Gemenci Állami Erdei Vasút
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A Gemenci Állami Erdei Vasút a Duna–Dráva Nemzeti Park területéhez tartozó gemenci ártéri erdőben halad Pörböly településtől a Sió csatornáig mintegy 32 km-en keresztül. A kisvasút egész évben menetrend szerint közlekedik. Kisvasúti napja: szeptember harmadik szombatja.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Történet
A mostani gemenci kisvasút több független vasúti pálya összekapcsolásából alakult ki. A független vonalak az ártéri erdő fakitermelésében nyújtottak segítséget. Ezek a vonalak még 7 kg/folyóméteres sínekből épültek. 1955-ben fektették le a Keselyűs – Gemenc közti szakaszt. 1956-ban az Ásás – Duna közötti részt készítették el, majd 1963-ban ezt Lovasfokig hosszabbították meg.
1966-ban egyesítették a kisvasutakat és korszerűsítették a vágányokat. A meglévő kis teherbírású sínpárokat 18 kg/folyóméteresre cserélték. 1982-ben a Keselyűstől Bárányfokig tovább építették, így érte el a mai formáját és hosszát.
A személyszállítás 1966-ban indult meg a vonalon. A személykocsik az Oroszlányi Gazasági Vasútról kerültek ide. Az ezt követő években rohamosan nőtt mind az utasok, mind a szállítandó áruk mennyisége. Az 1970-es évek-ben elmaradt karbantartási munkák miatt romlott az állapota a vasútüzemnek. Kénytelenek voltak a maximális sebességet a felére csökkenteni a vágányok rossz állapota miatt.
Mivel a Duna az évi többszöri áradásával időről időre járhatatlanná tette az erdei utakat, a kisvonat maradt az egyetlen biztos közelkedési és szállítási eszköz az erdőben. Ez, valamint a turizmus fellendülése indokolta és indokolja még ma is a vasútüzem fenntartását és fejlesztését.
[szerkesztés] Járműállomány
[szerkesztés] Gőzmozdony
A Rezét nevű gőzöst 2000. május 2-án hozták Erdélyből. Pályaszáma: 490,2003.
[szerkesztés] C-50
Négy darab C-50-es magyar gyártmányú dízelmozdony teljesít szolgálatot a vasútüzemen. Ezek mindegyikén az eredetileg 5 fokozatú tolókerekes váltóművet átépítették hidraulikusra, majd az egyiket átalakították C 50–Z típusúra.
[szerkesztés] Állomások és megállóhelyek
- Pörböly
- Nagy-rezét
- Nyárilegelő
- Lassi
- Malomtelelő
- Gyöngyös-oldal
- Szomfovai delta
- Decsi Nagy Holt Duna
- Gemenci delta
- Gemenc Duna-part
- Keselyűs
- Bárányfok
[szerkesztés] Nevezetességek és látnivalók a vasút környékén
- Gímszarvas- és Vaddisznócsordák az erdő területén
- Gemenci Tanösvény
- Trófea múzeum
- Malomtelelő Tanösvény
- A Malomtelelő állomástól induló kb. 3 km hosszúságú tanösvény a Gemenci erdő növény- és állatvilágát mutatja be. Úgyszintén innen érhető el az erdő egyetlen, turisták által is látogatható kilátója, melyről szerencsésebb esetben számos vízimadarat lehet megfigyelni. Ez kb. 200 méterre található az állomástól.
- Ökologiai Tanösvény
- A bárányfoki végállomásról érhető el az Ökológiai Tanösvény, melyet 2000-ben hozott létre a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Rt.
[szerkesztés] Megközelíthetőség
- vonattal a Pörbölyi állomásig.
- gépkocsival Szekszárdról Bátaszéken át Pörbölyig
- gépkocsival Szekszárdról Keselyűsig
[szerkesztés] Külső hivatkozások
|
|||
Személyszállítást végző vasutak: Almamellék | Balatonfenyves | Csömödér | Debrecen (Vidámpark) | Debrecen (Zsuzsi) | Felsőtárkány | Gemenc | Gyermekvasút | Hortobágy | Kaszó | Kecskemét | Kemence | Királyrét | Lillafüred | Mátravasút | Mesztegnyő | Nagybörzsöny | Nagycenk | Nyíregyháza | Pálháza | Pécs | Szilvásvárad | Szob | Tiszakécske |
|||
Ipar- és mezőgazdasági vasutak: Tömörkény | Felsőpetény |
|||
Felszámolt vonalak: Alföldi Kisvasút | Csongrád | Dombóvár | Hegyközi Kisvasút | Nagyvisnyó | Ókígyós |