Nagysármás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Koordináták: é. sz. 46°45′03’’, k. h. 24°09′47’’46.7508333333, 24.1630555556

Nagysármás (Sărmaşu)
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Megye	Maros
Rang	város
Beosztott falvak	Báld, Bánffytanya, Csehtelke, Kissármás, Lárga, Marocháza és Titiána
Polgármester	Ioan Mocean (PNL)
Népesség
Népesség	3877 (2002)^[1]
Község népessége	7493 (2002)^[2]
Magyar lakosság	1539
Földrajzi adatok
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Nagysármás
é. sz. 46°45′03’’, k. h. 24°09′47’’46.7508333333, 24.1630555556
Nagysármás weboldala

Nagysármás (románul Sărmaşu, németül Sarmen) város Romániában, Erdélyben, Maros megyében, a Mezőségen.

[szerkesztés] Fekvése

Marosvásárhelytől 47 km-re északnyugatra, Kolozsvártól 59 km-re keletre, a Mezőségi-patak bal partján fekszik.

[szerkesztés] Nevének eredete

A sárma 'kígyóvirág' szó képzős alakja. Első említése 1311-ből való (Saramas).

[szerkesztés] Története

1849 tavaszán a helyi Vasile Obreját és Ioan Călăţelt lázítás és gyilkosság vádjával Kolozsvárt halálra ítélték.

1894–1895-ben a magyar kormány a Teleki családtól megvásárolt, 3910 holdas birtokra 127 református magyar telepes családot költöztetett Veszprém vármegyéből, főként Adásztevelről, Balatonkeneséről, Rédéről, Nyárádról, Adorjánházáról, Tapolcafőről, Tótvázsonyból, Nagypiritről, Nemesvámosról és Kupról. Mivel közülük sokan otthagyták a telkeiket és visszaköltöztek falujukba, később engedélyezték, hogy az üres telepesföldeket a környező megyékből érkező magyarok foglalják el. 1910-re a telepes családoknak már csak 36%-a volt dunántúli származású, a többség az erdélyi megyékből, főként a mezőségi Marosszék falvaiból érkezett.

1901-ben Kolozs vármegye egyik járásának a székhelyévé nevezték ki.

Környékét nevezték a „Göring-hasnak”, amelyet az 1940-es első bécsi döntésnél döntőbíráskodó náci Németország a fontos kissármási földgázlelőhely miatt hagyott Románia birtokában.^[3]

1944. szeptember 26-án, miután a betörő magyar hadsereg ideiglenesen elfoglalta a települést, a magyar tábori csendőrség a pusztakamarási határban legyilkolta Nagy- és Kissármás 126 zsidó lakosát.

1952 és 1960 között rajonközpont volt.

1999-ben Ilie Bucur ortodox lelkész, egyben a Nagy-Románia Párt helyi elnöke engedély nélkül itt állította föl Ion Antonescu eredetileg Marosvásárhelyre szánt mellszobrát. Amikor 2002-ben, Eckstein-Kovács Péter interpellációja nyomán elrendelték a szobor eltávolítását, a pópa a műemléki védelem alatt álló ortodox fatemplom tornácára helyezte át azt. A szobrot még ugyanazon év során ellopták.

2003-ban városi rangot kapott.

[szerkesztés] Lakossága

1850-ben 745 főből 645 volt román, 59 cigány és 39 magyar nemzetiségű; 704 görög katolikus, 35 római katolikus és 6 református vallású.
1910-ben 2101 lakosából 1326 volt magyar és 762 román anyanyelvű; 1147 református, 765 görög katolikus, 115 római katolikus, 51 zsidó és 18 evangélikus vallású.
2002-ben 3877 lakosából 1988 volt román, 1539 magyar és 343 cigány nemzetiségű; 2175 ortodox, 1159 református, 403 adventista, 64 görög katolikus és 27 római katolikus vallású.

[szerkesztés] Látnivalók

Az ortodox fatemplom a 19. században épült.
A református templom neogótikus stílusú, 1911-ben épült.

[szerkesztés] Híres emberek

Itt született 1901-ben Liviu Rusu esztéta.
Itt született 1904-ben Csőgör Lajos, a Magyar Népi Szövetség egyik vezetője, a Bolyai Tudományegyetem rektora.
Itt született 1947-ben Ion Mircea költő.

[szerkesztés] Gazdasága

Földgázkitermelés, bútorgyártás.

[szerkesztés] Források

Lovas Sándor: A legujabb állami telepitések Magyarországon. Bp., 1908
Hermán János: Magyar hatás a nagysármási románság életében. Ethnographia, 1944
Soós László: A nagysármási telepítés megszervezése (1893–1901). Agrártörténeti Szemle, 1987., 3–4. sz.
Hermán János: Szórványban. In Nagy Ödön – Hermán János – Nyitrai Mózes: Palástban. Marosvásárhely, 2001

^ http://www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002.htm
^ http://www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002.htm
^ Vetési László: Nekem mindig az árnyékos oldal jutott. Nagy Ödön, a szórványtitkár. In V. L.: Ne csüggedj el, kicsiny sereg! Kolozsvár, 2002