Georgij Konsztantyinovics Zsukov
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Georgij Konsztantyinovics Zsukov | ||
|---|---|---|
| 1896. december 1. – 1974. június 18. | ||
 |
||
| Georgij Konsztatyinovics Zsukov | ||
| Született |  Sztrelovka, Orosz Birodalom |
|
| Elhunyt |  Moszkva, Szovjetunió |
|
| Nemzetisége | Orosz |
|
| Szolgálati ideje | 1915 - 1957 | |
| Rangfokozata | Marsall | |
| Csatái | Első világháború Orosz polgárháború Második világháború |
|
| Kitüntetései | A Szovjetunió hőse (4x) Lenin-rend (4x) Vörös Zászló Érdemrend (3x) Szuvorov-rend (2x) Győzelem-rend (2x) Virtuti Militari Order of the Bath Becsületrend Szt. György kereszt (2x) |
|
Georgij Konsztatyinovics Zsukov (Георгий Константинович Жуков), (Sztrelovka, 1896. december 1. – Moszkva, 1974. június 18.) orosz-szovjet hivatásos katona, a Szovjetunió marsallja, a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke, az SZKP KB tagja, honvédelmi miniszter.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Korai évek
Szegényparaszti családba született Sztrelkovkában (Kaluga-i terület), édesapja cipész volt. A helyi egyházi iskolába járatták ahol kitüntetéssel végzett. Szűcsnek tanult, majd moszkvában folytatta tanulmányait. 1915-ben behívták katonának, a lovasságnál szolgált. Bátorságáért kétszer tüntették ki a Szent György Kereszttel, és többször előléptették. Az I. világháborút altiszti rangban fejezte be.
Tífuszbetegségéből felépülve 1918-ban belép a Vörös Hadseregbe, majd egy évvel késöbb a Szovjetunió Kommunista Pártjába is. Származása és katonai sikerei révén gyorsan emelkedik a ranglétrán.
1921-ben Vörös Zászló Érdemrenddel tüntetik ki a bolsevik-ellenes Tambov környéki parasztfelkelés leveréséért. A két háború között karrierrje töretlenül ível felfelé, 1923-ban már ezredparancsnok, 1930-ban dandárt vezényel. A páncélosharcászat korai szószólója. Katonái alapos tervezőnek, kemény fegyelmet követelő parancsnoknak ismerik meg, aki mindig eléri kitűzött céljait. Sikeresen átvészeli Sztálin 1937-1939 közötti tisztogásait.
1938-ban a Távol-Keletre vezénylik, és megkapja az 1. Szovjet Mongóliai Hadseregcsoport parancsnokságát. Itt, a Halhin-Gol-i csatában aratja első nagy győzelmét a Szovjet-Mongóliába betörő japán hadsereg felett, 1939 augusztusában. Győzelméért a Szovjetunió Hőse címmel tüntetik ki és 1940-ben tábornokká léptetik elő.
[szerkesztés] II. világháborús szerepe
1941 januárja és júniusa között a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke. Gyors leváltásának oka az volt, hogy többször vitába keveredett Sztálinnal. Kegyvesztettségének köszönhetően a háború kezdeti szakaszaiban kevés szerepet játszott, így nem vette ki a részét a Vörös Hadsereget ért hatalmas vereségek sorozatából.
Jelentős szerepe volt az első szovjet győzelem, az 1941 végi moszkvai csata megvívásában. Sztálingrád előtt ismét vezénylő szerepet kapott, és kulcsszerepet játszott a sztálingrádi csata megnyerésében és az azt követő sikeres hadműveletekben.
A háború hátralevő részében győzelmet győzelemre halmozott, felmentette Leningrádot, megnyerte a kurszki csatát és levezényelte a Vörös Hadsereg nagy 1944-es offenzíváját (Bagratyion hadművelet). Világháborús pályafutását Berlin elfoglalásával koronázzta meg.
[szerkesztés] A világháború után
A háború után sikerei és népszerűsége miatt Sztálin 1946-ban koholt vádakkal akarta eltenni láb alól. Magas beosztásban lévő parancsnoktársai megvédték (saját életüket is féltve), de így is leváltották fontosabb funkcióiból. 1951-ben a koreai konfliktus kapcsán Sztálin még visszahívta, de csak Sztálin halála után (1953) lehetett újra a SZKP KB tagja. 1955-től elnökségi póttag 1957-ig és a honvédelmi miniszter helyettese, majd 1955 – 1957 között a miniszteri kinevezést is megkapta.
1957-ben Hruscsov már a Sztálin-éra képviselőjét látja benne, és mint a "hadsereg erős emberét" meneszti a pártvezetésből. 1958-ban nyugállományba helyezték.
1964-ben Brezsnyev visszahozza a politikai életbe, de fontos megbízatást már nem kap.
1974-ben Moszkvában halt meg.
[szerkesztés] Megítélése, ellentmondásos cselekedetei
Katonai nagyságát kevesen vitatják, kétségtelen, hogy kora egyik legnagyobb katonai vezetője volt. A hivatalos szovjet történetírás tábornoktársainál jóval több bírálatban részesítette, de ez inkább politikai szerepvállalásának és időnkénti kegyvesztettségének köszönhető, mint - a szovjet szerzőkre amúgy sem jellemző - tárgyilagosságnak.
Hadműveleteit gondosan tervezte meg, és alaposan készítette elő, ezért átlagosan kevesebb katonát veszített, mint tábornoktársai. Ugyanakkor - szovjet katonai vezetőként - rá is jellemző volt az emberei, katonái életének semmibevétele, veszteségeit csak csapatai harcértékének megőrzése érdekében igyekezett minimalizálni.
A harc megkezdése után már csak a győzelem számított, annak ára nem, többször még tábornoktársaival, sőt feletteseivel is vitába keveredett amiatt, hogy az óriási veszteségek ellenére sem volt hajlandó terveit feladni.
A fentiek ellenére Zsukov Oroszországban a mai napig népszerű. Katonai anekdoták sora idézi fel a kiskatonák világát jól ismerő, velük törődő atyai parancsnok emlékét. Az egyik jellemző történetben Zsukov közlegénynek öltözik, és autóstoppal próbál eljutni a frontvonalba. Azokat a tiszteket, akik kocsijukkal nem álltak meg, hogy a parancsát teljesítő „Ivánon” segísenek, Zsukov tábornok megrovásban részesítette.
|
|
|
|---|---|
  Generalisszimusz: Joszif Visszarionovics Sztálin
Vorosilov · Tuhacsevszkij · Jegorov · Bugyonnij · Blücher · Tyimosenko · Kulik · Saposnyikov · Zsukov · Vasziljevszkij · Konyev · Govorov · Rokosszovszkij - Malinovszkij · Tolbuhin · Mereckov · Berija · Szokolovszkij · Bulganyin · Bagramjan · Birjuzov · Grecsko · Jerjomenko · Moszkalenko · Csujkov · Zaharov · Golikov · Krilov · Jakubovszkij · Batyickij · Kosevoj · Brezsnyev · Usztyinov · Kulikov · Ogarkov · Szokolov · Ahromejev · Kurkotkin · Petrov · Jazov |
