Stonehenge

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Stonehenge az angliai Salisbury-síkságon látható kőépítmény, amelynek korát ötezer évre becsülik.

A bronzkori megalit kultúra terméke, amely Spanyolország atlanti-óceáni partjaitól Dél-Skandináviáig terjedt, a brit-szigeteket is magában foglalva. A 2-7 méter magas, 20-30 tonnás, durván faragott kőoszlopok hajdan négy koncentrikus kört alkottak. A külső kör nagyjából 100 m átmérőjű. Még máig sem tudják pontosan, hogy milyen célt szolgált. Csak találgatásokkal, feltételezésekkel találkozhatunk. Egyes kutatók szerint kultikus építmény, mások szerint óriási naptár volt, amely pontosan jelezte például a nyári és a téli napforduló idejét, és voltak olyanok, akik szerint a csillagászatban segítette az akkori embereket. A legutóbbi, 2008-as kutatások a hely kultikus-gyógyító szerepét látszanak alátámasztani.

Földrajzi koordinátái: é. sz. 51°10′44’’, ny. h. 01°49′34’’51.1788888889, -1.8261111111

Tartalomjegyzék 1 Története 2 Mit mutatnak a csontok? 3 A Stonehenge riverside program 4 Stonehenge az őskori Lourdes 5 Források 6 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Története

Stonehenge-et több fázisban építették. Az első fázis egy földsáncgyűrű (henge) volt, melyet a szokásoktól eltérően itt nem belülről, hanem kívülről övezett árok. A vizesárkot valószínűleg kézzel ásták ki, állati csontokból készült szerszámokkal. Egyes szerszámok szarvasagancsból készültek, ezeket csákányként használták a föld alatt lévő mészkő megbontására. Majd ökrök lapockájából készült ásóval távolították el a kiásott földet és köveket. Az árokban végzett ásatások során épen maradt szarvasagancs maradványokat találtak, ezeket használták a hely radiokarbon kormeghatározásához. Ennek alapján az első kör kora 5000 évre tehető. A sáncon belül fúrt 56 lyukban alighanem már ekkor is cölöpök álltak, ezeket ma „Aubrey Holes”-nak nevezik („Aubrey-féle lyukak”) felfedezőjük, John Aubrey után, aki egy 17. században élt antikvárius volt, és 1666-ban találta meg őket. Tudjuk, hogy ezek a lyukak facölöpöket tartottak, majd később újabb lyukakat ástak, amikbe a ma is látható köveket állították.

A második szakaszban (újkőkor vége) egyenes vonalban cölöpsorokat állítottak fel azt északkeleti és a déli bejárat mellett. A csontleletek alapján ekkor temetkezési helyként szolgálhatott.

Körülbelül 4500 évvel ezelőtt újjáépítették (nagyjából 2400 évvel azelőtt, hogy a rómaiak Britannia földjére léptek volna). Ezúttal kékkövet (bluestone) használtak, amelyeket párosával állítottak fel, ezek a kisebb kövek ma is láthatók. Ugyanekkor helyezték el az állomásköveket és az Oltárkövet, valamint az északkeleti bejáraton kívül a Sarokkövet. A köveket a Preseli-hegységben bányászták (Pembroke, South Wales, 380 km), feltételezések szerint tengeri úton juttatták el az Avon folyóig, végül szárazföldön szállították a felállítási helyükre. Egy-egy kő nagyjából 5 tonna súlyú.

Mielőtt a harmadik fázis befejeződött volna, a munkálatok félbemaradtak, a helyszínt elhagyták.

Stonehenge mai alakját a 32 km-re lévő Marlborough Downs bányáiból származó homokkő tömbök adják. A hatalmas köveket mauls kőből készült golyókkal faragták méretre, ezek nyoma ma is látszik. A 30 követ felül szemöldökfákkal fogták össze. Hogy a szemöldökfák a helyükön maradjanak, a köveken - faépítményekhez hasonlóan - bevágást csináltak, majd horonykötést alkalmaztak, végül gömbcsuklót vagy furatot és eresztéket alakítottak ki. A körben felállított köveken kívül egy belső körben öt trilithon (szemöldökkővel összefogott oszloppár) emelkedik. Átépült a sánc, kisebb körkörös töltések épültek, valamint ekkor készült el az út az Avon folyóhoz.

Utolsó módosításként a kékköveket a homokkövek mintáját követően elrendezték a körben, továbbá két koncentrikus körben újabb lyukakat ástak.

I.e. 1500 táján Stonehenge már elfeledetten állt.

[szerkesztés] Mit mutatnak a csontok?

A régészek korábban a köveket fogták vallatóra. Az újabb kutatások Stonehenge-től távolabbra vezették a tudósokat. Feltárták egy közeli, újkőkori falu maradványait. A föllelt csontmaradványokból megállapítható, hogy küzdelmes életük dacára az újkőkori Britannia lakói könnyebb csontúak voltak, mint a ma embere. Viszonylag épen maradt fogazatuk arra utal, hogy szénhidrátszegény étrenden éltek, és általában jó egészségnek örvendtek. Ám az élet akkoriban is tartogatott veszélyeket. A koponyaleletek 5-6 százalékánál tompa tárgytól származó erős ütés nyoma észlelhető, a nők és férfiak koponyáján egyaránt. Az érintettek valószínűleg mind valamilyen rituálé vagy brutális erőszak áldozatai lettek. Az Avon folyó keleti partján, Stonehenge-től 4 kilométerre délkelet felé, Boscombe Down dombjain a régészek két, i.e.2500-2300-ból való temetkezési helyet, s bennük egy súlyosan sérült lábú, alighanem sánta, 35-45 éves férfi, valamint egy fiatalabb rokona - talán éppen a fia - maradványait tárták fel. Az idősebb férfi sírjából a kor leggazdagabb brit leletegyüttese került elő. Volt a tárgyak között aranyból készült hajdísz, rézkés, kovakő szerszám, íjászok két kőből csiszolt csuklóvédője, fémmegmunkákláshoz való párnakő, és több Beaker-stílusú agyagedény, amely akkortájt a Brit-szigeten nem, csupán a kontinens más részein volt használatos.

A két férfi fogzománcának vegyelemzése kimutatta, hogy a fiatalabbik férfi helyben, Wessex mészkővidékén született, társa, az „Amesbury íjász” azonban nem ott, hanem az Alpok lábánál, a mai Németország és Svájc területén nőtt fel. A közelben nagyjából ugyanabból a korból származó másik sírra is bukkantak, amiben hét halott maradványait találták. A fogak elemzése kimutatta, hogy közülök három férfi hatéves koráig születése helyén, majd tizenhároméves koráig másutt élt. A leletek azt bizonyítják, hogy az európai ember már az őskorban nagy területeket bekóborolt.

[szerkesztés] A Stonehenge riverside program

A program keretében a National Geographic Society támogatásával a Sheffieldi Egyetem kutatói Stonehenge tágabb körzetében végeznek ásatásokat 2003 óta, különös tekintettel a Durrington Walls mintegy 450 méter átmérőjű földsáncára. A hajdanvolt 30 méter széles és vagy 3 méter magas óriási földsánc körgyürü beljsejében és környékén három körkörös gerendaépítmény állt; erről tanúskodnak a lyukak, amelyekbe annak idején bizonyára tartócölöpöket állítottak. Az északi és a déli kör a gyűrű belsejében, a harmadik, Woodhenge-nek nevezett későbbi építmény közvetlenül a gyűrű külső oldalán állt. A leletek alapján a fából emelt körépítmények titkos helynek számíthattak. A területen a sáncgyűrű belsejében két magas építmény nyomaira is leltek. A különálló árok és fapalánk övezte épületek talán a kört vigyázó őrök szállásai vagy kultikus célú helyek voltak. A gyűrűn kívül, a töltés alatt hét kis kunyhóból álló épületcsoport maradványai kerültek a felszínre. Az i.e. 2600-2500-ra datált házak az Avon folyóhoz vezető 30 méter széles, kovakővel kirakott út két oldalán sorakoztak. Öt házban bútorok nyomára találtak, fából összerótt priccsek hagytak vájatot a földben. Durringtont 167 méter hosszú, bizonyára szertartásokhoz használt út köti össze az Avon folyóval, míg Stonehenge és a folyó között, a mintegy 3 kilométeres út két oldalán árok és töltés húzódik, azt sugallva, hogy felvonulási út lehetett. Stonehenge kőtömbjeit egyfelől a téli napforduló napnyugtájához tájolva állították fel, míg Durrington Walls déli körét a téli napforduló napfelkeltéje szerint építették. Az agyagedények töredékei és az állati (főleg sertés-) csontok tanúsága szerint Durrington Walls területén gyakorta rendeztek ünnepi lakomákat. Stonehenge-nél viszont feltúnően ritkán kerültek elő edénytöredékek. Míg Durringtonnál szinte egyáltalában nem tártak fel emberi maradványokat, Stonehenge körzetében 52 hamvasztásos temetés és számos egyéb temetkezési forma nyomaira bukkantak. (Mintegy 240 halott maradványait ásták ki.) Elképzelhető tehát, hogy Durrington Walls az élők világát képviselte, Stonehenge ellenben a halott ősökét, ahová menetek vonultak a folyó és az utak adta irányban. Annak az elképzelésnek, hogy Stonehenge temetkezési helyül szolgált, ellentmond, hogy az előkerült leletek nem halotti rítusokkal, nem a holtak birodalmával, hanem hétköznapi tevékenységekkel, főként a paraszti és a pásztorélettel kapcsolatosak. A Stonehengeről alkotott legújabb elképzeléseknek (Parker Pearson) az a legfőbb értéke, hogy az egész tájra, mindegyik helyszínre vonatkoztatható. A korábbi elméletek külön-külön kerestek magyarázatot az egyes emlékek létére.

[szerkesztés] Stonehenge az őskori Lourdes

A Wales dél-nyugati részén emelkedő Preseli-hegység erősen tagolt, töredezett dolerit- és palaképződményei között található a kőfejtő, ahonnan Stonehenge legelső kövei, a híres kék kövek származnak. Ám akad más különleges kőzet is a Brit-szigeteken, akkor miért éppen ezeket a köveket választották és szállították 400 kilométeren át Stonehengebe? Miért ragaszkodtak a későbbi bővítéseknél is ehhez a kőhöz? Egy 12.századi krónika szerint Stonehenget Merlin, a varázsló parancsára Írországból vitték a Salisbury-síkra. Mivel a szállítás módja még ma is ismeretlen, nem csoda, hogy a régebbi korok emberei szerint a hatalmas kövek csak varázslatos úton kerülhettek a helyükre. Egy legenda szerint, ami a mai napig elevenen él a helyiek között, a Preseli-hegységben fakadó források gyógyító erejűek. A két hagyományt alapul véve Stonehenge egyfajta őskori Lourdes-nak is tekinthető. Faszénmaradékok, haszonnövényekkel társuló gyomok virágpora és főként a más, távoli vidékekről származó csigaházak tanúsítják, hogy Stonehenge környékén a lakosság fát vágott, földet művelt, pásztorkodott és kereskedett. Ebből következően olyasfajta jelentősége lehetett, mint a katedrálisoknak vagy akár a Wembley-stadionnak. Hol ünnepélyes szertartásokat, hol prózaibb összejövetelek helyszíne volt. Szicíliai Diodórosz, az i.e.1. században élt görög történetíró egy három évszázaddat korábbi beszámolóból idézve írt egy Apollónnak szentelt, pompás helyről és egy nagyszabású kör alakú templomról a messzi északon, egy nagy szigeten. Apollón a gyógyítás ógörög istene volt.

Az írásbeliség előtti kor építményéhez sokféle rendeltetést társítottak a kutatók - a Nap temploma vagy akár a Holdé; csillagászati naptár; holt ősök lakhelye; gyógyerejű központ; az istenek kőből faragott mása; hatalmi szimbólum. Az újkőkori Britannia hasonló kultikus építményei közül Stonehenge volt az utolsó, vele ért véget az ősi hagyomány, köveit az eltelt évszázadok ledöntötték, elmállasztották, lassanként széthordták a környékbeli emberek.

[szerkesztés] Források

• National Geographic 2008.június

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Leírás az UNESCO Világörökségi helyszíneket bemutató honlapján
• English Heritage
• Ősi királyi dinasztia temetkezési helye volt Stonehenge?
• Current Archeology
• Áprilisban naponkénti beszámoló a 2008-as ásatásról
• BBC Science
• Stonehenge-témájú oldalak gyűjteménye

(inforadio.hu, 2008. május 31.)