Homoki vipera

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Homoki vipera Státusz: mérsékelten veszélyeztetett
Rendszertan
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Osztály: Hüllők (Reptilia) Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata) Alrend: Kígyók (Serpentes) Család: Viperafélék (Viperidae) Alcsalád: Viperinae Nem: Vipera Faj: V. ammodytes
Tudományos név
Vipera ammodytes Linnaeus, 1758
A homoki vipera elterjedési területe
A Wikifajok tartalmaz Homoki vipera témájú rendszertani információt.
A Wikimedia Commons tartalmaz Homoki vipera témájú médiaállományokat.

A homoki vipera (Vipera ammodytes) a hüllők (Reptilia) osztályába a kígyók (Serpentes) alrendjébe és a viperafélék (Viperidae) családjába tartozó Mediterrán elterjedésű, erős méreganyaggal rendelkező, közepes termetű vipera faj.

Tartalomjegyzék 1 Névadás 2 Elterjedése 3 Megjelenése 4 Alfajai 5 Élőhelye 6 Életmódja 7 Szaporodása 8 Mérge 8.1 Méreg hatása és tünetei 9 Védettsége 10 Hasonló fajok 11 Szinonímák 12 Források és jegyzetek 12.1 Egyéb irodalom

[szerkesztés] Névadás

A homoki vipera (Vipera ammodytes) mint fajnév, igen megtévesztően lett megválasztva, mert ez a kígyó szinte sohasem él homokos talajon. Ez az elnevezés sokkal jobban illik az Észak-Afrikában és az Arab-félsziget egyes területein élő szarvasviperára (Cerastes cerastes). Ennek a fajnak a szemei fölött egy-egy kis szarvacska helyezkedik el, feltehető, hogy Linné (1758) amikor leírta a Vipera ammodytes-t (eredetileg Coluber ammodytes), akkor valamiféle párhuzamot vélt felfedezni a két faj szarvai, majd ebből adódóan ezek életmódja és biotópja között.^[1]

A Vipera genusz név az elevenszülésre utal. Vivipara azt jelenti elevenszülő, ami a vivo(élek), és a paro(szülök) latin szavakból származik, így lett a vivipara-ból a Vipera név. Míg a görög ammodytes szó homokon csúszót vagy mászót illetve homokbúvárt jelent.^[2] Ebből vette át a magyar (homoki vipera), német (Sandotter), vagy a francia (Vipére ammodyte) nyelv a maga elnevezését. Evvel szemben azonban más nyelvek elnevezései előnyben részesítik az orrszarvra utaló névadást, mint pl.: az angol (Nose-horned Viper), az olasz (Vipera dal corno) vagy román (Vipera cu corn) nyelvek. Ezt kezdi némileg követni a német nyelv is, melyben újabban az europäische Hornotter (európai szarvasvipera) elnevezés is feltűnt.

1974-ben Sochurek a Dél-Ausztriában (szûkebben Kelet-Karintiában) élő formát alfaji rangra emelte és ezt kedves öreg barátjának - az osztrák homoki vipera másik nagy szakértőjének - a Friesachban élõ Gregor Wallnernek ajánlotta. Így született meg a Vipera ammodytes gregorwallneri alfaj elnevezése.^[3]

[szerkesztés] Elterjedése

Ausztria (Kärnten, Südsteiermark)^[4], Északnyugat-Olaszország, Horvátország^[1], Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Macedónia, Szerbia, Románia, Bulgária^[5], Albánia, Görögország (előfordul a Paros, Antiparos, Strongylo és Andros szigeteken), Törökország, Oroszország, Örményország.

[szerkesztés] Megjelenése

A homoki viperákra jellemző az ivari kétalakúság (sexualdimorphismus).^[5] A hímek ezüst- vagy fehéresszürke alapon sötét cikcakkos hátmintát viselnek, amely a farok hegyéig húzódik. Az oldalakon a hátrajzolatnál gyengébb tónusú foltok láthatók. Orrcsúcsukon pikkelyszarvat viselnek. A fejtetejükön halotti urnára vagy kétágú gyertyatartóra emlékeztető, ritkán csíkokkal is megtoldott rajzolat lehet. A fej oldalán, a szemek hátsó szélétől a szájszögletig, néha a halántékig érő sötét sávok húzódnak. A felső ajakpajzsok szürkésfehérek, néhol foltosak. Hasoldaluk szürkés, söt foltokkal spriccelt. Farokvégük alulról téglavörös. A nőstények alapszíne rózsaszínes, vöröses vagy barnás, a hímekével megegyező, de gyengébb tónusú hátszalaggal. Fejük hasonló. Hasoldaluk az előbb említett alapszínek valamelyikéhez közelít és úgyszintén erősen pöttyözött. Farokvégük téglavörös. Ritkán akadnak egyszínű vörös vagy fekete példányok is. A homoki viperák rendszerint 60-80 cm hosszúak. Rekordpéldányuk 110 cm-es volt. A Phároszon előforduló homoki viperák mindössze 38-45 cm-esre nőnek.

Hím homoki vipera

Nőstény homoki vipera

[szerkesztés] Alfajai

Alfaj	Leíró	Testhossz	Ventralia	Subcaudalia	Elterjedése
V. a. ammodytes	Linnaeus, 1758	max. 82 cm	134-152	21-23 pár	Ausztria (Karintiában és Dél-Stájerországban), Észak-Olaszország, Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Albánia, Északnyugat-Románia, Bulgária
V. a. gregorwallneri	Sochurek, 1974	hím 110cm, nõstény 90cm	122-145	21 pár	Ausztria, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró
V. a. meridionalis	Boulenger, 1903	60-80cm	133-147	24-35 pár	Görögország, Törökország
V. a. montandoni	Boulenger, 1904	50-60cm	149-158	30-38 pár[2]	Bulgária, Dél-Románia
V. a. transcaucasiana [5]	Boulenger, 1913	max. 75cm	148-160	32-40 pár	Örményország, Dél-Törökország (Anatolia)

V. a. meridionalis hím

V. a. montadoni hím

[szerkesztés] Élőhelye

Száraz, naposütötte, déli fekvésű hegyoldalakat, bozótosokat, kőgörgeteges lejtőket, elhagyott kerteket és teraszos művelésű szőlőket részesítenek előnyben. Ezenkívül előfordulnak romoknál, machiával vagy krisztustövissel benött domboldalakon, réteken, valamint ritkás erdőkben. 2000 m-es magasságig hatolnak fel. Az elterjedési terület nagy részén napközben csak tavasszal és ősszel találhatók meg, amikor nem túl magas a hőmérséklet, mint a nyári forróságban. Akadnak kivételek is, a Velebiteki viperá nyáron is aktívak.^[6]

[szerkesztés] Életmódja

A kifejlett példányok cickányokkal, pockokkal, egerekkel, vakondokkal, madárfiókákkal és gyíkokkal, a fiatalok elsősorban örvös szkolopendrákkal (Scolopendra cingulata) és gyíkokkal táplálkoznak. Érdekes, hogy a termetes szkolopendrák viszont az újszülött viperákat is zsákmányolhatnak. A Kikládokon élő populációk gyakorlatilag egész évben tevékenyek, míg a többi vidéken általában október végétől március-áprilisig telelnek. Az egyedül telelő viperák ritkák, nagyobb kolóniákban alszanak. A gyökerek közti üregekben, föld alatti sziklahasadékokban, elhagyott bányákban, 1,5-4 m mélyen telelő állatok ötvenen-hatvanan, esetleg ezernél is többen lehetnek.^[7] Megosztják "ágyukat" más fajokkal, mint. pl. erdei siklóval (Zamenis longissimus), négycsíkos siklóval (Elaphe quatuorlineata), haragos siklókkal (Coluber caspius) és dahl-ostorsiklókkal (Platyceps najadum) is. Rövid ideig, főként a fiatal példányok a 0°C alatti hőmérsékletet is elviselik. Tavasszal elsőként a hímek ébrednek, majd néhány nap múltán követik őket a nőstények. A párosodást a hímek viadala vezeti be. Maga a nász többnyire nem tart tovább két-három óránál. A megtermékenyült nőstények ezután sokat napoznak és intenzíven táplálkoznak, majd a vemhesség utolsó szakaszában beszüntetik a zsákmányszerzést. A kicsik július végétől október elejéig jönnek a világra. A homoki viperák a szabadban az ember elől elmenekülnek, de ha ebben megakadályozzák őket, harapással próbálkoznak. A nagyobb példányoknál a méregfogak hossza elérheti a 13 mm-t.^[5]

[szerkesztés] Szaporodása

A hímek tavaszi vedlése jelzi a párzási ciklus kezdetét és a spermiogenezis befejeztét. Ekkor felkutatják a nőstény viperákat és "megküzdenek" értük a riválisaikkal. A hímek harca itt is - mint a viperaféléknél általában - egymás lökdöséséből és lenyomásából áll. ^[8]A kopuláció elõtti rivalizálás és udvarlás, 12 napig is eltarthat és a hímek több nősténnyel is képesek eredményesen párzani.^[7]

A párzás elött a hím a nőstényen szaggatott mozgással mászik végig, miáltal a nőstény és a hím megfelelõ testrészei a szükséges pozícióba kerülnek. A hím közben nyelvöltögetéssel tarja a kontaktust a párjával. Szerencsés esetben a nőstény az udvarlás hatására lassan előremászik, míg a hím a farkával megpróbálja átölelni a nőstény kloakájának tájékát. Ha ez sikerül és a nőstény nem tanúsít ellenállást, akkor a hím a közelebb esõ hemipénisz-tagot bevezeti a párja testüregébe. A kopuláció 20 perctől akár 4 óráig is eltarthat. Ennek során a nőstény nyugodtan fekve maradhat, együtt kúszhat a hímmel vagy maga után vonszolhatja a párját.^[9]

A párzási időszak áprilistól május közepéig tarthat, de kedvezőtlen időjárás esetén akár júniusig is elhúzódhat. Ezen időszak elmúltával a hímek visszavonulnak territóriumaikba.

A szülés általában a nyár végére esik, amikor a nőstények koruktól és méretüktől függően 3-12, ritkán 14-20 utódot hoznak a világra. A homoki vipera alfajai közül a V. a. gregorwallneri tudja a legtöbb utódot a világra hozni. Az újszülöttek hossza 14-24 cm.^[4] A fiatalok a születésük után 6 órán belül vedlenek. Az első vedlés után már meglehet ismerni az ivarokat a jellegzetes színezetből.^[10]

[szerkesztés] Mérge

A homoki vipera mérge elsősorban a vért és véredényeket károsítja, nagy mennyiségű idegmérgező (pre- és posztszinaptikus neurotoxin is) és ki mértékben sejtmérgező tényezői is vannak. Összetevői hatásosabb elegyet képeznek mint más, közeli rokon fajok (V. berus, V. ursinii, stb.) és a marása halálos kimenetelű is lehet. A homokivipera méregmirigyeiben kb. 4-szer annyi méreg van mint egy keresztes viperáéban (V. berus). A homoki vipera alfajai közül a V. a. montandoni és a V. a. meridionalis méreganyaga a legerõsebb.^[3]

A méreg erősen toxikus, populációnkent változó.^[5] Brown (1973) ad LD₅₀ értéket egerekre: 1.2 mg/kg (IV), 1.5 mg/kg (IP) és 2.0 mg/kg (SC) között.^[3] Novak et al. (1973) 0.44-0.82 mg/kg (IV) és 0.19-0.64 mg/kg (IP) közötti tartományban határozza meg. Minton (1974) 6.6 mg/kg (SC) -t állapít meg .^[5]

Mérgét a gyógyszeripar is felhasználja. Elsősorban fájdalomcsillapítók készítésében (reuma, izomláz és idegfájdalmak ellen), szívgyógyszerek, és vérkészítmények elõállításban hasznosítják, de felhasználják az égések és daganatos betegségek gyógyításánál is. Ezen kívül még a csecsemõk egy speciális anyagcsere zavarának leküzdésében is szerepe van, egy diagnosztizáló szer alkotóelemeként.^[7]

A homoki vipera mérgébõl is készítenek marása elleni humánszérumot, melyek polivalensek - más vipera fajok marása ellen is hatékony.

A V.ammodytes mérge ellen polivalens antivenint gyártó szérumtermelõ intézetek:

Behringwerke AG Postfach D-3550 Marburg/Lahn	Europa serum Vorderer und Mittlerer Orient serum
Schweiz Serum und Impfinstitut Rehagstrasse 79. CH-3018 Bern/Schweiz	Europa serum
Pasteur Vaccins 3, Avenue Pasteur B.P. 10.	Ipser Europe
F-92439 Marnes-La Coquette Instituto Sieroterapico e Vaccinogeno	Snake Venom Antiserum (Vipera ssp., Europa)
Imunoloski Zavod Rockefellerova 2. Zagreb/Horvátország	Serum antiviperinum

[szerkesztés] Méreg hatása és tünetei

A marás külsőleg is látható fő tünetek:

• harapás helyét két piros pont jelzi amit a behatoláskor a fogak ütöttek a bõrön (a siklók harapásánál félkörben láthatók a fogak nyomai), de a marás történhet egy foggal is.
• marás környéke feldagad és ez a dagadtság nem csak az egész végtagra, de a felsõtestre is kiterjedhet.
• ödémák és fájdalmas nyirokcsomó duzzanatok keletkeznek, amelyek elgennyesedhetnek.
• vérömlenyek keletkezhetnek, melyek gyakran jól láthatóvá válnak. ^[3]

A megmart személyeknél általában a következõ tünetek jelentkeznek: félelem érzet, szívdobogás, szédülés, fejfájás, izzadás, gyengeség, hányinger, súlyosabb esetekben láz, hasi fájdalmak, székelési és vizelési zavarok. Ha az idegmérgezõ faktorok is megnyilvánulnakakkor egyensúlyi, látási, beszéd és nyelési zavarok lépnek fel. Elõfordul a szemhéj ernyedt lógása, állkapocs bénulása, légszomj és az eszméletvesztés is.^[3]

A méreg a szervezetben előidézi a vérnyomás csökkenését, a vörös vérsejteket feloldja, a sejtszöveteket elbontja, helyi vérzéseket okozha. A toxin hat az idegekre (kettõs látás, beszéd és nyelészavar, stb.), azonban nem elhanyagolható tényező véralvasztó hatása. A tünetek nem jelentkeznek kötelezõ érvényûen minden marásnál, általában csak egy részük jelentkezik. veszélyesebb mint a keresztes viperánál a mérge

[szerkesztés] Védettsége

A század elsõ felében a mérgeskígyók számát úgy csökkentették, hogy vérdíjat tûztek ki a fejükre. 1911 és 1913 között Karintiában 473 példányért fizettek fejpénzt. Krajnában 1912-ben 14623 homoki viperára fizettek vérdíjat. Ezek a számok meg sem közelítik a Bosznia-Hercegovina területén végzett hajtóvadászatot, melynek eredménye 863000 kígyó, többségében homoki vipera, rézsikló, de még lábatlan gyík kiirtása. A 60-as években, szintén Jugoszlávia egyes területein Egyiptomi mongúz (Herpestes ichneumon) betelepítésével igyekezték kiirtani a mérgeskígyókat, de mivel ezek az emlősök nem válogatnak, így más hüllő fajokat is irtott.^[11]

Az osztrák homoki vipera (V. a. gregorwallneri) állományt^[4] hivatásos kígyóvadászok tizedelték, hogy a terraristák és a gyógyszeripar igényeit kielégítsék. Az építkezések is oly mértékben járultak hozzá élőhelyek zsugorodásához, hogy ez az alfaj Ausztriában a kihalástól fenyegetett fajok közé tartozik. A kígyófarmokon élõ példányok a rendszeres méregleadás és az ebbõl következõ stressz miatt csak általában 2-3 évig élnek.

Berni egyezmény^[12] természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok közé sorolta (Appendix II).

[szerkesztés] Hasonló fajok

A homoki viperához hasonló fajok:

• Keresztes vipera (Vipera berus)
• Áspisvipera (Vipera aspis)
• Fitosorrú vipera (Vipera latastei)

•	V. ammodytes	V. aspis
Méret (max.)	110cm	75cm
Rostale	egy sor	két-három sor
Nasale	orrszarv	orr felfelé ível
Frontale	osztott?	nem teljesen osztott
Supraocularia	10-13 pár két teljes sorban	kettő vagy egy sor
Dorsalia	21-40 sor	21-23 sor
Ventralia	133-160	134-169
Subcaudalia	24-46 pár	30-49 pár

Terráriumi körülmények között a homoki vipera (V. ammodytes) különböző alfajai az áspisvipera (V. aspis) egyes alfajaival képesek hibrideket létrehozni. A két faj elterjedése Olaszország északi részén, egy kis területen ugyan átfedi egymást, de innen még nem jelentettek olyan egyedeket, melyek feltehetõen hibridek lennének.^[13]

Hibridek ismérvei:

• az orr felfelé hajlik mint a V. aspisnál, vagy legfeljebb 2 mm hosszú orrszarvba megy át
• fej rajzolata "X" alakú
• frontale és parietalia maradványai jól láthatóak
• rostrale alakja hasonlít a V. beruséhoz
• subocularia néha 2 sorba rendezõdik
• supralabialia általában 10 pikkelybõl áll (Ausztriában a ez a V. berus-nál általában 8-9)
• feketés elszínezõdés(melanisztikus az egyedek 25%-a)
• farokvég nem korall vörös hanem a sárgától a narancsszínig terjed
• néha tiszta fehér ajakpajzsok figyelhetõk meg, ami a V. berusnál gyakori, de a V. ammodytesnél igen ritka
• a fej kevésbé válik el a törzstõl és keskenyebb is

[szerkesztés] Szinonímák

• Coluber Ammodytes - Linnaeus, 1758
• Vipera Illyrica - Laurenti, 1768
• Vipera ammodytes - Sonnini & Latreille, 1801
• [Vipera (Echidna)] Ammodytes - Merrem, 1820
• Cobra ammodytes - Fitzinger, 1826
• [Pelias] Col[uber]. ammodytes - Boie, 1827
• Vipera (Rhinechis) Ammodytes - Fitzinger, 1843
• V[ipera]. (Vipera) ammodytes - Jan, 1863
• Vipera ammodytes - Eber, 1863
• Vipera ammodytes - Boulenger, 1896
• [Vipera ammodytes] var. steindachneri - Werner, 1897
• Vipera ammodytes [ammodytes] - Boulenger, 1903
• Vipera ammodytes ammodytes - Zarevsky, 1915
• Teleovipera ammodytes - Reuss, 1927
• Vipera ammodytes ammodytes - Mertens & Müller, 1928
• Rhinaspis illyrica litoralis - Reuss, 1935
• Rhinaspis illyrica velebitensis - Reuss, 1935
• Rhinaspis illyrica f[orma]. melanura - Reuss, 1937
• Vipera ammodytes ruffoi - Bruno, 1968
• Vipera (Rhinaspis) ammodytes ammodytes - Obst, 1983
• Vipera ammodytes - Golay et al., 1993^[14]

[szerkesztés] Források és jegyzetek

[szerkesztés] Egyéb irodalom

• Arnold EN, Burton JA. 1978. A Field Guide to the Reptiles and Amphibians of Britain and Europe. London: Collins. 156 pp. ISBN 3-490-00318-7.
• Biella H-J. 1983. Die Sandotter. Die Neue Brehm-Bücherei. A Ziemsen Verlag. Wittenberg Lutherstadt. 84 pp.
• Bruno S. 1968. Sulla Vipera ammodytes in Italia. Memorie del Museo Civico di Storia Naturale, Verona, 15:289-386.
• Copley A, Banerjee S, Devi A. 1973. Studies of snake venom on blood coagulation. Part I: The thromboserpentin (thrombin-like) enzyme in the venoms. Thromb Res 2:487-508.
• Gulden J. 1988. Hibernation and breeding of V. ammodytes ammodytes. Litteratura Serpentium 8:168-72.
• Nikolsky AM. 1916. Fauna of Russia and adjacent countries. Volume II: Ophidia. Petrograd. Translation from the Israel Program for Scientific Translations, Jerusalem, 1964, 247 pp.
• Mehrtens JM. 1987. Living Snakes of the World in Color. New York: Sterling Publishers. 256 pp. ISBN 0-8069-6460-X.
• Meier J, Stocker KF. 1991. Snake venom protein C activators. In: Tu A, editor. Reptile venoms and Toxins. New York: Marcel Dekker. pp 265-79.
• Mertens R, Wermuth H. 1960. Die Amphibien und Reptilien Europas. Verlag Waldemar Kramer, Frankfurt am Main, 1-264.
• McMahon M. 1990. Vipera ammodytes meridonalis envenomation. Journal of the Herpetological Association of Africa, 37:60.
• Petkovic D, Javanovic T, Micevic D, Unkovic-Cvetkovic N, Cvetkovic M. 1979. Action of Vipera ammodytes venom and its fractionation on the isolated rat heart. Toxicon, Great Britain, 17:639-44.
• Steward JW. 1971. The Snakes of Europe. London: David & Charles, Newton Abbot. 191 pp. ISBN 0-8386-1023-4.
• U.S. Navy. 1991. Poisonous Snakes of the World. New York: Dover Books. (Reprint of US Govt. Printing Office, Washington D.C.) 133 pp. ISBN 0-486-26629-