Casertai királyi palota

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A casertai királyi palota (olaszul Reggia di Caserta), a nápolyi Bourbon királyok egykori rezidenciája. A 18. század legnagyobb európai építkezése volt. Pompájával, méreteivel és a hozzátartozó kertekkel a versailles-i, madridi és szentpétervári paloták mellett az egyik legnagyobb és legimpozánsabb királyi palota Európában.

A palotát 1996-ben a Vanvitelli-vízvezetékkel és a casertai San Leucióval közösen felvették az UNESCO Világörökség listájára.

Koordinátái: (é. sz. 41°04′21’’, k. h. 14°19′38’’41.0725, 14.3272222222)

Tartalomjegyzék 1 A Bourbonok 2 A palota építésének története 2.1 A királyi udvar áthelyezésének szükségessége 2.2 Az épület tervei 2.3 A királyi rezidencia 2.4 Az utolsó évek 3 A palota 3.1 A díszlépcső 3.2 A királyi lakosztályok 3.2.1 Várószobák 3.2.2 Új Lakosztályok 3.2.3 Régi Lakosztályok 3.3 A királyi könyvtár 3.4 A királyi kápolna 3.5 Az udvari színház 4 A palotamúzeum 5 A park 6 Érdekességek 7 Megközelítése 8 Kapcsolódó lapok 9 Külső hivatkozások 10 Források

[szerkesztés] A Bourbonok

A casertai királyi palota építése két Bourbon-házi nápolyi uralkodó nevéhez fűződik: a VII. Károlyéhoz és az I. Ferdinándéhoz.

A Bourbon-dinasztia első uralkodója, V. Fülöp spanyol király Navarrai Henrik leszármazottja volt. Második feleségétől, Pármai Erzsébettől született III. Károly, aki a későbbiekben VII. Károlyként a nápolyi trónra lépett. Miután V. Fülöp egészségi állapota megromlott (idegösszeomlás), felesége régensként átvette az ország vezetését. Viktor Amadeus szárd király és Antonio Farnese pármai hercegek halála megnyitotta az utat az ifjú Károly trónra kerülése előtt az Appennin-félszigeten. 1732-ben I. Károlyként felvette a pármai hercegi címet, majd 1734-ben az osztrákok felett aratott győzelme után Nápoly és Szicília királyává kiáltotta ki magát. Az osztrák örökösödési háborúk során 1735-ben kénytelen volt lemondani a pármai hercegi címről a nápolyi királyi cím megtartása érdekében.

A tizenhét éves Károly trónra kerülésekor Európában egy újabb hatalmi harc lángolt fel, ezúttal a lengyel trón iránt, amely megüresedett III. Ágost lengyel király halála után. Károly ekkor feleségül vette Mária Amália szász hercegnőt, a lengyel király lányát és I. József német-római császár unokáját. A házasságot a menyasszony távollétében ünnepelték meg. Mária Amália 1738. július 4-én érkezett Nápolyba. A királyi párnak 13 gyermeke volt, közülük 7 érte meg a felnőttkort.

Fiatal kora miatt Károly kénytelen volt bölcs és tehetséges tanácsadóira támaszkodnia, akik Spanyolországból kísérték el. Uralkodásának kulcsfigurája Bernardo Tanucci volt, aki elindította a királyság reformjait. Uralkodásának elkövetkező 25 évében Károly a királyság közigazgatásának megreformálásán, a gazdasági élet (elsősorban kereskedelem) felpezsdítésén munkálkodott, ugyanakkor kiváló külpolitikája miatt a Nápolyi Királyságot az európai diplomácia egyik kulcsfigurájává léptette elő.

Mostohafívére, VI. Ferdinánd halála után Károly visszahívták a spanyol trónra, helyére a kilenc éves fia, Ferdinánd került 1759-ben. Ferdinánd nevében egy Tanucci által vezetett régensi tanács kormányozta a királyságot. IV. Ferdinánd uralkodása 1759-től 1825-ig tartott és közben kétszer is kénytelen volt Palermóba menekülnie a francia-ellenes politikája miatt. Első, rövid száműzetése egybeesett a nápolyi Parthenopéi Köztársaság kikiáltásával 1799-ben, míg a második, tíz éves száműzetésére a Nápolyi Királyság francia megszállása során került sor. 1768-ban feleségül vette Mária Karolina osztrák főhercegnőt, I. Ferenc császár lányát, akinek erős temperamentuma miatt, sikerült a királyt befolyása alatt tartania. A király felesége javaslatára elbocsátotta Tanuccit és saját kezébe vette az ország irányítását, viszont gyenge kezű, hozzá nem értő uralkodónak bizonyult.

[szerkesztés] A palota építésének története

[szerkesztés] A királyi udvar áthelyezésének szükségessége

VI. Károly német-római császár halálát követően a Nápolyi Királyság belekeveredett az osztrák örökösödési háborúba, melynek során az angol flotta blokád alá vette a fővárost, Nápolyt, ezáltal próbálva rábírni a királyságot a háborúból való kilépésre. Ekkor merült fel egy új főváros felépítésének ötlete a tengerparttól távolabb, Nápoly közelében. A legmegfelelőbbnek a Monti Tifatini lábainál elterülő síkvidék bizonyult, mely a Bourbonok kitartó ellenfeleinek, a casertai grófoknak a tulajdona volt.

A terület kiválasztása után már csak a megfelelő építészt kellett megtalálni, aki képes egy olyan palota megépítésére, amely nemcsak a királyi családot, hanem az egész udvart, minisztériumokat, könyvtárat, bíróságot, színházat és saját templomot képes magába foglalni, a versailles-i francia királyi udvar mintájára. A választás Luigi Vanvitellire esett, aki Nápoly több középülete mellett Rómában is épített már a pápa megbízásából.

[szerkesztés] Az épület tervei

Vanvitelli terveit 16 réztáblára karcolva mutatta be, melyek nem csak magának a királyi palotának az építését tartalmazták, hanem egy egész város fiziognómiáját, amely a palota körül épült volna fel. A terv gerincét a Gran Viale út képezte, amely a palota kertjében levő vízeséstől indult volna Nápolyig, áthaladva a királyi palota központi tengelyén így, virtuálisan, jelezve az új főváros és Nápoly közötti kapcsolatot. A Gran Vialét vízfolyások kísérték volna, melyek számára a vizet a Károly-vízvezeték (Vanvitelli-vízvezeték) biztosította volna. Ez az elképzelés azonban sosem valósult meg.

VII. Károly és különösképpen felesége, Mária Amália (aki saját kezűleg választotta ki a palota belsejét díszítő szöveteket), jelentősen hozzájárultak a tervek kialakításához. A későbbiekben király az építésszel közösen ellenőrizte az építkezés menetét, a tervek betartását, valamint a jövendőbeli kert kialakítását.

Vanvitelli az épület előzetes terveit 1751. május 22-én mutatta be a királynak. Ezek szerint az épületet ión oszlopokkal díszített homlokzattal képzelte el, hatalmas, kiugró bejárati csarnokkal. Az épület középpontjában lévő udvarhoz nyolc kisebb udvar csatlakozott volna. A központi udvart és a piano nobile szintjét két, szimmetrikusan elhelyezett lépcsősorral kötötte volna össze.

Az alapkőletételre 1752. január 20-án került sor. A hatalmas építkezés előzetes költségeit mintegy 4,5 millió dukátra becsülték. Az építkezést egy főigazgató és két segédje felügyelték. Pietro Bernasconi volt a munkások felügyelője, akik között szép számban akadtak gyerekek és nők, valamint elítéltek és rabszolgák. A tervezett tízéves építési idő számos politikai és gazdasági ok miatt jelentősen meghosszabbodott. 1759-ben III. Károly visszatért Spanyolországba, ez jelentősen lassította a munkák menetét, ugyanakkor Vanvitelli lelkesedését is csökkentette. 1764-ben leállították a munkálatokat egy éhínség és az ezt követő járványok kitörése miatt. 1773-ban Vanvitelli elhunyt. Az építkezés ekkor még távol állt a befejezéstől. Vanvitelli fia, Carlo vette át a főépítészi címet és megpróbált apja terveihez hű maradni, de ez csak részlegesen sikerült.

A legelbűvölőbb újítások egyike, melyeket Vanvitelli honosított meg a palota építése során, a galériák és vestibulumok elrendezése az épület tengelyéhez viszonyítva, valamint ezek esztétikai és praktikus rendeltetéssel való felruházása. A belső közlekedési rendszer kialakítását sugárirányú folyosókkal oldotta meg, melyek az udvarokra nyíló vestibulumokhoz csatlakoznak valamint a belső udvarokat összekötő bejárati csarnokokkal. A folyosók és belső terek kialakításánál elsődleges figyelmet szenteltek annak, hogy a parádékat, hivatalos meneteket és díszvacsorákat akadálymentesen tudják lebonyolítani.

A vestibulumok nyolcszögletűek és erős oszlopokon támaszkodó boltozatok fedik. A központi vestibulum rendkívül színes és világos. Jobboldalán található a királyi lépcső, baloldalán pedig egy Héraklész-szobor.

Az egész épületkomplexumból sugárzik a rend és a szimmetria, mely a III. Károly által megálmodott „állami klasszicizmus” egyik alapja, egyben az államvezetés és központi hatalom, valamint a királyi udvar és alattvalók közötti erős kötődés kifejezőeleme.

Az építkezés 1780-ban fejeződött be. Az eredmény egy grandiózus épületkomplexum lett 1200 belső helyiséggel, 1790 ablakkal. Az építkezés végére a teljes költség kb. 8,7 millió dukátra tehető.

[szerkesztés] A királyi rezidencia

IV. Ferdinánd nápolyi király a casertai palotát választotta nyári rezidenciájául, s ez az egyik legfőbb székhelyévé vált, amikor el kellett hagynia a kedvenc királyi helyét, a Portici Palotát a Vezúv 1767-es kitörése után. A felesége, Mária Karolina királyné gondoskodott a palota feldíszítéséről, mivel különösen finom ízlése volt, amelyről már több alkalommal is tanúbizonyságott tett: egy jelentős képtárat és egy óriási porcelángyűjteményt állított össze.

A Parthenopéi Köztársaság 1799-es kikiáltása során elkobozták a palotát és a többi rezidenciát a királyi családtól. Mivel a forradalmat néhány hónapon belül leverték, az épület nem szenvedett nagyobb károkat, viszont kifosztották. Az ingó vagyontárgyak nagy része eltűnt, bár a legjelentősebb darabokat sikerült megmenteni. A palota visszanyerése után a királyné igyekezett a királyi lakosztályok restaurálásával, amelyeknek arculata az, ami lényegében máig fennmaradt.

1806-ban I. Napóleon meghódította a Nápolyi Királyságot, és a koronát testvérének, Bonaparte Józsefnek adta. A királyi család Szicíliába menekült, elhagyva összes tulajdonát, amelyek az új király keze alá kerültek. Spanyolország hódításával (1808) Józsefet odaküldték kormányozni, és a sógora, Joachim Murat lett az új király. Murat különös előszeretettel volt a casertai palota iránt, és empire stílusú lakosztályokat rendeztetett be.

Az 1815-ös Bécsi Kongresszus után visszaállították a Bourbonok uralkodását Két Szicília Királyságában. Ezt követően a palota a királyi család nyári rezidenciájául szolgált, bár elhanyagolt állapotba került. 1860-ban Két Szicília Királysága beolvadt az újonnan alapított Olasz Királyságba. A palotát csak alkalmanként használta az új királyi család, a Savoyaiak valamely tagja (mint például Aosta hercege), majd III. Viktor Emánuel király jóvoltából 1919-ben az olasz népnek adományozták.

[szerkesztés] Az utolsó évek

A palota királyi lakosztályai múzeumként nyíltak meg 1919-ben, a többi birtok pedig hivatalos szervezetekhez került. Mindazonáltal Mussolini az egész épületet átadta a Katonai Légihajózási Akadémiának, amely 1926 és 1943 között működött benne.

1943. december 14-én, Olaszország invázióját követően a palota az Appennin-félszigeten lévő szövetségesek főparancsnokságává vált. Falai között írták alá az olaszországi német csapatok feltételek nélküli átadását (1945. április 27.), de a palota jelentős károkat szenvedett a konfliktusban.

A háború végét követően hosszútávú restaurációs munkálatok kezdődtek a palotában és a kertben, amely különösképpen károsult. A puszpángfarajzokat és néhány szökőkutat abba az eredeti állapotba kellett visszaállítani, amit Vanvitelli tervezett. A legjelentősebb ingóságokat, berendezési tárgyakat, a könyvtárat és a képtárat más palotákba költöztették, a restaurálás a birtokokat leíró dokumentumok és képek alapján történt.

A munkálatokkal 1958 körül készültek el. Ekkor megnyílt a múzeum, amely magában foglalja a királyi lakosztályokat, az udvari színházat és a kerteket. A többi helyiséget különböző városi társaságoknak, szervezeteknek szánták, mint a Storia Patria, a Casertai Kulturális Örökségi Hivatal, a helyi Turisztikai Hivatal és a Turisztikai Főiskola.

A legutóbbi nagy esemény, amelynek a casertai palota adott helyet, Scalfaro elnök 1997-ben a G7 csúcs kormányfői részére rendezett vacsorája volt.

[szerkesztés] A palota

A palota téglalap alaprajzú (247x190 m) négy belső udvarral. Az épületben 1200 helyiség és 56 lépcsőház található. A homlokzat 36 méter magas, öt emelettel. Az épülethez egy alagsor tartozik, melyben konyhák, pincék és műhelyek kaptak helyet. A homlokzaton három bejárati csarnok található, valamint 243 ablak. A főhomlokzatot bordázott oszlopok díszítik, tetejét pedig faragott párkány. A kertoldali homlokzat hasonló felépítésű, de sokkal díszesebb.

[szerkesztés] A díszlépcső

A díszlépcső kialakítása egyike Vanvitelli legpompásabb újításainak. A központi bejárat csarnokának jobboldalától visz fel a központi peristyliumba, melyből egyrészt a kápolna, másrészt pedig két sor várószoba nyílik, melyeken keresztül a királyi lakosztályok érhetők el. A ragyogóan megvilágított és egy hatalmas márványdarabból kialakított lépcsősor innen tovább emelkedik egy félemelet felé, melyet két oroszlán márványból készült szobra díszít. Ezek a hatalom és igazságosság jelképei (Paolo Persico és Tommaso Solari műve). A félemeleten a lépcsősor kettéválik két párhuzamos részre. A díszlépcső pompáját elsősorban a márványoszlopoknak és az elegáns boltívek által tartott kupola összhatásának köszönheti. Az álboltozatos mennyezet fonott nádból készült és a tetőszerkezet gerendáihoz van erősítve. A díszlépcső kialakításához használt márványt Vitulanóból, Bardiglióból és Carrarából hozták.

[szerkesztés] A királyi lakosztályok

Vanvitelli nyolc lakosztályt tervezett a piano nobile szintjére: egyet a királynak, egyet a királynőnek, kettőt a hercegnőknek, kettőt a hercegeknek, valamint egyet-egyet a trónörökös hercegnek illetve hercegnőnek. A palota építése idején a királyi család a Bárói Palotában lakott, melyben ma Caserta megye közigazgatási hivatalai kaptak helyet. Elsőnek az egyik hercegnői lakosztály készült el 1780 körül, ebbe a királyi család azonnal beköltözött. 1783-ban még egy lakosztály elkészült és a munkálatok felgyorsítása érdekében a király úgy döntött, hogy belső díszítései hasonlóak legyenek a korábban felépült lakosztályéval. A palota ezen lakosztályai együtt Régi Lakosztályok név alatt ismertek, megkülönböztetésképpen a jóval később, II. Ferenc uralkodása idején elkészült Új Lakosztályoktól.

[szerkesztés] Várószobák

Az alabárdosok szalonja az első várószoba. Falait stukkózott diszkrét faburkolat borítja. A szalon erős megvilágítása kihangsúlyozza a központi boltozat freskóját, melyet Domenico Mondo festett 1785-ben és a Bourbon-hadsereg győzelmét szimbolizálja.

A becsületrend szalonja pazarabb díszítésű: a boltozatot zászlókat tartó repülő kerubok díszítik; az ajtókat és ablakokat történelmi jeleneteket ábrázoló sötétítők takarják. Az ablakokkal átellenben lévő falat egy márvány szoborcsoport dísztíti, mely Alessandro Farnese (III. Pál pápa) koronázását ábrázolja.

A harmadik és egyben utolsó várószoba Nagy Sándor nevét viseli. A híres makedón hadvezér életéből inspirált freskók és domborművek díszítik a szobát. A díszítőelemek Joachim Murat rendelésére készültek. Ugyancsak a várószobában található két festmény: az egyik VII. Károly győzelmét ábrázolja a velletrii csatában, a másik pedig leköszönését a trónról fia, IV. Ferdinánd javára.

[szerkesztés] Új Lakosztályok

Az Új Lakosztályok 1806–1816 között készültek el Giovanni Patturelli építész vezetésével. A következő három terem alkotja:

• Mars terem – Antonio De Simone tervezte Joachim Murat uralkodása idején. Belső díszítései neoklasszicista jellegűek és a katonai erényeket fejezik ki. A falakon látható három dombormű Valerio Villareale műve, amik az Erőt, Megfontoltságot és Hírnevet szimbolizálják. A mennyezet freskója, mely Raffaele Calliano műve, Hektór halálát és Akhilleusz diadalát ábrázolja. A zöld alabástrom padlót egy görög női alak díszíti. A termet díszítő festmények ma a palota múzeumában, illetve nápolyi múzeumokban láthatóak.

• Astraea terem – domborművei és aranyozott stukkómunkái Valerio Villareale és Domenico Masucci nevéhez fűződnek. A mennyezetet Astraeát, az Igazságosság istennőjét ábrázoló freskó díszíti, mely Giacomo Berger alkotása. A kandalló fölött egy Villareale által faragott dombormű látható, mely Minervát, az igazság és erő istennőjét ábrázolja, a Törvénykezés és Ártatlanság allegorikus ábrázolásai által közrefogva. Minerva sisakját és az Ártatlanság pőreségét eltakaró leplet később adták hozzá. A terem dekorációi perzsa márvány imitációk. A padlót sokszínű márványburkolat fedi. A terem a nagykövetek és államminiszterek várószobája volt. A szobát díszítő festményeket (De Simone alkotásai) a nápolyi San Martino múzeumban őrzik.

• Trónterem – a palota legnagyobb lakosztálya. Több mint fél évszázadon keresztül lakatlan maradt, sem IV. Ferdinánd, sem pedig a francia uralkodók (Bonaparte József és Joachim Murat) nem tanúsítottak különösebb érdeklődést a terem berendezése iránt. I. Ferenc trónrakerülése után bízta meg Pietro Bianchi építészt a terem berendezésére. Az eredeti elképzelések szerint a terem falai mentén, külön erre a célra kialakított fülkékben a Bourbon uralkodók szobrai kaptak volna helyet, azonban a fülkék kialakítása veszélybe sodorta az épület szerkezeti stabilitását, így a munkálatokat 1827-ben felfüggesztették. A terem 1845-re készült el Gaetano Genovese vezetése alatt, aki jelentősen megváltoztatta a terveket, kivédve az épület veszélyeztetettségét. A falakat 28 pár bordázott korintoszi oszlop díszíti, melyek oszlopfőjét Gennaro Aveta faragta, akinek nevéhez a terem 16 Bourbon címerének elkészítése is fűződik. Az architrávot a Nápolyi Királyság 44 uralkodójának portréja díszíti, II. Rogertől II. Ferdinándig, kivéve a két francia uralkodót, Bonaparte Józsefet és Joachim Muratot. A mennyezet freskóját 1884-ben festette Gennaro Maldarelli, ez a palota alapkőletételét ábrázolja. A terem belső kialakításán, amely a kor ízlésének egyik legkifejezőbb példája, Nápoly legkiemelkedőbb művészei dolgoztak. Az előző termek kiegyensúlyozott és harmonikus kompozícióival ellentétben a tróntermet inkább a zavarosság és a giccs jellemzi.

[szerkesztés] Régi Lakosztályok

A Régi Lakosztályokat négy szalon előzi meg, melyeket egy-egy évszakról neveztek el. A szalonok mennyezetét díszítő freskók allegórikusan az évszakokat ábrázolják. A dolgozószobát követi a hálószoba, melynek díszítése jóval visszafogottabb, berendezése spártai. A berendezés nagy részét Ferdinánd halála után elégették, ugyanis a király ragályos betegségben szenvedett.

• A képtár tulajdonképpen több szalon sorozata, melyben 19. századi olasz és holland festők művei vannak kiállítva. Egy szalonban az olasz és francia Bourbon uralkodók portréi láthatók, míg egy másikban VII. Károlynak és feleségének, Mária Amáliának a hivatalos portréi. Ez utóbbiban látható Francesco Solimena két festménye a friss házas királyi párról, Michele Cammarano festménye I. Ferenc nápolyi királyról, valamint a Bourbonok családfája. V. Fülöp és Farnese Erzsébet portréit Giovanni Battista delle Piane (Molinaretto) festette. Egy külön termet szenteltek IV. Ferdinándnak és feleségének, Mária Karolinának, egy másikat pedig II. Ferdinándnak.

• A betlehemes terem – a Régi Lakosztályok egyik ellipszis alakú terme, minden belső díszítés nélkül fehérre festve. Egykoron zenészek tartózkodtak itt, akiknek feladata a király szórakoztatása volt. Napjainkban egy korabeli betlehemes jelenet van kiállítva a teremben, mely VII. Károly idején jött divatba a Nápolyi Királyságban. A betlehemes jelenet kiállítása karácsony idején a palota egyik hagyományává vált, melynek bővítése a mindenkori uralkodó feladata volt. A szobrocskákat Nápoly leghíresebb művészei faragták. A termet eredetileg Salvatore Fregola Krisztus születését ábrázoló festményei díszítették. A termet II. Ferdinánd idején rakett-teremnek alakították át. A ma kiállított betlehemes 19. századi restaurált szobrocskákból áll.

• A királynő szobáinak stílusa eltér a palota klasszikus jellegétől, tervezője, Carlo Vanvitelli barokk elemeket is beleszőtt a terveibe. A fürdőszobát tartózkodóra, szemérmesre tervezte: velencei tükrök, Vénuszt, Dianát és kerubokat ábrázoló festmények, márvány fürdőkád díszítik. A királynő szobáinak megtervezésekor nagy figyelmet szenteltek a díszítőelemek kiválasztására: sárga szatén borítás, aranyozott stukkózások, tükrök. Gennaro Fiore külön a királynő számára tervezett székeket.

[szerkesztés] A királyi könyvtár

A királyi könyvtár három szobája a királynő lakosztályához kapcsolódik, miután léterejöttében Mária Karolinának volt elsődleges szerepe. A királynő műveltségéről és kifinomult ízléséről volt ismert. A könyvtár falait Heinrich Friedrich Füger klasszicista festményei borítják. A festmények mitológiai alakokat/jeleneteket ábrázolnak: Apolló a Parnasszuson, az athéni iskola, a Művészet megvédése és a Tudatlanság elűzése. Az első szoba mennyezetét Carlo Vanvitelli tervei alapján pompeii és herculaneumi motívumokat megörökítő freskó díszíti. A könyvespolcokat mahagóni- és rózsafából készítették. Az olvasószobában két festmény látható: az egyik VII. Károlyt ábrázolja vadászaton, míg a második a Nápoly-Portici vasútvonal megnyitóját. A könyvtárat 1768-ban alapították és 14 000 kötetet tartalmaz.

[szerkesztés] A királyi kápolna

A királyi kápolna az előcsarnokon keresztül közelíthető meg. Első látásra inkább fogadószobának tűnik, mint Isten házának, ami elsősorban a festett díszítőelemek hiányának és a nagy mennyiségű márványdekorációnak tudható be. A versailles-i palotában található kápolna mintájára építették. A karzat párkányát értékes carrarai márványból faragták. A Vanvitelli által elképzelt márvány oltár és keresztelőmedence sohasem épült fel. Az apszis oltárát Giuseppe Bonito Szeplőtlen fogantatást ábrázoló képe díszíti. A kápolna két oldalán levő orgonák a II. világháború bombázásai során elpusztultak. A kápolnát 1784 karácsonyán avatták fel, az éjjeli mise alkalmával, amelyen IV. Ferdinánd és egész udvara részt vett.

[szerkesztés] Az udvari színház

Az udvari színház a palota egyetlen csarnoka, melyet Vanvitellinek még halála előtt sikerült befejeznie. Építése az eredeti terveken nem szerepelt és 1756-ban, három évvel a palota építésének elkezdése után kezdték el az építési munkálatokat. 1769-ben egy karnevál során nyitotta meg IV. Ferdinánd és felesége, Mária Karolina. A színház a nápolyi San Carlo operaház tökéletes mása. A palota nyugati oldalán helyezkedik el, három bejárattal: a központi a király, míg a két oldalsó a meghívottak számára. A színház felépítése klasszikus lópatkó alakú, 42 páhollyal 5 emeleten elosztva. A központi királyi páholy három emelet magas. Az utóbbi restaurálási munkálatok során a belső díszítések színét visszaállították Bourbon-kékre, miután savoyai királyok kárminvörösre cserélték.

[szerkesztés] A palotamúzeum

A palota történetét bemutató múzeum az egykori börtönökben kapott helyett. Elsősorban az építkezés dokumentumait és emlékeit vonultatja fel, de betekintést kaphatunk Luigi Vanvitelli életébe, valamint Caserta városának történelmébe is. A múzeumban került kiállításra néhány korabeli festmény is, melyek hosszú évekig a palotaigazgatóság raktáraiban porosodtak.

[szerkesztés] A park

A palotát övező park észak-dél irányú, a vízeséstől a palotáig tart. Három részből áll. Az első rész (parterre) közvetlenül a palota mögött terül el. Eredetileg virágoskertnek tervezték, de sétányokkal szabdalt zöld gyep lett belőle. Tőle balra található a régi erdő, mely már a palota építése és kert kialakítása előtt létezett a területen. Jobboldalán egy tágas rét fekszik, melyet fasorok szegélyeznek. A park második része az erdővel borított Briano dombon található vízesésig tart. A park alapvető alkotóelemei a vízfolyások, melyeket kutak táplálnak. A harmadik része a parknak (amely az eredeti terveken nem szerepelt) az angol kert, melyet Carlo Vanvitelli és angol kertépítő kollégája John Graefer terveztek Sir William Hamilton és Sir Joseph Banks javaslatára. Az angol kert Mária Karolina királyné kérésére épült Diana és Akteón kútjától jobbra.

Vanvitelli szemléletében a kertnek a palotához hasonló mély benyomást kell keltenie a látogatóban. A park kialakítása előtt mélyrehatóan tanulmányozta a francia, holland és német parképítészetet, ugyanakkor nagyon jól ismerte Versailles és Fontainebleau kertjeit. A terveiben egy három kilométer hosszú sugárutat tervezett a palotától a vízesésig magyaltölgyekkel szegélyezve. A parterre tervezett hatalmas virágágyások azonban pénzügyi okok miatt nem valósultak meg.

A központi sugárút mentén szökőkutak és medencék sora található, melyeket a Briano domb oldalán lezúduló mesterségesen kialakított vízesés táplál vízzel. A víz továbbítását a medencék közt komplex hidraulikai és építészeti megoldásokkal oldotta meg Vanvitelli.

A palotától a vízesésig öt nagy szökőkút található:

• A delfinek kútja egy négyszögletű medencét táplál vízzel, mely közvetlenül a palota mögött helyezkedik el. Nevét központi szobráról kapta, mely egy delfinfejű tengeri szörnyet ábrázol. A kút Gaetano Salomone alkotása.
• Aiolosz kútja az egyik legnagyobb és legimpozánsabb kút a parkban, egyben a turisták kedvelt fotótémája. A kutat díszítő szoborcsoport Aioloszt, a szelek istenét ábrázolja, aki Juno kérésére pusztító viharokat küldött Aineiasz és a trójaiak ellen. A szobrokat Nápoly leghíresebb szobrászai faragták: Brunelli, Salomone, Violani, Persico és Solari.
• Ceres kútja az istennőt ábrázolja, kezében Szicília ősi jelképét, a trinacriát tartva.
• Az utolsó előtti kút Vénusz és Adónisz tragikus szerelmi történetét ábrázolja: a térdeplő istennő elővigyázatosságra kéri Adóniszt, aki a bekövetkező tragédiát semmibe véve nyugtatja őt. A márvány szoborcsoport többi elemei nimfákat és kerubokat ábrázolnak, valamint Adónisz gyilkosát, a vadkant.
• Diana és Akteón kútja az utolsó a parkban. A kúttól csodálatos kilátás nyílik a vízesésre. Akárcsak az előbbi kút esetében, a kutat itt is mitológiai jeleneteket ábrázoló szoborcsoportok díszítik: a jobboldali szoborcsoport Dianát ábrázolja nimfái körében, a baloldali pedig Akteónt vadászkutyái társaságában, szarvassá alakulása közben, miután meglátta a meztelen istennőt.

[szerkesztés] Érdekességek

A palotában forgatták a Csillagok háborúja című film első két részének a nabooi királyi palotában játszódó részeit. Ugyancsak itt forgatták a Mission: Impossible III című film vatikáni jeleneteit.

[szerkesztés] Megközelítése

Az A1-es autópályánál a Caserta Nord letérőnél kell a „Parcheggio comunale” irányába letérni. A palotához tartozó telken belül tilos a parkolás, viszont a közelben külön a látogatók számára létezik egy parkoló. A casertai vasútállomás 5 perc gyaloglásra található. A lakosztályok 8:30-19:30 között látogathatók.

[szerkesztés] Kapcsolódó lapok

• Két Szicília Királysága
• Nápolyi Királyság
• Bourbon-ház
• Caserta

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• A palotaigazgatóság honlapja
• A palota honlapja
• ItalianVisits.com
• Caserta város honlapja
• A Bourbon királyi ház honlapja
• Casertai királyi palota az UNESCO Világörökség honlapján(angol nyelven)

[szerkesztés] Források

• http://www.reggiadicaserta.org/
• http://www.reggiadicaserta.altervista.org/
• http://www.casertaweb.com/casertaweb/reggia.html
• Morelli, M. – Királyi paloták, Alexandra Könyvkiadó, Budapest 2006 ISBN 963-367-705-X