonban igen nehéz: a magyar hadsereg egyik legkiválóbb tábornoka, Damjanich János aradi vértanú és Vukovics Sebő kormánybiztos szerb származásúak voltak, Knezich Károly horvát, Móga János altábornagy pedig román. A hazai németségből került ki a honvédsereg két kiváló tábornoka, Poeltenberg Ernő és Aulich Lajos, ugyanakkor a császáriaknál kiváló lovassági parancsnok Franz Ottinger és a később a cs. kir. sereg fővezérségéig előlépő Benedek Lajos is soproni születésűek voltak. Ezenkívül a magyar nemzetiségűek sem harcoltak mindig magyar oldalon, pl. a peremartoni br. Bechtold Fülöp.
[szerkesztés] A szabadságharc bukása
[szerkesztés] Az orosz intervenció
1849. június közepén Rüdiger és Paszkievics vezetésével több oszlopban közel 200 000 fős orosz hadsereg tört Magyarországra. A magyar vezetés így képtelen volt tartós ellenállásra képes fegyveres erőt állítani az orosz intervenció elé. A két nagyhatalom összefogása megpecsételte a magyar forradalom és szabadságharc sorsát.
[szerkesztés] Az országgyűlés utolsó ülései
Az országgyűlés július 2-án újból Pestre költözött, majd július második felében Szegeden, végül – már csak néhány fő részvételével – augusztus 11-én Aradon tartották.
[szerkesztés] Az utolsó napok
A szabadságharc sorsa abban a pillanatban eldőlt, amikor az oroszok a magyar határt átlépték, de a válság bekövetkezéséig még pár hónap eltelt. A temesvári csatai vereség után azonban már csak két lehetőség maradt. Vagy harcol tovább a magyar sereg minden remény és cél nélkül, amíg utolsó szálig elvérzik, vagy leteszi a fegyvert, miután a hadjárat viselésére elégséges eszközei sincsenek. Görgei haditanácsot tartott vezéreivel és tisztjeivel s a fegyver letevésére szánta el magát. Chrurloff orosz tábornok seregéből Katlaroff huszárkapitány és gróf Rüdiger tüzér hadnagy már július 21-én felkeresték Görgeit Rimaszombatnál azzal az ajánlattal, hogy tegye le a fegyvert. A tiszteknek és a legénységnek teljes szabadságot biztosított ez az ajánlat. Görgei válaszát gróf Batthyány László és egy tiszt vitte meg Churloffnak. Görgei tudatta, hogy egyezség esetén nemcsak a sereget, hanem a lakosságot is biztosítani kívánja. Megüzente Görgei azt is, hogy a magyar nemzet az események mostani állása szerint szívesen látná, ha Szent István koronáját valamelyik orosz nagyherceg viselné. Nemsokára egy Boryné nevű özvegy is felkereste Görgeit Rüdiger tábornok megbízásából a fegyverletételre vonatkozólag. A tárgyalások meg is kezdődtek.
[szerkesztés] Fegyverletétel
Az utolsó jelentősebb harcképes seregtest, a Görgei vezette feldunai hadsereg feltétel nélküli fegyverletételére 1849. augusztus 13-án került sor Világosnál, az orosz Fjodor Vasziljevics Rüdiger tábornok csapatai előtt. Sok kisebb magyar csapat ettől külön tette le a fegyvert.
[szerkesztés] Megtorlás
A forradalom alig fejeződött be, a császáriak mindjárt megkezdték a megtorlást. Haynau, a magyarországi osztrák főparancsnok felállította a haditörvényszéket, melyek több száz tisztet és polgári személyt ítéltek halálra és még többet várfogságba. A foglyul ejtett katonák közül a magyarokat, székelyeket, lengyeleket és németeket erőszakkal besorozták az osztrák hadseregbe, a más nemzetiségűeket hazaengedték. 1849. október 6-án Aradon kivégezték a magyar forradalom 13 tábornokát, az aradi vértanúkat. Ugyanezen a napon főbe lőtték Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt is, majd október 25-én Kazinczy Lajost. A forradalom után a császáriak nem teljesítették a nemzetiségeknek tett ígéreteiket, ők is el kellett hogy szenvedjék a forradalom leverése utáni önkényuralmi rendszert.
[szerkesztés] Irodalom
- Deák István: A törvényes forradalom. Kossuth Lajos és a magyarok 1848–49-ben. Bp., 1994. Gondolat [1983]
- Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Bp. 1986, Magvető. (Nemzet és emlékezet)
- Spira György: A pestiek Petőfi és Haynau között. Bp., 1998. Enciklopédia.
- 1848–1849. A szabadságharc és forradalom története. Szerk.: Hermann Róbert. Bp., 1996. Videopont.
- Hermann Róbert: Megtorlás az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc után. Változó Világ, Bp., 1998
- Hermann Róbert: 1848–1849. A szabadságharc hadtörténete. Bp., 2001
- Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk.: Pálmány Béla. Bp., 2002. Magyar Országgyűlés.
- Szószék és csatatér. Politikusi naplók és visszaemlékezések 1848–1849. Szerk.: Hermann Róbert. Bp., 2000. Balassi.
- Az aradi vértanúk. Levelek, visszaemlékezések, cikkek, naplótöredékek. Szerk.: Katona Tamás. Bp., 2003. Corvina [1979, 1983]
- Az aradi vár története, Zrínyi Kiadó, Budapest, 1998, ISBN 9633273137
- Negyvennyolc a kortársak szemével. Képek, nyomtatványok és iratok. Szerk.: Rózsa György – Spira György. Bp., 1973.
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ Forrás: Hermann Róbert: 1848-1849 A szabadságharc hadtörténete. A kimutatás a nyári hadjárat előtti létszámot tükrözi: a honvédsereg ekkor érte el maximumát.
- ^ Forrás: Hermann Róbert: 1848-1849 A szabadságharc hadtörténete. A kimutatás a nyári hadjárat előtti létszámot tükrözi.
- ^ Az adat kétes hitelességű, és a nemzetiségek veszteségeit nyilván nem tartalmazza.
- ^ Pontos veszteségkimutatásról szó sincs. A Határőrvidék lakosságának csökkenéséből, az ezredek háború utáni létszámából is csak közvetetten és pontatlanul lehet következtetni a veszteségere.
- ^ 1848. évi III. törvényczikk független magyar felelős ministerium alakitásáról. / 14. §. A ministeriumnak, azon tagján kívül, melly a Felség személye körül a 13. §-ban említett ügyekre ügyelend, következő osztályai lesznek: a) Belügyek; b) Országos pénzügy; c) Közmunka és közlekedési eszközök, és hajózás; d) Földmüvelés, ipar és kereskedés; e) Vallás és közoktatás; f) Igazságszolgáltatás és kegyelem; és g) Honvédelem osztályai.
- ^ Katona Tamás történész véleménye (MKR, 2006. 03. 14. 8.00)
- ^ Az hadjárat első szakaszában a Tisza és a főváros között akarták bekeríteni a császáriakat, a következő szakaszban pedig Komárom és a főváros között, de a császáriak visszavonulása egyiket sem tette lehetővé.
[szerkesztés] Források
- A romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai - Kolozsvár, Stúdium Könyvkiadó
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Kapcsolódó linkgyűjtemény
- 48-49 a sulinet oldalán valamint megtalálható az ingyenes stratégiai játék is
- Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kronológiája
- A forradalom majdnem elmaradt - az index.hu interjúja Katona Tamás történésszel.