Nagy Károly

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható!

Nagy Károly, lat. Carolus Magnus vagy Karolus Magnus, franc./angol. Charlemagne (* Prüm, valószínűleg 742 vagy 747, de legvalószínűbb a 748. április 2-i dátum – † Aachen, 814. január 28.), Martell Károly unokája, Kis Pippin fia, frank király 768-tól. Államát nagy mértékben kiterjesztette, egyesítve Nyugat- és Közép-Európa nagy részét, létrehozva ezzel a Frank Birodalmat. Lombardia királyává koronáztatta magát, majd 800. december 25-én III. Leó pápa a karácsonyi misén Rómában a fejére helyezte a császári koronát, ezzel „római császárrá” (Imperator Augustus) koronázta őt. Ezzel mindkét fél a dicső Római Birodalom felélesztését szándékozott elérni. Úgy ismert mint az első restaurátora a nyugati császárságnak. A Német-Római Császárság csak jóval halála után alakult meg, amikor I. (Nagy) Ottó német király 962-ben bevette Rómát és császárrá koronáztatta magát. Nagy Károly hódításai és reformjai indították el Nyugat-Európa igazi történelmét és a középkort. Uralkodása úgy is ismert mint a Karoling reneszánsz, a művészetek, a kultúra és a vallás feléledésének időszaka.

Eredeti neve a latinban úgy maradt fenn, mint Carolos vagy Karol's. Kis Pippin frank király és Laoni Bertrada fiaként ő követte apját a trónon bátyja, Karlomann, társkirályaként, annak 771-es haláláig. Károly folytatta apja a pápaság felé közelítő politikáját és az Egyház védelmezője lett, miután megsemmisítette a katolikus egyház központját, Rómát, fenyegete lombardokat és szent háborút indított a hispániai szaracénok ellen. Ezen hadjárat idején történt a legendás Roncesvallesi csata (778), melyet a francia őseposz a Roland-ének mesél el. Több hadjáratot is vezetett az északi népek, többek között a szászok ellen. A védekező háború után pedig beolvasztotta őket a hatalmasra duzzadó birodalomba. Áttérítette őket a katolikus hitre így megnyitva az utat a későbbi Szász-dinasztia hódításai előtt.

Nagy Károlyt tartják Franciaország és Németország atyjának, sőt úgy is emlegetik mint Európa atyja. Ő volt az első császár Nyugat-Európában a Római Birodalom bukása óta. H. G. Wells mondta róla Rövid Világtörténelem című könyvében:

“

Nagy Károly, aki 768-ban lépett trónra, egy olyan nagy birodalom urává tette magát, hogy már arra is gondolhatott, hogy felújítja a Latin Császári címet. Meghódította Észak-Itáliát és Róma urává tette magát.[1]

”

Tartalomjegyzék 1 Korkép 2 Születési helye és ideje 3 Nagy Károly megnevezései 4 Megjelenése 4.1 Öltözködés 5 Nyelve 6 Élete 6.1 Korai évei 6.2 Közös uralkodás 6.3 Lombardia megszállása 6.4 Szász hadjárat 6.5 Spanyol hadjárat 6.6 Nagy Károly és gyermekei 6.7 A szász béke kora 6.8 Avar hadjárat 6.9 Hispánia és a szaracénok 6.10 Császár 6.11 Dán támadás 6.12 Halála 7 Családja 7.1 Házassága és gyermekei 7.2 Ágyasok és törvénytelen gyermekek 8 Hivatkozások

[szerkesztés] Korkép

A frankok 6. században keresztelkedtek meg. Államuk uralkodói, a Merovingok, az egyetlen római katolikus (nem ariánus) germán nép vezető, lettek a legerődebb uralkodók az egykori Nyugat-Római Birodalom területén. De a Terty-i csatát követően a Merovingok a tehetetlenségbe süllyedtek. Semmittevő királyok” (franciául: rois fainéants) lettek. Az államot a udvari előkelőségek, a major domusok kormányozták.

687-ben Herstal Pippin Austrasia ura döntötte el a vetélkedést a különböző kormányzók között és Trenty-i győzelmével a birodalom egyeduralkodója lett. Pippin austrasiai történelem két legnagyobb személyiségének, Metzi Arnulfnek és Landen-i Pippinnek volt az unokája. Pippint illegitim fia, Martel Károly követte. Az új dinasztia uralma alatt a birodalom határai Nyugat-Európa határain túlra terjedtek ki. Ezen birodalom felosztása hozta létre a későbbi Németországot és Franciaországot. A birodalom központjából szétáramló politika, vallás és művészet pedig meghódította egész Nyugat-Európát.

[szerkesztés] Születési helye és ideje

Hagyományosan 742. április 2-át tartják Nagy Károly születésnapjának, ám egyes források kételkedésre adnak okot ezen dátummal kapcsolatban. Először is a 742-es évre az életkorának és halálozási évének összevetésével következtetnek. Egy másik, az Annales Petariensesben szereplő, dátum szerint a nagy esemény 747. április 1-jén történt. Abban az évben pont erre a napra esett húsvét. A babona szerint egy uralkodó húsvéti születése jó szerencsét jelent, ám semmiféle korabeli dokumentum nem enged arra következtetni hogy a császár tényleg ez év húsvétján született volna. Mások szerint a császár bár tényleg húsvétkor született, de egy évvel később, 748-ban. Ma már lehetetlen megálapítani melyik a valós dátum. A legpontosabb következtetések 747. április 1-re, 747. április 15-re vagy 748. ápriilis 1-re teszik Károly születésének időpontját. Az viszont bizonyos, hogy Bertarda Herstalban, egy Liège közli belga faluban, ahol Károly apja született és ahonnan mind a Merovingok mind a Karolingok száramznak, hozta világra gyermekét. Nagyjából hét éves volt, amikor apjához költözött, annak Jupille-i villájába. Ez a tény adott okot azon feltételezéseknek, mely szerint Károly Jupille-ben született. Régebben ez szerepelt majdnem minden történelemkönyvben. De egyesek úgy vélik, hogy a nagy hódító Prüm, Düren vagy Aachen városában született.

[szerkesztés] Nagy Károly megnevezései

Azon okból kifolyólag, hogy mennyiféle nyelvet beszéltek Nagy Károly birodalmának, neve is különböző formákban örződött meg. A császár anyanyelve ma már nem létezik, így eredeti nevét nem ismerhetjük, de következtethetünk rá a frank nyelvekből. A Károly név a germán nyelvekből ered, ahol „embert” vagy „szabad embert” jelent. Ezt hozták összefüggésbe a óangol Churl névvel. A legtöbb szláv nyelvben a király szó a Károly név megfelelő alakjából ered.

Nagy Károly nevének variációi a modern nyelvekben:

• I. Nagy Károly, frank király (magyarul)
• Karl I., der Große (németül)
• Carolus Magnus , Karolus Magnus (latinul)
• Charlemagne (francia/angolul)
• Carlomagno (olaszul)
• Karl den Store (dánul és svédül)
• Karel de Grote (hollandul)
• Karel de Grutte (frízül)
• Karel de Groussen (luxemburgiul)
• Carlemany (katalánul)
• Carlomagno (spanyolul)
• Tchårlumagne vagy Tchåle li Grand (vallonul)
• Karlo Veliki (horvátul)
• Karel Veliký (csehül)
• Karol Wielki (lengyelül)
• Karol Veľký (szlovákul)
• Karel Veliki (szlovénül)

[szerkesztés] Megjelenése

Noha semmiféle feljegyzés nem áll rendelkezésünkre Nagy Károly életstílusáról, megjelenését egy különösen pontos korabeli feljegyzésből ismerjük. A művet Einhard, a Vita Caroli Magni camű életrajz írója jegyezte le. Közismerten magas, tisztelet parancsoló megjelenésű és világos hajú férfi volt aránytalanul vastag nyakkal. Csonvázának 18. századi vizsgálta során magasságát 193 cmben állíptották meg és ahogy Einhard mondja műve huszonkettedik felezetében:

Károly hatalmas volt és erős, büszke termettel, de nem volt aránytalanul magas (magassága köztudottan hétszer akkora mint a lábmérete); fejének felső része köralakú volt. Szeme nagy és élettel teli, orra kicsit hosszú, haja világos, arca mosolygós és vidám. Megjelenése mindigis tiszteletet parancsoló és méltóságteljes volt, függetlenül attól, hogy állt vagy ült; bár nyaka vastag volt és kicsit rövid, hasa pedig meglehetősen kiemelkedő; ám ezen hiányosságait ellensúlyozza teste szimetriája. Testtartása magabiztos volt, egész mozgása férfias; hangja tiszta volt, de nem olyan erős amilyenre megjelenése köetkeztetni engedett volna.

A korabeli római személyleírás meglehetősen eltulzott volt, ahol az egyéni jellegek háttérbe szorultak az ikon szerű személyleírásban. Nagy Károlyt ideális uralkodóként ábrázolták a megfelelő stílusban, ahogy néhány korabeli lefestette. A felszentelt Nagy Károly stílusa, Isten szerű volt a Földön, több hasonlóságot mutat a korabeli Krisztus ikonokhoz. A későbbi ábrázolásokon, például Dürernél mindig szőkének ábrázolták Einhardra utalva, aki azt írta hogy a császárnak „gyönyörű fehér haja” volt, ami szőkeként, vagy legalábbis világosként jelenik meg a fordításokban. A szőke megfelelője latinul a flavus, rutilo éa auburn szavak, amelyeket Tacitus korában a germánok hajszínére használtak.

[szerkesztés] Öltözködés

Nagy Károly mindig hagyományos, nem feltűnő és nem kirívóan arisztokratikus frank ruhákat viselt. Einhard ezt írja:^[1]

Nemzeti, tehát frank ruhákat viselt: lenvászon inget és ugyancsak lenvászonból készült andrágot öltött magára, majd egy selyemmel beszegett tunikát és (hosszú) nadrágot; azután lábszárát tekerte körül, lábára sarut húzott. Télen vidra és cobolyprémből készült bundával védte mellét és vállát.

Ezen felül mindig egy kék köpenyt viselt és egy kardot cipelt magával. A tipikus kard aranyból, vagy ezüstből készült markolatú volt. Habár Károly mindig drágakövekkel díszített kardot viselt ünnepi alkalmakkal. Ezentúl:

A külföldi ruhákat lenézte, bármilyen tetszetősek voltak is, és sohasem engedte, hogy ilyenekbe öltöztessék, kivéve mikor egyszer Rómában Adrianus (Adorján) pápa kérésére, majd másodszor utódjának, Leó pápának könyörgésére hosszú tunikát és chlamyst öltött és római módra szabott sarut húzott a lábára.

Mindig az alkalomhoz öltözött, ha ez lehetséges volt. Ünnepi alkalmakon hímzett ruhát viselt ékszerekkel még a cipőjén is. Volt egy arany csatja a köpenyére és megfelelő alkalmakkor egy díszes diadémban jelent meg, de megvetette a külsőségeket, Einhard szerint, és többnyire úgy öltözött mint egy egyszerű ember.

[szerkesztés] Nyelve

Nagy Károly anyanyelve még ma is viták tárgyát képezi. A frankok germán nyelvét beszélte, amit ófranknak is nevezhetnénk. A nyelvészek nem értenek egyet ennek a nyelvnek pontos mibenlétéről. Egyesek odáig mennek hogy Károly nem beszélhette az ófrankot, mivel 742/747-es születésére ez a nyelv már kihalt. Az ófrank helyét eddigre már a holland nyelv korai változata és az ófrancia nyelv vette át.

Nagy Károly születési helye sem teszi könnyebbé anyanyelvének meghatározását. Egyes történészek szerint apjához hasonlóan Liège városában szletett, míg mások szerint a tizenöt kilométerrel arrébb fekvő Aachenben. A 8. század közepén ez a terület meglehetős nyelvi sokszínűséget mutatott. Liège környékén, a terület északi részén az alsó-frank nyelvet beszélték, míg délen a gallo-román nyelvet, az ófrancia elődjét és különféle ó-felső-germán dialektusokat keleten. A gallo-román kizárható, ám még így is megmarad az ó-felső-germán és az alsó-frank erős frank behatással. Anyanyelvén kívül beszélt egy kicsit latinul és értett valamennyit görögül is. Grecam vero melius intellegere quam pronuntiare poterat („Jobban értett görögül, mint ahogy beszélni tudott”).

[szerkesztés] Élete

Nagy Károly életútjának nagy részét életrajzírójától, Einhardtól, a Vita Caroli Magni (vagy Vita Karoli Magni) (magyarul: Nagy Károly Élete) írójától, ismerjük.

[szerkesztés] Korai évei

Nagy Károly Kis Pippin (714-768. szeptember 28. uralkodott 751-től) és Laoni Bertrada (720-783. július 12.), Laoni Caribert és Cologne-i Bertha lányának, legidősebb fia volt. Megbízható források szerint két édestestvére Karlomann és Gisela voltak. Későbbi feljegyzések arról beszélnek, hogy Redburga, Egbert wessexi király felesége is Károly nővére (sógornője vagy unokahúga) volt. Ezen felül a legenda szerint ő volt a Roland-ének címszereplőjének nagybátyja, Lady Berthán keresztül.

Einhard ezt mondja Károly korai éveiről:

Úgy gondlom butaság lett volna egy szót is írni Károly születéséről és csecsemőkoráról, vagy akár gyermekkoráról. Soha semmit nem írtak erről a tárgyról és nincs már életben senki, aki informáviót adhatna róla. Ennek alapján én ezt ismerelennek nyilvánítom és hogy előre haladjunk karakterének, tetteinek és életének más tényeinek feltérképezésében, amelyek előre mozdították életét, előszörbeszámolót kéne adnunk otthonáról és felmenőiről, majd karakteréről és törekvéseiről és végül intézkedéseiről és haláláról, semmit sem hagyva ki ami ismerhető.

Pippin halálakor a Frank Birodalmat felosztották, a hagyományok szerint, Károly és Karlomann között. Károly kapta a birodalom tenger felőli részét. Névszerint Neusztriát, nyugat Aquitániát és Austrasia északi részét, míg Karlomann kapta az alsó részt, dél Austrasiát, Septimaniát, kelet Aquitániát, Burgundiát, Provencet és Svábföldet és határos lett Itáliával. Talán Pippin elismerte Károly kitűnőbb hadi képességeit, de Karlomannt tartotta az érdemesebbenk a hatalomra, fiúként, de nem a hatalom birtokosaként, csak mint király.

[szerkesztés] Közös uralkodás

október 9-én, azonnal apja temetése után, mindketten visszavonultak Saint Denis-ből, hogy kinyílvánítsák trónra lépésüket. Károly Noyon-ba, Karlomann pedig Soissonsba.

A fivérek uralmának első jelentős eseménye az aquitánok és a baszkok felkelése volt, 769-ben, azon a területen amelyet Pippin ketté osztott fiai közt. Miután apjuk csatában megölte Weifer aquitániai hercegt, most Hunald vezette a felkelőket egészen Angoulême-ig. Károly felkereste Karlomannt, ám az visszautasította az együttműködést és visszatért Burgundiába. Károly sereget gyűjtött és egyedül indult a lázadók ellen Bordeaux-ba, ahol Fronsac néven egy telepet alapított. Hunaldot megfutamította, aki II. Lupus baszk herceg udvarába menekült. Lupus, félve Károlytól, átadta neki az aquitániai herceget a békéért cserébe. Károly megkímélte az életét és egy kolostorba záratta. Aquitániát így teljes mértékben leigázták a frankok.

A fivérek fenntartották a közömbös viszonyt egymással anyjukon, Bertardán, keresztül, de Károly egyességre lépett III. Tassilo bajor herceggel és elvette Desiderius lombard király lányát, akit valószínűleg Gerpergának hívtak. Mindezt azért tette hogy körülvegye Karlomannt a saját szövetségeseivel. III. István pápa kezdetben ellenezte Károly házasságát, mivel kissé aggódot a frank-lombard szövetség közeljövőbeli hatásaitól.

Nagy Károly eltaszította feleségét és gyorsan újraházasodott, a 13 éves sváb hercegnővel, Hildegarddal. A „válás” után Gerperga visszatért apja udvarába Paviába. Ez felébresztette a lombardok haragját és örömmel szövetkeztek Karlomannal Károly ellen. Ám még mielőtt a háború kitörhetett volna Karlomann meghalt 771. december 5-én. A halott király felesége, Gerperga (valószínűleg különböző Károly feleségétől) Desiderius udvarába menekült fiaival védelmet keresve.

[szerkesztés] Lombardia megszállása

772-ben I. Adorján pápa igényét fejezte ki a Ravennai Exarchátus néhány városára, amelyek ezidőtájt Desiderius uralma alá tartoztak. A lombard király ahelyett, hogy megtámadta volna a Pentapolist, azaz a Pápai Államot, egyenesen Rómának támadt. A pápa követséget küldött Nagy Károlyhoz azzal a kéréssel, hogy erővel szerezzen érvényt apja, Pippin egyezségére a Szent székkel, mi szerint a frank uralkodó megvédi a Pápai Állam függetlenségét. Desiderius saját követei által visszautasította a pápa vádjait. Károly mindkét követséget Thionville-ben fogadta és a pápának adott igazat. Károly azonnal rá akarta kényszeríteni a lombard királyt a pápa kérésének teljesítésére, de az megesküdött, hogy soha nem adja át területeit önként. A megszállás nem váratott sokat magára. Károly és nagybátyja, Bernárd 773-ban átkeltek az Alpokon és Páviáig kergették a lombardokat. Károly egy időre otthagyta az ostromló sereget, hogy Adelchissel, Desiderius fiával foglalkozzon, aki Veronában gyűjtött seregeket. A frankok az Adriai-tengerig kergették az ifjú herceget, ahonnan az Konstantinápolyba menekült, hogy V. Konstantin bizánci császár segítségéért esedezzen. Ám a császár éppen a bolgárok ellen viselt hadat.

Pávia ostroma 774 tavaszára befejeződött, amikor is Károly meglátogatta a pápát Rómában. A pápa hálából érvényesítette a frank uralmat Észak-Itália felett, ám az téves feltételezés, hogy Velencét, Toszkánát, Emiliát és Korzikát is neki adta volna. A pápa a patriarcha címet adományozta Károlynak, mint Lombardia uralkodójának. Ezután Károly visszatért Páviába, ahol a lombardok átdták neki a várost.

Visszatérve mindennapi életkükhöz a lombardok nyáron megnyitották a város kapuit. Desideriust a Corbie-i kolostorba zárták, fia, Adelchis, pedik Konstantinápolyban halt meg. Károly, tőle szokatlan módon, elfogadta a Lombardia vaskoronájával való megkoronázást Páviában, amely Lombardia hódolatát fejezte ki. Csak II. Arechis Benevento hercege utasította el, hogy alávesse magát a frank uralomnak és kinyílvánította függetlenségét. Nagy Károly így Itália ura lett, mint lombard király. Miután helyőrséget állított Paviában és néhány frank stílusú udvart építettet, elhagyta az országot.

Itália helyzete azonban 776-ra instabillá vállt és Hrodgaud Friuli hercege és Hildeprand spoletoi herceg fellázadtak a frank uralom ellen. Károly visszasietett Szászországból és leverte Hrodgaudot egy csatában. Maga a herceg is elesett. Lázadó társuk, Arechis, nem bukott el, Adelchis, a lázadás másik támogatója, pedig sohasem indult el Bizáncból. Így Lombardia teljes egészében Károly hűséges „tartománya” lett.

[szerkesztés] Szász hadjárat

Nagy Károly egész uralkodása alatt folyamatosan csatákat kellett vívnia mindenhol birodalma környezetében, amiket elit testőr csapatai élén vívott legendás kardjával, a Joyeuse-vel. Tizenhárom évnyi háború és tizennyolc csata után (a Szász háborúk) Károly megszállta Szászországot és tovább indult hogy terjessze a római katolikus vallást fegyverrel is ha kell.

A szászok négy törzsre oszlottak négy régióban. Austrasiához közel feküdt Vesztfália és a legtávolabb tőle Eastfália. Ezen két királyság között feküdt Engria és ettől a háromtól északra a Jütland-félszigeten Nordalbingia.

Első hadjáratában Károly 773-ban vezette Engria ellen, hogy meghódítsa és ledöntse a szászok legendás „világfáját”, az Irminsult Paderborn közelében. A hadjáratot viszont megszakította az Itáliai expedíció. A frankok 775-ben tértek vissza keresztülvonulva Vesztfálián és megszállva a Sigiburg erődöt. Aztán Károly átvonult Engrián ismét legyőzve a szászokat. Végül Eastfáliában megsemmisítő győzelmet aratott a szász vezéren, Hessin és áttérítette őt a katolikus hitre. Károly visszatért Vesztfáliába helyőrséget hagyva Sigiburgban és Eresburgban, amik később jelentős szász erődök lettek. Ám a szász ellenállás ezzel nem ért véget.

Miután Itáliában legyőzte Friuli és Spoleto lázadó hercegeit Károly 776-ban gyorsan visszatért Szászországba, ahol a lázadók lerombolták eresburgi erődjét. A szászok mégegyszer felfegyverkeztek, de vezérük Widukind herceg, megszökött felesége hazájába, Dániába. Nagy Károly új erődöt építetett Karlstadtban. 777-ben gyűlést hívott össze Padernbornba, hogy egyesítse a szászokat és beolvassza őket a Frank Birodalomba. Sok szász tért át a katolikus hitre.

779 nyarán ismét legyőzte a lázadókat és újra meghódította Eastfáliát, Engriát és Vestfáliát. A Lipcse közelében tartott gyűlésen missziós területté nyílvánította Szászországot és ott helyben tartott egy hatalmas keresztelő misét (780). Ezután visszatért Itáliába és először a hódítások óta nem tört ki azonnali felkelés. 780-tól 782-ig béke honolt az újonnan meghódított területeken.

Károly 782-ben tért vissza, kiadott egy törvénykönyvet és kinevezte az új grófokat, frankokat és szászokat is. A törvények drákói szigorral juttatták érvényre a vallási törvényeket és szigorúan tiltotta a germán eredetű helyi tradíciókat. Ez kiélezte a konfliktust. Azon év őszén Widukind visszatért és egy új lázadás élére állt, ami az Egyház elleni támadást eredményezett. Erre válaszul Károly Verdunben, Alsó-Szászországban állítólag 4500 szász lefejezését rendelte el, akik továbbra is gyakorolták a pogány vallást, miután áttértek a katolikus hitre. Ez az eset a „véres verduni ítélet” vagy „verduni mészárlás” néven vált ismertté. A mészárlás, amelyet modern forrásokkal egyáltalán nem lehet alátámasztani, kétéves véres háborút eredményezett 783-tól 785-ig. Ekkor került Frízföld teljes frank uralom alá és Károly felégetette a teljes fríz flottát. A háború Widukind megkeresztelkedésével ért véget.

Ezen felül a szászok fenntartották a békét hét éven keresztül, de 792-ben Vesztfália népe ismét fegyvert ragadott a hódítók ellen. Eastfália és Nordalbingia is csatlakozott hozzájuk 793-ban. Ám a felkelés nem hozott nagy sikert és a frankok 794-re leverték. Engriában 796-ban ismét felkelést tört ki, de Nagy Károly és a hozzá hű szászok és szlávok jelenléte hamar véget vetett lázadásnak. Az utolsó függetlenedési próbálkozásra 804-ben került sor, közel harminc évvel az első frank hadjárat után. Ebben az utolsó ellenállásban már a nordalbingianiak sem tartották magukat jogosultnak a lázongásra.

[szerkesztés] Spanyol hadjárat

A paderborni gyűlésen a hispániai muszlimok, Gerona, Barcelona és Huesca uralkodói is képviseltették magukat, akiket I. Abd ar-Rahman córsobai emír sarokba szorított az Ibériai-félszigeten. A mór uralkodók felajánlották földjeiket hűbérbe a nagy frank királynak cserébe a katonai segítsésnyújtásért. Reménykedve a kereszténység és egyéni hatalmának terjeszkedésében és hallgatva a lojális szászokra Károly elfogadta az ajánlatot.

778-ban átvezette a neustriaiakat a nyugati Pireneusokon és átküldte az austrasiaiakat, a lombardokat és a burgundokat a hegység keleti vonulatain. A seregek Zaragozában találkoztak, ahol az uralkodó elfogadta Soloman ibn al-Arabi és Kasmin ibn Yusuf emírek hűbéresküjét, bár Zaragoza nem adta meg magát elég hamar a frankoknak. Miután Nagy Károly elszenvedte élete legnagyobb vereségeit úgy döntött, hogy szedi a sátorfáját és haza megy. Hasonlóan a mórokhoz a baszkokkal sem bírt el, akiktől Pampola ostrománál kapott ki. Úgy döntött elhagyja Ibériát, de a baszkok rejte ütöttek Roncesvallesnél, ahol a frank uralkodó pályafutásának egyik leghíresebb eseményére. A baszkok megtámadták a frank hátvéd és utánpótlás hordó csapatait és teljesen elsöpörték azt. A Roncesvallesi csatában sok híres ember esett el, pl. az udvarmester, Eggihard, Anselm grófja és a breton seregek felügyelője, Roland, akinek az alakja a Roland-énekben vállt halhatatlanná. Ezzel ért véget a spanyol hadjárat.

[szerkesztés] Nagy Károly és gyermekei

Az első értékes hosszúságú béke alatt (780-782) Károly elkezdett címeket adományozni fiainak, de a birodalom sorsát még nem határozta meg, a régi frank hagyomány szerint. 780-ban kitagadta legidősebb fiát, Pippint, mert az lázadást szított ellene. Ám Pippint rászedték. A főurak csapdájába esett és emiatt fordult apja ellen és állt a nemesek lázadásának élére, amely a herceg szülei, Károly és Himiltrude ellen irányult. Károly másik fiát, Karlomannt átkeresztelte Pippinre, hogy fenntartsa a nevet a dinasztiában. 781-ben első három megmaradt fiát királlyá tette. Az első, Károly, Neustria királyságát kapta, ami magában foglalta Anjou, Maine és Tours fennhatóságát is. A második fiút, Pippint (az eredeti Karlomannt), Itália királyává koronázták a vaskoronával, amelyet apja is használt 774-ben. Harmadik fia, Lajos, pedig Aquitánia királya lett. Megpróbálta fiait neustriai, itáliai, illetve aquitániai stílusban nevelni és nekik adta néhány környező ország kormányzását is, de a valódi hatalom az ő kezében maradt, amíg egyszer fiai öröklik a birodalmát.

A fiúk rengeteg háborút vívtak apjuk nevében amikor eljött az ideje. Károly figyelmét teljesen lekötötték nyugati szomszédai, a bretonok, akik két alkalommal is megtámadták a hatalmasra növő Frank Birodalmat, ám mindkétszer vereséget szenvedtek. Ám Károly sokszor elszólították a szász ügyek. 805-ben és 806-ban Böhmerwaldba (Bohémia) kellett mennie, hogy az ottani szlávokkal (csehekkel) foglalkozzon. Fényes győzelmet aratott. Frank uralom alá hajtotta a területet és letarolta az Elba völgyét és adófizetésre kényszerítette a helyieket. Pippin tartotta az avar és a beneventoi határt, de harcolt a szlávok ellen is északon. Egyedülálló módon tartózkodott a Bizánci Birodalom elleni fegyveres konfliktustól, amely nagyon közelivé vállt Nagy Károly császárrá koronázásakor és a velencei lázadáskor. Lajos nagy sikert aratott a spanyol hadjáratban, majd még egyszer Dél-Itáliba ment Benevento hercege ellen harcolni.

Nehéz meghatározni Nagy Károly lányaihoz fűzött kapcsolatát. Egyikük sem kötött egyházi házasságot. Ez talán egy kísérlet volt arra, hogy ellenőrzés alatt tartsa számos szövetségesét. Károly visszautasította, hogy elhiggye a történeteket (jobbára helyesen) lányai vad viselkedéséről. Károly halála után még életben lévő lányai zárdába vonultak, vagy oda kényszerítette őket saját fivérük, Jámbor Lajos. Végül egyiküknek, Berthának, elfogadták a kapcsolatát Angilberttel, Nagy Károly udvari körének egyik tagjával, feltéve hogy nem házasodnak össze.

[szerkesztés] A szász béke kora

787-ben Károly elküldte utasításait, az Arechis vezette független Beneventoba. A frank uralkodó megostromolta Salernot és Arechis letette neki a hűbéri esküt. Habár 792-es halálával a város ismét kinyilvánította függetlenségét a halott herceg fia, III. Grimoald vezetésével. Az új herceg többször is szembe került Károly, vagy fiai hadseregével, de Nagy Károly személyesen soha többé nem tért vissza Mezzogiornóba (Dél-Itália) és Grimoaldot sohasem kényszerítették frank fennhatósság alá.

788-ban Károly figyelme Bajorország felé fordult. Tassilot, a helyi uralkodót, alkalmatlannak nyilvánította az uralkodásra esküszegés miatt. A vádak alaptalanok voltak, de Tassilot így is eltávolították a trónról és Jumièges kolostorába száműzték. 794-ben a frankfourti zsinat őt és családját is arra kényszerítette hogy mondjanak le a bajor trónról. Bajorországot is frank tartománnyá nyilvánították, ahogy annak idején Szászországot.

789-ben megismerve új, pogány szomszédait, a szlávokat, Károly egy osztrák-szász hadjáratot indított ellenük. A Witzin vezette szlávok azonnal megadták magukat. Károly beleegyezett a megadásba, de túszokat kért ellenfeleitől és a misszionáriusok zavartalan térítő munkáját a pogány régióban. A seregek ezután a Baltikumba indultak mielőtt körbejárták és kifosztották volna a Rajna vidékét. Az adófizető szlávok hűséges szövetségesekké váltak. 795-ben végetért a szászokkal fennáló béke, de ekkor már a szövetséges szlávok is segítséget nyújtottak a lázadást leverni induló frankoknak. Witzin meghalt egy csatában. Nagy Károly azzal bosszulta meg halálát, hogy lemészárolta az eastfáliaiakat. Utódja, Thrasuco, a nordalbingiaiak ellen vezette embereit és átadta vezetőiket Károlynak, aki bőségesen megjutalmazta őt. A „meghódított” szlávok még Károly halála után is hűségesek maradtak és a frankok oldalán harcoltak a dánok ellen.

[szerkesztés] Avar hadjárat

778-ban az avarok (Einhard szerint hunok) pogány hordái érkeztek Európa földjére Ázsia sztyeppéiről s a mai Magyarország területén telepedtek le, meghódítva Friulit és Bajorországot. Károly figyelmét 790-ig más dolgok kötötték le, de ebben az évben hadjáratot vezetett a Duna völgyébe és végigpusztította a Rába környékét. Ezután egy Pippin vezette lombard sereg megtámadta a Dráva környékét és betört Pannóniába. A hadjárat még folytatódott is volna, ha a szászok nem lázadnak fel 792-ben, megtörve a hét éves békét.

A következő két évben Károly ismét szláv segítséggel harcolt a szászok ellen. Pippin és Erik Friuli hercege eközben folytatták Pannónia körgyűrűs erődrendszerének meghódítását. Kétszer is megtámadták az avar fővárost. A zsákmányt elküldték Károlyhoz Aachenbe, aki szétosztotta azt hívei és szövetségesei között. Sőt, a jó viszony ápolásának kedvéért még Offa merciai királynak is küldött belőle. Hamarosan az avar törökök megadták magukat és Aachenbe utaztak, hogy hűbéresküt tegyenek Károlynak és megkeresztelkedjenek. Károly el is küldte Abraham atyát az avarokkal az antik kagán címmel. Abraham jól lépést tartott az avarokkal, de 800-ban a bolgárok Krum vezetésével elsöpörték az arvar államot. A 10. században a magyarok hódították meg a bolgárok uralta Alföldet és új kort nyitottak Nagy Károly utódainak történetében.

Károly elküldte instrukcióit a szlávokhoz és a déli avar khaganátusokba, Karantániába és a szlovénekhez, akiket a lombardok és a bajorok szálltak meg és tettek adófizetővé, de sohasem olvadtak be a frank államba.

[szerkesztés] Hispánia és a szaracénok

Az itáliai hadjárat során került Károly kapcsolatba a szaracénokkal, akik ekkor uralták a Mediterránumot. Ám fia, Pippin inkább kapcsolatban volt velük itáliai királyságában. Károly egy ismeretlen időpontban meghódította Korzikát és Szardíniát és 799-ben a Beleár-szigeteket. A szigeteket gyakran fenyegették szaracén kalózok, ám Nagy Károly uralma alatt a genovai és toszkánai flotta számtalanszor legyőzte őket. Károly eközben a bagdadi udvarral is felvette a kapcsolatot. 797-ben (vagy talán 801-ben) a bagdadi kalifa, Harun al-Rashid, megajándékozta a frank uralkodót egy Abul-Abbas nevű ázsiai elefánttal és egy mechanikus órával. Hispániában pedig a mórok elleni harcok Nagy Károly fél uralkodását végigkísérték. A déli frontot Lajos fiára bízta, míg ő máshol harcolt. 785-ben seregei megszállták Geronát és kiterjesztették a frank hatalmat Katalóniára is. Az észak-hispániai muszlim vezetők folyamatosan lázadtak a córdobai fennhatósság ellen, így szívesen nyujtottak segítséget a frankokna. A frank front lassan de biztosan terjedt ki dél felé. 795-re már Gerona, Ausona és Urgel is a kezükre került.

797-ben Barcelona, a térség legnagyobb városa is elesett, amikor Zeid, a város kormányzója fellázadt Córdoba ellen. A mórok 799-ben foglalták vissza. Azonban Lajos teljes seregével átkellt a Pireneusokon és 800-801-ben ismét elfoglalta a várost. A frankok ismét megindultak a córdobai emír ellen. 809-ben bevették Tarragonát és 811-ben Tortosát. Végül az Ebro egész torkolatvidékét megszerezték és betörtek Valenciába, rákényszerítve I. al-Hakam emírt hogy elfogadja a hódításukat 812-ben.

[szerkesztés] Császár

Nagy Károly uralkodása a 800. év környékén érte el a tetőpontját. 799-ben III. Leó pápának gondja támadt a rómaiakkal, aki megpróbálta kiszúrni a szemét és kivágni a nyelvét. Lemondatták és kolostorba zárták. Nagy Károly, Yorki Alkuin javaslatára, elutasította a lemondatás elfogadását. 800 novemberében Rómába utazott és egy gyűlést tartott december 1-jén. December 23-án Leó ártatlansági esküt tett. A karácsonyi misén (december 25.) Károly letérdelt az oltár elé és a pápa a fejére helyezve a koronát Imperator Romanorumá („a rómaiak császárává”) koronázta a Szent Péter Bazilikában. Ezzel a pápa kísérletett tett hogy átvegye az irányítást Károly felett Konstantinápolytól.

Sok modern tudós szerint viszont Károly sokkal elővigyázatosabb volt a koronázáskor. Ezt az eseményt kihasználva Nagy Károly már „jogosan” kezdhetett hozzá tervéhez, hogy feltámassza a 476-ban elbukott a Nyugat-Római Birodalmat. Hogy elkerülje a surlódásokat Bizánccal Károly később az Imperator Romanum helyett az Imperator Romanum gubernans Imperium („a rómaiak császára a Birodalomban”) címet.

Az ikonoklaszita háború után 800-ban [[IEiréné>]] császárné megszerezte a teljes hatalmat Konstantinápolyban. Ezek a körülmények kedveztek a pápai intézkedéseknek hogy felélesszék a császári címet nyugaton. Elsősorban a pápai hatalmat akarták megerősíteni, annak védelmezőjével, Nagy Károllyal és megoldják a konstantinápolyi problémákat, amik félelemben tartották Európát amíg a császár segítő keze nem állt a pápa mögött. Nagy Károly felvette az augustus címet. Ez tiltakozásokat eredményezett Bizáncban a császárné és trónbitorló szeretője I. Niképhorosz ellen, akiknek nagy szerepe volt a tiltakozók kivégzésében.

A bizánciak, habár sok területet birtokoltak Itáliában, többek között Velencét (Ravennai Exarchátus), Reggio (Calabbria), Brindisi (Apulia) és a Nápolyi Hercegség. Ezek 804-ig kívül estek a frankok hatáskörén. Ekkor a velenceiek összekülönböztek bizáncal és Pippinnek, itália királyának ajánlották fel hűségüket. A Nicephhori béke véget ért. Nicephorus elpusztította a partokat a flottájával. Ekkor megkezdődött az egyetlen háború a történelem során amit a frankok vívtak a bizánciak ellen. A harcok 810-ig eltartottak, amikor Velence vezetői ismét átadták a várost Bizáncnak és Európa két császára békét kötött. Nagy Károly megszerezte az Isztria-félszigetet és 812-ben I. Mihály bizánci császár elismerte császári címét Imperator Romanorum gubernans imperiumként.

[szerkesztés] Dán támadás

Nordalbingia megszállása után, a frank határ egészen Skandináviáig nyúlt. A pogány dánok Charles Oman meghatározása szerint: „őseik eredete ismeretlen, de fiaik túl ismertek”. A Jütland-félszigetre való betelepülésükről számos történet származik Widukind-tól és szövetségeseitől, akik ide menekültek Nagy Károly hódítása elől és a katolikus király dühöngő pogányellenessége elől.

808-ban, Godfred, a dánok királya felépítette a Danevirket Schleswig szorosaiban. Ez a védelmi rendszer, amit egészen az 1864-es porosz-dán háborúig használtak, 30 kilométerenként bástyákkal volt megerősítve. A Danevirke védelmet biztosított Dániának és lehetőséget adott Godffrednek hogy rajtaüssön Frízián és Flandrián kalóz portyái során és legyőzte a frankokkal szövetséges Wiltzeket és Abotriteket.

Godfred meghódította Fríziát és azzal viccelt hogy ellátogat Aachenbe, de még mielőtt bármit is tehetett volna meggyilkolta egy frank bérgyilkos vagy saját embereinek egyike. Godfredet unokaöccse, [[Hemming], követte a trónon, aki megkötötte Károllyal a Heiligeni szerződést 811 vége felé.

[szerkesztés] Halála

813-ban Károly magához hivatta egyetlen életben lévő törvényes fiát, Jámbor Lajost, Aquitánia királyát. Megkoronáztatta őt örökösévé és visszaküldte Aquitániába. Aztán elment őszi vadászatra mielőtt november 1-jén visszatért volna Aachenbe. Januárban megbeegedett. Január 21-én ágynak esett. Ahogy Einhard írja:

Január 18-án halt meg, a hetedik napon azután hogy ágynak esett, kilenc órakor reggel, miután részesült a szent áldozásban, hetvenkettedik életévében és uralkodása negyvenkettedik évében

Nagy Károlyt 814-es halála utn az Aacheni Katedrálisba temették. Egyetlen túlélő fia, Lajos követte a trónon, akit az előző évben koronáztak meg. Lajos halála után fiai szétosztották a birodalmat megteremtve a modern Franciaország és Németország alapjait.

[szerkesztés] Családja

Nagy Károlynak tizenhét gyermeke született három feleségétől az ötből és öt ágyasától.

[szerkesztés] Házassága és gyermekei

• 766-ban vette el első feleségét, Himiltrude-ot. A házasság sohasem lett formálisan megerősítve. Tőle született:
  • Púpos Pippin (767-813)
• Gerperga (más néven Desiderata vagy Desideria), Desiderius lombard király lánya, volt a második felesége. 768-ban vette feleségül, amit 771-ben erősítettek meg.
• 771-ben vette el Hildegardot (757 vagy 758-783 vagy 784). Kilenc gyermekük született:
  • Ifjabb Károly (772 vagy 773-811), a fankok királya, Neustria kormányzója
  • Adelaide (773 vagy 774-774)
  • Carloman, átkeresztelve Pippin (773 vagy 777-810), Itália királya.
  • Rotrude (vagy Hruodrud) (777-810)
  • I. Jámbor Lajos (778-840) 781-től a frankok királya, Aquitánia kormányzója apja életében, 814-től király és császár.
  • Lothár (778-779 vagy 780), Lajos ikertestvére
  • Bertha (779-823)
  • Gisela (781-808)
  • Hildegarde (782-783)
• 784-ben vette el negyedik feleségét, Fastradát, aki 794-bn halt meg. Tőle született:
  • Theodrada (784-?), Argenteuil főnővére.
  • Hiltrude (787-?)
• 794-ben vette el ötödik feleségét, Luitgardot, aki gyermektelenül halt meg.

[szerkesztés] Ágyasok és törvénytelen gyermekek

• Első ismert ágyasa Gersuinda volt. Tőle született:
  • Adaltrude (774-?)
• Madelgard volt a második ismert ágyasa. Tőle született:
  • Ruodhaid (775-810), Faremoutiers apátja
• Harmadik ismert ágyasa Bécsi Amaltrud szülte:
  • Alpaida (794-?)
• Negyedik ágyasa volt Regina. Tőle született:
  • Drogo (801-855), Metz püspöke 823-tól és a Luxeuil Apátság apátja.
  • Hugó (802-844), császári főkancellár.
• Ötödik ismert ágyasa Ethelind volt. Tőle született:
  • Richbod (805-844) Saint-Riquier apátja
  • Theodoric (807-?)

Előd: Kis Pippin	Frank király (768–814) (771-ig Karlomannal együtt.)	Utód: I. Jámbor Lajos
Előd: Új cím	frank császár (800 – 814)
Előd: Desiderius	lombard király (774–814)	Utód: Pippin mint Itália királya.

[szerkesztés] Hivatkozások