Arturo Toscanini

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Arturo Toscanini
Született:
1867. március 25 Párma
Meghalt:
1957. január 16 (89 évesen) New York
Nemzetisége
Olasz

Arturo Toscanini (Párma, 1867. március 25. – New York, 1957. január 16.) híres olasz karmester. Számos kritikus és zenész minden korok egyik legtehetségesebb karmesterének tartja. Megközelítőleg hatszáz művet fejből vezényelt, már a próbákon kívülről tudta az egész partitúrát. Élete közel egy évszázadnyi történelem, zenetörténet, zene, a Viva Verdi korszaktól a Viva Toscanini korszakán át a világháborúk utáni évekig.

Toscanini többször járt Magyarországon is. Ő népszerűsítette külföldön Kodály Zoltán Nyári este című művét, amit Kodály neki ajánlott. Carelli Gábor tenorista Toscanini ajánlásával kapott szerződést a Metropolitanba, Solti György 1937-ben akkor döntött úgy, hogy karmester lesz, miután hallotta őt Salzburgban vezényelni.

[szerkesztés] Családja

Toscanini apja, Claudio Toscanini viszonylag módos családból származott. Az ő apjának, Angelo Toscanininek egy kisebb fonodája és több üzlete volt a Piacenzához közeli Cortemaggiore faluban és a közeli városban is. Claudio Cortemaggioréban született, és ott is töltötte gyermekéveit. Tizenkét éves korában azonban összeveszett az apjával, és önuralmát elveszítvén arcul ütötte őt egy zsebkendővel. A félelemtől és lelkiismeretfurdalástól hajtva megszökött otthonról, és Pármába ment, ahol szabóként dolgozott. 1859-ben beállt Giuseppe Garibaldi köztársasági seregébe, majd a magentai csata után hazatért. 1860-ban besorozták a reguláris hadseregbe, de két év múlva megszökött, és ismét csatlakozott Garibaldihoz. Fogságba esett, és háromévi börtönre ítélték. Később visszatért Pármába, ahol 1866. június 7-én feleségül vette a pármai születésű Paola Montanit. Összesen négy gyermekük született; közülük a legidősebb volt Arturo.

[szerkesztés] Élete és munkássága

[szerkesztés] Gyermekévek

Toscanini 1908-ban

Toscanini 1867. március 25-én hajnali három órakor született Pármában, a Borgo San Giacomo 13-ban (ma Borgo Rodolpho Tanzi). Apja még aznap elvitte Párma 13. századi keresztelő kápolnájába, ahol a következőket jegyezték fel az anyakönyvbe: „Infantulo imposui nomina Arturus Primus Alexander Secundus”^[1] Néhány hét múlva a Toscanini család Genovába költözött. Ott született meg a család második gyermeke, Narcisa, majd visszatértek Pármába.

A kis Arturo nagyon beteges gyerek volt, ezért szülei szigorú, erőlevesből és kukoricakásából álló diétán tartották. Szülei szegény emberek voltak. Apja nem sokat törődött a munkájával: szívesebben járt a barátaival italozni, vagy titkos politikai megbeszélésekre. Anyja keményen dolgozott, és nagyon szigorúan nevelte gyermekeit (Narcisa után még két leányt szült, Zinát és Adát). Egy Madea Massari nevű lány, aki a szabómesterséget tanulva hosszabb időt töltött a Toscanini-házban, úgy emlékezett vissza a gyermek Toscaninire, hogy „olyan volt, mint egy öregember”, makacs és komoly; nem szeretett a többi gyermekkel játszani. Később Arturót a szülei a Via Caprazucca-i elemi iskolába irtatták be, ahol egyik tanítója felfigyelt nem mindennapi memóriájára és zenei tehetségére. A tanító javasolta a szülőknek, hogy írassák a gyereket konzervatóriumba. Claudio Toscanininek tetszett az ötlet, ugyanis a Pármai Királyi Zeneiskola híres intézmény volt, amely a záróvizsgákon legalább kilencven százalékot elért gyermekeket bentlakásos ösztöndíjasként vette fel, az oktatást és egyéb kiadásokat pedig az állam fizette. A felvételire tizennyolc gyermek jelentkezett, egyetlen szabad „bentlakó” helyre. Toscanini nem nyerte el ezt a helyet, viszont második lett a három pályázó közül, akiket ugyancsak felvettek, mint „külsős” diákot. Így egy évig bejáró diák volt, majd 1878 februárjában, újabb vizsgák után bentlakó ösztöndíjasként tanulhatott tovább.

Az iskolában a tanítás reggel nyolctól délig, majd kettőtől este hatig tartott, hatszor egy héten. A konzervatórium második évfolyamán főhangszerként a csellót jelölték ki számára; a tanára Leonardo Carini volt. Toscanini összesen kilenc évig volt az intézet növendéke; ezalatt anyja egyszer sem látogatta meg. Paola Toscanini megelégedett azzal, ha egy héten egyszer látta a fiát az Öt Seb templomban, ahol az iskola növendékei kötelező szolgálatot láttak el.

Toscanini

1884-ben a tizenhét éves Toscanini mint csellista, zeneszerző és karmester szerepelt abban a műsorban, amit a Konzervatórium növendékei adtak elő a Teatro Regio előcsarnokában. Itt először eljátszotta Emile Dunkler zeneszerző Bevezetés és Polonéz című csellódarabját, majd saját, Andante és Scherzo című zenekari művét vezényelte. Az 1884-1885-ös tanévben a Konzervatórium igazgatója az összhangzattan helyettes oktatójává nevezte ki. 1885 júniusában Toscanini maximális pontszámmal letette utolsó vizsgáit, megkapta a legmagasabb kitüntetést csellóból és zeneszerzésből, továbbá elnyerte a Barbacini-díjat is – ezt a 137,5 lírát minden évben a legkiválóbb diák kapta meg.

[szerkesztés] Rio de Janeiro

Az iskola befejezése után Toscanini egy ideig Capriban és Reggio Calabriában játszott, majd Genovában hajóra szállt, és São Paulóba utazott a társulattal. Az évad április 17-én kezdődött A kegyencnővel, és két hónapig tartott. Felléptek Brazília több városában, így Rio de Janeiróban is, ahol a zenekar tagjai fellázadtak az akkori karmester, Leopoldo Miguez ellen, és nem voltak hajlandóak az ő vezényletével színpadra lépni. 1888. június 30-án, egy szerdai napon Miguez egészségi okokra hivatkozva lemondta az esti előadás vezénylését, a színház pedig egy Superti nevű karmestert nevezett ki a helyére. A közönség kifütyülte Supertit, és ő sértődötten távozott. Superti távozása után egy órával az őrjöngő közönség még mindig nem akart távozni, és ekkor felkérték Toscaninit, hogy vegyen frakkot, és vezényelje az aznap esti műsort. Toscanini elvállalta, de nem volt hajlandó átöltözni; felsétált a pódiumra, majd leült annak a szélére, és amikor a közönség végre elcsendesedett, felemelte a pálcáját és dirigálni kezdett. Toscanini nemcsak a közönségnek tetszett, de a kritikusok is kedvezően fogadták, ezért a társulat igazgatója, Rossi megkérte, hogy maradjon karmesterük. Ekkoriban tizenegy opera volt a repertoáron, és Toscanini mingegyiket partitúra nélkül vezényelte. Június 30. és augusztus 16. között összesen huszonhat előadást dirigált így. A fizetése nem volt valami nagy, de az évad végén külön jutalmat és mellette számos értékes ajándékot kapott – egyebek közt egy gyémántgyűrűt Dom Pedro császártól. Az ajándékokat azonban besurranó tolvajok elvitték a szobájából.

A dél-amerikai évad után Toscanini visszatért Genovába. Mihelyst leszállt a Savoie nevű francia hajóról, névtelenségbe vonult, és csellistaként dolgozott tovább.

[szerkesztés] A kóborlások évei

Genovában Toscanini valamelyik operazenekar cselló szólamában szeretett volna elhelyezkedni, de miután dicsérő levelet kapott Nicolai Fingertől, a Rossi-féle társulat vezető tenoristájától, inkább Milánóba utazott. Finger anyagilag is segítette: kifizette útiköltségét, szobát is bérelt neki egy kis hotelben, és bemutatta Giovanna Lucca asszonynak aki, többek közt Wagner olaszországi kiadója is volt. Ugyancsak Finger ajánlotta Lucca asszonynak, hogy Toscanini vezényelje Alfredo Catalani Edmea című új operáját. A művet 1886. november 4-én mutatták be; Toscanini ekkor vezényelt először olaszországi színpadon. A közönség az operát és a karmestert is kedvezően fogadta, és további kilenc előadást tartottak. A Gazetta musicale di Milano zenekritikusa így írt: „Az énekkar hibátlan, a zenekar rendkívül figyelmes és pontos. Toscanini debütálása valóságos diadal… Kívülről vezényelt egy kipróbált maestro biztonságával és energiájával…” Catalani, az opera szerzője a következőket írta egy barátjának: „Az ember azt hinné, hogy nem először lépett fel a karmesteri dobogóra, hanem már legalább húsz éve ezt csinálja. Valóságos fenomén; karrierje biztosítva van.” Az Edmea sikere után Toscaninit felkérték, hogy maradjon a Teatro Carignanónál és vezesse Wagner A bolygó hollandijának a próbáit, amit ő el is vállalt – közben azonban csellistaként Bolzoni zenekarának is tagja maradt.

Toscanini

1886 év végén Toscanini Milánóban telepedett le, majd szüleit és nővéreit is odaköltöztette. Itt a Scalában szerződtették második csellistának, decembertől áprilisig terjedő időszakra, ugyanakkor részt vett Verdi legújabb operájának Otellónak a próbáin is. A Scala szezon végén, júniusban Toscanini leszerződött Giacomo Meyerbeer Az afrikai nő vezénylésére a piemonti Casale Monferratóba, majd 1887 októberében és novemberében ugyancsak ide szerződött Gioconda és a Lombardok vezénylésére.

A következő majdnem tíz év színházról-színházra való kóborlás és a küszködés évei voltak. A szerződések rendszertelenek voltak, a fizetés pedig kevés; harmadrendű zenekarokat vezényelt, harmadosztályon utazott és harmadrendű szállodákban lakott, azonban ezek az évek alatt tökéletesen kitanulta a mesterséget. Ekkoriban határozta el, hogy a bevett szokás ellenére nem engedi megismételni a kedvenc áriákat. Egy Gioconda - előadáson mikor a közönség ismétlésért kiabált és Toscanini erre nem volt hajlandó egy egyenruhás katona azt kiáltotta „Szemtelen fiatal karmester!”; Toscanini megfordult és azt mondta: „Tévedsz kutya”, majd folytatta az előadást.^[2] Az előadás után a katona párbajra hívta ki a karmestert, ő azonban visszautasította.

Fiatalkorában Toscanini a csellózás és karmesterkedés mellett a komponálással is próbálkozott; Első dalait még tizenöt éves korában szerezte, de komolyan csak 1887-től komponált. 1887 és 1889 között hét szerzeménye jelent meg nyomtatásban; ebből hat dal és egy zongoradarab: Berceuse (Bölcsődal). Ma összesen huszonhat kompozícióját ismerjük: ebből tizennyolc dal zongorakísérettel, három mű készült zenekarra, egy zongorára, egy hegedűre és zongorára (később átírta szólóhegedűre és vonósnégyesre), és még három, amiről nem tudni, hogy pontosan mi volt. A szövegek, melyeket dalai mellé választott többnyire a korának divatos költőitől származó romantikus költemények voltak. Az egyik ilyen művét, a Trisztán és Izolda címűt 1888. június 2-án mutatták be Bolognában, az előadás végén Toscanini elhatározta: soha többé nem komponál. Később az addigi kompozícióinak az előadásait is betiltotta.

1887. december 26-án, egy hónappal a Casale Monteferrato szerződés lejárta után, Veronába hívták egy rövidebb szezonra, majd hosszabb várakozás után, augusztusban Macerátába kapott szerződést, októbertől pedig a híres milánói Teatro Dal Verme szerződtette. Innen, november végén Novarába ment, ahol két hónapos szezont vezényelt, majd Torinóban folytatta ahol először a Teatro Vittorio Emanuel, majd a Teatro Carignano szerződtette. Torinóból Genovába vezetett az útja, ahol a Politeama Genovese színházban vezényelt, majd kéthónapnyi kényszerpihenő után a lombardiai Vogherába utazott egy rövidebb szezonra. Minden szereplése nagy siker volt, a közönség és a kritikusok is kedvezően fogadták. A következő állomás Brescia volt, ahová édesanyjával együtt december közepén érkezett. Itt a Teatro Grandeban vezényelt, majd február végén ismét Genovába ment, ezúttal a Politeama Regina Margheritába, ahol a Mignont és a Carment dirigálta. Akkoriban Toscanini huszonhárom éves volt és már elismert karmesternek számított, így megengedhette magának azt a döntést, hogy a jövőben csak bizonyos feltételek mellett vállal fellépést, megalkuvásra soha nem volt hajlandó. Ezek a feltételek kizárólag a zenekar és a kórus felépítésére korlátozódtak és az előadás minőségének a javítását szolgálták.

Arturo Toscanini

Toscanini a zenei világban szorgalmáról és kitartásáról volt ismert, azonban volt egy másik jellegzetes tulajdonsága is: a dühkitörések; valami megpattant benne, valahányszor összetűzésbe került muzsikus társaival és a zenei világ szerzőivel. A zenébe testét-lelkét beleadta, ugyanakkor képtelen volt – vagy nem akarta – megérteni, hogy mások másképp is vélekedhetnek, vagy pihenésre van szükségük. A zenében maximalista volt, úgy gondolta, hogy ha valaki képtelen magát teljesen odaadni a tökéletesség eléréséhez, azt inkább nem is szabad ilyen nagyság közelébe engedni. Ha a próbákon valami nem tetszett neki pálcákat tört, kiabált, káromkodott, kottaállványokat dobált és partitúrákat tépett szét, mindeközben sértegetéseket vágott a „főbűnös” fejéhez. Emiatt sokan utálták, de miután látták, pontosabban hallották az eredményt, sokan meg is bocsájtottak neki. Az Il Secolo XIX kritikusa a következőket írta róla a Mignon előadása után: „A zenekar teljes rendbehozatalával Toscanini végül is minden bűnért bosszút állt, amelyet a Művészet nevében elkövettek.”

1890-től Toscanini Torinóba kapott szerződést, majd visszatért a családjához Milánóba, ahol négy hónapig munka nélkül volt. Ugyanezen év októberében Barcelonába kapott meghívást, mint segédkarmester a Teatro Liceóba. A szezon végén visszatért Olaszországba, Senigáliába ahol Pietro Mascagni Parasztbecsületét vezényelte. 1891 novemberében és decemberében a torinói Teatro Carignanóban vezényelt. Itt kapta az eddigi pályafutásának legjelentősebb szerződési ajánlatát Luigi Piontelli impresszáriótól: egy két hónapos szezonra Genova legnagyobb színházába a Carlo Felicébe. Itt a zenekart saját elképzelései szerint átalakította, ami nagy viszályokat keltett és két ellentétes táborra osztotta a kritikusokat. A szezon végén visszatért Milánóba, ahol ismét szerződtette a Teatro Dal Verme. Ebben az évadban volt Leoncavallo Bajazzókjának az ősbemutatója, az előadást Toscanini vezényelte. Verdinek tetszett az ifjú karmester tehetsége, ezért ajánlotta Victor Maurelnek, a híres baritonistának, aki bemutatta őt Leoncavallo kiadójának Edoardo Sonzognónak és a Dal Verme impresszáriójának.

1892 nyarát Toscanini pihenéssel és tanulással töltötte, majd az elkövetkező nyolc hónapban folyamatosan dolgozott. Először Catalani kérte fel, hogy vezényelje legújabb operáját a La Wallyt, a szülővárosában, Luccában; a Teatro del Giglióban. Toscanini Luccaból Genovába ment ahol Alberto Franchetti egyik operáját vezényelte a Carlo Felice színházban, majd Rómába utazott a Teatro Constanziba, ahol több előadást is dirigált. Rómából Szicíliába ment, itt négy hónapig maradt a Politeama Garibaldi színházban. Palermóban, az utolsó produkció után egy kritikus szerencsétlennek és szánalmasnak nevezte az egész szezont, Toscaniniról pedig azt írta, hogy karmesteri hiányosságait leplezi azzal, hogy a partitúrája csukva hever előtte az előadás alatt. Toscanini ezek után soha többet nem vállalt el felkérést Palermóban.

A következő tíz hónapban nem kapott egyetlen felkérést sem. Hosszú idő után 1894 márciusában azonban újra vezényelni kezdett. Első szerződése Pisába szólt, ahol Otelló első előadásait és Puccini új operáját a Manon Lescaut-t dirigálta. Májusban Ravennába hívták, itt Massenet Le Roi de Lahore-ját vezényelte, innen Bresciába ment, majd októberben Trevisóba. 1894 novemberét és decemberét Bolognában töltötte, ahol Falstaff volt Toscanini első produkciója. Ez a produkció nem aratott közönségsikert. Miután hatvanöt nap alatt ötvenkilenc előadást vezényelt Toscanini visszament Pisába, ahol ismét a Falstaffot vezényelte. Itt konfliktusba került a zenekarral, ugyanis huszonhat zenészt kivéve mindenkit kirúgott, a kiválasztott huszonhat pedig a kollégáikkal való szolidaritásból sztrájkba kezdett. A színház igazgató és a zenészek is próbáltak megalkudni vele, ő azonban hajthatatlan volt és több táviratot is szétküldött Olaszország szerte, majd még aznap este kiváló minőségű hetventagú zenekarral folytatta a próbákat. A konfliktus idején Toscanini kapott egy levelet melyet később egész életében megőrzött: „Ön túlságosan kevély, és megsértett bennünket; éppen ezért számunkra az ön zenekara nem létezik. Ha az ön helyében olyan karmester állna, aki rokonszenvünket élvezi, viharos tapsot kapna. (…) Az igazat megvallva Ön kedves fiatalember, tele intelligenciával, és nagy jövő előtt áll; ám az intelligencia elpárolog abból, aki udvariatlan a közönséggel. Ön embergyűlölő, nem akarja, hogy diákoknak vagy fontos személyiségeknek bemutassák. (…) Ön is népszerű lett volna nálunk, ha nem lenne olyan borzalmas természete.”^[3]

Toscanini vezényel

Toscanini Pisából Velencébe ment (1895. április–májusban), és ott egyszerre két színháznak is dolgozott, a Malibrannak és a Fenicének. Júniusban Trentóba hívták meg, majd októberben Trevisóba. Ekkoriban Toscanini huszonnyolc éves volt és nemsokára felfigyelt rá egy Giuseppe Depanis nevű torinói ügyvéd, aki elhatározta, hogy Toscaninit Olaszország egyik legfontosabb színházának a karmesterévé teszi. Nemsokára Toscanini a torinói Teatro Regio karmestere lett, ahol az első előadás, amit vezényelnie kellet Wagner operája, az Istenek alkonya volt. Toscanini rajongott Wagnerért így nagyon örült, hogy ő vezényelhette e műnek az első olasz nyelvű előadását. Az előadáshoz meghallgatásokat tartottak, itt énekelt egy Ida De Martini nevű lány is, aki az anyjával és Carla nevű nővérével érkezett a meghallgatásra. Ida megkapta a rajnai sellő, Woglinde szerepét, a nővére pedig Toscaninit.

Az Istenek alkonya mű 1895. december 22-én került színre, azonban Torino közönsége csak a mű háromnegyedét hallhatta, ugyanis Toscanini úgy döntött, hogy a wagneri zene nyelvezetét nem ismerő közönség nem fogja tudni megemészteni a nehéz darabot, így kihagyta a Waltraute-epizódot. A darab nagy sikert ért el a közönség pedig követelte az ismétlést, amelyre ezúttal sem került sor. Az előadás alatt a közönség közt volt Arrigo Boito a zeneszerző is, aki előadás után gratulált Toscanininek, ugyanakkor egy életre szóló barátság vette kezdetét kettőjük között.

1896 februárjában Toscanini vezényelte a Bohémélet világpremierjét a torinói Teatro Reggiában. Az operát a kritikusok nem látták ígéretesnek, azonban Toscanini vezénylését csak dicsérő szavakkal illették. Ebben az évadban, Teatro Reggióban Toscanini hat opera ötvenkilenc előadását vezényelte valamivel több mint két hónap alatt.

Toscanini szimfonikus karmesterként 1896 tavaszán mutatkozott be. Első teljes estét betöltő előadása március 20-án volt a Reggióban; az előadás Franz Schubert C-dúr szimfóniájából, Csajkovszkij Diótörő-szvitjéből, Brahms Tragikus nyitányából, végül A Rajna kincse, Az istenek bevonulása a Walhallába című részletből állt. Majd egy hónappal később a milánói Scalában adott hangversenyt; ott ez volt az első karmesteri szereplése. A hangversenyek kritikái egyhangúlag dicsérték Toscanini karmesteri tehetségét. Júniusban Toscanini Trentóba ment, itt Az álarcosbált és a Bohéméletet dirigálta, majd augusztusban Bersciába, november–decemberben Bolognába hívták. December végén visszatért a Teatro Regio másod szezonjának a nyitására, és itt maradt az évad végéig. Ebben az évadban Toscanini újabb összetűzésbe került, ezúttal a közönséggel: akkoriban az volt a szokás, hogy az előadás alatt a nézőtéren nem kapcsolták le a lámpákat, a közönség pedig ki-be sétálhatott, ehetett, vagy akár kártyázhatott is. Toscanini ezen a szokáson szeretett volna változtatni és lekapcsoltatta a lámpákat, ugyanis az volt az elképzelése, hogy tökéletes színházi illúzió csak elsötétíttet nézőtér mellett lehetséges. A közönség azonban nem akart sötétben ülni s így az előadást bekiabálással és fütyüléssel zavarta meg. Toscanini kénytelen volt leállítani az előadást, majd amikor felkapcsolták a lámpákat, mérgében széttörte a saját pult-lámpáját. Végül az előadás félvilágitás mellett ment le. Toscanini, hogy nemtetszését kifejezze, közömbösen és ülve dirigálta le az opera hátralevő részét. Ugyanezen év márciusában a Regio színházba öt hangversenyre kapott felkérést, majd harmincötödik születésnapját követően elment Velencébe, ahol a Teatrto Rossiban a Bohéméletet vezényelte. Ekkoriban ádáz harc folyt a Puccini-féle Bohémélet és a Leoncavallo-féle Bohémélet között, Toscanini Puccini változatát favorizálta.

[szerkesztés] Házassága Carla De Martinivel

Caruso karikatúrája Toscaniniről

1897. június 21-én Toscanini feleségül vette Carla Di Martinit, aki akkoriban még nem töltötte be életének huszadik évét. Mivel Toscanini nem szerette a hivatalos ünnepléseket és a fogadásokat, úgy döntött nem lesz se hivatalos ceremónia, sem esküvői fogadás így csak közeli barátait hívta meg. Titokban, vonattal mentek Conegliánóba, azonban az esküvő híre kiszivárgott és az állomáson nagy éljenző tömeg várta őket. Mikor Toscanini meglátta a tömeget nagyon dühös lett, leszállt a vonatról, a menyasszonyáról tudomást sem véve elindult a templom fele. A templomi szertartás alatt végig komor volt az arca, az étkezésnél hozzá sem nyúlt az ételhez és bort sem ivott. Másnap nászútra indultak a Dolomitokba. A felesége évek múlva a következőket mesélte a lányának: „Ez volt életem legszörnyűbb utazása.”^[4]

Ugyanebben az évben Toscanini Bergamóba kapott szerződést, ahol Donizetti két operáját A kegyencnőt és a Lammermoori Luciát kellett vezényelnie. A kegyencnőt augusztus 21-én mutatták be, a Lammermoori Lucia előadását azonban lemondta, mivel nem volt elégedett az énekesekkel. Amikor a közönség megtudta, hogy Toscanini visszamondta a vezénylést, nagy felháborodás tört ki. A helyi újságok is arról számoltak be, hogy ekkora zűrzavart még nem láttak. Ezért Toscanini úgy döntött, hogy a szerződésnek eleget téve eldirigál néhány előadást, de a közönség nem bocsájtott meg neki, és bekiabálásokkal zavarták meg a zenét. Ekkor Toscanini félbeszakította a műsort, és szerződését megszegve visszatért Milánóba. Itt a Teatro Dal Vermében kapott szerződést októbertől december elejéig. 1898. január 1-jén Torinóba hívták megint, itt Mancinelli: Ero e Leandro bemutatóját, majd a Mefistofelét és a Bohéméletet dirigálta. Az operaszezon végén négy szimfonikus hangversenyt vezényelt – a második hangverseny után felhívatták Elena hercegnő páholyába, és ő a lovagrend keresztjét adományozta neki. Két nappal az utolsó koncert után született Toscanini és Carla első gyermeke, Walter.

Május 1-jén hosszú koncertsorozat (október 31-ig negyvennégy hangverseny) kezdődött a torinói nemzetközi kiállítás alkalmából.

[szerkesztés] A Scala

Scala-beli szimfonikus előadást hirdető plakát

Mikor Boitót kinevezték a milánói Scala igazgató-testület elnökhelyettesének, Verdi támogatásával az akkor harmincegy éves Arturo Toscaninit tette meg a Scala zeneigazgatójává. Toscanini ez időben Torinóban vezényelt, de nekilátott a Scala következő évadnyitó előadásának az előkészítéséhez is. A Scala-évad egy hónapnyi próba után december 26-án indult Wagner Mesterdalnokokjával. Toscanini számos újítást vezetett be, ilyen volt a függöny cseréje is, amely addigi függőleges nyitás helyett, vízszintesen nyílt. Továbbá a nézőtér elsötétítése mellett azt is elrendelte, hogy a földszinten helyet foglaló hölgyek nem viselhetnek kalapot.

A nagy sikerrel lezajlott első előadás után, a Norma került volna műsorra. A főpróbán Toscanini úgy érezte valami nincs rendben a produkcióval, ezért úgy döntött – mindenki felháborodása ellenére –, hogy inkább lemondja. A következő előadások rendben zajlottak, azonban Toscaninit a változtatások miatt egyáltalán nem kedvelő Giulio Ricordi, a Ricordi kiadóvállalat igazgatója elhatározta, hogy ő majd megmutatja Toscanininak, hogy kell operát csinálni. Később mikor Toscanini nem volt hajlandó levezényelni Ricordi egyik álnéven írt operáját, az ugyancsak Ricordi kezében levő újság a Gazetta musicale di Miláno, amelynek számos cikkét maga a tulajdonos írt, lesújtó kritikákat jelentetett meg a karmesterről. Toscanini nem foglalkozott Ricordi kritikáival, aki közben Verdinél is aláásta Toscaniniről alkotott jó véleményét avval, hogy egyoldalú leveleket küldött neki a Scalában folyó reformtevékenységről.

A Scala évadját Masenet Le Roi de Lahoreja és Rossini Tell Vilmosa zárta; az előbbit közönyösen, az utóbbit lelkesen fogadták, még Ricordi is. Az évad összesen hat opera ötvenhárom előadásából állt. Az új karmester kettős érzelmeket váltott ki az előadókból és a közönségből egyaránt: egyrészt elismerték és csodálták a tehetségét, másrészt ellenezték az elképzeléseit.

Az 1899–1900-as évad valamivel nyugodtabb volt, mint az előző. A szezont december 26-án nyitották meg Siegfieddel, majd Otellóval folytatták, utána pedig a Lohengrin következett. A Lohengrin egyik próbáján, január 16-án valaki berontott a színházba és közölte Toscaninival, hogy megszületett a lánya. Toscanini félbeszakította a próbát és hazarohant feleségéhez és lányához, akinek a Wally nevet adták. A következő előadás Cesare Galeotti Antonja volt, majd Puccini Toscájának milánói premierje következett; a darabot két hónappal azelőtt mutatták be először Rómában. A szezon Csajkovszkij Anyeginjének első olaszországi előadásával ért véget. Összesen hat opera ötvennyolc előadása ment az évad folyamán.

Tavasszal négy koncertsorozat volt, majd Toscanini olaszországi körútra vitte a zenekart.

A Scala harmadik évadját a Bohémélettel kezdték. Ebben a darabban debütált a Scala színpadán a híres tenorista Enrico Caruso. Az előadás megbukott, azonban a következő előadások már jobban mentek. Az új világítási szokás mellett Toscanini egy újabb változtatást is bevezetett, épedig a hagyományos opera utáni balett elmaradását. Ez csak azokra az esetekre vonatkozott, amikor az opera-előadás túl hosszú volt, mint például Wagner művei, ez ugyanis a zenekart nagyon kimerítette. Végül a baletteket külön estéken adták le. A következő előadás Mascagni Az álarcosok operája volt, melyet egyszerre mutattak be hét különböző olaszországi városban.

1901. január 27-én meghalt Verdi. A Scala a gyász jeléül bezárta kapuit, majd február 1-jén Verdi emlékére rendezett koncertet, amelyen hét Verdi-operából adtak elő részleteket. Az évad negyedik operája Goldmark Károly Sába királynője volt, amit Donizetti Szerelmi bájitala követett. A Szerelmi bájital volt Caruso első igazán nagy sikere a Scalában. Catti-Casazza mesélte később, hogy miután lement a függöny Toscanini odament Carusóhoz, átölelte majd azt mondta Gattinak: „Istenemre, ha ez a tenorista továbbra is így énekel, az egész világ róla fog beszélni.”^[5]

Az 1901-ben Toscanini úgy döntött nem vezényel koncertsorozatot az évad után és inkább elfogadott egy Buenos Airesba szóló, jól jövedelmező szerződést. A Toscanini-család ekkor a harmadik gyermekét várta, aki végül szeptemberben született meg és a Giorgio nevet kapta. Toscaninivel együtt szerződtették Carusót, Darcléet és Borgattit is, így április közepén együtt hajóztak át az óceánon. Az argentínai évad május 19-én kezdődött és szeptember elején ért véget. Toscanini szeptember közepén visszatért Milánóba és nekilátott a negyedik Scala-évad előkészítésének. Az évadot Toscanini a kedvenc szerzőjével, Wagner Walkür előadásával kezdték, őt követte Donizetti operája, a Linda di Chamounix, Humperdinck Jancsi és Juliskája, majd Verdi halálának évfordulóján a Requiem. Ezt követte Verdi Trubadurja, utána pedig Franchetti Germinája, Carusóval a főszerepben, majd egy ritkaság: Weber Euryanthéja következett. Áprilisban Toscanini négy hangversenyt vezényelt a Scala zenekarával, majd Hamburgba utazott, hogy megnézze Raoul Gunberg díszletet Hector Berlioz Faust elkárhoztatása című művéhez, majd ellátogatott Berlinbe és Eisenachba is, Bach szülőházához, majd visszatért Olaszországba ahol csatlakozott az éppen Dolomitokban nyaraló családjához. Nemsokára megint Németországba utazott a bayreuthi fesztiválra, innen Taiba ment kis hegymászásra, augusztus végén pedig Lugo városába az Aidát vezényelte, majd egy két hetes Montecatini pihenés után ismét csatlakozott családjához a Garda-tó melletti Salòban. Innen családostól tért vissza Milánóba és elkezdte az elkövetkező szezon próbáit, mely december 22-én kezdődött Faust elkárhoztatásával.

Az 1902–3-as évadban újabb feszültségek keletkeztek Toscanini és a Scala vezetősége között, ugyanis Umberto Visconti di Modrone herceg, aki társasági ember lévén a színházat a szalon kiterjesztésének látta. Emiatt számos összeütközésbe keveredett Toscaninivel, aki ellenezte Visconti elképzeléseit. Később, Toscanini fizetésemelést kért a színház igazgatóságától, azonban a kért összegnél kétezer lírával kevesebbet kapott. Az előadásokon tovább folytatódott Toscanini idegháborúja a publikummal: mikor az Álarcosbál premierje került napirendre, hívták a karmestert, hogy az akkori szokások szerint, hajoljon meg a publikum előtt. Ő azonban nem volt hajlandó meghajolni, s a közönség emiatt kifütyülte. De a leggyakoribb összetűzések abból adódtak, hogy Toscanini nem volt hajlandó megismételni a közönség kedvenc áriáit. Az évad utolsó előadásán, ugyancsak egy ismétlés elmaradása után a közönség bekiabálásokkal zavarta meg az opera második felvonását, mire Toscanini lelépett a pódiumról és hazament. Mikor hazaért, állítólag vérző kézzel, mert dühében belecsapott valamilyen ablakba, vagy üvegtárgyba, a felesége azt kérdezte tőle: „Mi baj van? Már vége?”, Toscanini azt felelte „Igen. Számomra vége.”^[6] Ekkor eldöntötte soha többet nem tér vissza a Scalába, és még másnap reggel hatkor elutazott Gonovába, itt a Sicilia nevű hajóra szállt és elhajózott Argentína felé, ahová nemrég kapott meghívást.

Rosina Storchio

A Buenos Aires-i szezon után, visszatért Olaszországba ahol az elkövetkező kilenc hónap alatt összesen csak két hangversenyt adott 1904. március 29-én és április 4-én. A téli-évadra ismét Buenos Airesbe utazott, ezúttal titkos szerelmét, Rosina Storchiot is magával vitte mivel Puccini Pillangókisasszonyának a bemutatóján, előadás közben valaki észrevette, hogy az énekesnő terhes. A közönség bekiabált, hogy „È incinta! Il bambino di Toscanini!” (Állapotos, Toscanini gyermekével), majd fütyülések, hurrogások kísérték az előadást.

Októberben és novemberben Toscanini a bolognai Teatro Comunaléban vezényelt, majd 1904–5 telére családostul átköltözött Rómába. Itt szimfonikus hangversenyeket vezényelt. Áprilisban Bolognába hívták, ugyancsak szimfonikus darab vezénylésére, majd Torinóba. Júliusban Toscanini a torinói zenekart Milánóba vitte ahol a Scalában léptek fel – két év után ez volt az első eset, hogy Toscanini a Scalában vezényelt. A nyarat (1905), családjával együtt Valle d’Aosta-beli Pré St-Didierben töltötte, ahonnan számos hegymászási expedícióban vett rész, még a Mont Blanc csúcsát is megmászta. Októbertől december elejéig operasorozatot dirigált Bolognában, majd a torinói Teatro Regioban vezényelt. A torinói évad után, még három hangversenyt adott a Regióban, majd tíz hónapos turnéra vitte a zenekart.

A Toscanini család az 1906-os év nyarát Buenos Airesben töltötte, ahol Toscanini a nyári évadot vezényelte. Itt történt, hogy a négy éves Giorgio Toscanini diftériát kapott és június 10-én meghalt. Toscaninit erős bűntudat gyötörte, ugyanis a fia halálának pillanatában is Rosina Storchionál tartózkodott. Toscanini formailag nem volt vallásos, szívből megvetette a papokat és az egyházat, azonban hitt Istenben és kereszténynek vallotta magát. Életében szinte mindenen vágyain, érzelmein tudott uralkodni: takarékosan evett és ivott, keveset aludt és nagyon sokat dolgozott, kerülte a nagyvilági társaságot, mindig a maximumot igyekezett kihozni magából; azonban nem tudott uralkodni az élet szexuális-szerelmi oldalán, azaz nem tudott ellenállni a nőknek. A felesége tudott férje kicsapongásairól, de végig elnézte neki egészen a fiúk haláláig. A gyermek halála után el akarta hagyni Toscaninit, végül mégis maradt és a tragédia után tizennyolc hónappal egy újabb kislánynak adott életet, aki a Wanda Georgina nevet kapta.

Az 1906–1907-es évadra, Toscanini szigorú feltételek mellett újból szerződést kötött a Scalával. Később a szerződést meghosszabbították az 1908-as évre is. Az 1908-as évad közben a New York-i Metropolitán három éves szerződést ajánlott Toscanininak, amit ő elfogadott.

[szerkesztés] A Metropolitan

Gatti-Casazza. A milánói Scala majd a Metropolitan igazgatója

A New York-i újságok először 1908. február 4-én számoltak be Toscanini szerződéséről a Metropolitánnal. Ugyancsak a korabeli újságokból tudjuk meg azt is, hogy Toscanini csak akkor volt hajlandó elfogadni az amerikai szerződést ha Giulio Gatti-Casazzát, a milánói opera igazgatóját is magával vihette. Érdekesség, hogy Toscanini és Gatti-Casazza barátságát a korabeli beszámolók kutya-macska barátságnak írták le; tény, hogy nem kedvelték egymást, viszont Gatti jól értett a pénzügyekhez és flegmatikus természetét nem érintették érzékenyen Toscanini kirohanásai, Toscanininak pedig erre volt szüksége.

A Metropolitan énekesei és zenészei egyáltalán nem örültek Toscanini érkezésének, Caruso felmondással fenyegetőzött, az amerikai születésű tagok pedig a „két olasz” hatalmától féltek. Az egyik ismert amerikai szopránénekesnő, Emma Eames később az emlékirataiban is csak úgy beszél Toscaniniről és Catti-Casazzáról, hogy „ezek az olaszok”.^[7]

Röviddel New Yorkba való érkezése után Toscanini elkezdte ellenőrizni a kórus és a zenekar kiválasztását, majd elkezdődtek a zenekari próbák is. Ekkoriban Toscanini még nem tudott angolul, és a német nyelvtudása is szegényes volt, s ez a tény növelte a szokott idegességét. A próbákon partitúra nélkül jelent meg, azonban a zenekar csodálatát igazán akkor nyerte el, amikor javítgatni kezdte a nyomtatott szólamokban rejtőzködő hibákat, melyek a többi karmester előtt eddig észrevétlenek maradtak. A próba végén a zenekar tapsban és éljenzésben tört ki. A New York-i szezon első előadása az Aida volt, Carusóval, Emmy Destinnel és Scottival a címszerepben. Az előadás óriási sikerrel zárult. A következő előadások is – mind kizárólag olasz operák – nagy sikert hoztak. A Metropolitan másik karmestere Mahler volt, aki a nem-olasz operákat vezényelte, később azonban Toscanini is elkezdte a német-francia repertoárt is dirigálni.

Toscanini New Yorkban sem változtatott azon az alapelvén, hogy a színházon belül, a zenében minden döntési jog az övé. Ahhoz pedig, hogy egy operát egységesen tudjon előadni meg kellett győznie, vagy rá kellett erőltetnie az előadóra a saját elképzelését. Azonban Toscanini sem türelmes, sem diplomatikus nem volt, s ezért állandó konfliktusban volt a zenészekkel és az énekesekkel. Ennek ellenére a Metropolitan 1909. február 27-én további két évre meghosszabbította Toscanini és Gatti szerződését. A következő évad kezdéséig Toscanini Milánóba utazott ahol az új konzervatórium hangverseny termének a berendezése javára vezényelt előadásokat. A nyár egy részét az Alpokban töltötte a családjával, majd Münchenbe utazott, hogy meghallgasson egy Brahms-fesztivált. Ősszel visszatért New Yorkba, ahol november 15-én kezdődött az évad, Giocondával. Ebben az évadban kilenc opera harminckilenc előadását vezényelte, plusz huszonkét turnéelőadást öt városban. A szezon végén az operatársulat – a zenekar kivételével – Párizsban vendégszerepelt egy rövidebb olasz-operaszezonban. Itt a megnyitó előadás majdnem elmaradt, mert azzal vádolták a Metropolitan igazgatóságát, hogy mellőzi a francia énekeseket. A párizsi sajtó rosszindulatú kampányt indított Toscanini és Gatti ellen, az előadások azonban kifejezetten nagy sikerrel folytak le; esténként átlagosan 10 500 dollár volt a bevétel – ami akkoriban igencsak nagy összegnek számított.

A Toscanini-ház a milánói Via Durinin.

A társulat Párizsból Milánóba ment, ahol egy elsüllyedt tengeralattjáró túlélői részére rendeztek jótékonysági előadást. Olaszországban Toscanini egy kis időre Montecatiniben pihent. Augusztusban Puccini kérésére átnézte a készülő opera, A nyugat lánya partitúráit, majd október közepén ismét New Yorkba utazott, ahol november 14-én megkezdődött az operaszezon. December 10-én előadták Puccini új operáját A nyugat lányát, a mű azonban nem aratott nagy sikert. Ez az operaszezon öt hónapig tartott, Toscanini tizennégy opera hatvanhat előadását vezényelte, hét városban tartott turnéelőadásokat nem számolva.

1911 tavaszán Toscanini hazalátogatott Olaszországba, ahol először Milánóba, majd Rómába utazott, hogy a Falstaffot és A nyugat lánya olaszországi premierjét vezényelje a Teatro Costanziban. Júniusban további előadásokat vezényelt, majd Milánóban megvette a Via Durinin levő kétemeletes, tizenkilencedik században épült, szép udvarú és kovácsoltvas erkélyű házát. Ez a ház élete hátralevő részében a kedvenc lakása lett. Augusztusban Toscanini Moncenisióban (az Alpokban) pihent a családja körében, majd szeptemberben a Torinói Nemzetközi Kiállítás alkalmából, szeptember 16. és 29. között öt hangversenyt vezényelt.

A következő New York-i évad november 13-án kezdődött, Aidával. Az évad statisztikája: tizenhárom opera ötvennyolc előadással, plusz öt turné-fellépés. Ez a szezon is nagy sikert volt, így március 28-án a Corriere della sera bejelentette Toscanini és Gatti szerződésének meghosszabbítását, további három évre. Az évad végén Toscanini Buenos Airesbe ment, itt májustól szeptemberig tizenöt operát dirigált. Ez volt Toscanini utolsó fellépése Dél-Amerikában.

Dél-Amerikából, Toscanini Olaszországba utazott ahol két előadást vállalt a Teatro del Popolóban, november 10-én és 11-én. Az első előadásra nagyon olcsó jegy árakat kértek, de csak munkások és azok családjai vehettek részt az előadáson. Innen, Toscanini Rómába ment ahol elkezdte a hangverseny-próbákat a november 17-i és 20-i koncertre. Innen egy hétre visszatért Milánóba, majd elutazott New Yorkba a következő évad kezdésére. Ez volt az első alkalom, hogy nem Toscanini vezényelte a megnyitó előadást, ő december 18-án kezdett az Orpheusszal, majd egészen március közepéig folytatta, az előző évadokból válogatott további nyolc operával. 1913. március 19-én Toscanini régi álma teljesült, amikor eldirigálta Muszorgszkij Borisz Godunov első amerikai előadását. Erre az előadásra Toscanini a próbákat még januárban elkezdte, a díszleteket és a jelmezeket pedig Párizsból hozatta. Az operát olaszul énekelték.

Geraldine Farrar

Borisz Godunov próbáin jelen volt egy olaszul beszélő újságíró is, aki összebarátkozott Toscaninivel. Később, ez az újságíró Toscanini tanulási módszeréről közölt egy cikket a The Century nevű újságban: „Toscanini tanulási módszere a következő: először leül a zongorához és gondosan lejátssza a partitúrát, miközben erősen rövidlátó szemét egészen a kotta közelében tartja. Ezen a módon egészíti ki és élesíti fotografikus látását élesen halló és emlékező fülével. Ezt követően zongora nélkül tanulmányozza a partitúrát, a zongorát csak néha-néha hívja segítségül. Kényelmesen kinyújtózva az ágyban, vagy fotelban ülve, órákat tölt el egyfolytában a kötetekbe mélyülve; néha az egész éjszakáját munkával tölti... Fontos figyelmet szentel a főszereplőknek, néha elmegy az otthonukba és maga kíséri őket a zongorán... a következő lépés a színpadi próba...”^[8] Az évad következő darabját április 5-én adták elő (Don Pasquale), majd nyolc nappal később Toscanini első Metropolitan-béli szimfonikus koncertjét dirigálta. A műsor: Wagner Faust-nyitánya, Richard Strauss Till Eulenspiegelje és Beethoven 9. szimfóniája volt. Az előadásra az összes ülő- és állóhely elfogyott, a korabeli újságok pedig arról számoltak be, hogy közel ötezer ember állt még sorban a színház előtt a bejutás reményében. Az előadás hatalmas siker volt, majd 18-án a nagy érdeklődés miatt, megismételték. Ebben az évadban, Toscanini tizenegy opera harminchat előadását vezényelte, plusz hat turnét. Az évad végén hazautazott Olaszországba, itt a következő négy hónapot kizárólag pihenéssel töltötte és egyszer sem vezényelt. Ősszel, szeptemberben és októberben, Verdi születésének 100. évfordulóján (1913. október 10.) a Traviatát és a Falstaffot vezényelte, a zeneszerző szülővárosában, Bussetóban. Innen – öt év után először – visszatért a Scalába ahol folytatta a Verdi-ünnepségeket folytatták, majd visszatért New Yorkba, ahol november 17-én a Giocondával megnyitotta az operaszezont. Ebben az évadban tizenhárom opera ötvenhárom előadását vezényelte, plusz hétszer vendégszerepelt más színházakban is.

Toscanini egy idő után egyre nehezebben jött ki Metropolitan vezetésével, azért fontolóra vette a lemondását is. A lemondásnak azonban volt egy másik oka is: szerelmi kapcsolatba keveredett a nálánál tizenöt évvel fiatalabb Geraldine Farrar énekesnővel. Toscanini a nyarat Olaszországban töltötte, ahol megállapodást kötött egy oroszországi vezénylésre; de a háború kitörése ezt a tervét meghiúsította. A nyár nagy részét Viareggióban töltötte a családjával és Puccinivel. Október 19-én Toscanini, Caruso és De Luca részt vettek a római Teatro Costanziban megrendezett jótékonysági előadáson. A pénzt a Németországban rekedt olasz vendégmunkások hazahozatalára ajánlották fel.

1915 őszén Toscanini visszatért New Yorkba, hogy elkezdje az ott töltött hetedik évadját. Az évad november 16-án kezdődött az Álarcosbállal. Tavasszal a Metropolitan takarékossági programjának köszönhetően, számos kóristát és zenészt elbocsájtottak, de a díszletekre is kevesebb pénz jutott, s ezek így együtt az előadások színvonalának a romlását idézték elő. Miután az, április 13-i Carmen előadás megbukott Toscanini még levezényelte a másnapi Irisz - előadást, de a következő hatot lemondta. Ezen felül lemondta a 18-ára tervezett szimfonikus hangversenyt is, majd egy hangversenyturnét is, majd hozzátette: nem tér vissza a következő évadra. A lemondásának másik oka Farrar volt, aki kijelentette válasszon, vagy ő, vagy a családja. Mivel Toscanini számára a család olyan dolog volt, ami minden fölött állt, a család mellett döntött. A szakítás után azonban több éven keresztül levelezett Farrarral.

[szerkesztés] Újra Olaszországban

Toscanini a frontkatonák zenekarát vezényli az első világháborúban

Olaszországban Toscanini számos jótékonysági előadást vezényelt a háború okozta károk enyhítésére. 1915 és 1920 között elmélyült a politikában is; Gatti és Wally Toscanini elmondásaiból tudjuk, hogy Toscanini elvakult nacionalista volt és gyűlölte a német militaristákat. Tulajdonképpen keveset értett a politikához, de meg volt győződve, hogy Trentino, Aldo Adige, az Isztriai félsziget stb. Olaszországhoz tartozik. Toscanini először intervencionista lett, majd a háború lelkes támogatója.

Mikor Olaszország belépett a háborúba, Toscanini felesége, Carla és Wally lányuk bekapcsolódott a Vöröskereszt munkájába. Toscanini fia Walter először önkéntesként vonult a Vöröskereszttel a frontra, majd amikor betöltötte a tizennyolcat, bevonult a hadseregbe. Toscanini mindeközben jótékonysági előadásokat vezényelt. Azonban amikor egy előadáson a közönség kifütyült egy előadást, csak azért mert a szerző német volt, Toscanini lement a dobogóról és lemondta a többi előadást is. Néhány nap múlva megjelent egy rendelet, amely szerint Rómában tilos német zenét játszani a háború végéig. Toscanini 1920-ig nem vállalt több fellépést a fővárosban.

A következő hónapok viszonylag eseménytelenül zajlottak le Toscanini számára. A háború Toscanini anyagi helyzetét is erősen rontotta, annyira, hogy a Via Durinin álló házát is el kellet adnia; azonban aki megvette megengedte Toscaniniéknak, hogy bér fejében a házban maradjanak. Toscanini az egész háború alatt és még utána hónapokig nem keresett egy lírát sem. A háború állását azonban részletesen figyelemmel kísérte: egy nagy térképen kis zászlócskákkal jelezte a hadmozdulatokat és a frontok mozgását. 1917 nyarán katonazenekart alakított és a fronton adott előadásokat a katonáknak. Augusztus végén Monte Santóban vezényelte a zenekarát, az olasz támadás idején, de egyetlen zenész sem sérült meg. Toscanini a fronton maradt egészen a caporettói vereségig. Miután elvitte a sebesült fiát az udinéi hadikórházba hazatért Milánóba. hazatéréséről a lánya, Wally a következőket írta 1972-ben: „A személyzeti ajtón jött be; arca hamuszínű és piszkos volt, szeme a sírástól dagadt. Mama azt hitte valami borzalmas dolog történt Walterral, talpra ugrott és azt sikoltozta: >>Walter, Walter<< Apám azt mondta: >>Nem ő. Olaszország. Olaszországnak vége.<< Megölelte anyámat és elkezdett sírni.”^[9]

A következő időkben tizenkét hangversenyt szerveztek a konzervatóriumban az 1918. január 6. és március 24. időszakra. Júniusban, húsz évvel az után, hogy Toscaninit elindította a karmesteri pályán, meghalt Boito. Toscanini egész éjjel a ravatal mellett virrasztott, majd napokig bezárkózott a dolgozószobájába.

A Scala számos jótékonysági előadást adott, Toscanini vezénylésével és az egyik ilyen próbán kapták a hírt, hogy a háborúnak vége. Toscanini zárkózottabb lett, mint valaha és nagyon keveset dolgozott. Meghívást kapott Londonba, de elutasította és Torinóban vállalt fellépéseket először a háború után.

1919-ben megismerkedett Mussolinivel és nemsokára ez után a pártjának a támogatója lett. Toscanini egyetértett Mussolini drasztikus intézkedéseivel, aki az 1919. november 16-i parlamenti választásokon Toscaninit is felvette a jelöltek listájára. Mussolini csoportja azonban nem kapott elegendő szavazatot, s itt Toscanini hivatalos politikai pályafutása befejeződött. A választást követő időkben, Toscanini pénzzel támogatta a pártot, de amikor Mussolini a fasizmus felé fordult, Toscanini hátat fordított neki és a pártjának is.

1920 elején Toscanini Rómában és más olasz városokban vezényelt hangversenyeket. 1920. június 14-én a milánói Scala adminisztratív tanácsa Toscaninit „teljhatalmú igazgatóvá” nevezte ki.

[szerkesztés] Milánó és New York

Toscanini

Toscanini igazgatósága alatt a Scala színház belsejét átalakították: a színpad előterét megrövidítették, a zenekari árkot kibővítették és megemelték, a színpad mennyezetét hét méterrel megemelték és új kupolát helyeztek el a világítás számára. A zenekart is átalakította; kizárólag csak olyan zenészek voltak a zenekarban, akiket Toscanini maga válogatott be. A zenekar Arturo Toscanini Zenekara nevet viselte. Mivel a Scala renoválás alatt volt, a próbákat a konzervatóriumban kezdték el, ahol összesen húsz zeneszerző harmincegy darabját tanultak meg. Október 23-án a zenekar turnéra indult: Milánóban kezdtek, és november 29-ig harminchárom koncertet adtak huszonegy olasz városban. Mindenütt nagy sikert arattak. November 30-án Toscanini és a zenekar Nápolyban hajóra szállt, hogy Amerikában folytassa a turnét. Az amerikai turné a tervezett tíz hét helyett tizenhatra nyúlt, ugyanakkor óriási sikert hozott a zenekarnak. A társulat december 13-án érkezett New Yorkba és másnap, nézőként rész vettek az akkor már nagyon beteg Caruso utolsó fellépésén Halévy A zsidónő operájában.

Toscanini és zenekara december 16-án Philadelphiába utazott, hogy elkezdjék a felvételsorozatot a Victor Talking Machine Company számára. Decemberben hét napot, márciusban nyolcat töltöttek a stúdióban. Karácsonykor visszatértek New Yorkba, itt a Metropolitánban adtak koncertet majd egy speciális különvonaton országos turnéra indultak. Márciusban újabb lemez-felvételek készültek, majd két hét múlva a zenekar visszatért Olaszországba. Itt újabb turnéra indultak, mely április 20. és június 16. között tizenkilenc várost érintett.

A Scala 1921. december 26-án nyitotta meg újra a kapuit a közönség előtt. Az első előadás Verdi Falstaffja volt, Mariano Stabilevel a címszerepben. Ezt követően Toscanini nyolc évadot vezényelt le a Scalában.

1925-ben az New York-i Filharmonikusok ajánlottak neki szerződést. A szerződés szerint tizenegy hangversenyért 20 000 dollár fizetést kapott, és a jövedelemadóját is állták a Filharmonikusok. Később a szerződést meghosszabbították, és további 2000 dollárt ajánlottak fel. A hangverseny sorozat 1926. január 14-én kezdődött és február 7-ig tartott. Az utolsó előadás után Toscanini-család még aznap este visszatért Olaszországba.

Milánóban Toscanini folytatta a már elkezdett évadot. Ebben az évadban mutatták be az időközben maghalt Puccini befejezetlen operáját a Turandotot, s bár többen is írtak befejezést egyik sem nyerte el Toscanini tetszését. Végül Franco Alfano írt befejezést, azonban Toscanini a premieren ezt sem volt hajlandó előadni, s Liú halála után, a harmadik felvonás közben, letette a pálcáját majd a közönség fele fordult és bejelentette: „Qui finisce l'opera, perché a questo punto il maestro è morto” (fordítás: Az opera itt véget ér, a Maestro halála miatt itt félbemaradt.)^[10]

Ezekben az években történt, hogy Mussolini többször is el szeretett volna látogatni a Scala valamelyik előadására, azonban Toscanini mikor értesült a látogatás időpontjáról, az aznapi előadás helyett minidig próbát tűzött ki. Mindezt azért tette, mert nem volt hajlandó az előadás végén előadni a Giovinezzát, ami egy fasiszta induló volt. Ezzel a tettével azonban magára haragította Mussolinit és az egész fasiszta pártot.

Puccini és Toscanini

Toscanini az 1925-26-os évadban tizenöt opera ötvenegy előadását vezényelte. Szeptemberben Verdi halálának huszonötödik évfordulóján Bussetóba ment, hogy emlékkoncertet vezényeljen, majd visszatért Milánóba, hogy elkezdje Beethoven halálának a 100-ik évfordulójára rendezett emlékkoncert próbáit. Az operaszezon november 14-én kezdődött, azonban Toscanini csak egyszer vezényelt mivel nagyon fájt a bal karja. Január elején New Yorkba ment, azonban a karjában lévő gyulladás továbbra is fájt, ezenkívül depressziós is volt. Az orvos teljes nyugalmat ajánlott neki, így több előadást is le kellett mondania. Márciusban ismét a Scalában volt és operákat vezényelt. Május végéig tizenkét opera ötven előadását dirigálta. A nyár hátralevő részét Alpinóban töltötte, majd három hangversenyt vezényelt a Scalában október 9-12-13-án. Az új operaszezont november 16-án Mefistofelével nyitotta meg. 1928. január 9-én New Yorkba indult, itt január 26 és április 1 között negyvenháromszor vezényelte a Filharmonikusokat, több városban is. A koncertsorozat végén visszatért Milánóba, ahol a következő hetekben tíz opera negyvenhárom előadását vezényelte.

1928 októberében Toscanini a Scalában négy hangversenyt dirigált. Utolsó, teljes olaszországi operaévadja november 15-én kezdődött az Otelloval. Toscanini erős kar és hátfájdalmaktól szenvedett, ugyanakkor álmatlanság is gyötörte. December 26-án megünnepelték a harminc éves évfordulóját annak, hogy átvette a Scala vezetését, Toscanini ugyanazt a darabot dirigálta, mint harminc évvel ezelőtti napon: A mesterdalnokokat. A Scala és Milánó szerette volna megajándékozni valamivel a karmestert, de tudták, hogy a pénzajándék megsértené, az ünnepélyes ceremóniáktól pedig irtózik, így végül úgy határoztak, hogy létrehoznak egy „Toscanini-alapítványt”. Az alapítvány a zenészek, énekesek és kórustagok gyermekeinek üdültetését és esetleges orvosi ellátását biztosította. Toscanini készségesen elfogadta az ajándékot és ő maga is 100 000 lírát tett hozzá 1930-ban.

1929. január 12-én Umberto Giordano Il re operájának világpremierjét vezényelte, majd február közepén New Yorkba utazott, ahol január 21-én kezdődött koncertsorozata. Toscanini ez idő tájt beleegyezett, hogy a Filharmonikusok vezető karmestere legyen, a következő évaddal kezdődően. Ugyanekkor elkezdte az európai turné szervezését is, majd visszatért Milánóba ahol további operákat dirigált. A következő hónapokban ausztriai és németországi turnéra vitte a Scala-társulatot, majd lemondott a Scala igazgatói posztjáról.

[szerkesztés] Filharmonikusok, NBC szimfonikus zenekar és vendégszereplések évei

Toscanini

Bár a Scala igazgatósága még 1929 júniusában is reménykedett Toscanini maradásában, ő New Yorkba utazott és elkezdte a Filharmonikusokkal a próbákat a következő évadra. Az évad első előadása október 30-án volt, az utolsó pedig november 24-én. Ugyanekkor egy lemezfelvétel is készült, majd Toscanini egy hosszabb pihenőre visszatért Olaszországba. Február 27-én New Yorkban újabb hangversenyek következtek, és készültek egy európai turnéra. A turnéra április végén indultak; a zenekar 112 muzsikusa harmincnégy különböző országból származott, és csak húsz volt amerikai születésű. Az európai turné alatt a zenekar kilenc ország tizenöt városában léptett fel és összesen huszonhárom hangversenyt játszott. Az utolsó koncert a londoni Queen’s Hallban volt, majd a zenekar visszatért Amerikába, Toscanini pedig Olaszországba ment pihenni.

Toscanini mindössze három hétig pihent Olaszországba majd a Bayreuthba ment, ahol a Wagner-fesztiválon kérték fel vezénylésre. A fellépést ingyen vállalta, Wagner iránti tiszteletéből és bár később csekket küldtek neki, ő visszaküldte. A fesztivál végén a Salsomaggiore fürdőhelyen pihent meg, majd visszatért New Yorkba. Itt november 13-án kezdődött az évad. Az évad 1931. január 18-án ért véget, ekkor Toscanini egy hónapra visszatért Olaszországba.

A New York-i évad második fele február 23-án kezdődött; Toscanini április 19-ig harminckét hangversenyt vezényelt és öt városban vendégszerepelt. Márciusban aláírt egy szerződést, melynek értelmében a következő évadban tizenöt hét alatt hatvan hangversenyt dirigál. Ezekben az időkben Toscanini mintegy nyolcvanszor annyit keresett, mint egy átlagos muzsikus. Április végén visszatért Olaszországba, ahol Bolognában vállalta a helyreállított Teatro Comunale nyitóelőadásának vezénylését. A vezénylést ingyen vállalta, azonban amikor azt kérték tőle, hogy az előadás előtt játssza el a zenekarral a Giovinezzát, lemondta a vezénylést. A színházat fasiszta fiatalok vették körül, és amikor Toscanini kiszállt a kocsiból többször is arcon ütötték – Toscanini hatvannégy éves volt az incidens megtörténtekor.

A bolognai incidens után a Toscanini házat állandó megfigyelés alatt tartották és elvették az útleveleiket. A megfigyelések 1938-ig tartottak, az összegyűlt iratok máig fellelhetők az archívumokban. Toscaniniék a nemzetközi nyomás hatására június elején kapták vissza az útleveleket; ekkor St. Moritzba utaztak, majd a bayreuthi fesztiválra. Augusztus 4-én Siegfried Wagner halálának első évfordulóján Festspielhausban több karmester mellett Toscanini is felkérték vezényelni. Toscanininak erős hátfájdalmai voltak, ennek ellenére elvállalta a vezénylést, de kikötötte, hogy a próbákon ne legyen senki a zenekaron kívül. A hangverseny napjának a délelőttjén, amikor Toscanini megérkezett a próbára a színházterem nézőkkel volt jelen, mire ő megfordult és elment; az előadásra sem jött vissza.

Egy hosszabb olaszországi pihenő után november 16-án visszatért New Yorkba, azonban hátfájdalmai egyre erősebbek lettek, míg december 20-i előadás után helyettest kért és visszatért Olaszországba. Itt több orvos is kezelte, míg végül elment a Siena melletti Piazze helységbe, ahol egy bizonyos dr. Rinaldi kezelte. Rinaldi valamiféle félig orvos, félig kuruzsló volt és Toscanininak napi huszonnégy injekciót rendelt. A kúra három hónapig tartott, és ez alatt Toscanini egyetlen fellépést sem vállalt. Áprilisban egy jótékonysági hangverseny miatt New Yorkba utazott, majd visszatért Piazzéba, ahol a röntgenvizsgálatok kimutatták, hogy dr. Rinaldi kezelései hatásosak voltak. Toscanini sokkal jobban érezte magát és többször is visszatért kezelésekre, sőt más karmestereknek is ajánlotta az orvost, akit végül a fasiszták meggyilkoltak.^[11]

Toscanini egészsége javulása után Párizsba ment, hogy június 17-én részt vegyen egy hangversenyen melyet Claude Debussy szobrának a leleplezése alkalmából tartottak a Théâtre des Champs Elyséesben. Olaszországban közben egy csoport zenekari muzsikus kegyelmet kért Toscanininak „a Duce felvilágosult jóságára” hivatkozva, hogy vezényelhessen Milánóban; a hangversenyre azonban nem került sor. Ugyanez megismétlődött Torinóban is, Mussolini csak akkor engedte volna Toscaninit vezényelni, ha a himnuszt is vezényli, ő azonban erre nem volt hajlandó.

Toscanini

1933-ban, Toscanini hivatalos volt a bayreuthi Wagner-fesztiválra, még a város díszpolgárának is megválasztották, azonban amikor tudomást szerzett a zsidó zenészek üldözéséről lemondta. Április 1-jén tiltakozó távirat ment New Yorkból Hitlernek az új fajüldöző politika ellen. Az első aláíró Toscanini volt, a levél pedig másnap megjelent a reggeli lapokban; Toscanini, amikor aznap délután megjelent a Carnegie Hall dobogóján, a közönség tapsviharral fogadta. Ennek ellenére Hitler táviratot írt Toscanininak, melyben az állt, hogy szívesen fogadná Bayreuthban; Toscanini április 29-én válaszolt Hitlernek, tőle szokatlan, homályos módon, a fesztiválra pedig végül nem ment el. A levél írása után nem sokkal visszatért Olaszországba, ahol egy kis szigetet bérelt a Lago Maggiorén, szemben Pallanza városkával. Németországban betiltották a rádióban Toscanini által vezényelt hangversenyek sugárzását, majd a lemezek árusítását is betiltották.

A pihenés után, Toscanini Párizsban vezényelt, majd Bécsbe ment, ahol a Bécsi Filharmonikusokkal lépett fel. Egy Milánói pihenés után Stockholmba hívták, majd megint visszatért Milánóba, ahol decemberben volt a lánya Wanda és a híres zongorista Vladimir Horowitz esküvője. Ugyanebben a hónapban fogadta a Mehudin-családot az otthonában, akik Yehudi Mehudin első ottani koncertje alkalmából érkeztek Milánóba. Toscanininak nagyon tetszett a fiatal hegedűművész, így intézkedett, hogy a következő hónapban eljátszhassa vele Beethoven Hegedűversenyét a Filharmonikusokkal. Toscanini és Mehudin együtt utaztak New Yorkba, majd 1934. január 18-án és 19-én a Mehudin és a Filharmonikusok együtt zenéltek.

Toscanini az az 1934-es évadban tizennégy hét alatt hatvannégy hangversenyt vezényelt, majd május 5-én áthajózott Európába. Itt a Lago Maggioren található szigetén pihent, közben Párizsban vállalt fellépést. Augusztus 23-án Salzburgban lépett fel, majd egy rövid időre visszatért Olaszországba, majd októberben a Bécsi Filharmonikusokat vezényelte, de ellátogatott Budapestre és Prágába is. A következő hónapokban, kisebb megszakításokkal több más európai városban is vezényelt.

1934. január 24-e kezdettel a New York-i Filharmonikusokat vezényelte. Ebben az évadban harminchét hangversenyt dirigált. Május 2-án elhagyta New Yorkot és visszatért Olaszországba. Nyáron a BBC Szimfonikusok Zenei Fesztiválján vezényelte, majd a szigetén pihent a családja körében. 1935-ös évad után Toscanini úgy döntött, hogy mivel túl fárasztóak számára már a próbák: lemond. Április 29-én búcsúhangversenyt rendeztek, Toscanini pedig a bevételt szétosztotta a zenészek között. Az előadás után, a színfalak mögött az igazgatóság köszönetképp egy 1818-as Beethoven levelet ajándékozott Toscanininek. Toscanini május 2-án hajóra szállt és visszatért Európába. Itt Párizsban elvállalta egy jótékonysági előadás vezénylését, majd két hét múltán Olaszországba utazott. Júniusban és augusztusban Salzburgban vezényelt két hangversenyt. Szeptemberben Bécsbe utazott vezényelni, majd egy rövid olaszországi pihenés után visszatért a Bécsi Filharmonikusokat vezényelni. December 1-jén ismét Párizsba ment, itt három hangversenyt vezényelt – ez volt az utolsó franciaországi szereplése. Innen Palesztinába utazott, hogy egy frissen alakult, kizárólag zsidó zenészekből álló zenekart vezényeljen. Toscanini ezzel a tettével a szolidaritását akarta kifejezni a gyűlöletes politikai rendszer áldozatai iránt; fellépéséért nem fogadott el pénzt, sőt azt sem engedte meg, hogy utazási költségeit kifizessék. Mikor Albert Einstein tudomást szerzett Toscanini nagylelkű tettéről, levélben köszönte meg neki:

Toscanini, a felesége és a lányuk (Wally?)

Toscanini hosszabb időt töltött Palesztinában, mindeközben meglátogatta a bibliai helyszíneket, a közeli falvakat, sőt fát is ültetett egy ünnepség keretében. Palesztinából Egyiptomba utazott, ahol sokat kirándult, de hangversenyt is vezényelt. Innen Hollandiába ment, majd Stockholmba. Hetvenedik születésnapját Milánóban töltötte, majd Bécsbe utazott. Egy rövid milánói kitérő után, május 26 és június 16 között, a londoni BBC zenekarát dirigálta. Ugyanebben az évben Oxford felajánlotta neki a díszdoktorságot, ő azonban nem fogadta el, ugyanis néhány évvel korábban már Georgetownban kitüntették a díszdoktori címmel. De, hogy megmutassa értékelte az ajánlatot június 8-án hangversenyt tartott, s a bevételt az egyetemnek ajánlotta fel. A nyár hátralevő részében Olaszországban pihent, majd Salzburgba ment. Itt négy operát dirigált: A varázsfuvolát, a Fideliót, a Mesterdalnokokat és a Falstaffot. Az Osztrák Rádió Társaság mind a négy operát felvette egy Selenophone nevű készülékkel – a felvételek, a Fidelio kivételével a háború évei alatt eltűntek.

Toscanini 1937 nyarán Salzburgban további előadásokat is vezényelt, míg augusztus 31-én el nem kezdődött az öreg színház, a Festspielhaus renoválása. Októberben Bécsben dirigált majd Budapesten innen Londonba ment, ahol a BBC zenekarát dirigálta, és felvételeket is készített. Londonból Amerikába ment ahol, az NBC zenekarával folytatta a fellépéseket, színházakban és rádió-stúdiókban. 1938 nyarán ígérete ellenére nem tért vissza Salzburgba, mivel ekkor már Német Birodalom bekebelezte Ausztriát, azonban ellátogatott Rotterdamba és Hágába. Áprilisban – közvetlenül az után, hogy az olasz kormány kibocsájtotta „antiszemita kiáltványát” – Toscanini Palesztinába utazott ahol Haifában 13-án hangversenyt vezényelt. Ugyancsak vezényelt Tel-Avivban és Jeruzsálemben is. Május végén Londonba utazott, ahol a BBC Szimfonikusokkal újabb felvételeket készített, innen visszatért Olaszországba pihenni, majd a nyár hátralevő részében az NBC évadját vezényelte.

Nem sokkal az ausztriai Anschluss után Luzern polgármestere és más kisebb svájci város polgára elhatározta, hogy megpróbál egy zenei fesztivált rendezni, ahol azok a zenészek lépnének fel, akik nem hajlandóak a megszállt Salzburgba fellépni. Toscaninit is meghívták és ő el is vállalta a felkérést. Innen visszatért Olaszországba, ahol újra elvették az útlevelét, a fasiszta sajtó pedig rágalom-hadjáratot indított ellene, többek közt a „Tiszteletbeli zsidó” nevet adták neki. Végül Mussolini beleegyezett, hogy visszaadja Toscanini útlevelét. Az ekkor hetvenegy éves Toscanini rögtön elutazott Amerikába, New Yorkba.

New Yorkba Toscanini elkezdte a próbákat a zenekarral, október 15-én pedig a rádió-közvetítéseket is. Nyáron Luzernba utazott, a fesztiválra, ahol összesen két alkalommal vezényelt. Az utolsó előadás augusztus 29-én volt, három nappal Lengyelország megszállása előtt. Ezt követően Toscanini hosszú ideig nem tért vissza Európába.

[szerkesztés] A száműzött

Toscanini. 1934. március 1.

1939 őszén Toscanini visszatért New Yorkba és belépett a Mazzini Társaságba, a kivándorolt olasz liberálisok és szocialisták csoportjába, amely az Olasz Köztársaság megalakítását és a fasizmus bukását szorgalmazta. Toscaniniék New Yorkban egy Villa Pauline nevű nagyobb lakást béreltek Riverdale elővárosában. Itt egészen 1942 őszéig laktak, amikor egy környékbeli másik házba (Wave Hillbe) költöztek, mely korábban Mark Twain otthona volt.

Toscanini hetvenes éveiben járt, azonban még mindig sokat dolgozott: kora hajnalban feküdt csak le és korán kelt, nagyon szerette a kávét, napi több csészével is elfogyasztott. Elegánsan öltözött, minden részletre nagyon figyelt. Azonban nem járt fodrászhoz, sem borbélyhoz, a haját a felesége vágta, és egyedül, tükör nélkül borotválkozott, bajuszát egy régimódi lángon melegített bajuszpedrővel igazította. A kora ellenére még mindig nagyon kedvelte a nőket, ezekben az időkben az egyik szerelme Eleonora von Mendelssohn, a zeneszerző unokahúga volt.

Toscanini harmadik NBC-évadja októberben kezdődött, majd egy hosszú évad közbeni szünetet tartott. Februárban turné-hangversenyt vezényelt Newarkban, márciusban Heifetz-cel lemezre vette Beethoven Hegedűversenyét; ezután eldirigálta az NBC-évadjának hátralevő nyolc hangversenyét. Májusban újabb felvételeket készített Horowitz-cal, melyet egy rádiókoncert követett. A hónap végén a zenekarral egy dél-amerikai turnéra indult. A hajó fedélzetén kapta Toscanini a hírt, miszerint Olaszország megtámadta Franciaországot; a hír annyira feldúlta, hogy bezárkózott a kabinjába és ott dühöngött. A zenekart nagy tömeg üdvözölte Rióban; ez volt Toscanini első szereplése a városban az ötvennégy évvel ezelőtti bemutatkozó szezonja óta. Dél-Amerikában több városban is fellépett, majd június 22-én a zenekar visszatért New Yorkba. A nyár második felében Toscanini és a felesége Nyugatra utazott és megnézte a Grand Canyont. A negyedik NBC-szezon november 23-án kezdődött a Carnegie Hallban, itt történt a később elhíresült Missa-incidens, amely súlyos törést okozott Toscanini és az NBC kapcsolatában.

A Missa-incidens után Toscanini az 1940-41 évadban fontolgatta a távozását az NBC-től, azonban még eldirigált tizenhárom rádióadást és különböző lemezfelvételeket. Áprilisban, vendég-karmesterkedett Chicagóban, majd elvállat egy Buenos Aires-i utat. Ez volt az utolsó dél-amerikai szereplése. 1941-ben úgy döntött, nem akar többé állandó karmester lenni az NBC-nél, és írt egy lemondólevelet az igazgatóságnak, majd Philadelphiába utazott és az ottani Philadelphiai Zenekar karmestere lett. Az 1942-43-as évadra visszatért az NBC-hez és tizenhárom előadást vezényelt, valamint több jótékonysági koncerten is részt vett.

Toscanini több felkérést is kapott, hogy szerepeljen filmekben, azonban ő rendre elutasította mindet, még egy 250 ezer dolláros ajánlatot is. Azonban amikor arra kapott felkérést, hogy egy háborúellenes propagandafilmben szerepeljen, igent mondott. A filmben A végzet hatalma nyitányát, majd Verdi Nemzetek himnuszát dirigálja. Toscanini ez utóbbi szövegét megváltoztatta; eredetileg így hangzott: Italia, patria mia (Olaszország, én hazám), ezt változtatta meg: Italia, patria mia traditára (Olaszország, elárult hazám); továbbá a végéhez egy átvezetést is komponált és hozzátette az Internacionálét, valamint a Csillagdíszes lobogót.

A Life magazin 1944. június 12-én „Olasz kiáltvány” néven cikket közölt, melyet több vezető emigráns mellett Toscanini is aláírt. Mindeközben Toscanini folytatta az NBC Zenekarának a vezénylését: rádiófelvételeket készítettek és koncerteket adtak. Az 1944-45-ös év első kilenc előadását Beethovennek szentelték. Toscanini a nyugati partra is ellátogatott; 1945. április 19-én Los Angelesben vezényelt egy jótékonysági koncertet. Időközben véget ért a II. világháború, Toscaninit pedig hívták, hogy menjen vissza Olaszországba. Ő azonban kijelentette, hogy amíg meg nem dől a monarchia, nem megy haza, viszont felhatalmazta Olaszországban tartózkodó lányát, Wallyt, hogy nevében egymillió lírát adományozzon a háborúban súlyosan megsérül Scala újjáépítésére.

[szerkesztés] A háború után

Toscanini az 1948-as Time magazin címlapján

1946-ban, Toscanini az NBC-évad végén úgy döntött, mégis hazalátogat Olaszországba. Április végén lépett be először a felújított Scalába, a munkálatokkal meg volt elégedve, és május harmadikára kitűzte az első próbát. A próba előtt találkozót tartott a régi muzsikusok számára, akik közül sokat elbocsájtottak a háború idején, kit vallási, kit politikai okokból. Toscanini minden elbocsájtott zenészt visszavett a zenekarába, ugyancsak az ő kérésére az öreg színházigazgató, Vittore Veneziani is, akit faji okok miatt bocsájtottak el, visszakerült a helyére. Az első előadás, mely kizárólag olasz zenéből állt, május 11-én volt zsúfolásig telt színház előtt. A koncert után a zenekar egy aranyérmet ajándékozott Toscanininak, a következő felirattal: „A Maestrónak, aki sohasem volt távol – a zenekara.” Június 2-án Toscanini is szavazott azon a népszavazáson, melyik eltörölte a monarchiát. Később részt vett a Luzerni fesztiválon, majd augusztus 20-án visszatért New Yorkba, itt október 28-án kezdte el az NBC-szezont. Március 25-én a nyolcvanadik születésnapját azzal ünnepelte meg, hogy nyolcmillió lírát küldött Milánóba, az öreg zenészek otthonának. Majd tizenhat rádióadás és számos lemezfelvétel után visszatért Olaszországba, a szigetére ahol a feleségével megünnepelték az ötvenedik házassági évfordulójukat. Innen augusztus végén visszatért New Yorkba, ahol számos jótékonysági koncertet vezényelt, rádióadásokat dirigált és lemezfelvételeket készített. Ezt követően ismét Olaszországban pihent, majd december 10-én újra New Yorkba utazott vezényelni.

1949. április 20-án a Carnegie Hallban vállalt fellépést egy jótékonysági koncerten, azonban megcsúszott a fürdőkádban, leesett és eltörte egy oldalbordáját, ezért le kellett mondania a fellépést. A nyarat a szigetén töltötte, majd szeptember 3-án ő nyitotta meg a tizenkettedik velencei modern zenei fesztivált, a Scala zenekarával. Később a Scalában vezényelt le két hangversenyt, majd New Yorkba utazott. 1949. december 5-én az olasz köztársasági elnök örökös szenátornak jelölte, de Toscanini másnap visszautasította a címet. Az 1949-50-es évadban tizenhat rádióadást vezényelt, ugyanekkor eldöntötte, hogy 1950-ben, nyolcvanhárom éves korában hathetes turnéra viszi az NBC zenekarát az észak-amerikai kontinensen. Az utazáshoz egy tizenkét kocsiból álló vonatot béreltek ki, ahol a zenészek nyugodtan pihenhettek a fellépések között, s így nem kellett időt áldozni különböző hotelekbe való ki s bejelentkezésre. A turné április 14-én kezdődött és több mint 5300 kilométer után, május 27-én Philadelphiában ért véget. Toscanini június 17-én Milánóba utazott pihenni, majd visszatért New Yorkba. Áprilisban telefonon értesítették, hogy az Olaszországban maradt felesége szívrohamot kapott és súlyos az állapota. Toscanini a hír hallatán az első repülőgéppel Milánóba utazott. Carla asszony a férje hazatérte után egy kicsit jobban lett, de június közepén újabb rohamot kapott és június 23-án meghalt.

Toscanini augusztus elején három lemezfelvételre visszatért a Scalához, majd üzent az NBC-nek, hogy nemsokára visszamegy New Yorkba. Itt szeptemberben egy felvételsorozatba kezdett, majd az évadot dirigálta. Az új évad rádióelőadását a televízió is közvetítette, Toscanini ekkor nyolcvanöt éves volt. Az évad végén hazarepült Milánóba, majd június 8-án ismét visszatért New Yorkba, ahol tovább vezényelt. Szeptember 19-én ismét Olaszországban volt és a Scalában vezényelt egy Wagner-estet – ez volt az utolsó Scala–beli fellépése. Öt nappal később Londonba utazott, majd New Yorkba, ahol az újabb NBC sorozatot készítette elő. Nyáron visszatért Olaszországba, majd ősszel ismét New Yorkba ment. Toscanini ekkor már beteg volt, fájt a térde, erősen megromlott a látása és memóriazavarral küzdött, az újságok pedig arról írtak, hogy visszavonulni készül. Végül 1954. március 25-én, az akkor nyolcvanhét éves Toscanini aláírta lemondólevelét. Az utolsó előadás április 4-én, vasárnap volt. Az előadás végén, miközben a zenekar még játszott, Toscanini leeresztette a pálcáját, lelépett a dobogóról és lassan elindult a kijárat fele.

[szerkesztés] Az utolsó évek

Toscanini sírja Milánóban, a Cimitero monumentale temetőben

A búcsúelőadás után Toscanini visszavonult a riverdale-i házába, és nem volt hajlandó látogatókat fogadni, a szobájából is alig jött ki. Azonban június 3-án és 5-én megjelent a Carnegie Hallban, hogy újra felvegye a korábban rögzített Álarcosbál és Aida néhány, szerinte használhatatlan részét. Két nappal később Milánóba utazott, majd a Garda-tó melletti gyógyfürdőben pihent. Toscanini, elmondása szerint sohasem dohányzott és sohasem volt részeg, s ennek tulajdonította hosszú életét.

Toscanini ezekben az években arra készült, hogy az éppen épülő Piccola Scala első előadását vezényelje. Ugyanekkor egy enyhébb szívrohamon esett keresztül, februárban pedig visszautazott New Yorkba. Az 1956-os szilvesztert Riverdale-ben töltötte, ahol szilveszteri összejövetelt tartott; az összejövetelen valamennyi gyereke és unokája jelen volt, sőt nemsokára várható volt az első dédunoka születése is. Éjjel kettőkor azonban rosszul lett, s bár másnap már jobban érezte magát, hamarosan újabb szélütések érték. 1957. január 16-án reggel halt meg, nyolc óra negyven perckor.

Toscanini halálának hírére emberek ezrei vonultak fel Manhattanben a Frank Campbell kápolnában álló nyitott koporsója előtt. Egy hónappal később repülőn szállították a holttestét Olaszországba, Milánóba. Itt február 18-án reggel becslések szerint 40 ezer ember vonult fel a Scala csarnokában álló koporsó előtt. Ezt követően a tömeg elkísérte a halottaskocsit a Via Durinira, ahol rövid időre megálltak Toscanini háza előtt, majd a székesegyházhoz mentek, ahol Montini kardinális (a későbbi VI. Pál pápa) mondta a misét, és De Sabata vezényelte a Scala zenekarát, mely Verdi Requiemjének Libera me tételét játszotta. Innen a menet a Cimitero Monumentaleba vonult, itt a koporsót a családi sírboltba helyezték. A temető bejáratánál a Scala, az Olasz Rádió és a Konzervatórium egyesített zenekara a Va, pensierót énekelte a Nabuccoból – ugyanazt a darabot, melyet Toscanini ötvenhat évvel ezelőtt vezényelt ugyanitt Verdi temetésén.

[szerkesztés] Öröksége

Az 1928–ban létrejött, szegény zenészeket segítő Arturo Toscanini Alapítvány a mai napig működik. Az alapítvány az 1990-es évek közepe óta munkanélküli zenészeknek ad lehetőséget, hogy továbbképezhessék és önmenedzseljék magukat. A zenészek együtt dolgozhatnak egy teljes szimfonikus zenekarral, illetve olyan mesterkurzusokon vehetnek részt, melyeket vezető európai és nemzetközi zenészek, tanárok és szólisták tartanak részükre. Az alapítvány operaénekesek, valamint az opera műfajában dolgozó muzsikusok és műszaki szakemberek továbbképzését is segíti.

1986–ban a The New York Public Library for the Performing Arts megvásárolta Toscanini fennmaradt kéziratainak, leveleinek, felvételeinek nagy részét. A Toscanini örökség (The Toscanini Legacy) nevű gyűjtemény több száz levelet, és több, mint 400 órányi hangfelvételt tartalmaz.

Toscanini összesen háromszor szerepelt a Time magazin címlapján: 1926–ban, 1934–ben és 1948–ban.

[szerkesztés] Jelentősebb vezénylések

Toscanini 53 zeneszerző 117 operáját vezényelte; hangversenyteremben 175 zeneszerző (közöttük 38 operaszerző is szerepel) több mint 480 műve szólalt meg. Mindent összevetve közel 190 zeneszerző 600 kisebb-nagyobb darabját vezényelte – s ezeket mind kívülről próbálta és adta elő.

• Leoncavallo, Bajazzók, Teatro Dal Verme, Milánó, 1892. május 21
• Puccini, Bohémélet, Teatro Regio, Torinó, 1896. február 1
• Puccini, La Fanciulla del West, Metropolitan Opera, New York, 1910
• Puccini, Turandot, Teatro alla Scala, Milánó, 1926. április 25
• Barber, Adagio for Strings, First Essay for Orchestra, NBC Symphony Orchestra, New York, 1938 november 5,

[szerkesztés] Jegyzetek

[szerkesztés] Forrás

• Harvey Sachs: Toscanini; Zeneműkiadó 1988. ISBN 963330668X
• Samuel Chotzinoff: Toscanini An Intimate Portrait; Alfred A. Knopf, 1956
• Howard Taubman: The Maestro the Life of Arturo Toscanini; Simon and Schuster 1951

[szerkesztés] Külső hivatkozások

A Wikimedia Commons tartalmaz Arturo Toscanini témájú médiaállományokat.

• Arturo Toscanini hivatalos honlap
• Rövid életrajz
• Norman Lebrecht: Szemközt a diktátorokkal, Arturo Toscanini
• Toscanini hangja próbák közben – YouTube videó