Szonett
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható! |
A szonett középkori, reneszánsz eredetű versforma.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
Az irodalmárok többnyire Petrarcát tartják a forma atyjának, és valóban, a költő használta előszőr nagy mennyiségben és művészi szinten ezt a formát. A műfaj másik klasszikusának Shakespeare-t tekinthetjük.
[szerkesztés] A forma
A szonettek tizennégy verssorból állnak, leggyakrabban 4-4-3-3 verszakos felosztásban. A négysoros strófa a kvartina, a háromsoros a tercina. William Shakespeare szonettjeinél ez a felosztás 12-2 (vagy 4-4-4-2, itt azonban az utolsó két sort nem új verszakban szokás elhelyezni, hanem az előzővel azonos tömbben, beljebb szedve). Rendszerint időmértékes (jambikus), vagy ütemhangsúlyos, tizenegy szótagos sorok alkotják a verset. Általánosan alkalmazott sorformátuma az alexandrin (sok esetben felező alexandrin).
A sorok rímképlete a hagyományok szerint abab abab cdc dcd vagy abba abba cde cde, de ettől eltérő is lehet, mint a már említett shakespeare-i szonettek ababcdcdefefgg képlete.
A kötöttségek idővel csökkentek, a szabadvers korában már akár minden 14 soros vers szonettnek tekinthető.
[szerkesztés] A tartalom (nyitány és kóda)
A szonett gyakorta két fő tartalmi egységre osztható. Klasszikus változatban az első nyolc sor bevezető, problémafelvető szerepet tölt be, a további hat pedig feszültséglevezetőként, oldásként zárja a verset.
Shakespeare esetén az utolsó két sor adja a csattanót, így a kóda sűrűbb és váratlanabb befejezést adhat a műnek.
[szerkesztés] Szonettkoszorú
A szonettkoszorú tizennégy szonett és egy mesterszonett egysége. A szonettek utolsó sorát a következő szonett megismétli, a tizennegyedik szonett utolsó sorát az első szonett első sora ismétli. A mesterszonett az első sorokból adódik össze.
