Antikommunizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Az antikommunizmus röviden a kommunizmussal való szembenállást hirdeti, annak igen erős kritikája. Elveti az osztályharcot, az állami tulajdon kizárólagos jogát, védve a magántulajdont. A piacgazdaság és a kapitalizmus mellett foglal állást. Célja felszámolni a kommunista diktatúrát, alkotmányos többpárti, liberális demokráciát vezessen be, és azt védelmezze.^[1] Az egykori KGST-országokban, illetve a Hidegháború alatt nyugaton is sokszor összekötődött a Szovjetunió elleni szembenállással. A konzervativizmus, liberalizmus általában szembenáll a kommunizmussal. A vallásos emberek egy nagy része (főleg Európában) ugyancsak ellenezte a kommunizmust, mivel a vallás többnyire nem kívánatos dolog volt az mindenkori szélsőbaloldali rendszerek vezetőinek szemében.

Tartalomjegyzék

1 Külföldön
2 Magyarországon
3 Ismert antikommunisták
- 3.1 Külföldiek
- 3.2 Magyarok
4 Források

[szerkesztés] Külföldön

[szerkesztés] Németország

Az 1918-as összeomlás után, a Spartacista felkelések után egymás után alakultak meg a tiszti különítmények, a Freikorpsok. Döntően a kommunista-anarchista lázadók ellen léptek fel, sokszor igen keményen. Utána következett az 1923-as Sörpuccs, amit már az NSDAP akkori vezére, Adolf Hitler vezetett. Igazán a nemzetiszocialista hatalomátvétel, majd a Reichstag felgyújtása után erősösött fel a Harmadik Birodalomban a kommunisták üldözése. Tagjaiakat koncentrációs táborba (Dachau) zárták, vezetőit a háború vége felé kivégezték (Ernst Thälmann). 1945 után az NSZK-ban főleg szovjetellenes éllel akadtak bírálók, különösen a Berlini fal 1961-es felhúzása után. Jelenleg az NPD masszívan kommunistaellenes párt Németországban.

[szerkesztés] Olaszország

Benito Mussolini 1922-es Rómába menetelése után épült ki a fasiszta rendszer, ami élesen szembenállt a kommunizmussal.

[szerkesztés] Spanyolország

Franco tábornok polgárháborús győzelme után a rendőrség hajtóvadászatot indított az egykori köztársaság funcionáriusai, így a kommunista párt tagjai után is. Utobbiaknak bujkálniuk kellett, az elfogott tagokat börtönbe zárták.

[szerkesztés] Egyesült Államok

Főleg az 1950-es években, a hírhedt McCarthy-korszakban voltak antikommunista kilengések, koncepciós pereket idéző ítéletek, például az atomkémek ügyében. Ekkoriban a CIA nagyon sok ártatlan embert meghurcolt, kémkedéssel, kommunista izgatással vádolva őket.

[szerkesztés] Magyarországon

Lásd még: Fehérterror és 1956-os forradalom

Magyarországon az első antikommunista akciónak a fehérterror tekinthető: az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság bukása után a Horthy-korszak elején tiszti különítmények keresték meg és vonták felelősségre a kommunista vezetőket, válaszul a kommunista Vörösterrorra. Gyakoriak voltak a kivégzések, akasztások. A fehérterror áldozatainak száma vitatott, de a történészek abban egyetértenek, hogy meghaladta a vörösterror áldozatainak számát. Ugyanakkor a kommunista rendszer legfelsőbb szintjén álló személyek (pl. Kun Béla) jórészt emigráltak, így csak a kisebb, helyi szervezőket érték el a tiszti különítmények.

A Horthy-rendszer idején a Kommunisták Magyarországi Pártja illegalitásban működött csak, tetten ért tagjait lecsukták. Így számos később fontos beosztásokba került káder került ebben az időben börtönbe, többek között Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Korvin Ottó, Rajk László, Kádár János. Ahogy közeledett a háború, úgy erősödött mind a szélsőbal, mind a szélsőjobb. Ez ellen a rendszer mind erősebb letartóztatási hullámokkal felelt. (Mind a nyilas, mind a kommunista párt felé.) A kommunistákat munkaszolgálatosként küldték ki a keleti frontra.

A legnagyobb magyarországi antikommunista megmozdulás az 1956-os forradalom volt. A Rákosi-rendszer kommunista diktatúrájára és terrorjára válaszul kirobbant forradalomban több száz kommunistát és ávóst végeztek ki. A forradalmat a Budapestre 1956. november 4-én bevonuló szovjet csapatok verték le, bár harcok később is folytak.

A Kádár-korszak alatt az ellenzéki, antikommunista nézetek teljesen el voltak hallgatva: a forradalom megtorlásával, valamint a kommunista rendszer részleges átalakulásával létrejött a kádári közmegegyezés, miszerint a rendszer viszonylagos jólétet biztosít, amennyiben az emberek elnézik annak eredetét. Így Magyarországon nagyobb volt a jólét, mint más, szomszédos kommunista országokban (Jugoszláviát leszámítva, ahol nem állomásoztak szovjet csapatok), viszont nem voltak a rendszer megdöntésére irányuló akciók, mint például Lengyelországban. A „demokratikus ellenzék” csak az 1980-as évek végén, a peresztrojka hatásaként jelenhetett meg. A kommunista rendszer gyakorlatilag magától esett szét, gazdasági okokból.

A rendszerváltozás óta elsősorban a jobboldali pártok alapeleme az antikommunizmus, a Fidesz, MDF, MIÉP, Jobbik retorikájában található meg. Az antikommunizmus különösen az 1989-es rendszerváltozás óta erősödött fel a Közép-Európai térségben. Nagyon sok bírálója azt veti a szemére a régi rendszer követőinek, hogy a mai napig nem történt meg az akkori bűnösök elszámoltatása. Gondolnak itt elsősorban a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett terrorra, de az 1956-os események és azt követő megtorlások is számos emberben hagytak mély sebeket. Ugyancsak többen sérelmezik, hogy az egykori MSZMP, KISZ több magas rangú funkcionáriusa "átmentette" gazdasági-politikai hatalmát az új, piacgazdasági rendszerbe.

[szerkesztés] Ismert antikommunisták

A történelem folyamán igen sok híres ember állt szemben kommunizmussal, mind külföldi, mind magyar vonatkozásban. Jópáran közülük esküdt ellenségei voltak a kommunizmusnak, a teljesség igénye nélkül pár személy: