T–70
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
|
| T–70 (1942-es változat) | |
|---|---|
| Általános tulajdonságok | |
| Személyzet | 2 fő |
| Hosszúság | 4,29 m |
| Szélesség | 2,32 m |
| Magasság | 2,04 m |
| Tömeg | 30,9 tonna |
| Páncélzat és fegyverzet | |
| Páncélzat | 60 mm |
| Elsődleges fegyverzet | 45 mm-es harckocsiágyú |
| Másodlagos fegyverzet | 7,62 mm-es DT géppuska |
| Mozgékonyság | |
| Motor | 2 db GAZ–202 benzinmotor 2×52 kW (2×70 Le) |
| Felfüggesztés | torziós rugó |
| Sebesség | 45 km/h |
| Fajlagos teljesítmény | 15 Le/tonna |
| Hatótávolság | 360 km |
A T–70 szovjet könnyű harckocsi a második világháború idejéből. A Gorkiji Autógyárban tervezték a T–60 felváltására, 1942-ben rendszeresítették a Vörös Hadseregben. 1943-ban jelent meg a továbbfejlesztett változata, a T–80 könnyű harckocsi. A T–70 bázisán alakították ki a SZU–76 önjáró löveget. T–90 típusjelzéssel önjáró légvédelmi löveget is kifejlesztettek belőle, ez azonban csak prototípus maradt.
| II. világháborús szovjet harcjárművek | |||
|---|---|---|---|
| Kisharckocsik | Úszó harckocsik | Könnyű harckocsik | |
| T–27 | T–37 | T–38 | T–40 | T–26 | T–50 | T–60 | T–70 | T–80 | |
| Gyorsharckocsik | Közepes harckocsik | Nehéz harckocsik | |
| BT–5 | BT–7 | BT–8 | T–28 | T–34 | T–44 | T–35 | KV–1 | KV–2 | ISZ–2 | ISZ–3 | |
| Önjáró lövegek | Önjáró légvédelmi lövegek | ||
| ZISZ–30 | SZU–5 | SZU–76 | SZU–85 | SZU–100 | SZU–122 | SZU–152 | ISZU–122 | ISZU–152 | T–60Z | T–70Z | T–70 | ||
| Páncélautók | |||
| D–8 | D–12 | D–13 | FAI | BA–10 | BA–11 | BA–20 | BA–21 | BA–3 | BA–6 | BA–27 | BA–64 | BA–I | LB–62 | LB–23 | |||
| Kétéltű páncélautók | Féllánctalpas páncélautók | Páncélozott vontatók | Improvizált járművek |
| PB–4 | PB–7 | BAD–2 | BA–30 | T–26T | Komszomolec | HTZ–16 | IZ | NI |
| Aeroszánok | Kísérleti harcjárművek | ||
| ANT–IV | NKL–16 | NKL–26 | RF–8 | ASZD–400 | SZU–14 | A–40 repülő harckocsi | SZU-100Y | PPG | ||
