12 pont
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
- A(z) „12 pont” lehetséges további jelentéseiről lásd: 12 pont (egyértelműsítő lap).
A 12 pont volt az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom követeléseinek összefoglalása.
[szerkesztés] Szövege
A Landerer & Heckenast nyomdában kiadott kiáltvány szövege:
[szerkesztés] Története
A párizsi forradalom hírére Kossuth Lajos március 3-án felirati javaslatot terjesztett az országgyűlés elé. Ezt az alsótábla azonnal elfogadta, de a főrendi tábla ellenállásképp nem is tárgyalt róla. Ebben az alkotmányos átalakulást, érdekegyesítést és belső reformot jelölte ki célul a korábbi sérelmi tatika helyett. Március 4-én az Ellenzéki Kör is megvitatta a felirati javaslatot. Ekkor egészítették ki a sajtószabadsággal, és határozták el, hogy egy petíciós mozgalommal próbálják meg gyorsítani az országgyűlés munkáját.
Ennek hatására fogalmazta meg Irinyi József a Tizenkét pontot, ami már jóval túlment az eredeti felirati javaslaton. A tervek szerint a március 19-i tömeggyűlésen erősíttették volna meg, de március 14-én úgy döntött a Pilvax-kör, hogy forradalomra van szükség, és nyílvánosságra kell hozni. Március 15. reggelén a Nemzeti dallal együtt elvitték Landerer és Heckenast nyomdájába, ahol a nyomdagépet lefoglalva kinyomtatták.
[szerkesztés] Forrás
- Herber Attila, Martos Ida, Moss László, Tisza László (2005). A magyar forradalom és szabadságharc 1848–49-ben, Történelem 5, Hatodik kiadás, Reáltanoda Alapítvány, 159-161. o. ISBN 963 04 6874 3.
http://www.bparchiv.hu/demo/magyar/pestbuda184849/iratok/2/48ir2_3.html