Vendvidéki Köztársaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Vendvidéki Köztársaság
Muravidéki Köztársaság, Mura Köztársaság
Murska Republika, Republika Prekmurje (sl)
Republika Szlovenszka okroglina (prek)
Murrepublik (de)
Nemzetközileg nem elismert de facto országok

←  1919. május 29. — 1919. június 6.  →  →
(Részletek)
Térkép
(Tkálecz hatalmának kiterjedése. Névlegesen a Vendvidéki Köztársasághoz Alsólendva, ill. Szentgotthárd és vidéke is beletartozott)
Általános adatok
Főváros	Muraszombat
Területe	Teljes kb. 1000-1100 km², ténylegesen kb. 940 km²
Lakossága	Kb. 100 000 fő
Hivatalos nyelv(ek)	vend (prekmurjei), magyar, német
Vallás(ok)	római katolikus, evangélikus, kisrészt református és zsidó
Nemzeti ünnep	{{{Nemzeti ünnepnap}}}
Himnusz	{{{Himnusz}}}
Törvényes fizetési eszköz	{{{Pénznem}}}
Történelem	{{{Történelem}}}
Kormányzat
Államforma	Köztársaság
Dinasztia	{{{Dinasztia}}}
Államfő	Tkálecz Vilmos
Államfő-helyettes	{{{Államfő-helyettes}}}
Kormányfő	{{{Kormányfő}}}
Törvényhozás	{{{Törvényhozás}}} class="vatop" width="100%"

A Vendvidéki Köztársaság más alakban Muravidéki Köztársaság, vagy Murai Köztársaság, szlovénül Murska Republika vend nyelvjárásban Republika Szlovenszka okroglina, néhol Prekmurjei Köztársaság. A Murai Köztársaság az eredeti magyar okmányokban mint „A Vendvidéki Köztársaság munkás, katona és földműves tanács”- valamint „A Muravidéki Köztársaság”-ként szerepel.
Ez a köztársaság egyike az I. világháború után az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területén kikiáltott rövid életű államoknak. A ma Szlovéniához tartozó Muravidék területén alakult jelentősrészt, aminek történelmi neve Vendvidék, s egyetlen ország sem ismerte el Ausztria kivételével. A Vendvidék név ma csak a Szentgotthárd térségében levő szlovénok lakta falvakra vonatkozik.
Az állam alapítója és vezetője egy hajdani cserföldi (ma Črenšovci) kántortanító Tkálecz Vilmos volt.

Tartalomjegyzék 1 Előzmények 2 A tanácsköztársaság megalakulásának hatása 3 A köztársaság megalakulása 4 A köztársaság utóélete 5 Lábjegyzet 6 Lásd még 7 Külső hivatkozás

[szerkesztés] Előzmények

Az I. világháborúban vesztes Osztrák-Magyar Monarchia összeomlását követően több államra hullott szét. Ennek jegyében a horvát, bosnyák és szlovén területeket a délszláv egység megteremtését zászlajára tűző Szerbia vonta hatalma alá Montenegróval és Macedóniával egyetembe, s létrehozta a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságot.
1918-ben Károlyi Mihály vezetésével új kormány alakult Budapesten, ami már új nemzetiségi politikát kívánt folytatni, ellentétben a korábbi magyarosító rendszerrel. A vendeknek, azaz a magyarországi szlovéneknek kulturális autonómiát ígért.^[1]
A szlovénségen belül azonban a háború utáni időkben szakadás állt be. A lakosság politikai vezetői jobbára az evangélikus és katolikus egyházak papjaiból került ki, akik más és más elkötelezettségűek voltak. A katolikus oldal a délszláv államban (vagy pedig egy saját független országban) képzelte el a vidék jövőjét, míg az evangélikusok a magyarok oldalán álltak.^[2]
Vas megyében a Tanácsköztársaság létrejöttét követően is a Károlyi-kormány alatt kinevezett Obál Béla működött a nemzetiségi biztosként, akinek egyik beosztottja a muraszombati (ma Murska Sobota) nemzetiségi osztály vezetője Tkálecz Vilmos lett. Obálék feladata volt a kommunista közigazgatás megszervezése a Vendvidéken és igyekeztek felkészülni még egy esetles szerb támadásra, mivel a vidékkel szomszédos horvát Muraközben ellenséges szerb és horvát egységek álltak készenlétben, amik a Vendvidéket akarták elfoglalni, hogy Belgrád területi igényeit érvényesítsék. A Mura mentét védő egységek viszont jól felékszültek voltak és tudtak az ellenség lépéseiről.^[3] Javukra volt ugyanakkor az is, hogy a felsorakoztatott csapatok horvát és szerb katonái között ellentétek uralkodtak.

Bár az 1918. november 13-án az osztrák-magyar és szerb felek között kötött fegyverszüneti egyezmény a Mura területét Magyarországnak hagyta, de Szerbia később meggondolta magát és tervezni kezdte a vidék elfoglalását és olyan elképzelés is volt, hogy egy csehszlovák-jugoszláv határt hoznak létre ezen a vonalon.
Decemberben a horvát csapatok már megszállták a Muravidéket, de a 83. magyar gyalogezred visszafoglalta és ezután a közigazgatás irányítását a Vendvidéki direktórium vette át.

A vidéken állomásozó katonaság közvetve hatással lett később a helyi politikai eseményekre.

[szerkesztés] A tanácsköztársaság megalakulásának hatása

A tanácskormány megalakulása nem volt nagy hatással a Vendvidéken élők számára. Különösen az egyházak helyezkedtek élesen szembe az új rendszerrel, mert a kommunisták állami tulajdonba akarták venni a papi földeket és az egyházak nyílt felszámolására törekedtek, ez pedig egységes fellépésre késztette az evangélikusokat és a katolikusokat is. A kormánynak leghevesebb ellenzéke Alsólendván akadt, mivel ott különösen nagy volt a magántulajdonok száma és erős volt a burzsoázia.
A helyi katonai egységek ellenforradalmi mozgolódásba is belefogtak, s áprilisban az egyik Szentgotthárd melletti faluban Felsőszölnökön a helyi pap buzdítására már történt egy tanácsállam elleni megmozdulás.
A murai katonamozgalmak kapcsolatokat kerestek a szerbekkel, hogy ne támadják meg őket, amennyiben harcra kerül sor a Magyar Vörös Hadsereg egységeivel.

Mindeközben szerveződtek a szovjetek ezen a vidéken is, amik néhány pozitív intézkedést tettek, s egy-pár ember rokonszenvét megnyerték, de az alapvető szociális problémákat, a zsellérség felszámolását és a földnélküliséget nem tudták megoldani.
A háború után következő gazdasági nehézségek miatt igen élénk lett a csempészet a határon át Ausztriába, melyet a kommunisták szigorúan megtiltottak, mint gazdasági bűncselekményt, tiltó törvényüknek azonban nem tudtak érvényt szerezni.

[szerkesztés] A köztársaság megalakulása

Az ellenforradalmárokat árulás következtében sikerült leleplezni, s a megmozdulást különösebb harc nélkül eltaposni. Ezután a vidéken is bevezették a proletárdiktatúrát, megkezdődött a papok és más „ellenforradalmárok” üldözése. Tkáleczet felmentették kormánybiztos-helyettesi tisztéből és népbiztossá nevezték ki. Az ifjú tanárban semmi politikai meggyőződés nem volt, a rendeleteket nem tartotta be, s arra törekedett, miként szerezhetne magának vagyont.^[4] Ráadásul állítólag egy csempészeti ügybe keveredett.

Tkálecz ekkor szokatlan és érthetetlen lépésre szánta el magát. Öt-hat bizalmas hívével május 29-én éjjel egy órakor a muraszombati Elefánt Szállóban saját jegyzőkönyvet fogadott el és a Dobray Szálló erkélyéről a helyi lakosság előtt deklarálta az önálló Vendvidéki Köztársaságot, amely bejelentette elszakadását a magyar proletár államtól, hivatkozva a „népek önrendelkezési jogára.”
Az új állam kormánya a helyi ún. „Vendvidéki direktórium” tagjaiból állt össze, köztük azokkal, akik állítólag részt vettek Tkálecz csempész akcióiban.

Tkálecz tette meggondolatlan és komolytalan volt, a lakosság nemcsak nem támogatta, hanem nem is vette komolyan, mert előzetesen nem tájékoztatta őket, s nem is törekedett megnyerésükre sem, azonkívül korábban sem mutatta semmi jelét annak, hogy a függetlenségi mozgalom híve lenne. A vidék fejlődése és a szlovén lakosság fennmaradása érdekében nem dolgozott ki bármiféle konkrét programot.
Egy sürgönyt küldött Kun Bélának, amiben kijelentette, hogy a Vendvidék nem rokonszenvezik a kommunistákkal és ezért önálló államot hoz létre. Kun is egyébként nagy megrökönyödéssel fogadta mindezt, s ő maga sem akarta kezdetben elhinni, hogy tényleg igaz az, amit Tkálecz üzenetében írt.

Tkálecz tudta, hogy az ellentámadás nem várat magára, ezért támogatást keresett a Muraközben állomásozó szerb erőknél, akik elutasították, ezután fordult az osztrákokhoz és a bécsi Antibolsevista Comitéhez, amit a magyar ellenzék szervezett.^[5]
Tkálecznak ígértek pénzt és fegyvereket, de néhány puskán kívül nem sokat kapott, ez viszont nem volt elég ahhoz, hogy szembeszállhasson akár a Vörös Hadsereggel, akár a szerbekkel. Jóllehet maga mellé állította a Lendván állomásozó magyar egységeket, s arra számított, hogy a lakosság is ellenállásba kezd, mert továbbra is ellenezték a Tanácsköztársaságot. A Tkálecz ellen küldött erők sem voltak annyira vele ellenségesek, mivel azok is kevéssé szimpatizáltak a kommunistákkal, s csak nemzeti jellegű ösztönzéssel sikerült őket a harcra rávenni, hogy a vendek fellázadtak a magyarok ellen.

Az állam szolgálatában álló reguláris katonaság védekezését a köztársaság vezetői – akik nem rendelkeztek megfelelő tapasztalatokkal –, rosszul szervezték meg és a fegyveres ellátásukat is hiányosan oldották meg. Tkálecznak ráadásul nem az egész vidékre terjedt ki a hatalma. Elvileg ugyan a Rábamenti falvak (Felsőszölnök, Apátistvánfalva, Újbalázsfalva, Permise, Alsószölnök, Orfalu, Ritkaháza, Tótfalu, Szakonyfalu) Szentgotthárddal, s Alsólendvával egyetembe is hatáskörébe tartoztak, de ténylegesen csak északon körülbelül a mostani magyar-szlovén határ vonaláig, addig délen a Völgyifalu-Petesháza vonalig tudta kezében tartani a Vendvidéket, úgy 940 km²-en.

Június 6-án megérkeztek a kormányerők Tkálecz székhelyére kis késéssel, mert a Dunántúlon vasutassztrájkok voltak több helyen is. Velük szemben Perneczky Jenő százados háromszáz katonával próbált ellenállni, de Ausztriának szorították és kiverték az országból. Az ellenállás megszűnése után a vörös hadsereg katonái ötven embert, jelentős részben földműveseket végeztek ki a vidéken, akiknek magatartásában „ellenforradalmiságot” véltek felfedezni. A lakosságra ezt követően vagy ötmillió korona hadisarcot róttak ki, s a vörös terror egyre keményebb és kegyetlenebb lett.

Tkálecz vagyonával együtt Grazba menekült. Később úgy magyarázták elszakadási törekvéseit, hogy azt a maga részére akarta gyümölcsöztetni, hogy még több haszonra tegyen szert.^[6]

[szerkesztés] A köztársaság utóélete

A Monarchia 1918-as összeomlása során a központi vezetés hiányzott különösen a peremterületeken, ahol létrejöttek a helyi polgári közigazgatási szervek által kikiáltott, de más államok által soha el nem ismert köztársaságok, viszont a Vendvidék esete javarészt ezektől eltérő, akárcsak a nemsokkal ezután kikiáltott Lajtabánságé.
A Tkálecz által létrehozott tiszavirág életű Vendvidéki Köztársaság eszméje korántsincs összefüggésben a vidéken zajló önállóságra törekvő népmozgalmakkal, sem az ettől elkülönülő Jugoszláviához csatlakozni kívánókkal.
Tkálecz tevékenysége nem egy mozgalom volt, hanem egy légből kapott elképzelés, amely teljesen életképtelen bizonyult már létrejötte előtt is. Az emberek jórészt azért nem pártolták, mert erősen féltették maguk, családjuk és vagyonuk biztonságát, továbbá nem látták ennek semmi értelmét, ellentétben a vidéki értelmiség és papság által megalkotott függetlenségi elképzeléseket.
Az az ellenforradalmi mozgolódás, ami az új állam kikiáltása előtt szerveződött, s támogatta Tkálecz Vilmost, sem tekinthető a dunántúli kommunista-ellenes felkelések részének.

Az önállósági mozgalmak vezetői már korábban is kilátásba helyezték a függetlenség kikiáltását, amelyet 1919-ben azért is szándékoztak megtenni, mert így akartak megszabadulni a kommunista uralomtól, s ezt az evangélikusok is támogatták. Ugyanakkor nem kívánták az ortodox szerbek uralmát sem, mivel Szerbia szinte egymaga irányította a délszláv államot, a többi népnek kevés beleszólást hagyva.

A kommunisták bukása után sem volt lehetőség a független Vendvidék megalakulására, mert a szerb hadsereg Muraközből bevonult a Mura mentére és birtokba vette. Velük szemben a lakosság már kezdett bizonyos mértékű ellenállásba, s egyhamar nem csatolhatta el a vidéket Jugoszlávia.

Az 1920-as trianoni békeszerződés kilenc falu kivételével az egész területet a jugoszlávoknak ítélte.

Egyes szlovén nacionalista körök legitim államként tekintenek a Vendvidéki Köztársaságra és Tkálecz tettét úgy indokolják, hogy Kun Béla helytelen nemzetiségi politikája miatt fordult szembe a kommunistákkal. Viszont még a magyarországi határrendezésekről szóló párizsi tárgyalásokon tartózkodó Matija Slavič is úgy értékelte, hogy Tkálecznek köze sincs a szlovén függetlenségi mozgalmakhoz.

[szerkesztés] Lábjegyzet

[szerkesztés] Lásd még

• Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság

[szerkesztés] Külső hivatkozás

• Göncz László: A Muravidék, 1919
• Kozár Mária – Gyurácz Ferenc: Felsőszölnök, Száz Magyar Falu Könyvesháza, ISBN 963 9287 20 2
• Mukicsné Kozár Mária: A Magyarországi Szlovének Néprajzi Szótára, Monošter-Szombathely 1996. ISBN 963 7206 620