Vörösterror
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A vörösterror kifejezésen a kommunista mozgalom szimpatizánsai ("vörösök") által elkövetett nagyobb méretű, politikai indíttatású (ideológiai ellentétek által megalapozottan, rivális hatalmi csoportok tagjai ellen elkövetett) erőszakhullámokat értjük. A kifejezés eredeti jelentése az orosz polgárháborúhoz kapcsolódik, Magyarországon azonban elsősorban a Tanácsköztársaság alatt elkövetett atrocitásokat értjük rajta.
A vörösterror kifejezést később tágabb értelemben kezdték használni minden, kommunisták vagy velük kapcsolatba hozott csoport által végrehajtott erőszakos akcióra. Ide számítják a "kulturális forradalom" ideje alatti eseményeket Kínában vagy a Vörös Khmer által végrehajtott népirtást [forrás?].
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Az orosz polgárháborúban
Az Oroszországi polgárháború idején az ellenforradalmároknak nevezett személyek ellen végrehajtott tömeges letartóztatási és deportálási hullám ismertebb neve. A bolsevikok tervelték ki és hajtották végre, válaszul a Mojszej Urickij, pétervári Cseka-vezető ellen elkövetett sikeres merényletre, és a Lenin elleni, Fanya Kaplan által 1918. augusztus 30-án végrehajtott merényletkísérletre.
A tény, hogy a két merényletkísérlet egyszerre történt, azt sugallta, hogy valamilyen szervezettebb mozgalom állhatott mögöttük, talán a „fehérek”, akik a polgárháborúban a Vörös Hadsereg ellen harcoltak. A bolsevikok ezért további merényletkísérletektől és szabotázsakcióktól tartva (vagy legalábbis erre hivatkozva) megelőző csapás mellett döntöttek. Már szeptember 3-án megjelent az Izvesztyijában a „Felhívás a munkásosztályhoz” c. cikk, amelyben az ellenforradalmi erők szétzúzásáról írtak. Az év hátralevő részében az áldozatok száma elérte a tízezret. Ezt tartják a Gulag megszületésének (annak ellenére, hogy a GULAG név csak 1930 novemberétől létezett hivatalosan). 1921-re már hetvenezer embert börtönöztek be.
A bolsevikokkal szemben álló „fehérek” nagyjából egyidőben hajtották végre hasonló nagyságrendű áldozattal járó tisztogató akciójukat, a fehérterrort.
[szerkesztés] A Tanácsköztársaság idején
A Tanácsköztársaság ideje alatt (1919) erőszakos jellegükben az oroszországi eseményekhez hasonló atrocitások történtek. Ezek nem maradtak ideológiai megalapozás nélkül, amit főképp Szamuely Tibor [1] és Lukács György népbiztosok végeztek [2], és ők voltak a Kormányzótanácsban a terrorisztikus eszközök bevetésének legkitartóbb támogatói. A kormányzótanács megosztott volt az új rend vélt vagy valós ellenségeivel szemben alkalmazott szervezett erőszak tekintetében. A szociáldemokrata politikusok nagy része ilyen intézkedéseket nem támogatott, a kommunisták azonban igen.
Szamuely és a vele egy véleményen lévők politikai háttámogatásával Cserny József vezetésével 200 fős különítményt állítottak fel, akik „Lenin-fiúk”nak nevezték magukat. Hírhedt páncélvonatukon járták az országot és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek. Ezen kívül, főleg Budapesten több kommandót állítottak fel, ezek eszközeikben szintén nem válogattak: Teréz kőrúti főhadiszállásukról rendszeresen jártak „rekvirálni” a kiszemelt lakásokból, preventív célból túszokat szedtek a polgári lakosság köréből; vélt ellenségeiket elfogták és megkínozták. A vidéki különítményesek nemegyszer a támadó alakulatok hátában helyezkedtek el, és géppuskával kényszerítették a visszavonuló katonákat az ellenséggel való újabb szembefordulásra.[forrás?] A vidéki lakosságot különösen érzékenyen érintette a proletárdiktatúra harcos egyházellenessége. A Budapestről érkező agitátorok nemegyszer provokatívan léptek fel, nemcsak kilátásba helyezték, hogy a templomokból mozikat csinálnak, valamint hogy a nőket „kollektivizálják”, hanem tettlegesen is bántalmazták, kézigránáttal felfegyverzett különítményeik szétkergették a miséző gyülekezetet. [3] A vörösterror halálos áldozatainak számát 300-600 közé teszik különféle források, dr. Váry Albert 1922-ben kiadott, A vörös uralom áldozata Magyarországon c. könyve 590 halálos áldozatot dokumentál. [4]
Számos bűntényről maradt fenn beszámoló. [5] [6] [7] [8]
E félig-meddig reguláris vörös osztagok (a Lenin-fiúk csak egy volt ezek közül, de a leghírhedtebb) tevékenysége miatt a kormány is megosztott volt. Végül a szociáldemokrata többség hatására a Kormányzótanács is a vörösterror elítélése, „gyilkosságoknak” minősítése és az osztagok lefegyverzése mellett döntött:
- A törvények és rendeletek ellenére végrehajtott ítéletek és elsősorban azok a minősíthetetlen gyilkosságok, amelyeket egyesek, vagy a kormánytól nem engedélyezett, sem a hadsereghez, sem a Vörös őrséghez nem tartozó szabadcsapatok vagy önkényeskedők követtek el: bűnös cselekmények voltak elsősorban a forradalom törvényei ellen, ezek a forradalom tisztaságát mocskolták be, ezekért a forradalom és forradalmárok felelősséget nem vállalnak [9]
[szerkesztés] Lásd még
- Dunapataji vérengzés
- Fehérterror
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ Szamuely Tibor 1919. április 20-án, Húsvét vasárnapján Győrben elhangzott beszédében a következőket mondta: „A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!”
- ^ A marxista Lukács György szerint "a vörösterror a hatalomra jutott proletárosztály elszánt, erőszakra is kész akaratának intézményes formája avégből, hogy a szocializmushoz vezető út akadályait (ellenforradalom, szabotázs, korrupció, lánckereskedés stb.) eltakarítsa a maga útjából." A fehérterror társadalmi hinterlandja ([1]) c. munkájában azt írta, hogy "a diktatúrának kétségkívül kell hogy legyenek szakaszai, amikor a proletariátus elemi létfenntartása a terror kíméletlen alkalmazását követeli meg, vagyis szerinte a "cél szentesíti az eszközt" gondolat jegyében a "szocializmus" kiépítésének útján még a terrormódszerek is elfogadhatóak. A fehérterrort ugyanebben a munkájában viszont élesen elítéli, mert "az nem támaszkodhatik olyan osztályra, amelynek uralomra jutása a társadalom fejlődésének eszköze", és "csak az elnyomó osztályok összefogása saját kiváltságaik megvédése céljából." Lukács április 15-i cikkében (Népszava) többek között arra is fölhítja a figyelmet, hogy nem szabad késlekedni: „Az államhatalom birtoka azt jelenti, hogy itt a pillanat az egykor elnyomó osztályok megsemmisítésére. Itt a pillanat, de élni is kell vele!” ( [2])
- ^ Kodolányi János: Süllyedő világ, kiadva 1940.
- ^ Sorensen a „Did Hungary Become Fascist?” c. cikkében a vörös terror áldozatainak számát 370 és 587 közé teszi
Leslie Eliason (szerk.), Lene Bogh Sorensen (szerk.), Fascism, Liberalism, and Social Democracy in Central Europe: Past and Present, Aarhus Universitetsforlag, 2002, ISBN 8772887192 - ^ http://www.bacskiskun.hu/turinfo/kalocsa/html_hu/dunapataj.htm
- ^ Honismeret
- ^ http://kalocsa.hit.hu/Lap22222.htm
- ^ Polgári Kör Archívum
- ^ gondola.hu
[szerkesztés] További irodalom
- Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon (kiadva 1922).
