Ballagi Mór
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Ballagi Mór eredeti nevén: Bloch Móric (Inócz, 1815. március 18. – Budapest, 1891. szeptember 1.) teológus, nyelvész, az MTA tagja
Ballagi Aladár és Ballagi Géza apja, akik szintén az MTA tagjai voltak.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
1815-ben született Inóczon, egy Zemplén-megyei kis településen, zsidó családban. Eredeti neve Bloch Móric volt. Tizennégy testvére volt.
Kiskorában megismerkedett a héber nyelvvel, valamint a Talmuddal édesapja révén. Gyerekként 1831-től a pápai Beth-Hammidrasban tanult, talmudtanítónak készült, valamint a nagyváradi iskolában filozófiát tanult. Ezután Móron és Surányban házitanítással foglalkozott. Ez alatt az idő alatt kezdett görögül és latinul tanulni.
1836–1837-ben a Pápai Református Főiskolán filozófiát hallgatott. 1837-ben beiratkozott a pesti egyetemre felső matematikára. Egyetemi tanulmányai mellett újságokban, folyóiratokban publikált – főleg a „Hasznos Mulatságok”-ban és a „Pester Tageblatt”-ban.
Mivel Magyarországon csak kevés zsidó származású kaphatott diplomát, ezért 1839-ben Párizsba költözött, és az ottani egyetemen folytatta tanulmányait. Párizsi tartózkodása alatt ült össze Pozsonyban az országgyűlés, amelynek témája a zsidók egyenjogúsítása volt. Az akkor már jó tollú újságírónak ismert Ballagit 1840-ben Eötvös József báró biztatására felkérték egy cikk elkészítésére, ekkor írta meg a „Zsidókról” című röpiratát, mellyel az országgyűlésben is elismerést keltett. A röpirat fogadtatása alapján Eötvös József felkérte, hogy térjen haza és vegyen részt abban a programban, amiben a magyar nyelvet a zsidóság körében akarták terjeszteni.
Hazatérve 1840–1841-ben kiadta a „Mózes öt könyvét”, kötetenként jelent meg, kétnyelvűen, magyar-héber nyelven. A fordítást kiegészítette a Talmudból vett magyarázatokkal. A Tóra fordítása eredményeként az MTA az akkor még Bloch Móricot levelező tagjává választotta. Akadémiai székfoglalója is a nyelvészettel foglalkozott. (Nyelvészeti nyomozások címmel tartotta meg székfoglalóját.) 1841-ben imakönyvet készített „Izráel könyörgései egész évre” címmel. 1842-ben jelent meg az „Első jósok (Jóshua)” könyve magyar fordítással. Nyelvészkedés mellett a vallási tudományok is érdekelték, ezért Németországba, Tübingenbe utazott és teológiát hallgatott.
1843-ban már újra Magyarországon volt, ahol összetűzésbe került a zsidóság vezető köreivel. Ennek eredményeképp újra Németországba utazott és 1843 májusában áttért az evangélikus vallásra, megkeresztelkedett. Az evangélikus hitét később református hitre cserélte, kálvinista lett.
1843-ban szerzett doktori képesítést, bölcsészdiplomát Németországban. Ekkor újra visszatért Magyarországra és Szarvason, az evangélikus líceum tanára lett. Vajda Péterrel, aki a „Zsidókról” című röpirathoz előszót írt, a környékbeli nem magyar nyelvű településeken a magyar nyelvet terjesztette. A hitéletében következetesen kiállt az evangélikus és a református egyház egyesítéséért.
1845-ben megházasodott, egy előkelő, régi magyar nemesi családba házasodott be, ennek következtében a zsidókkal való szakítása véglegessé vált.
Az 1848-as szabadságharc idején a forradalmi hadsereg Békés vármegyei ügyeit intézte. Nemsokára honvédkapitányi rangot kapott és Aulich Lajos, majd Görgey Artúr mellett szolgált. Ott volt a világosi fegyverletételnél is. A szabadságharc bukása után Szarvasra internálták, a tanári foglalkozástól eltiltották. Kondoroson bérelt földet, gazdálkodott, így élt meg 1851-ig, amikor is kinevezték a kecskeméti református teológiára.
1855-ben a budapesti Református Teológiai Akadémia hittan és szentírás magyarázat tanszékének tanára lett. 1858-tól az MTA rendes tagja lett (zsidó származásúként elsőként). Az 1861-es országgyűlésben képviselő lett.
1877-ben megbetegedett, ezért nyugdíjba vonult, és csak tudományos tevékenységgel foglalkozott. Ekkor jelent meg a magyar nyelvészettel foglalkozó számos munkája is, valamint szótárai (A Magyar Nyelv Teljes Szótára, Brassai s a nyelvújítás, Nyelvünk újabb fejlődése, Magyar–német és Német–magyar szótár, A héber nyelv elemi tankönyve).
Tizenhat nyelven beszélt, ezek között olyan nyelveken is, mint az óhéber, latin, ógörög és szanszkrit.
[szerkesztés] Legendák róla
A legenda szerint Nógrád megyében, Szontágh Pál birtokán egyszerre volt vendég Madách Imre, Arany János és Ballagi Mór. Madách legújabb írását olvasta fel barátainak, a mű címe azonban hiányzott. Eközben Ballagi Mór a kastély melletti tavon csónakázott, ám a csónak felborult, és Ballagi csuromvizesen tért vissza a többiekhez. Amikor megkérdezték tőle, mi történt, csak annyit felelt: "Ez az ember tragédiája". Ez a mondata volt Madách a híres művének címadója.
[szerkesztés] Fő művei
- A zsidókról. (Pest, 1840).
- Mózes öt könyve.(ford.) 1–5. Köt. (Buda, 1840–1841)
- Magyar példabeszédek, közmondások, szójárások gyűjteménye, 1–2. Köt. (Szarvas, 1850)
- A héber nyelv elemi tankönyve. (Pápa, 1856)
- Bibliai Tanulmányok. 1–2. Köt. (Pest, 1865–1868)
- Brassai és a nyelvújítás (Budapest, 1876)
- Nyelvünk újabb fejlődése (Budapest, 1881)
- A nyelvfejlődés történelmi folytonossága és a Nyelvőr (Budapest, 1884)
- Szókészletünk ortholog szabályozása és az iskola (Budapest, 1890)
[szerkesztés] Szótárai
- Magyar példabeszédek (közmondások, szójárások gyűjteménye, I-II., Szarvas, 1850)
- A magyar nyelv teljes szótára (I-II., Pest, 1866–73)
- Magyar–német és német–magyar kéziszótár (Budapest, 1893–94)
- Új kimerítő magyar–német és német–magyar zsebszótár. 2 köt. (Pest, 1843–44. 2. kiad. 1847–48.)
- A magyar és német nyelv nélkülözhetetlen kiegészítő szótára. 2. rész. (Pest, 1846, 2. kiad.)
- A magyar és német nyelv segéd- és idegen szótára. 2 rész. (Pest, 1852–54).
- A legújabb magyar szavak 2 rész. (Német–magyar és magyar–német.) (Pest, 1851.)
