Transzhumanizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

„A transzhumanizmus szerint, ha valaki életveszélyben van, meg kell menteni.

Ha képes vagy javítani valakinek az egészségi állapotán, akkor tedd meg.

Ennyi, különleges esetek nélkül, kortól függetlenül.

Anélkül, hogy megkérdeznéd tőle, hogy hány éves.” ^[1]

A transzhumanizmus (amit néha >H-val vagy H+-szal jelölnek) az új tudományágakat, az emberi képességeket fejlesztő technológiákat és az „emberi állapot” nemkívánatos jellemzőinek – mint például a betegségek, öregedés és a halál – kiküszöbölését támogató nemzetközi mozgalom. A transzhumanista gondolkodók az embert fejlesztő technikák és az ezekhez kapcsolódó más új feljövő technológiák lehetőségeit és következményeit tanulmányozzák. Az ember életét akár nagymértékben is befolyásoló új technológiák lehetséges veszélyei, előnyei szintén a transzhumanista mozgalom alapvető témái.

Bár a transzhumanista szó először 1957-ben jelent meg, a jelenlegi jelentése a ’80-as években alakult ki, amikor amerikai tudósok, művészek és jövőkutatók egy csoportja megalapította azt a szervezetet, amely azóta a jelenlegi transzhumanista mozgalommá nőtte ki magát. A mozgalom tagjai úgy gondolják, hogy az emberiség idővel jelentősen átalakul, annyira más, és több lesz, hogy egy más néven (poszthumán) kell majd nevezzük.

A nagymértékben átalakult jövőbeli emberiség transzhumanista víziója sok támogatót és kritikust vonzott. Míg egy támogató „az emberiség legmerészebb, legbátrabb, legidealistább vágyait összefoglaló mozgalomnak” nevezte, addig egy ellenző „a világ legveszélyesebb elgondolásának”.

Tartalomjegyzék 1 Története 2 Elmélet és gyakorlat 3 Irányzatai 4 Spirituális megközelítése 5 A transzhumanizmus az irodalomban és a művészetben 6 Vitatott kérdések 6.1 Megvalósíthatatlanság („Jövőreklám” érv) 6.2 Önhittség („Istenszerep” érv) 7 Külső hivatkozások 8 Források

[szerkesztés] Története

Nick Bostrom 2005-ben megjelent, „A transzhumanista gondolat története” (A History of Transhumanist Thought) című cikkében a transzhumanizmus gyökereit a reneszánsz humanizmusban és a felvilágosodásban vélte felfedezni. Giovanni Pico della Mirandola mindenkit saját szobra megformálására szólított fel, René Descartes úgy tartotta, hogy tudományos módszere az emberi lét fejlődését fogja eredményezni, Marquis de Concordet pedig a gyógyászattól várt egyre magasabb átlagéletkort. A 20. században a transzhumanizmus közvetlen előfutára volt J.B.S Haldane 1923-ban írt „Daedalus: A tudomány és a jövő” című esszéje amely a genetika és más fejlett biológiai tudományágak alkalmazásainak lehetséges előnyeiről szól.

Julian Huxley, Aldous Huxley – aki Haldane gyerekkori barátja volt – bátyja használta először a transzhumanizmus szót. 1957-ben a következőképpen határozta meg azt: „az ember ember marad, de túllépi saját határait miközben megvalósítja emberi természetének lehetőségeit”. Definíciója jelentősen különbözik az ’80-as években használttól.

Az egyértelműen azonosítható transzhumanista mozgalom kialakulása a 20. század utolsó évtizedeire tehető. 1966-ban FM-2030 (korábbi nevén F.M. Esfandiary) – aki a New York-i The New School for Social Research-ön tanította „az ember új koncepciói” című tárgyat – nevezte először a „posthuman”-hoz (poszthumán – ember utáni) vezető új technológiákat, életstílust és világnézetet felkaroló embereket „transhuman”-nak (a „transitory human” – átmeneti ember – rövidítéseként). 1972-ben Robert Ettinger Man into Superhuman című könyvével jelentősen hozzájárult a transzhumanizmus fogalmának kialakulásához. 1973-ban FM-2030 kiadta az Upwingers Manifestót hogy felélénkítse a tudatos transzhumán aktivizmust.

Marvin Minsky számítógéptudós, a mesterségesintelligencia-kutatás egyik legjelentősebb alakja a ’60-as években írt az emberi és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról. A későbbi évtizedekben a számítógéptudomány további befolyásos gondolkodókat adott az emberiségnek, mint például Hans Moraveket és Raymond Kurzweilt, aki a technikai fejlesztések és transzhumanista jövőkutatás területén is otthonosan mozgott.

Az első transzhumanisták a ’80-as évek elején, a Los Angeles-i University of California-n találkoztak, amely a transzhumanista összejövetelek fő központjává vált. Itt tartott FM-2030 előadásokat a nézeteiről „Harmadik út” címmel. Az EZTV nevű, transzhumanisták és más jövőkutatók által gyakran látogatott mediaművészeti intézéményben mutatta be Natasha Vita-More 1980-ban „Elszakadás” (Breaking Away) című kísérleti filmjét, amelynek témája az emberiség elszakadása biológiai korlátaitól és a Föld gravitációjától. FM-2030 és Vita-More később együtt szerveztek transzhumanista találkozókat Los Angelesben. 82-ben Vita-More kiadta a Transzhumanista Művészeti Nyilatkozatot (Transhumanist Art Statement) és hat évvel később létrehozta a TransCentury Update című, transzhumanista témájú kábel-TV műsort amely több mint 100 000-es nézettséget ért el.

1986-ban Eric Drexler kiadta a „Teremtés gépei: A nanotechnológia közeledő korszaka” (Engines of Creation: The Coming Era of Nanotechnology) című könyvét amely a nanotechnológia és a molekuláris gyárak lehetőségeiről szólt, majd megalapította az Előrelátás Intézetet (Foresight Institute). Az első a krionikát kutató, támogató és végző nonprofit intézményként a Alcor Élet Meghosszabbítási Alapítvány (Alcor Life Extension Foundation) dél-kalifornai irodája vált a jövőkutatók központi találkozóhelyévé.

1988-ban Max Moore megalapította az Extrópia Intézetet, 1990-ben pedig az „Extrópia Elvei” fő szerzője volt, amely nagymértékben hozzájárult a transzhumanista alapelvek kialalkulásához. 1990-ben új alapokat adott a modern transzhumanizmusnak, újradefiniálva azt:

	A transzhumanizmus több filozófia együttese amely utat keres a poszthumán állapot elérése felé. A transzhumanizmusnak és a humanizmusnak több közös pontja van, egyebek közt az ésszerűség és a tudomány tisztelete, a fejlődés iránt való elkötelezettség és az emberi és transzhumán élet tisztelete. […] A transzhumanizmus eltér a humanizmustól abból a szempontból, hogy felismeri és üdvözli a tudomány és technika életünket megváltoztató hatásait.
– Max Moore

1998-ban Nick Bostrom és David Pearce filozófusok megalapították a liberális demokrata beállítottságú Transzhumanista Világszövetséget (World Transhumanist Association). 1999-ben a WTA kiadta a Transzhumanista Nyilatkozatot. A szervezet által elkészített Transzhumanista GYIK (The Transhumanist FAQ) két hivatalos definíciót is ad a transzhumanizmusról:

• „Intellektuális és kulturális mozgalom, amely támogatja és kívánatosnak tartja az emberi állapot alapvető javítását, továbbá az öregedést megakadályozó technológiák széleskörű terjesztését és alkalmazását, valamint az emberi intellektuális, fizikai és pszichológiai képességek nagymértékű fejlesztését.”

• „Az alapvető emberi korlátok átlépéséhez vezető technológiák következményeinek, ígéreteinek, lehetséges veszélyeinek és a kifejlesztésükhöz kapcsolódó etikai problémáknak a vizsgálata.”

Anders Sanders neves transzhumanista több hasonló definíciót gyűjtött össze weblapján.

2006-ban az Extrópia Intézet vezetői megszüntették az intézményt, megállapítva, hogy a szervezet „elvégezte küldetését”. Ezáltal a Transzhumanista Világszövetség vált az elsődleges nemzetközi transzhumanista szervezetté.

[szerkesztés] Elmélet és gyakorlat

Bár több mozgalom kutatja a szegénység, betegség, fogyatékosság és alultápláltság visszaszorításának lehetőségeit a tudomány és a technika felhasználásával, a transzhumanizmus kiemelkedik ezek közül az emberi test mindenki által elérhető fejlesztésére való összpontosítása által. Több transzhumanista aktívan viszgálja a jövő lehetséges technológiáit és társadalmi rendszereit minden élet minőségének javítása céljából, miközben a politikai és jogi egyenlőséghez vezető utat keresik az emberrel vele született mentális és fizikai korlátok ledöntése által.

A transzhumanista filozófusok szerint azon túl, hogy a fejlődés és javulás vágya alapvető etikai alapelv, az emberiség el fog érni egy posztdarwini állapotot, melyben képes lesz irányítani saját evolúcióját. Ebben az állapotban a természetes evolúciót a szándékos változtatások váltanák fel. Emiatt a transzhumanisták a biológiai határok leküzdésének több tudományt átfogó megközelítésének a hívei. A jövőkutatáson kívül számos tudományterület, például a filozófia, közgazdaságtan, történelem és a szociológia eredményeit is felhasználják. Sok filozófussal és társadalomkritikussal – akik morális értéket tulajdonítanak a természetes rendszerek megörzésének – ellentétben a transzhumanisták a „természetes” fogalmát legalább problémásnak látják, rosszabb esetben pedig a haladás akadályának. Emiatt több jelentős transzhumanista utal bal és jobboldali kritikusaira mint "biokonzervatívokra" vagy "bioludditákra" (géprombolókra). A géprombolók egy tizenkilencedik századi iparosodás elleni mozgalom volt, amely az emberi munkaerő gépekkel való helyettesítése ellen küzdött.

Számos transzhumanista viszonylag absztrakt, elméleti módon közelíti meg az új technológiák lehetséges előnyeit. Mások jól körulírt változtatásokat javasolnak, köztük olyanokat is amelyek öröklődnének. A transzhumanistákat gyakran foglalkoztatja az emberi idegrendszer fejlesztésének lehetőségei. Bár többen javasolják a periférikus idegrendszer módosítását is, a szemilyiség központjának az agyat tartják, ezért a legtöbb figyelmet erre fordítják. A transzhumanisták általában támogatják az új technológiákat, mint a nanotechnológia, biotechnológia, információs technológia és a kognitív tudomány összekapcsolódását, és az olyan lehetséges jövőbeli technológiákat, mint a szimulált valóságok, mesterséges intelligencia, elme-átvitel, és a krionika. A transzhumanisták hiszik, hogy az emberiségnék fel kell használni ezeket a technológiákat, hogy többé váljon. Ezért támogatják a tudati szabadság (a tudatállapot megváltaztatásának lehetősége), a morfológiai szabadság (a test megváltoztatásának lehetősége), és az utódnemzési szabadság mint személyiségi jogok elismerését és védelmét. Ezek garantálják az egyéneknek a fokozatos szuperhumánná válás választásának lehetőségét, amelyet az emberi faj következő jelentős evolúciós lépésének tekintenek. Egyesek szerint az embert fejlesztő technológiák lehetségessé teszik ezt a huszonegyedik század közepe felé.

Egy, az amerikai Nemzeti Tudomány Alapítvány (National Science Foundation) és az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium (U.S. Department of Commerce) által 2002-ben készült, az Eggyéváló technológiák az emberi képességek javításáért („Converging Technologies for Improving Human Performance”) című jelentés az NBIC tudományokról szóló leírásokat és a terület neves szakértői által írt jegyzeteket tartalmaz. A jelentés ezen technológiák a transzhumanista célok – mint például a javított képességek és egészségi szint – lehetséges megvalósításában történő felhasználásáról szól. Szintén szerepel benne az emberfeletti képességek katonai felhasználásának lehetősége és a javított ember-gép kapcsolatok ipari felhasználása. Bár ezen technológiák nemzetközi megvitatása erős kritikákat kapott a transzhumanista, ezáltal tudományos-fantasztikus felhangjai miatt, az agy és a test megváltoztatását lehetővé tevő technológiák kutatása az utóbbi időkben felgyorsult az Amerikai Védelmi Minisztérium (U.S. Department of Defense) támogatása által.

Egyesek, mint például Raymond Kurzweil úgy gondolják, hogy a technológiai változások üteme egyre gyorsul. Ez a következő ötven évben nem csak áttörő technológiai fejlődést, de akár egy technológiai szingularitást is okozhat amely alapvetően változtatná meg az emberiség természetét. Azok a transzhumanisták, akik szerint az esemény lehetséges úgy gondolják, hogy szükséges is. Ugyanakkor sokan aggódnak a rendkívül gyors technológiai változások veszélyei miatt, ezért lehetőségeket keresnek a fejlett technológiák felelősségteljes felhasználásaira. Bostrom részletesen írt az emberiség létét fenyegető kockázati tényezőkről, például az új technológiák veszélyeiről.

Gyakorlati kérdésekben, mint az egyén fejlődésének és a test módosításának támogatói, a transzhumanisták általában használják azokat a jelenleg elérhető technikákat és technológiákat, melyek javítják a tudati és fizikai teljesítőképességet. Emelett igyekeznek olyan életstílust élni, amely javítja az egészségi állapotukat, illetve amely mellett várhatóan minél magasabb életkort érhetnek meg. Koruktól függően egyes transzhumanisták aggódnak amiatt is, hogy esetleg nem fogják megérni a jövő technológiáinak majdan köszönhető lehetőségeket. Ezért többen érdeklődnek az emberi élet meghosszabítását ígérő lehetőségek iránt, ugyanakkor támogatják a krionika kutatását, hogy az minél előbb konkrét lehetőség legyen a jelenlegi, még bizonyítatlan elmélet helyett. Léteznek területenkénti és globális transzhumanista közösségek is többféle célkitűzésekkel, lehetőséget adva a terület témáinak megvitatására.

[szerkesztés] Irányzatai

Többféle transzhumanista világkép létezik. A transzhumanista gondolkodók többsége összetett és egyedi nézeteket vall amelyeket állandóan fejlesztenek és felülvizsgálnak. A következő lista a transzhumanizmus fő irányzatait foglalja össze:

• Demokratikus transzhumanizmus: A liberális demokráciát, a szociáldemokráciát és a transzhumanizmust ötvöző politikai filozófia.
• Extrópiánizmus: A transzhumanizmus egy korai iskolája, amelyet az emberi evolúció proaktív (a változtatásokat támogató) megközelítése jellemez.
• A hedónista parancsolat: A technológiák minden létforma szenvedését megakadályozó felhasználását kötelességként felfogó morális filozófia.
• Libertárius transzhumanizmus: A libertáriánizmust és a transzhumanizmust ötvöző politikai filozófia.
• Posztgenderizmus: A nemek fejlett biotechnológia és reprodukciós technológiák segítségével való eltörlését támogató szociális filozófia.
• Szingularitáriánizmus: A technológiai szingularitást lehetségesnek tartó és annak biztonságos eléréséhez szükséges hatásokat kiváltó tetteket támogató morális filozófia.

[szerkesztés] Spirituális megközelítése

A transzhumanisták túlnyomó része nem vallásos, legtöbbjük agnosztikus vagy ateista. Néhányan keleti filozófiai hagyományokat követnek vagy mint például a mormon transzhumanisták, elméleteiket össze tudták egyeztetni a hagyományos nyugati vallásokkal. Világi nézeteik ellenére több transzhumanista hisz vallásokra jellemző elméletekben, mint például a halhatatlanság. Több, a 20. század végén keletkezett ellentmondásos új vallási mozgalom – mint például a raelizmus – kifejezetten támogatta a transzhumanista célokat, például az elme és a test technológiai úton való fejlesztését. Míg a legtöbb transzhumanista gondolkodó a technologia gyakorlati felhasználására koncentrál, egyesek szerint a neuroteológia és a neurotechnologiai alkalmazások által az emberiség jobban megértheti a megváltozott tudatállapotú tapasztalatokat, melyeket sokszor spirituális élményekként, ezáltal mélyebb önismereti forrásokként kezelnek.

A transzhumanisták többsége materialista, aki nem hisz a lélek létezésében. A transzhumanista személyiség elmélet ellenzi az embereket kizárólagos morális szereplőkként való azonosítását, elítélve az állatok és a fejlett gépek etikai megfontolásokból való kizárását. Többen hisznek az emberi elme és a számítógéphardverek kompatibilitásában, és ennek következményeként az emberi elme alternatív médiákra való átültethetőségében. Az utóbbi ötlet egy szélsőséges megvalósulását találhatjuk meg Frank Tipler omega pont elnevezésű elméletében, bár Tipler nem tarja magát transzhumanistának. A digitalizmusból merítő elmélet szerint az univerzum több milliárd év múlva bekövetkező összeomlása lehetővé teheti az emberiség fennmaradását egy megaszámítógépben futó szimulált valóságban, így valósítva meg a „poszthumán isteni állapot”-ot. Tiplert Pierre Teilhard de Chardin – egy jezsuita teológus és paleontológus – írásai inspirálták, aki az evolúció végeredményként egy globális tudatot képzelt el.

A személyiség nem biológiai hordozóra való feltöltésének ötletét és az annak alapjául szolgáló feltételezéseket tudósok és aktivisták széles köre kritizálta. A kritikák néha a transzhumanizmust magát, néha az ötlet kitalálóinak tartott Marvin Minskyt és Hans Moravecet célozták. Egyesek szerint a feltöltés megvalósíthatóságának reménye egyfajta spirituális monizmust – az idealizmus egy variációját – fogja eredményezni. Fundamentalista keresztény perspektívából nézve pedig az elmefeltöltés gondolata az emberi test szentsége elleni támadásként is értelmezhető. A transzhumanizmus és annak forrásait több elemző jellemezte neognosztikus mozgalomként.

A transzhumanizmus és a hit kapcsolatával először 2004-ben, Torontóban tartott szeminárium foglalkozott hivatalosan. Mivel a mozgalom hasonló kérdésekre probál választ adni, mint sok vallás, több kritikus kezelte a transzhumanizmust vallásként, de legalább pszeudovallásként. A transzhumanisták szerint a transzhumanizmus nem vallás, bár tudatában vannak annak, hogy a mozgalom egyes irányzatai lehetnek vallásosak bizonyos értelemben. A vallásos kritikusok hibásnak tartják a transzhumanizmus filozófiáját, mivel az nem ír le örök igazságokat, illetve nem beszél az istenségekkel való kapcsolatunkról. Szerintük az olyan filozófiák amelyek hiányosak ebből a szempontból az embereket a posztmodern cinizmus és anómia sötéségében hagyja. A transzhumanisták szerint ezek a kritikák nem veszik figyelembe a transzhumanista filozófia igazi tartalmát, amely szerintük nagyon messze áll a cinizmustól: optimista, idealista gyökerei a felvilágosodásig nyúlnak vissza.

[szerkesztés] A transzhumanizmus az irodalomban és a művészetben

A mozgalom megjenésének időszakában a transzhumanista témák egyre népszerűbbek lettek az irodalmi művekben. A kortárs tudományos-fantasztikus irodalom gyakran ír pozitívan a technika által jelentősen könnyebbé tett emberi létről utópisztikus, különösen techno-utópisztikus társadalmakban. Ugyanakkor a sci-fi irodalom továbbfejlesztett embereiről szóló elképszelések gyakran tartalmaztak intő jeleket. A pesszimistább forgatókönyvek a balul végződő emberi génmanipuláció rémisztő vagy disztópikus eseteit írják le. A transzhumanista mozgalom megjelenését megelőző évtizedekben több transzhumanista téma jelent meg olyan írók spekulatív műveiben, mint például Robert A. Heinlein (Lazarus Long sorozat, 1941-87), A.E. van Vogt (Slan, 1946), Isaac Asimov (Én, a robot, 1950), Arthur C. Clarke (A gyermekkor vége, 1953) és Stanislaw Lem (Kiberiáda, 1967).

A cyberpunk műfaj, például William Gibson Neurománca (1984) és Bruce Sterling Schismatrix-a (1985) még nagyobb figyelmet szentelt az emberi test megváltoztatásának. További regények, amelyek széleskörű párbeszédet indítottak a támában: Greg Bear: A vér zenéje (1985), Octavia Butler: The Xenogenesis Trilogy, Iain Banks "Culture" regényei (1987-2000), Nancy Kress: The Beggars Trilogy (1991-1994), Greg Egan legtöbb műve az 1990-es évek eleje óta, mint például a Permutáció város (1994) és a Diaszpóra (1997), Linda Nagata: The Bohr Maker (1995), Richard Morgan: Altered Carbon (2002), Margaret Atwood: Oryx and Crake (2003) és Michel Houellebecq: The Possibility of an Island.

A jövőről szóló transzhumanista forgatókönyvek más médiában is nepszerűek lettek a huszadik század vége és a huszonegyedik század eleje fele. Ezek megtalálhatók képregényekben (Amerika Kapitány, 1941; Him, 1967), filmekben (2001: Űrodüsszeia, 1968; Szárnyas fejvadász, 1982; Gattaca, 1997), televíziós sorozatokban (A hatmillio dolláros ember, 1966; Ki vagy, doki?, 1974; Star Trek: Az új nemzedék, 1989; Stargate SG-1, 2000), több manga és anime sorozatban (Apleseed, 1985; Ghost in the Shell, 1989 és a Gundam SEED 2002), számítógépes játékokban (Metal Gear Solid, 1998; Deus Ex, 2000; Half-Life 2, 2004), és szerepjátékokban (Shadowrun, 1989). A Transhuman Space nevű 2002-ben megjelent szerepjáték 2100-ban játszódik, amikor az emberiség elkezdte kolonizálni a Naprendszert ahol egyre több ember próbálja elérni a teljes poszthumán állapotot. Ezen művek legtöbbjét a cyberpunk vagy a posztcyberpunk kategóriába sorolják.

A korábbiakban említett Natasha Vita-More és az általa gondozott Transhumanista Művészet És Kultúra Központ munkáin kívül több vizuális és előadói művészi területen is megjelentek transzhumanista témák. A testi művészet – amelynek első képviselője a francia Orlan volt – az emberi testet, mint szobrot formálja plasztikai sebszeti módszerekkel. Michael Jackson plasztikai sebészetet, bőrszín változtató készítményeket és oxigen terápiát használt a nemi, faji, és a kort meghatározó jellemzők megváltoztatására. Az ausztrál Stelarc nevű művész munkája a robot protézisekkel és szövettervezésel módosított emberi testre összpontosít. A transzhumanizmus megjelenésével és virágzásával kapcsolatba hozható művészek közül Marina Abramovic jugoszláv performance művészt és az amerikai Matthew Barney média művészt emelhetjük még ki. 2005-ben a Massachusettsi Kortárs Művészeti Múzeum Állattá Válás (Becoming Animal) című kiállítása tizenkét művész munkáit mutatta be amely a technológiák az emberi és a nem emberi határait elmosó hatásairól szólt.

[szerkesztés] Vitatott kérdések

Az ember "továbbfejlesztésének" ötlete és lehetősége számos vitát eredményezett annak ellenére, hogy a szakértők többsége a transzhumanista javaslatokat szélsőségesnek és valószínűtlennek tartotta. A kritikák két fő vonalon támadták a mozgalmat: egyesek a transzhumanista célok elérésenek valószínűsége ellen tiltakoztak (gyakorlati kritikák), míg mások a transzhumanista javaslatok alapjául szolgáló morális elveket vagy világnézetet támadták (etikai kritikák). A két terület több helyen érintkezik, illetve fedi át egymást, különösképp amikor az emberi biológia megváltoztatását vizsgáljuk úgy, hogy a tudásunk nem teljes a területről.

A kritikusok gyakran tartják a transzhumanizmus céljait veszélyesnek az emberi értékekre. Egyesek szerint az emberi állapot javításának transzhumanista megközelítésének támogatása a szociális rendszertől vonna el értékes erőforrásokat. Mivel a legtöbb transzhumanista támogatja a nem technológiai alapú társadalmi változtatásokat is, mint például az emberi jogok általános védelmét és sok kritikus támogatja a kommunikációban és az egészségügyben is a technológiai fejlődést, a külonbség a két tábor között gyakran csak a területek fontossági sorrendjében van.

Néha azonban jelentősen eltérnek a vélemények a bennfoglalt elvekről, eltérő nézetekkel az emberiségről, az emberi természetről és a transzhumanista törekvések erkölcsösségéről. A 2001-ben alakult amerikai központú Center for Genetics and Society nevű közérdekű szervezet kifejezetten azon transzhumanista célkitűzések ellen küzd, amelyek magukban foglalják az emberi biológia átöröklődő módosításait, mint például az ember teljes klónozása és a csíraválasztás (az utód genetikai állományának megválasztási lehetősége). Az Institute on Biotechnology és a Human Future of the Chicago-Kent Jogi Főiskola kritikus szemmel követi a nanotechnológia és a genetika emberi alkalmazására vonatkozó kutatásokat.

A transzhumanizmus legjobban ismert kritikái regényekben és filmekben találhatóak meg. Ezeket a művészeti alkotásokat – bár inkább elképzelt világokat irnak le, mintsem filozófiai elemzéseket – sokszor használják fel formális viták építőköveiként.

[szerkesztés] Megvalósíthatatlanság („Jövőreklám” érv)

Max Dublin szociológus 1992-ben megjelent, „Jövőreklám: A prófécia egyeduralma” (Futurehype: The Tyranny of Prophecy) című könyvében több olyan múltbéli jóslatra mutat rá, amelyek nem váltak valóra, és amelett érvel, hogy a jelenlegi jóslatok is hasonlóan pontatlanok lesznek. Könyvében a transzhumanista célokat támogatókat szcientizmussal, fanatizmussal és nihilizmussal vádolja és történelmi párhuzamokat vél felfedezni az ezredforduló vallásaival és a kommunista doktrinákkal. Több jelentős transzhumanista jövendölte meg a halált leküzdő technológiák eljövetelét még a saját életében. Kevin Kelly a Wired magazin alapítója szerint ezen transzhumanisták túlzott optimizmusa abban való reményüknek köszönhető, hogy talán a technológiai áttörések megmenthetik őket a haláluktól.

Gregory Stock, a közegészségügy professzora – bár általában szimpatizál a transzhumanizmussal – 2002-ben megjelent, „Az emberek újratervezése: Az elkerülhetetlen genetikai jövőnk” (Redesigning Humans: Our Inevitable Genetic Future) című könyvében szkeptikus az emberiség Raymond Kurzweil, Hans Moravec és Kevin Warwick által megjövendölt kiborgizációjának általános technikai megvalósíthatóságával kapcsolatban. Szerinte a 21. században az emberiség nagymértékben integrálódni fog a gépek által alkotott rendszerekkel, de elsősorban biólógiai alapú marad. Az elsődleges változásokat nem a kibernetikától, hanem a közvetlen genetikai, metabolikai és biokémiai manipulációktól várja.

Bob Seidensticker 2006-ban megjelent „Jövőreklám: A technológiai változások mítoszai” (Future Hype: The Myths of Technology Change) című könyve szerint a mai technológiai eredményeink nem példa nélküliek. A nagy technológiai mítoszok és a csúcstechnológia túlreklámozásának bemutatásával azokat a pontatlanságokat és félreértéseket véli feltárni amelyek szerinte jellemzik a technológia elterjedt, transzhumanista megközelítését. Kifejti, hogy ezek a nézetek hogyan és miért jöttek létre, és hogy a technológiai váltózás hogyan történik szerinte valójában.

Azok a gondolkodók, akik elfogadják a rövid időn belüli nagymértékű technológiai változások lehetőségét, jelentős hangsúlyt fektetnek az emberiség múltbeli technológiai képességeinek exponenciális változási jellegére. Erre az motívumra épül például Damien Broderick 1997-ben megjelent, „A tüske” (The Spike) című regénye, amely egy jelentősen megváltozott jövőképet ír le. Kurzweil meglehetősen nagy részletességgel fejtette ki álláspontját a történelemben megfigyelhető exponenciális változásokról 2005-ben megjelent, „A Szingularitás közel van” (The Singularity Is Near) című könyvében. Broderick rámutat, hogy több lehetetlennek tűnő, sci-fi írók által leírt jóslat megvalósult már a múltban, mint például az atomenergia felhasználása és az űrutazás a Holdra. Szerinte a rendkívül gyors változások jóslata racionális alapokon nyugszik, és kiáll amellett, hogy Kurzweil fejlődésre vontakozó jóslatai mar több estben valóra váltak.

[szerkesztés] Önhittség („Istenszerep” érv)

Két jól elkülöníthető kategóriába (világi és egyházi) sorolhatók azok a kritikák, amelyeket istenszerep érvként szoktak emlegetni.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• transzhumanizmus.lap.hu

[szerkesztés] Források