Kiskoszmály
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Kiskoszmály, (szlovákul Malé Kozmálovce) község Szlovákiában, a Nyitrai kerület Lévai járásában. 2001-ben 402 lakosából 348 szlovák és 48 magyar volt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Lévától 14 km-re északnyugatra, a Garam jobb partján fekszik.
[szerkesztés] Története
A régészeti leletek tanúsága szerint területén már az újkőkorban is éltek emberek. A korai szláv időszakban nagymorva erődített település állt itt. A mai település az 1332-ben felvett pápai tizedjegyzékben bukkan fel először, majd 1372-ben említik. Sárói nemesek birtoka, majd 1489-től Gímes várának uradalmához tartozott. 1601-ben 35 ház állt a településen. 1618-ban megtámadta és feégette a török. 1718-tól az érsekújvári uradalom része. A 18. század elején kastély épült itt, mely később úgy megrongálódott, hogy le kellett bontani. 1828-ban 89 háza vot 583 lakossal, akik mezőgazdasággal és szőlőtermesztéssel foglalkoztak. Fényes Elek geográfiai szótárában így ír: "Kis-Koszmály, (Kozmalovcze), Bars m. magyar falu, a Garan jobb partján, Uj Barshoz 1/2 mfd. 313 kath., 186 ref. lak. Földjei jó buzát, rozsot teremnek, szőlleje, s tölgyes erdeje van. F. u. gr. Migazzi. Ut. p. Léva." [1] 1910-ben 613, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Bars vármegye Lévai járásához tartozott. 1918-ban a nagybirtokot felparcellázták.
[szerkesztés] Nevezetességei
- A Rózsfüzér Királynője tiszteletére szentelt római katolikus temploma.
- A falu déli részén levő szőlőhegyen kitűnő borokat termelnek.
- A határában található Koszmályi tó a horgászok és vizisportkedvelők paradicsoma.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
A Lévai járás települései | |
---|---|
Léva (Levice) |