Szolnoki Művésztelep
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A Szolnoki Művésztelep a Tisza és Zagyva torkolatánál, Szolnokon, a Szent István király utca 6. szám alatt található. Létrejötte az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeihez kapcsolódik, Magyarország legrégibb művésztelepe.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Történet
[szerkesztés] Kezdetek
A Szolnoki Művésztelep, illetve Szolnok jelentősége a képzőművészetben, egy osztrák festőművész nevéhez köthető. August von Pettenkofen osztrák festő, az 1848-49-es szabadságharc idején, mint hadirajzoló járt Magyarországon. 1851-ben járt először Szolnokon, és ettől kezdve újra és újra visszatért. Lenyűgözte a táj az itt élő emberek, hírét vitte Európa szerte, és hozta a külföldi, és magyar festőket is. Az 1870-es években, már olyan neves festők jártak Szolnokra rendszeresen, mint Deák-Ébner Lajos, Aggházy Gyula,Bihari Sándor, Böhm Pál, Mednyánszky László, Tölgyessy Artúr. A század végére már erős igény mutatkozott arra, hogy művészek összefogásával egy állandó telep jöjjön létre. Erre az időre esik, hogy Szolnok 1876-ban újra megyeszékhely lett és a közlekedése is aránylag jó volt. 1899. október 13-án a minisztériumhoz benyújtották tervezetüket, amit hamarosan elfogadtak, -(1899-ben a vármegye főispánja, Lippich Gusztáv is fölkarolta az elgondolást és lelkes támogatójává vált)- ekkor már csatlakozott az itt alkotókhoz Olgyay Ferenc, Mihalik Dániel, Szlányi Lajos, Hegedűs László, Boruth Andor, Katona Nándor, Pongrácz Károly, Vaszary János, Kernstok Károly, Fényes Adolf is, a korszak jeles festőművészei. 1901. április 28-án Szolnokon megalakul a Művészeti Egyesület, feladata, hogy megépíttesse a műtermi házakat és irányítsa a művésztelep életét. A Szolnoki Művésztelep a régi szolnoki vár helyén épült fel, kevesebb mint, két év alatt, két épület 12 műteremlakással. Az ünnepélyes átadás 1902. június 29-én volt.
A művésztelepnek nem csak állandó tagjai voltak, rendszeresen jöttek magyar és külföldi vendég művészek, festők, szobrászok, nyaranta alkotótáborok működtek. Az elkészült művekből minden évben kiállítást rendeztek amik nagyon sikeresek voltak. Az itt alkotó művészek nem ragaszkodtak a "hagyományos" stílus irányzatokhoz, már az 1900-as évek elején megfordultak a modern irányzatok képviselői is. Szinte nem volt olyan jelentős festő, aki meg ne fordult volna az 1910-es években, Szolnokon. 1912-től kezdve a szünidőben a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendékei is tanulmányokat folytattak itt. Az emberábrázolást Fényes Adolf, a tájfestést Szlányi Lajos, az állatfestést Zombory Lajos oktatta. Az első világháború visszavette a telep működését, de hamarosan újra megindult az élet. Olyan neves, festők jöttek Szolnokra, mint Vidovszky Béla, Zádor István, Aba Novák Vilmos, Chiovini Ferenc, Istókovits Kálmán, Pólya Tibor, Pólya Iván, Patay Mihály, Bernáth Aurél, Mattioni Eszter, Kerényi Jenő, Borbereki Kovács Zoltán, Gáborjáni Szabó Kálmán, akik az 1930-as évek meghatározó egyéniségei voltak.
[szerkesztés] II. világháború utáni évek
1944. november 4-én felszabadult Szolnok, megkezdődött az újjáépítés, elsők közt foglalkoztak a művésztelep rendbe hozatalával is. 1946-ban újjáéledt a Művészeti Egyesület, megindult a tagtoborzás. A telep hamarosan újra benépesült,1947 májusában kiállítást rendeztek a városban. A kultúrnapok keretében "Szolnok a magyar képzőművészetben" címmel bemutatták a szolnoki képzőművészet múltjának keresztmetszetét. A telep akkori törzstagjai közül, Bernáth Aurél, Basilides Barna, Borbereki Kovács Zoltán, Chiovini Ferenc, Gáborlyáni Szabó Kálmán, Mattioni Eszter, Vidovszky Béla és Szlányi Lajos állítottak ki, de mellettük már megjelentek alkotásaikkal a fiatalabb nemzedék képviselői, pár név: Udvary Dezső, Baranyó Sándor, Benedek Jenő, Bótos Sándor, Korda Béla, Patai Mihály, Pátzay Pál, Koszta József.
[szerkesztés] ’50-es évek
Az 1956-57-es esztendők új fejezetet nyitottak a művésztelep életében. Fiatal művészek egész sora került Szolnokra. Nagy István, Simon Ferenc és Szabó László szobrász, Baranyó Sándor, Berényi Ferenc, Bokros László, Fazekas Magdolna, Gácsi Mihály, Meggyes László, Mészáros Lajos (festőművész) és Palitz József festőművészek lettek az új alkotók. A telep művészei közül néhányan Budapesten folytatták munkájukat, P. Bak János, Benedek Jenő, Bótos Sándor, Antal Ilona. Amikor 1974-ben Gácsi Mihály és Palitz József távoztával két műterem felszabadult, helyükre Ágotha Margit és Rékassy Csaba grafikusművész érkezett. Eleinte, mint vendégművészek, 1984-től pedig törzstagként dolgoztak a telepen. Rékassy Csaba egészen haláláig, 1989-ig Szolnokon élt.
1987-ben újjáépítették a jobbszárnyat, és új lakók költöztek a telepre, Fazekas Magdolna, Meggyes László, Szabó László, Simon Ferenc és Nagy István, Nagy István később elhagyta a telepet és a kiürült műteremben Chiovini Ferenc emlékkiállítása volt látható.
2002-ben a Szolnoki Művésztelep fennállásának 100. évfordulóját méltóképp ünnepelte a város. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával a telep hat műteremlakásból álló épületszárnya teljesen megújult. Egy galéria és kiállítóterem, egy közös műterem, és két-két garzon lakrésszel egészült ki a festő és szobrász műterem. A közgyülés rendelete értelmében, újból életre kelt az 1901-ben alapított Szolnoki Művészeti Egyesületet, amely a továbbiakban a Szolnoki Művésztelepért Közalapítvány jogutódjaként tevékenykedik.
[szerkesztés] Irodalom
Egri Mária:A Szolnoki Művésztelep, Budapest, 1977 ISBN 936 336 105 2
