Apollo-program

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Az Apollo-program az első amerikai emberes holdprogram, melynek keretében 1969 és 1972 között 12 űrhajós járt a Hold felszínén. A repüléseket Apollo típusú űrhajókkal hajtották végre. A program eredeti célkitűzése volt, hogy még az 1960-as évek vége előtt embert juttasson a Holdra, melyet az Apollo–11 1969-es repülésekor sikerrel teljesített. A program 1972-ben fejeződött be, azóta egyetlen embereket szállító űrhajó sem hagyta el az alacsony, Föld körüli pályát.

Tartalomjegyzék 1 Rövid története 2 Rakéták 3 Repülések 3.1 Személyzet nélküli repülések 3.2 Személyzetes repülések 3.3 Sikertelen küldetések 3.4 Törölt küldetések 3.5 Az Apollo-program utáni küldetések, programok 4 Holdrepülések adatai 5 A holdraszállások tagadói 6 Források 7 Külső hivatkozások 7.1 Magyar oldalak 7.2 Külföldi oldalak

[szerkesztés] Rövid története

A korai szovjet űrsikerek után John F. Kennedy amerikai elnök 1961. május 25-én hirdette meg a holdraszállási programot: „A világ most az űrbe, a Holdra és a távoli bolygókra tekint. Mi megfogadtuk, hogy a hódítás ellenséges zászlaja helyett ott a szabadság és a béke lobogóját kell kitűzni. A tömegpusztító fegyverek helyett a tudomány eszközeinek kell az űrt elfoglalniuk. De ez az új óceán csak akkor válik a béke tengerévé – és nem új hadszíntérré –, ha az Egyesült Államok elfoglalja vezető helyét. Mi nem azért akarunk a Holdra jutni ebben az évtizedben, mert az könnyű, hanem azért, mert nehéz. Ez a célkitűzés lesz képességeink igazi próbája és mércéje. Elfogadjuk a kihívást, nem odázzuk el a dolgot és az a szándékunk, hogy győzzünk.”.^[1] A Mercury- és a Gemini-programok is közvetve ezt a célt szolgálták. A Mercury-program fontos eredménye volt, hogy bebizonyította, az ember képes elviselni az űrrepülések során fellépő terhelést. A Gemini-programban már a fejlett űreszközöket és manővereket próbálták ki, melyek az Apollo-programban nélkülözhetetlenek voltak.

Még az első Apollo űrhajó repülése előtt tragédia történt. Az indítás előtti, földi tesztelések során az Apollo–1 kabinjában tűz ütött ki, és az ott tartózkodó három űrhajós, Virgil Grissom, Edward White és Roger Chaffee meghalt. A katasztrófa ellenére tovább folytak a előkészületek az első repülésekre.

Hat tesztrepülés után 1968 októberében az Apollo–7 fedélzetén már űrhajósok is utaztak, igaz, csak Föld körüli pályán. 1968 decemberében az Apollo–8 már eljutott a Holdhoz, ahol pályára állt.

Az Apollo–10 sikeres küldetése után már minden készen állt, hogy az ember leszálljon a Holdra. A Kennedy elnök által kitűzött célt, miszerint az Egyesült Államok az évtized végéig meghódítja a Holdat az Apollo–11 hivatott elérni. A küldetésre már csak 5 hónapnyi idő állt rendelkezésre. A legénység tagjai: Neil Armstrong (parancsnok), Edwin Aldrin és Michael Collins voltak.

Armstrong, Collins és Aldrin 1969. július 16-án emelkedett a magasba a Cape Kennedy (Canaveral) űrközpontból. A Hold körüli pályára állás 3 napig tartott. Az asztronauták meglepődtek a Hold kietlenségén, sivárságán. 1969. július 20-án leszálltak a Hold felszínére (európai, ázsiai és afrikai idő szerint csak július 21-én). A leszállás nem volt zökkenőmentes. Aldrin és Armstrong bemászott az Eagle („Sas”) nevű holdkompba, Collins egyedül maradt a parancsnoki egységben. Az Eagle leválása után 100 km-es magasságban Hold körüli keringésbe kezdett, majd 13 km-es magasságba süllyedt. A küldetés legnehezebb része ezután következett. 12 percnyi üzemanyag állt rendelkezésre a holdkomp üzemeltetéséhez. Az üzemanyag kifogyása előtt végre megpillantották a leszállásra kijelölt helyet, majd leszálltak a Hold felszínére a „Nyugalom-tengerében”. „Houston, a Sas leszállt” – jelentette Armstrong.

1972-ig még öt alkalommal szálltak le űrhajósok a Holdra. Minden alkalommal két űrhajós szállt le a holdkomppal, összesen 12 űrhajós léphetett a Hold felszínére. A misszió harmadik tagja a parancsnoki egységben a Hold körül keringett. Az egyes expedíciók időtartama 8 és 13 nap között változott, a Holdon töltött idő 21 és 75 óra kö­zött volt. Összesen 14 alkalommal dolgoztak az űrhajósok 2–7 órát a Hold felszínén. A 12 Holdon járt űrhajós összesen 380 kg kőzetet és ta­laj­min­tát gyűjtött. Az utolsó három expedícióra (Apollo–15, -16, -17) elektro­mos holdautót vittek magukkal, ezzel 27–35 km-t tettek meg a Hold fel­színén. A program utolsó három küldetését törölték. Egyetlen sikertelen holdraszállási kísérlet az Apollo–13 volt. A holdexpedíciók indítására a világ akkori legnagyobb hordozórakétáját, a Saturn-5-öt használták.

Az Apollo-program kiterjesztéseként 1973-ban pályára állt az első amerikai űrállomás, a Skylab. Az utolsó Apollo űrhajóval vettek részt az amerikaiak az Apollo-Szojuz-programban.

Az Egyesült Államok az Apollo-programra több mint 19,5 milliárd dollárt költött.

[szerkesztés] Rakéták

Az Apollo-programban négy rakétatípust használtak:

• Little Joe II – szuborbitális mentőrendszer fejlesztésénél használták.
• Saturn-1 – szuborbitális és orbitális próbarepülésekre használták.
• Saturn-1B – próbaküldetések végrehajtására használták, embereket is szállított; A Saturn-1B a Saturn-1 megerősített változata, a tolóerőt megnövelték, így több terhet tudott szállítani, mint elődje. A rakéta egyes elemeit a Saturn-5 hordozórakéta tervezésénél felhasználták.
• Saturn-5 – személyzet nélküli vagy személyzetes repüléseket indított.

[szerkesztés] Repülések

[szerkesztés] Személyzet nélküli repülések

• AS–201 – a Saturn-1B első próbarepülése;
• AS–203 – az S-IVB fokozat hajtóanyagtartályának tesztelése;
• AS–202 – az Apollo űrhajó szuborbitális tesztelése;
• Apollo–4 – a Saturn-5 első repülése;
• Apollo–5 – a Saturn-1B és a holdkomp tesztelése;
• Apollo–6 – a Saturn-5 tesztelése

[szerkesztés] Személyzetes repülések

• Apollo–7 – Az Apollo–7 küldetése volt az Apollo-program első repülése, amelyen emberek is részt vettek, és ettől kezdve a program minden repülésén személyzet irányította az Apollo űrhajót. A küldetés során sikeres űrrandevút hajtottak végre az S-IVB rakétafokozattal. Az űrhajót 1968. október 11-én indították Saturn-1B hordozórakétával, a visszatérő kabin 11 nappal később, október 22-én szállt le az Atlanti-óceánra. Útjuk során 163-szor kerülték meg a Földet.

• Apollo–8 – az amerikai Apollo-program második, személyzetes küldetése, és az első, melynek keretében emberek hagyták el a Föld vonzáskörét. Először voltak emberek közelebb egy másik jelentős égitesthez, mint a Földhöz.

• Apollo–9 – az amerikai Apollo-program harmadik, emberes űrrepülése volt, és a Saturn-5 óriásrakéta második indítása emberekkel a fedélzetén. Először próbálták ki a világűrben az Apollo holdkompot. A műveletekkel Föld körüli pályán szimulálták a holdraszállás technikai alapműveleteit.

• Apollo–10 – az Apollo-program negyedik, embert szállító missziója, az első, amely a Kennedy Űrközpont új indítóállásából, a 39B-ből indult. Az Apollo–10 feladata az Apollo–9 sikeres küldetése után a holdraszállás szimulálása volt a Holdnál. A legénység a leszálláson kívül mindent kipróbálhatott, 15 km-re megközelítették a Hold felszínét, többször megkerülték, majd visszatértek a parancsnoki egységhez és sikeresen összekapcsolódtak vele. A küldetés feladata a rendszer teljes kipróbálása volt a tényleges holdraszállás előtt (Apollo–11). A küldetés indulása nem volt zökkenőmentes, a Saturn-5 rakéta fokozatai rázkódásba kezdtek, azonban a küldetés végkimenetelét ez szerencsére nem befolyásolta.

• Apollo–11 – az első holdraszálló expedíció az Apollo-program keretében. Neil Armstrong és Edwin Aldrin léptek elsőként a világon a Hold felszínére az Eagle nevű holdkompjukból. A személyzet harmadik tagja, Michael Collins társai holdfelszínen töltött 20 órája alatt Hold körüli pályán keringett a Columbia parancsnoki egységgel (CSM)

• Apollo–12 – az Apollo-program második missziója, amely leszállt a Holdra. Charles Conrad parancsnok és Alan Bean holdkomppilóta feladata a lehető legpontosabb leszállás volt egy előre megjelölt pont mellett. Az Intrepid holdkomppal 155 méterrel a kijelölt cél – a Surveyor 3 holdszonda – mellett sikerült leszállniuk. A legénység harmadik tagja, a Yankee Clippert irányító Richard Gordon volt.

• Apollo–13 – Az Apollo–13 az Egyesült Államok Hold-programjának és az Apollo-programnak is egyik fő küldetése volt. A Hold ismételt meghódítása volt a cél, egy baleset azonban alaposan megváltoztatta a küldetés menetét, és a világ figyelme a három asztronautára irányult.

Az Apollo–13 küldetése 1970-ben zajlott, amikor a közvélemény figyelme a Hold-expedíciók iránt némileg csökkent. A küldetés résztvevői, az asztronauták hamarosan a világ aggódó érdeklődésének középpontjába kerülnek, amikor Jack Swiegert űrhajós, közvetlenül a holdraszállás előtt, bejelentkezett:

„Houston, we have a problem.”, vagyis „Houston, van egy problémánk.”

A felejthetetlen, higgadt mondat az oxigéntank felrobbanása után hangzott el. A három űrhajós ekkor már magatehetetlenül sodródott az űrben, az áramellátás megszűnt, a víz túl kevés, helyzetük kilátástalan, de a kis csapat nem adta fel. Az emberiség történetének egyik legmegrázóbb, legszívbemarkolóbb küzdelmére az egész világ felfigyelt. A műszaki hibák miatt a Holdra nem tudtak leszállni, az oxigén szűkössége és az energiaellátás zavarai miatt életbenmaradásuk is kétséges volt. Az űrhajó végül sikeresen visszatért a Földre.

• Apollo–14 – az Apollo-program nyolcadik, embert szállító küldetése és a harmadik, amely leszállást hajt végre a Holdon. A misszió tulajdonképpen a sikertelen 13-as megismétlése. A parancsnok Alan Shepard volt, a parancsnoki kabint Stuart Roosa, a holdkompot Edgar Mitchell irányította. 33 órát töltöttek a Holdon, a holdkompon kívül 9 órát dolgoztak, összesen 48 kg kőzetet hoztak a Földre, a Fra Mauro kráterből. Az expedíció 1971. január 31-én indult.

• Apollo–15 – már a bővített tudományos programú holdraszállást hajtotta végre. Az űrhajó 1971. július 26-án indult, parancsnok: David Scott, pilóták: Alfred Worden és James Irwin voltak. Az expedíció célkitűzése egy geológiailag összetett kutatási helyszín felderítése, illetve az előző legénységek által már megkezdett tudományos kutatómunka folytatása, új vizsgálatok végrehajtása volt. A program keretében egy szondát állítottak Hold körüli pályára, amelynek feladata a gravitációs tér és a napszél megfigyelése volt. Az űrhajó részegységei – különösen a holdkomp – kibővített kapacitásának köszönhetően már 68 órát tartózkodtak a Holdon. Az Apollo–15 szállította az első holdautót, hogy megnövelje az űrhajósok mozgásterét és a begyűjthető holdkőzetek mennyiségét.

• Apollo–16 – az Apollo-program tizedik, embert szállító missziója, egyben az ötödik, amely leszáll a Holdra. Az űrhajósok a misszió során három holdsétát hajtottak végre. A parancsnok, John Young és a holdkomp pilótája, Charles Duke az Orion nevű holdkomppal a Hold Descartes kráterénél szálltak le, magukkal víve a második holdjárót. Thomas Mattingly a Casper nevű parancsnoki hajóval végzett tudományos méréseket. A Casper még a holdkomp holdraszállása előtt meghibásodott, ezért a tervezettnél két nappal korábban kellett befejezni a küldetést.

• Apollo–17 – az Apollo-program tizenegyedik, egyben utolsó küldetése, a hatodik a sorban, amely leszáll a Holdra. Ez volt a történelemben az első éjszakai felbocsátás. Parancsnoka Eugene Cernan, holdkomp pilótája Harrison (Jack) Smitt, parancsnoki pilótája pedig Ron Evans volt. A leszállás a Challenger nevű holdkompon történt a Taurus-Littrow völgyben. Jack Schmitt eredeti foglalkozása geológus volt, így az utolsó holdi küldetésen az egyik űrhajós tudósként került a legénységbe. Cernan és Schmitt a mai napig a leghosszabb holdi tartózkodás csúcstartói, Evans pedig a leghosszabb Hold körüli keringés rekordere, amit az America nevű parancsnoki hajóban teljesített.

[szerkesztés] Sikertelen küldetések

• Apollo–1 – az indítás előtti tesztelések során az űrhajósok meghalnak;
• Apollo–13 – a robbanás miatt, ami útközben történt, törlik a holdraszállást

[szerkesztés] Törölt küldetések

• Apollo–18 – A módosított költségvetés után az utolsónak tervezett Hold misszió, már a Saturn-5 hordozórakétát is legyártották, mielőtt a küldetést törölték. Az Apollo 18 célja a Holdon található Tycho-kráter volt. A holdkompot a washingtoni Air and Space Museumban helyezték el, a Saturn-5 hordozórakéta az amerikai Huntsville-ben található. Az Apollo-program így az Apollo–17 missziójával fejeződött be.
• Apollo–19
• Apollo–20

Az Apollo-program törölt missziói után a programban fel nem használt Saturn-5 hordozórakétákat a Skylab pályára állítása során, majd az amerikai-szovjet közös űrrepülés, az Apollo-Szojuz-program alkalmával használták fel. Az Apollo–18, 19 és 20 szállította a Skylab 3 fős legénységét. A program hátralévő részét az érdeklődés hiánya miatt törölték. Az Apollo-programot eredetileg 20, később költségvetési okok miatt 18 küldetésesre tervezték. Végül 17 küldetést hajtottak végre.

[szerkesztés] Az Apollo-program utáni küldetések, programok

• Skylab – az első amerikai űrállomás;
• Apollo-Szojuz-program – amerikai-szovjet közös repülés;

[szerkesztés] Holdrepülések adatai

Az Apollo-11 legénységének ünneplése New York-ban)

Kép az utolsó, 17-es holdmisszióról. A kép baloldalán Harrison Schmitt űrhajós látható

Az Apollo–program 6 küldetése landolhatott a Holdon, 12 űrhajós léphetett a Hold felszínére. A küldetések során 14 alkalommal hagyták el a holdkompot, és több mint 80 órát töltöttek kutatómunkával.

Küldetés	A Holdon eltöltött idő	Holdséták időtartama	Megtett távolság (km)	Gyűjtött kőzetminta (kg)
Apollo-11	21 óra 36 perc	2 óra 31 perc	1	21
Apollo-12	31 óra 31 perc	3 óra 56 perc 3 óra 49 perc	1 1,3	34,3
Apollo-14	33 óra 30 perc	4 óra 47 perc 4 óra 34 perc	1 3	42,8
Apollo-15	66 óra 54 perc	6 óra 32 perc 7 óra 12 perc 4 óra 49 perc	10,3 12,5 5,1	76,7
Apollo-16	71 óra 02 perc	7 óra 11 perc 7 óra 23 perc 5 óra 40 perc	4,2 11,1 11,4	94,3
Apollo-17	74 óra 59 perc	7 óra 11 perc 7 óra 36 perc 7 óra 15 perc	3,3 18,9 11,6	94,3
Összesen	299 óra 32 perc	80 óra 26 perc	95,7	379,5

[szerkesztés] A holdraszállások tagadói

Az ún. „moon hoax” összeesküvés-elmélet hívei szerint a holdraszállás valójában nem történt meg, vagy csak később történt meg, és a holdraszállás bizonyítékait és felvételeit a Földön hamisították. A Gallup 1999-es felmérése szerint az amerikaiak 6%-a hitt abban, hogy a holdraszállás hamisítvány volt, 89% nem hitt, és 5% bizonytalan volt.^[2] Az elmélet hívei elsősorban különös vagy ellentmondásosnak vélt fényképeket és filmfelvételeket hoznak fel bizonyítékként: például a kitűzött zászló lobogni látszik, az árnyékok iránya nem egyezik meg, ugyanaz a háttér szerepel különböző helyen felvett képeken, és egy kődarabon állítólag egy C betű látható.

A tudósok és műszaki szakértők, illetve a NASA emberei és szakértői egyöntetűen elutasítják az elméletet, és azt állítják, hogy felvételek csak a kellő fotográfiai illetve asztronómiai ismeretek hiányában tűnnek ellentmondásosnak. Ellene szól az is, hogy a szovjetek, illetve bizonyos fokig rádióamatőrök is nyomon követték a holdraszállást, és vannak olyan bizonyítékai is, amik nem hamisíthatóak, például a Holdról visszahozott kőzetek vagy az ott elhelyezett tükrök, amik segítségével lézerrel meg tudják mérni a Hold távolságát.

[szerkesztés] Források

[szerkesztés] Külső hivatkozások

[szerkesztés] Magyar oldalak

• Kozmikus történelem: KIS LÉPÉS EGY EMBERNEK...
• Az USA programjai: Apollo-program

[szerkesztés] Külföldi oldalak

• Official Apollo program website
• Lunar Rock Inventory
• The Apollo Lunar Surface Journal
• The Project Apollo Archive
• Project Apollo (Kennedy Space Center)
• A Google térképei a holdraszállásokról (Magyar nyelvű leírás az origo-n)

Az Egyesült Államok emberes űrprogramjai
Előző program: Gemini	Következő program: Skylab
Mercury | Gemini | Apollo | Skylab | Apollo-Szojuz-program | Space Shuttle | Nemzetközi Űrállomás | Orion