Európai Gazdasági és Monetáris Unió
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió vagy egyszerűbben Gazdasági és Monetáris Unió (magyar rövidítése EGMU vagy GMU, angol rövidítése EEMU vagy EMU) az Európai Unió tagállamainak a monetáris együttműködés elmélyítésére irányuló tevékenységeinek összessége, és mint ilyen, önálló szervezettel nem rendelkezik. Az EU minden tagállama egyben tagja a EGMU-nak is. Fő intézményének az Európai Központi Bank tekinthető.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
A Bretton-Woods-i rendszer felbomlása (1971) után az Európai Közösség tagállamai egyre inkább szükségesnek érezték, hogy valutáik árfolyamának egymáshoz viszonyított mozgása kiszámítható legyen. Ennek érdekében vezették be előbb a valutakígyót, majd az Európai Monetáris Rendszert és az Európai Valutaegységet (ECU); ezek azonban csak részsikereket hoztak. Végül 1988-ban az Európai Unió Tanácsa felkért egy bizottságot, hogy tervezze meg a gazdasági és monetáris unió létrehozásának folyamatát. A bizottság elnökéről, Jacques Delors-ról (aki ekkor az Európai Bizottságnak is elnöke volt) elnevezett híres jelentésében – Delors-jelentés – három szakaszban javasolta a GMU megvalósítását.
[szerkesztés] Első szakasz: 1990. július 1. – 1993. december 31.
A Gazdasági és Monetáris Unió első szakaszában eltörölték a tagállamok közti tőkeáramlás minden korlátját. Emellett egyre jelentősebbé vált az EU-országok közti konzultáció gazdaságpolitikai és monetáris politikai kérdésekben; ennek helyszíne főleg a központi bankok elnökeiből álló Elnöki Bizottság volt, amelynek a hatásköreit lényegesen kibővítették. Az 1992-es maastrichti szerződés célként jelöli meg a Gazdasági és Monetáris Unió létrehozását és konvergenciakritériumokat állapít meg az inflációra, az állami költségvetésre, a kamatlábakra és a valutaárfolyam stabilitására vonatkozóan.
[szerkesztés] Második szakasz: 1994. január 1. – 1998. december 31.
A második szakasz kezdetekor jött létre – az Elnöki Bizottság megszüntetésével – az Európai Monetáris Intézet. Az EMI két fő feladata az euró bevezetésének és az egységes közösségi monetáris politikának az előkészítése, valamint az EU-országok monetáris politikájának koordinálása volt. Bizonyos hatáskörök azonban ekkor még a tagállami jegybankoknál maradtak.
1995. december 16-án a tagállamok elhatározták, hogy a közös valuta neve euró lesz, egyben rögzítették az új pénznem bevezetésének időrendjét.
1997. június 16-án és június 17-én elfogadták a Stabilitási és Növekedési Paktumot, amelynek fő célja a GMU megteremtésének további lépéseihez szükséges költségvetési fegyelem biztosítása volt, valamint bevezették azt az új árfolyam-mechanizmust (ERM-2), ami az euró bevezetésének "előszobája".
1998. május 2-án az EU Tanácsa kiválasztotta azt a 11 tagállamot, amelyek teljesítették a maastrichti szerződésben rögzített konvergenciakritériumokat, így készek a harmadik szakaszba való átlépésre. A többi uniós országban (Dánia, Görögország, Egyesült Királyság és Svédország) ennek megfelelően az eurót sem lehetett bevezetni.
1998. június 1-jén létrejött az Európai Központi Bank (EKB), az Európai Monetáris Intézet utódjaként.
[szerkesztés] Harmadik szakasz: 1999. január 1-jétől
1999. január 1-jén rögzítették a harmadik szakaszba lépő 11 tagállam nemzeti valutájának az euróhoz viszonyított árfolyamát. Megszületett az új fizetőeszköz – igaz, ekkor még csak bankszámlapénz formájában. Az eurózóna monetáris politikájának alakítása az EKB kezébe került.
2001. január 1-jén – az EU Tanácsának 2000. június 19-i határozata alapján – Görögország is beléphetett a harmadik szakaszba, így az eurózóna 12 tagúra bővült.
2002. január 1-jén, az euróbankjegyek és -érmék kibocsátásával az Európai Gazdasági és Monetáris Unió – legalábbis 12 országban – valódi monetáris unióvá vált.
2007. január 1-jén Szlovénia csatlakozott 13. tagállamként az eurozónához az EU 2006. július 11-i döntése alapján.
2007 elején a következő tagállamok tagjai az ERM-2-nek: Ciprus, Dánia, Észtország, Lettország, Litvánia és Málta.
Magyarország, valamint Csehország, Lengyelország, az Egyesült Királyság, Svédország és Szlovákia még nem teljesítette az ERM-2 kritériumait (illetve az Egyesült Királyság és Svédország nem is szándékozik belépni).
[szerkesztés] Értékelése
Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió – és általában minden monetáris unió – legnagyobb előnye, hogy megszünteti a különböző valuták árfolyamainak ingadozásából eredő kockázatot, ami lényegesen olcsóbbá teszi az unión belüli kereskedelmet. Hátránya viszont, hogy a különböző gazdasági fejlettségű tagállamokra egyetlen valutát és egységes monetáris politikát kényszerít rá.