Scuderia Ferrari

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ferrari

Teljes név	Scuderia Ferrari Marlboro
Székhely	Maranello, Olaszország
Csapatfőnök	Stefano Domenicali
Technikai igazgató	Aldo Costa
Versenyzők	1. Kimi Räikkönen 2. Felipe Massa
Tesztpilóták	Luca Badoer Marc Gené
Kasztni	F2008
Motor	Ferrari 056
Gumik	Bridgestone
Formula-1-es világbajnoki karrier
Első verseny	1950-es Monacói Nagydíj
Utolsó verseny	aktív
Versenyek száma	765
Konstruktőri Világbajnoki Címek	15 (1961, 1964, 1975, 1976, 1977, 1979, 1982, 1983, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2007)
Versenyzői Világbajnoki Címek	15 (1952, 1953, 1956, 1958, 1961, 1964, 1975, 1977, 1979, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2007)
Győzelmek	205
Pole pozíciók	199
Leggyorsabb körök	209
Legutóbbi világbajnoki helyezés	1. (204 ponttal)
A 2008-as Kanadai Nagydíj után frissítve

A Scuderia Ferrari egy olasz Formula–1-es versenycsapat, a sportág eddigi legsikeresebbje, a világbajnokág indulásának éve, 1950 óta jelen van a Formula–1-ben. Enzo Ferrari alapította 1929-ben, és 1939-ig Alfa Romeo néven indult a versenyeken. Később nevezték csak át Scuderia Ferrarira. (A Scuderia olaszul istállót jelent, a Ferrari az alapító Enzo Ferrari nevére utal). Jelenlegi versenyzői a 2007-es világbajnok finn Kimi Räikkönen, és a brazil Felipe Massa. Tesztversenyzői Luca Badoer és Marc Gené. 2007-ben és 2008-ban a csapatnál jelenleg tanácsadóként alkalmazott korábbi világbajnok, Michael Schumacher is tesztelte a Ferrari autóit. 2007-ben megnyerték az egyéni és a konstruktőri bajnoki címet is. A csapat legsikeresebb versenyzője a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, aki öt egyéni bajnoki címet szerzett a Ferrarinak az összes tizenötből. Elnöke Luca di Montezemolo, csapatfőnöke Stefano Domenicali.

Tartalomjegyzék 1 A csapat története 1.1 1950-1959 1.2 1960-1969 1.3 1970-1979 1.4 1980-1989 1.5 1990-1999 1.6 2000-2004 1.7 2005 1.8 2006 1.9 2007 1.10 2008 2 Szponzorok 3 Motorok Formula–1-es csapatok számára 4 Híres versenyzők a csapatnál 5 2008-as világbajnokság 6 Külső hivatkozások

[szerkesztés] A csapat története

A csapatot 1929-ben alapította Enzo Ferrari amatőr versenyzők támogatásának érdekében, bár ő maga is versenyzett azelőtt a Fiat csapatnál. Az ötlet november 16.-án egy vacsora alkalmával jött, amikor Bolognában Augusto és Alfredo Caniato textilgyárasoktól, illetve a gazdag amatőr versenyzőtől, Mario Tadinitól kért pénzügyi segítséget. Egy negyven főből álló csapatot gyűjtött, melynek legtöbb pilótája Alfa Romeo 8C-kkel versenyztett; Enzo maga is folytatta versenyzői karrierjét első fiának, Dinónak 1932-es születéséig.

1933-tól gazdasági nehézségek miatt az Alfa Romeo csak ritkán indult versenyeken, helyét a Scuderia Ferrari autói vették át. 1935-ben Enzo Ferrari és Luigi Bazzi megépítették az Alfa Romeo Bimotore-t, Ferrari emblémával az oldalán. Ebben az évben az Alfa Romeo ismét versenyezni kezdett. 1938-ig Enzo Ferrari számos, már befutott versenyzőt (többek között Tazio Nuvolarit, Giuseppe Camparit, Achille Varzit és Louis Chiront), valamint több tehetséges kezdőt (Tandini, Guy Moll, Carlo Maria Pintacuda és Antonio Brivio) menedzselt a modenai Trento e Trieste körúton található központjából. Ebben az évben az Alfa Romeo kinevezte a gyár versenyrészlege, az Alfa Corse vezetőjévé. 1939-ben azonban távozott, mert úgy érezte, hogy szerződtetésével az Alfa őt ki akarja vásárolni, csapatát, a Scuderiát pedig magába szeretné olvasztani. Cégének nevét Auto Avio Costruzioni Ferrarira módosította, és szerszámgépgyártással kezdett foglalkozni. Az Alfával kötött megállapodásában vállalta, hogy nem épít versenyautót Ferrari nevén az elkövetkező négy évben.

Az Alfa Romeoval kötött megállapodás ellenére a Ferrari azonnal elkezdett dolgozni az első saját versenyautóján, mely a Tipo 815 nevet viselte. Az Alberto Massmino tervezte autó volt az első igazi Ferrari versenyautó. Bár autó részt vett néhány fontosabb megmérettetésen, a II. világháború ideiglenesen véget vetett a versenyzésnek, a Tipo 815 soha nem lépett többé versenypályára. Ferrari továbbra is szerszámgépeket gyártott. 1943-ban átköltöztette főhadiszállását Maranellóba, amit 1944-ben bombázni kezdtek.

[szerkesztés] 1950-1959

A Ferrari 1950-ben az idény második versenyén debütált a Formula–1-ben, a Monacói Nagydíjon Alberto Ascarival és Gigi Villoresivel. A Formula–1 első két évét az Alfa Romeo uralta, Juan Manuel Fangióval és Nino Farinával. A Ferrari második évében, 1951-ben José Froilán González megszerezte az olasz csapat első győzelmét a Brit Nagydíjon. 1951 után az Alfa Romeo visszavonult a versenyzéstől, az 1952-es évet a Ferrari és Ascari uralta teljes mértékben. A bajnokság élén a három a Ferraris végzett, Ascari lett a világbajnok hat győzelemmel, Farina második, Piero Taruffi harmadik helyen végzett. 1953-ban ismét Ascari lett a bajnok, az utolsó versenyen tudta csak megverni a Ferrarikat a Maseratis Fangio, aki az évben második lett. 1954-re bevezették az új 2.5 literes motorokat, a Ferrari új autója a Tipo 625-ös lett. Az évet Fangio nyerte, évadját a Maseratival kezdte, a Mercedesszel fejezte be. A Ferraris González második lett a bajnokságban. A Ferrari 1955-ben és 1956-ban a Lancia karosszériéit használta. 1955-ben a csapat összesen egy versenyt tudott megnyerni Maurice Trintignanttal. Ugyanabban az évben meghalt Alberto Ascari egy sportautóbalesetben. 1956-ban Collins kettő, az ezévben Ferraris Fangio három győzelmet és egyben negyedik világbajnoki címét szerezte. 1957-re Fangio visszatért a Maseratihoz, és ismét győzőtt. 1958-ban, amikor elindult konstruktőri világbajnokság, a Vanwall nyerte az elsőt. 1958-ban a csapat új modellje a 246 Dino lett, mellyel Mike Hawthorn megnyerte az azévi egyéni bajnoki címet. Hawthorn nem örülhetet sokáig világbajnoki címének, 1959 januárjában meghalt közúti balesetben. 1959-re a csapat új versenyzői Phil Hill, Jean Behra, Tony Brooks és Dan Gurney lettek, nagy sikert azonban egyikük sem ért el. A világbajnokságot az ausztrál Jack Brabham nyerte a Cooperrel.

Az 1950-es években a kezdeti sikerek mellett a tragédiák sora sem kerülte el a csapatot. Castellotti 1957 márciusában, Modenában vesztette életét, miközben a Sebringi 12 órás versenyre tesztelte az új Ferrarit, Alfonso de Portago autója ugyanazon év májusában a Mille Miglia versenyen Mantua közelében belerohant a tömegbe, megölve tizenkét embert. A Ferrarit ezért emberölésért megvádolták. Az 1958-as Francia Nagydíjon, Reimsben súlyos balesetet szenvedett Luigi Musso, aki néhány órával a korházba szállítást követően életét vesztette.

[szerkesztés] 1960-1969

Az 1960-as szezon valamivel jobban sikerült, mint az 1959-es. A versenyzők Phil Hill, Wolfgang Berge von Trips és Cliff Allison voltak. A mezőny közepén még Willy Mairesse és Richie Ginther is versenyzett. Mairesse első-motoros, Ginther a Ferrari első középmotoros autóját vezette. A Ferrari ezévben megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt Paul Frere és Olivier Gendebien versenyzőkkel. 1961-re maradt Hill, von Trips, és Ginther. Phil Hill és von Trips első és második lett a bajnkságban, a Ferrari megnyerte a konstruktőri vb-címet. Giancarlo Baghetti a szezon közepén csatlakozott, aki élete első Forma–1-es versenyét azonnal megnyerte. Von Trips egy versennyel az év vége előtt Olaszországban meghalt balesete következtében, Hill világbajnok lett. A Ferrari Le Mans-ban is nyert Olivier Gendebiennel és Phil Hillel. 1962-ben Hill és Baghetti maradtak újonc versenyzőkkel, Ricardo Rodriguezzel Lorenzo Bandinivel kiegészülve. A szezon során azonban egy futamgyőzelmet sem könyvelhettek el maguknak. 1963-ban a versenyzők Bandini, John Surtees, Willy Mairesse és Ludovico Scarfiotti voltak. A Német Nagydíjon Surtees, Mairesse azonban súlyos balesetet szenvedett, és nem tudott már újra versenyezni. 1964-ben a Ferrari új modellje a nyolchengeres 158 F1 lett. Surteeshez és Bandinihoz csatlakozott a fiatal mexikói Pedro Rodríguez, aki az 1962-ben meghalt Ricardo Rodríguez testvére volt. Surtees kettő, Bandini egy versenyt nyert. Surtees ezzel jóval megelőzte a Lotusos Jim Clarkot, aki bár három versenyt nyert, mégis csak harmadik lett. Surtees világbajnok, Bandini negyedik lett. A Ferrari ezévben már ötödször nyerte meg a Le Mans-i versenyt is, ezévben Jean Guichettel és Nino Vaccarellával. 1965 az utolsó év volt a Formula–1-ben, amikor 1.5 literes motorokat lehetett használni, a Ferrari az év első felében még V8-as motorjaival versenyzett, az év második felében már 12 hengeres motorokkal indult. Az évben azonban Clark fölényesen győzött a Lotussal. Ekkor a Ferrari már hetedik Le Mans-i győzelmét szerezte meg egyhuzamban. 1966-ban Surtees és Bandini is egy-egy futamgyőzelmet szerzett. Surtees az idény közepén a Cooperhez igazolt, helyére Mike Parkes ült be. 1967-ben Chris Amon lett Bandini csapattársa. Bandini a Monacói Nagydíjon történt balesete után néhány nappal meghalt. Az 1968-as szezon valamivel jobban sikerült a csapat számára. Jacky Ickx Franciországi győzelmével és jó helyezéseivel a negyedik lett a bajnokságban. Az év végén távozott a Brabham csapathoz. 1968 nyarán a Fiat megvásárolta 11 millió dollárért a Ferrari utcai autó részvényeit, de ennek 50%-a továbbra is a Ferrari irányítása alatt állt. 1969-ben a csapat nem volt túl sikeres, azonban 1970-re Ickx visszatért a Brabhamtől. Az év közepén Pedro Rodríguez a szezon végéig a Ferrarihoz igazolt, 1969 végén Amon elhagyta a csapatot.

[szerkesztés] 1970-1979

1970-ben Jacky Ickx megnyerte az Osztrák, Kanadai és Mexikói nagydíjakat, mellyel második lett a posztumusz viágbajnok Jochen Rindt mögött. A következő években a csapat ritkán ért el jó helyezéseket, futamgyőzelmeket. 1974-ben érkezett Niki Lauda, aki kétszer nyerni tudott a szezonban. Az új 312T modellel Lauda egyéni, a Ferrari konstruktőri bajnoki címet szerzett. 1976 konstruktőr-világbajnoka is a Ferrari lett. Lauda egy ponttal maradt csak le a McLarenes James Hunttól. Az év közben Clay Regazzoni helyére Carlos Reutemann érkezett. 1977-ben Lauda ismét megnyerte a világbajnoki címet, a Ferrari szintén. 1978-ra az olasz csapat versenyzőfelállása Reutemann és Gilles Villeneuve lett, miután Lauda elhagyta a csapatot, és a Brabhamhez ment. Az évet azonban fölényesen a Lotus nyerte radikális újításának köszönhetően, melynek lényege a leszorítóerő megnövelése volt. 1979-re a dél-afrikai Jody Scheckter érkezett az olaszokhoz, aki Michael Schumacher érkezéséig a Ferrari utolsó világbajnoki címét szerezte 1979-ben. A modellt, amivel Scheckter nyert, már szintén a nagy leszorító erő elérésének megfelelően tervezték, és 12 hengeres motorja volt.

[szerkesztés] 1980-1989

1980-ban a Ferrari az 1979-es versenyzőfelállásnál maradt, ám az idényben egyszer sem nyertek, az évet Alan Jones nyerte a Williamsszel. 1981-re Villeneuve új csapattársa Didier Pironi lett, ekkor vezette be a csapat turbófeltöltős, V6-os motorjait. Az évben a kanadai kétszer állhatott a dobogó legfelső, egyszer a legalsó fokán. 1982-re a Ferari a világbajnoki cím legesélyesebb csapatává vált, azonban Gilles Villeneuve a Belga Nagydíjon balesetben meghalt. Halála után a Ferrari autói 1996-ig a 27-28-as rajtszámot kapták, Villeneuve 1982-es rajtszámára emlékezve (kivéve 1990-t, amikor az előző világbajnok Prost érkezett a csapathoz, és ilyenkor kötelező az 1-es, 2-es rajtszám). Pironi, aki az év nagy részében vezetett az összetettben, a Német Nagydíjon elszenvedett balesetben eltörte lábát, és az utolsó néhány futamon nem vett részt. Keke Rosberg öt ponttal előzte meg végül a bajnokságban, a konstruktőr-világbajnokságot azonban az olaszok nyerték meg. Villeneuve-öt később Patrick Tambay, Pironit Mario Andretti helyettesítette. 1983-ra Andretti helyére René Arnoux-t ültették, aki három futamgyőzelmével harmadik, Tambay egy győzelmével negyedik lett, a Ferrari az év konstruktőri bajnoka lett. 1984-re Michele Alboreto váltotta Tambayt. Alboreto a következő évben második lett a bajnokságban az akkori McLarenes Prost mögött. Alboreto csapattársa 1985-től 1986-ig a svéd a Stefan Johansson volt. 1987-re a csapathoz az osztrák Gerhard Berger érkezett, aki harmadik lett Senna és Prost mögött az évben. 1988-ban, 90 évesen meghalt Enzo Ferrari, a csapat alapítója. 1989-re betiltották a turbó-motorok használatát, az olasz csapat így régi V6-os motorjait V12-es motorokra cserélte. Ugyanebben az évben érkezett Alboreto helyére Nigel Mansell, aki az év első versenyét, a Brazil Nagydíjat megnyerte a Ferrarival. Dobogós lett még emellett a Francia, a Brit, a Német és a Belga nagydíjakon, valamint nyert a Hungaroringen is.

[szerkesztés] 1990-1999

1990-ben a Ferrari ígéretes versenyzőpárossal kezdett. Gerhard Berger helyére az akkori háromszoros világbajnok Alain Prost érkezett, a másik versenyző maradt, a brit Nigel Mansell. Az év során a francia Prostot gyakran részesítették előnyben, Mansell a háttérbe szorult. Prost 5 versenyt nyert az évben, végig esélyes volt a bajnoki címre. Az utolsó versenyen azonban a bajnkságot vezető Ayrton Senna kiütötte, így mindketten kiestek, és ezzel a brazil lett az év bajnoka a McLarennel. Az elégedetlen Mansell az év végén elhagyta a csapatot, és a Williamshez szerződött. A brit helyére a francia Jean Alesi került, aki az előző években a Tyrellnél versenyzett. A csapat ezévben jelentősen visszaesett, egy versenyt sem tudtak nyerni, legjobb eredményük is néhány dobogós hely volt. Prost elégedetlensége miatt az utolsó, Ausztrál Nagydíjon már részt sem vett, helyére Gianni Morbidellit ültették be. A csapat a következő két évben, 1992-ben, és 1993-ban egy versenyt sem nyert. A korábban Ferraris Gerhard Berger 1993-ban tért vissza az olaszokhoz. A Ferrari 412T-vel, melyet 1994-ben és 1995-ben is használtak, már több dobogós helyet, és négy pole pozíciót szerezek. Győzelmet azonban csak kétszer arattak, Berger 1994-ben a Német Nagydíjon, és Alesi az 1995-ös Kanadai Nagydíjon.

1996-ban a Ferrari megvásárolta 30 millió dollárért az akkor kétszeres világbajnok Michael Schumachert, aki korábban a Benettonnál versenyzett. Ekkor érkezett a csapathoz Ross Brawn technikai igazgató és Rory Byrne főtervező is. A korábbi, sokat fogyasztó V12-es motorokat a takarékosabb V10-esekre váltották. A másik új versenyző Eddie Irvine lett. A csapat ezután gyors fejlődésnek indult. 1996-ban három győzelmet könyvelhettek el, melyeket Schuamcher szerezte a Spanyol, a Belga, és az azt követő hazai, Olasz Nagydíjon]. A Ferrari 1996 második legjobbb csapatává vált a Williams mögött. 1997-ben Schumacher sokáig vezette a pontversenyt, az utolsó, Európai Nagydíjon, mikor legfőbb vetélytársa, Jacques Villeneuve megelőzte, összeütköztek, a német kiesett, míg Villeneuve célba ért és ezzel ő lett a világbajnok. Az FIA utólag a németet tette felelőssé a balesetért, melynek következtében törölték a szezonban megszerzett pontjait. 1998-ra a Williams helyett a McLaren vált a Ferrari legnagyobb vetélytársává. Schumacher hatszor nyert a szezonban. Olaszországban, Enzo Ferrari 1988-as halálának évfordulóján is győzött a német. Az utolsó két versenyen azonban Mika Häkkinen és a McLaren nyert, így ők lettek a bajnokok, a Michael és a Ferrari második lett a bajnokságban. Az 1999-es év is a Brit Nagydíjig Schumacher és Häkkinen csatájáról szólt, mikor a német autója a fékhiba miatt falnak ütkzött. Az elszenvedett lábszártörés következtében hét versenyt kénytelen volt kihagyni. Helyére Mika Salo érkezett. Eddie Irvine az utolsó, Japán Nagydíjig harcban volt a bajnoki címért, végül második lett, kettő ponttal lemaradva az év végén a finntől. A konstruktőri bajnoksgot azonban a Ferrari nyerte a McLaren előtt.

[szerkesztés] 2000-2004

2000-ben Schumacher nagy csatát vívott a McLarenes Mika Häkkinennel, ám végül a német lett a világbajnok, és ezzel a csapat első egyéni címét szerezte meg 1979 óta, mikor Jody Scheckter nyert a Ferrarival. Csapattársa Rubens Barrichello volt, aki negyedik lett a bajnokságban. 2001-ben Schumacher már 4 versennyel a szezon vége előtt megnyerte a bajnokságot, öszessen 9 futamgyőzelmet aratott. Barrichello harmadik lett. A híres 2002-es A1-Ring-i eset során Barrichello néháy méterrel elengedte az akkor harmadik Schumachert, hogy több pontot szerezzen; az FIA, a média és a szurkolók legnagyobb meglepetésére. 2002-ben ismét Schumacher és a Ferrari uralta az évet, a 17 versenyből 15-öt nyert meg a két Ferraris (Schumacher tizenegyet, Barrichello négyet), Schumacher mindegyik versenyén dobogóra állhatott. 2002-ben történt a második A1-ring-i eset, ahol Barrichello a csapat utasítására elengedte Schumachert. A német, aki nem értette miért engedték el, a dobogó legfelső fokára engedte a brazilt. Az incidens nagy felháborodást váltott ki, a Ferrari az eset után 1 millió dollár büntetést kapott, és 2003-tól betiltották a csapatutasításokat. Schumacher megszerezte ötödik világbajnoki címét, beállítva ezzel Juan Manuel Fangio rekordját. 2003-ban a Ferrari kissé visszaesett, az Ausztrál Nagydíj dobogójára az egyik Ferraris sem állhatott fel. A Kanadai Nagydíjig a McLaren vezette a bajnokságot. Erősek voltak a Williamsek is, Ralf Schumacher és Montoya összesen négy versenyt nyertek. A világbajnoki cím sorsa az utolsó, Japán Nagydíjon dőlt el, Schumacher lett a világbajnok, két pont előnnyel Kimi Räikkönen előtt. Ezzel Michael Schumacher lett a legsikeresebb versenyző a Formula–1-ben, addigi hat világbajnoki címével. 2004-ben ismét a Ferrari dominált. Schumacher és Barrichello az első és a második helyen zárta az évet. A Ferrari könnyedén megnyerte a bajnokságot, Schumacher hétszeres világbajnok lett. 18 versenyen 15 Ferrari győzelem született.

[szerkesztés] 2005

2005-ben véget ért a Ferrari öt évig tartó sikersorozata. A sok szabályváltoztatás miatt a 2005-ös évet a 2004-es modell módosított változatával kezdték (F2004M) nem sok sikerrel, szemben a McLaren és a Renault csapatokkal. A harmadik, Bahreini Nagydíjon mutatták be az F2005-ös modellt, mely szintén alig tudta felvenni a versenyt a McLaren és a Renault csapatokkal. Bahreinben Schumacher technikai probléma miatt kiesett, amely először esett meg vele a 2001-es Német Nagydíj óta. Problémát okoztak a Bridgestone gumik is, melyek nem tudták igazán felvenni a versenyt a konkurens Michelin gumikkal. Az évben egyszer tudott Michael Schumacher nyerni, a ‘’csonka’’ Amerikai Nagydíjon, mikor a Michelines csapatok nem álltak rajthoz, és összesen hat autó volt versenyben. Az év végén Barrichello a Honda csapathoz igazolt át, Schuamcher új csapattársa a brazil Felipe Massa lett.

[szerkesztés] 2006

A gyenge 2005-ös év után a Ferrari 2006-os új autója a 248 F1 lett. Bahreinben Schumacher bár az élről indulhatott, csak második lett a versenyen. Malajziában az időmérő edzésen történt technikai problémák miatt csak az ötödik, hatodik helyet érte el a két Ferrari. Ausztráliában Massa és Schumacher is baleset miatt kiesett. San Marinóban, majd Európában Schumacher nyerni tudott Alonso előtt. A Spanyol, a Monacói, a Brit, és a Kanadai Nagydíjon Alonso nyert, míg Michael második helyen végzett, kivéve a Monacót, ahol az időmérőn történt manővere miatt az utolsó helyről volt kénytelen indulni, és az ötödik lett. Indianapolisban a Ferrari dominált, Schumacher első, Massa második lett. A Francia Nagydíjon szintén a német nyert mögötte Fernando Alonso és Massa végzett. Németországban a két Ferraris első, második lett. Az esős Magyar Nagydíjon Massa a másik Schumacher büntetését követően a tizenkettedik helyről indult. Massa végül két pontot szerzet, a német Nick Heidfelddel történt ütközése után kiállni kényszerült, ám Kubica kizárását követően egy pontra tett szert. Törökországban Massa első győzelmét szerezte, Michael harmadik lett Alonso mögött. A csapat hazai nagydíján, Olaszországban, Michael nyert, míg Alonso motorhiba miatt kiesett. Monzában bejelentették, hogy Schumacher az év végén visszavonul a Formula–1-ből. A Kínai esős versenyen ismét a német győzött, ezzel egy rövid ideig vezette a bajnokságot is. A Japán Nagydíjon Schuamcher autója, miközben vezette a versenyt, meghibásodott és kiesett. Motorhiba miatt a németnek 2000 óta nem kellett kiállnia. A Brazil Nagydíj előtt így Schumacher 10 pontra volt az éllovas Fernando Alonsótól, és csak úgy előzhette volna meg, ha nyer, míg Alonso kiesik. Technnikai problémák miatt a tizedik helyről indulhatott. Egy, a versenyen szerzett defekt miatt az utolsó helyre jött vissza, ahonnan a negyedik helyre ért fel. Alonso második, Felipe Massa első lett hazai futamán. Az évet 2005-höz hasonlóan Alonso és a Renault nyerte. Schumacher helyére 2007-re Kimi Räikkönen igazolt a Ferrarihoz.

[szerkesztés] 2007

A 2007-es szezonban a Ferrari legnagyobb konkurense a Renault visszaesését követően a McLaren lett, Fernando Alonsóval, és a brit újonc Lewis Hamiltonnal. Kimi Räikkönen az év első versenyét megnyerte az F2007-tel. Utoljára Nigel Mansell volt képes első Ferraris versenyét megnyerni. A Maláj Nagydíjon, bár Massa az első rajtkockát szerezte meg, a versenyen csak ötödik lett, míg Kimi a harmadik helyen zárt. Bahreinben Massa első győzelmét aratta a szezonban. Egy a szélcsatornában történt tesztelési baleset miatt bizonyos időre kénytelenek voltak felfüggeszteni a teszteket, aminek következtében a csapat nem tudott olyan jó eredményeket felmutatni, amíg a szélcsatornát meg nem javították. Ez a teljesítmény a Brit Nagydíjig tartott, ahol Kimi első lett, Massa pedig ötödik, miután az utolsó helyről jött fel, mivel lefulladt az autója a rajtrácson, és kénytelen volt a boxból rajtolni. Az esős Európai Nagydíjon Räikkönen az élről indulhatott, bár később kiesett a versenyből. Massa sokáig vezette a futamot, míg Alonso meg nem előzte az utolsó körökben. A következő Magyar Nagydíjon a McLaren nem kaphatta meg konstruktőri pontjait, mivel az időmérő edzésen Alonso feltartotta a boxban csapattársát, aki így nem tudott még egy kört futni. Räikkönen második, míg Massa tizenharmadik lett, miután a tizennegyedik helyről rajtolhatott csak el technikai problémák miatt. Törökországban Massa nyert, Belgiumban Räikkönen, ekkor zárták ki a McLarent a konstruktőri versenyből is, mivel jogtalanul jutottak Ferraris adatokhoz. Japánban Alonso, a Kínai Nagydíjon Hamilton esett ki, míg Kimi Räikkönen a Ferrari 200. győzelmét, a két Ferraris a 600. dobogós helyet szerezte meg az olasz csapatnak. A Brazil Nagydíj előtt Kimi 7 pont lemaradásra volt az éllovas Hamiltontól, aki a versenyen technikai hibák miatt csak a hetedik lett, Alonso a harmadik helyen ért célba, míg Räikkönen megnyerte a versenyt és a 2007-es év világbajnoka lett. Massa, aki az első helyről indult, második lett hazai futamán.

[szerkesztés] 2008

A Ferrari 2008-ra megtartotta az egy évvel korábbi versenyzőpárosát. A csapat személyi összetételében azonban változások álltak be, melyek közül a legjelentősebb, hogy az 1993 óta csapatfőnökként dolgozó Jean Todtot Stefano Domenicali váltotta fel. A korábbi technikai igazgató, Ross Brawn 2007-es szabadsága után szintén elhagyta a csapatot, 2008-tól a Honda csapatfőnökeként dolgozik tovább. A csapat 2008-as autóját,az F2008-at január 6-án mutatták be.
2008. első versenyén mindkét versenyző kiesett, mindketten üzemanyagnyomás-hiba miatt. Räikkönen végül egy pontot szerzett, miután Rubens Barrichellót diszkvalifikálták. A nagydíjon a csapat támogatói szerződést kötött az Etihad Airways-zel. A nagydíj után Jean Todt lemondott ügyvezető igazgatói posztjáról.

A Maláj Nagydíjon Räikkönen nyert, a pole pozícióból induló Massa pedig megpördült és kiesett. A verseny után többen megkérdőjelezték, hogy képes kipörgésgátló nélkül is uralni az autót. Bahreinben Massa a nagy nyomás ellenére 2. helyről indulva nyert, Räikkönen ezüstérme révén pedig az évad első kettős győzelmét ünnepelhette a csapat.

A futamot követő háromhetes szünetben a következő nagydíj helyszínén, Barcelonában kollektív Formula–1-es tesztet tartottak. A többi csapathoz hasonlóan a Ferrari is számos újítást kísérletezett ki, köztük egy forradalmian új, kilyukasztott orrkúpot, amivel gyorsabb légáramlást és nagyobb leszorítóerőt érhetnek el. Tesztelték emellett a 2009-es szabályoknak megfelelő, jóval kisebb leszorítóerővel rendelkező, de slick gumis konstrukciót is. A háromnapos eseményen autóba ült Michael Schumacher, aki 1997-ben még versenyzett sima felületű abroncsokon. A teszt legjobb eredményét Massa érte el, még az első napon.

A Spanyol Nagydíj szabadedzésein fölényben voltak a Ferrarik és az időmérőn csak azért nem szerezték meg az első két helyet, mert a Massát maga mögé utasító, hazai közönség előtt versenyző Fernando Alonso nagyon könnyű autóval versenyzett. A pole Räikkönené lett. A futamon ismét kettős győzelmet aratott a csapat, Räikkönen, Massa sorrendben, bár az autók fölénye már nem volt olyan szembetűnő, mint az edzéseken. A harmadik helyezett Lewis Hamilton az utolsó körökben szorosan a Ferrarik mögött haladt, de előzni már nem tudott. A versenyen szerzett 18 pontjával a csapat élre állt a konstruktőri világbajnokságban.

A Török Nagydíjon a csapat nem használta a két héttel korábban sikerrel bemutatott új orrkúpot, mert az isztambuli és az ahhoz hasonló pályákon nem származik belőle előny. Massa és Räikkönen nyerte a pénteki szabadedzéseket, szombaton pedig az 1. és a 4. helyre kvalifikálták magukat. Räikkönen a rajtnál helyezéseket veszített az előtte beragadó Kovalainen kikerülésével. Az időveszteség a finn 2. helyébe és a Scuderia újabb kettős győzelmébe került. Az élen Massa megtartotta első helyét a merész, háromkiállásos taktikával versenyző Hamilton előtt és – vele holtversenyben – feljött az egyéni világbajnokság második helyére. A csapat megerősítette vezető helyét a konstruktőrök között.

Monacóban, a köztudottan a legtöbb leszorító erőt igénylő pályán ismét bevetették a lyukas orrkúpot. A szabadedzéseken jól szerepeltek az autók, és az esős versenyen is az első sorból rajtolhattak. A rosszul megválasztott gumistratégia és egy kicsúszás miatt Massa csak 3. lett. Räikkönen ütközött Sutillal, és nem szerzett pontot, hiába futotta meg zsinórban harmadszor a verseny leggyorsabb körét, ráadásul az összetettben is elvesztette vezető helyét a versenyt megnyerő Hamiltonnal szemben. A Kanadai Nagydíjon Räikkönen a harmadik helyről indulva jó eséllyel pályázhatott volna a futamgyőzelemre is, de a boxkiállásoknál, amikor a boxutca végén a piros lámpánál megállt, Hamilton nem vette időben észre őt, és nekiment, így mindketten kiestek. Massa egymás után kétszer is kiállni kényszerült a boxba, de így is az ötödik pozícióban zárhatta a versenyt. A futamon a BMW Sauber kettős győzelmet aratott és Kubica átvette a vezetést az egyéni bajnokságban. Massa négy ponttal gazdagodva feljött Lewis Hamilton mögé, akivel pontegyenlőségben áll jelenleg.

[szerkesztés] Szponzorok

A csapat főszoponzora a Phillip Morris, a Marlboro révén a cég 2011-ig összesen 1 billió dollárral támogatja a csapatot. Másik fő szponzora a Shell (2010-ig), amely üzemanyagot bocsát a csapat rendelkezésére. Egyéb szponzorok: Acer, Martini (2008-ig),Telecom Italia (Alice) (2009-ig), Fiat, Bridgestone, Mubadala Development Company, a Ferrari 5%-os résztulajdonosa (2010-ig), az AMD informatikai óriáscég (2008 végéig) és az Etihad Airways arab légitársaság (2011-ig). Nemrég kiszivárgott, hogy a Phillip Morris nem kötelezi a Ferrarit a dohányreklám-feliratok feltüntetésére. A fudzilla.com szerint az AMD nem hosszabít szerződést a csapattal.

[szerkesztés] Motorok Formula–1-es csapatok számára

A Ferrari 1997-ig nem szállított más csapatnak motort a Formula–1-ben. Az első Ferrari motort használó csapat a Sauber lett, mely 2005-ös megszűnéséig Ferrari V10-es motorokat használt, ezeket azonban Petronas néven használták a főszponzor miatt. A korábbi Ferraris versenyző, Alain Prost az Acer számítástechnikai cég neve alatt használt Ferrari motorokat 2001-ben csapatánál, a Prost Grand Prix-nél. 2006-ban a Red Bull Racing, 2007-ben a Spyker és a Scuderia Toro Rosso, 2008-ban a Force India már a Ferrari V8-as motorjait használja.

[szerkesztés] Híres versenyzők a csapatnál

A Ferrarinál sok olyan híres pilóta versenyzett, mint Alberto Ascari, Juan Manuel Fangio, Mike Hawthorn, Phil Hill, John Surtees, Lorenzo Bandini, Ludovico Scarfiotti, Nino Vaccarella, Jacky Ickx, Clay Regazzoni, Niki Lauda, Carlos Reutemann, Jody Scheckter, Gilles Villeneuve, Didier Pironi, Michele Alboreto, Gerhard Berger, Alain Prost, Nigel Mansell, Jean Alesi, Rubens Barrichello, Michael Schumacher, Kimi Räikkönen, és Felipe Massa.

Közülük kilencen világbajnokok is lettek a Ferrarival: Ascari (1952, 1953), Fangio (1956), Hawthorn (1958), Phil Hill (1961), Surtees (1964), Lauda (1975, 1977), Scheckter (1979), Schumacher (2000, 2001, 2002, 2003, 2004), és Räikkönen (2007).

A Scuderia Ferrari legeredményesebb versenyzője Michael Schumacher, 5 világbajnoki címével (A Ferrari világbajnoki címeinek egyharmada), 72 Ferraris győzelmével (ami a Scuderia Ferrari összes győzelmeinek több mint egyharmada), 57 első rajtkockás indulásával (a Scuderia pole pozícióinak majdnem egyharmada), és leggyorsabb körével, amiket az olasz csapatnál ért el.

[szerkesztés] 2008-as világbajnokság

(táblázat értelmezése)

Konstruktőr	Rajtszám	Versenyző	AUS	MAL	BHR	ESP	TUR	MON	CAN	FRA	GBR	GER	HUN	EUR	BEL	ITA	SIN	JPN	CHN	BRA	Pont	Helyezés
Scuderia Ferrari	1	Kimi Räikkönen	8	1	2	1	3	9	Ret												73	1.
	2	Felipe Massa	Ret	Ret	1	2	1	3	5

Csapatok és versenyzőik a 2008-as F-1 világbajnokságon
Ferrari	BMW	Renault	Williams	Red Bull	Toyota	Toro Rosso	Honda	Force India	McLaren
1 Räikkönen 2 Massa	3 Heidfeld 4 Kubica	5 Alonso 6 Piquet	7 Rosberg 8 Nakadzsima	9 Coulthard 10 Webber	11 Trulli 12 Glock	14 Vettel 15 Bourdais	16 Button 17 Barrichello	20 Sutil 21 Fisichella	22 Hamilton 23 Kovalainen
Egyéb csapatok a 2008-as évadban: Super Aguri
Egyéb versenyzők a 2008-as évadban: Szató · Davidson

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Hivatalos honlap

Előző világbajnok: Cooper

Formula–1-es világbajnok 1961

Következő világbajnok: BRM

Előző világbajnok: Lotus

Formula–1-es világbajnok 1964

Következő világbajnok: Lotus

Előző világbajnok: McLaren

Formula–1-es világbajnok 1975 – 1977

Következő világbajnok: Lotus

Előző világbajnok: Lotus

Formula–1-es világbajnok 1979

Következő világbajnok: Williams

Előző világbajnok: Williams

Formula–1-es világbajnok 1982 – 1983

Következő világbajnok: McLaren

Előző világbajnok: McLaren

Formula–1-es világbajnok 1999 – 2004

Következő világbajnok: Renault

Előző világbajnok: Renault

Formula–1-es világbajnok 2007

Következő világbajnok: címvédő