Csecsenföld
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A Csecsen Köztársaság (oroszul: Чече́нская Респу́блика, Csecsenszkájá Reszpubliká, csecsenül: Nohcsiijn Reszpubliká), vagy röviden Csecsenföld (Icskéria), az Orosz Föderáció tagállama, amely a Kaukázus hegység északi lejtőin fekszik, az orosz Déli Szövetségi Körzet részeként.
Határos a következő entitásokkal: Sztavropol Kráj (északnyugaton ), Dagesztán (északkeleten és keleten), Grúzia (délen), valamint Ingusétia és Észak-Oszétia nyugaton.
A Szovjetunió 1991-es összeomlása után, a Csecsen-Ingus ASZSZK szétvált Ingus Köztársaságra és a magát "Icskéria Csecsen Köztársaság" néven függetlennek kikiáltó államra. Az egyoldalúan kikiáltott függetlenséget Oroszország nem ismerte el, és az első csecsen háború (1994-1996) után a köztársaság de facto szuverénné vált, bár csak a tálibok Afganisztánja ismerte el.
Az orosz ellenőrzés a második csecsen háború (1999-2000) után állt helyre. Azóta zajlik az ország újjáépítése, bár a feszültség és a gerillaharc továbbra is rányomja bélyegét a köztársaság életére.
2006-ban a volt elnök, Alu Alkhanov, javasolta az ország nevének módosítását Nohcsiijn-ra.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Csecsenföld története
[szerkesztés] Csecsenföld kialakulása
Csecsenföld a mai Grúzia, Dagesztán, és Ingusföld között terül el, Oroszország európai részén. Lakói, a csecsenek akik a dagesztánban élő népcsoportokkal vannak közelebbi rokonságban. Távoli őseik valószínüleg a hurri-urartui nép ősei voltak, akik az időszámítás előtti 3. évezred környékén éltek azon a területen ahol ma Dagesztán és Csecsenföld is fekszik.
A csecsenek klasszikus értelemben vett néppé egészen az 1800-as évekig nem szerveződtek, hanem úgynevezett aul-közösségekre oszlottak, ami egyfajta nemzetségi jellegű tagolódás (települési egységekbe tömörültek). Patriarchális nemzetségeiket, melyeket tejpeknek neveznek, szigorú leszármazási rend alapján működnek (szigorúan szabályozott exogámia). A nemzetségi szervezet intézményei, mint a vérbosszú, a nemzetségi tanács, a nőrablás, a vendégbarátság, stb. mind a mai napig fennmaradtak. Ezek a nemzetségek körülbelül 40-50 főnyi nagycsaládokból álltak, a család feje a nemzetségi tanács tagja, és a vallási teendők ellátója volt.
A 16. században az Icskeri hegyekből a síkvidékre vánoroltak, ahol kétlegelős állattartással (kecskét, és juhot tartottak), valamint földműveléssel foglalkoztak. Kezdetleges földművelő technológiáik ellenére a jó folyóvölgyi talaj miatt nagy termésátlagot tudtak elérni árpábó, őszi búzából, és kölesből. Egyre inkább megnőtt a szarvasmarha- és bivalytartás fontossága is, majd (a kaukázusi háborúk idején) a lótenyésztés.
A 18. században felvették az iszlám vallás szunnita ágát, de továbbra is megmaradt ősi mitológiájuk valamint rítusaik.
A 19. században az Orosz terjeszkedést, csak nehezen tudták megakadályozni, de Samil imám végül az Észak-Kaukázusban teokratikus államot hozott létre (1834-1859). Samil állama tekintélyes volt, de amikor 1837-ben I. Miklós cár a Kaukázusban jártakor, tárgyalásra hívta Samil nem ment el. Ezután nyolc évvel, 1845-ben az oroszok rátámadtak Csecsenföldre, de a nagy veszteségek miatt végül feladták a megszállásra vonatkozó terveiket. Bár az oroszok az offenzívával felhagytak, Samil kényszerhelyzetbe került, és a harcok pénzelésére adót kezdett szedni, ami azt eredményezte, hogy a nép ellene fordult.
A krími háború alatt Samil tárgyalt a francia hadsereg parancsnokával, aki el is fogadta a szolgálatait, de 1859-re helyzete kilátástalanná vált, majd feladta magát. Később az oroszok elengedték, hogy részt vehessen a mekkai zarándoklaton, de Medinában meghalt.
Ezt követően az oroszok telepeseket küldtek csecsenföldre, és az ellenállást 1864-re sikerült megtörniük. Ezután Csecsenföldet az egész Kaukázussal együtt az Orosz birodalomhoz csatolták. Később a Szovjet-Oroszország is igényt tartott csecsenföldre, így miután 1922-ben autonóm területté nyilvánították, 1934-ben Ingusfölddel összevonva létrehozták a Csecsen-Ingus Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot.
A második világháború alatt, amikor híre ment, hogy a németek a Kaukázus felé törnek, több helyen felkelések robbantak. Sztálin megtorlásképpen 1944-ben a csecsenek java részét, körülbelül 400,000 embert több más kaukázusi néppel együtt Közép-Ázsiába, és Kazahsztánba deportáltatta (Sztálin halálát követően 1957-ben visszatérhettek hazájukba.)
[szerkesztés] A 1990-es évek
A Szovjetunió felbomlásakor a csecsenek Dzsohar Dudajevet választották meg elnöküknek, aki kinyilvánította a Csecsen Köztársaság függetlenségét, bár ezt egyetlen állam sem ismerte el. A csecsenek innentől szeparatista (törzsi alapokon nyugvó, a teljes elszakadásra törekvő) politikát folytattak. Ennek oka az volt, hogy még a szovjet időkben is inkább a tejpek irányították csecsenföldet, mint szovjet regionális szervek.
A Szovjetunió megszűnésekor a tejpek képesek voltak átvenni az irányítást, de mivel csak a csecsen tejpek voltak ilyen erősek, a nacionalisták nem tudták az egész Kaukázust Oroszország ellen hangolni. Végül a szeparatista törekvések miatt 1991 novemberében Borisz Jelcin orosz elnök rendkívüli állapotot hirdetett ki, de ezt Dudajev pár nappal később feloldotta.
1992 júniusában etnikai zavargások miatt az orosz katonai vezetők kivonták csapataikat a térségből, majd december 10-én jóváhagyták az Ingus autonóm Köztársaság megalakulását. Ez azt jelentette, hogy a csecsen-ingus államközösség megszűnt.
Dudajev 1993 áprilisában erőszakkal átvette a hatalmat, amire válaszként az oroszbarát csecsen fegyveresek támadásokat intéztek a kormányzat ellen (1994). Még ezévben 1994. december 11-én az orosz csapatok ismét bevonultak Csecsenföldre. Diplomáciai körökben ez nem okozott megdöbbenést, hiszen a "csecsenföldi kérdést" orosz belüggyé nyilvánították. A több mint 60,000 fős orosz seregnek az eredeti "villámháború" helyett majd fél évbe telet a főváros Griznij elfoglalása (1995. március). A csecsenek eztután gerillaharcokban igyekeztek megsemmisíteni az orosz csapatokat. Ebben a helyi mafia által "befektetett" olajpénzeknek is nagy szerepe volt.
1995. július 30-án a bugyonnovszki túszdráma (a csecsenek egy orosz kórházat szálltak meg) után aláírták a tűzszünetet, és egy katonai egyezményt, miszerint az orosz csapatok kivonulnak, a csecsen fegyveres alakulatokat pedig lefegyverzik. Dudajev halála (1995) után Zelimhan Jandarbijev bár folytatta az ellenállást 1996 májusában tűzszüneti egyezményt köt Moszkvával, majd júniusban megegyeznek abban is, hogy Oroszország végleg kivonja csapatait csecsenföldről.
Ennek ellenére júliusban újabb harcok törtek ki, ám egy hónap harc után ismét megegyezés született (1996. augusztus). Ezen béke értelmében 1997 elejére az orosz katonák elhagyták Csecsenföldet, és öt éven belül elviekben dönteniük kelldöntöttek arról is, hogy öt éven belül rendezik csecsenföl jogi státuszát is. 1997 januárjában Aszlan Maszhadov személyében új elnöke lett Csecsenföldnek, ám ő nem volt képes leszámolni a radikálisokkal. Tovább folytatódtak a túszejtő akciók (melynek két magyar áldozata is volt).
1999-ben több városban is merényleteket követtek el feltételezhetően csecsen terroristák (körülbelül 300 ember halt meg). erre válaszul Vagyimir Putyin orosz kormányfő meghirdette az 1996-os megállapodás felülvizsgálatát, valamint a "biztonsági zóna" létrehozását. Ezt egy két hétig tartó légicsapás-sorozat előzte meg, majd szinte szárazföldi hadműveletté alakult át. A nemzetközi felháborodás ellenére folytatódtak a hadműveletek, így november végére Csecsenföld északi részét ellenőrzésük alá vonták az orosz csapatok. Groznijt is bekerítették, de ennek ellenére a csecsenek nem adták fel a harcot. 2000-ben több orosz városban ismét merényleteket követtek el.
[szerkesztés] Lásd még
A hvg.hu csecsenföldi melléklete (háttér, cikkek listája)
| Oroszország közigazgatási beosztása |  |
||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| A Föderáció alanyai | |||||||||||||
|
|||||||||||||
| Szövetségi körzetek | |||||||||||||
| Központi | Távol-Keleti | Északnyugati | Szibériai | Déli | Uráli | Volga-menti | |||||||||||||
