Nagy kudu
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 Státusz: mérsékelten veszélyeztetett (védelemfüggő)
|
|||||||||||||||||||||||
 Nagy kudu bika
|
|||||||||||||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||||||||
| Tragelaphus strepsiceros (Pallas, 1766) |
|||||||||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||
A nagy kudu vagy (Tragelaphus strepsiceros) az emlősök osztályának a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába tartozó faj.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előfordulása
Etiópia, Eritrea, Dzsibuti, Szomália, Szudán, Csád, a Közép-afrikai Köztársaság, Kenya, Tanzánia, Uganda, Zambia, Malawi, Mozambik, Zimbabwe, Botswana, Angola, Namíbia, a Kongói Demokratikus Köztársaság és a Dél-afrikai Köztársaság erdős szavannáin, bozótosaiban honos. Mindig víz közelében található meg.
[szerkesztés] Megjelenése
Testhossza 190-250 centiméter, farokhossza 30-50 centiméter, marmagassága 120-150 centiméter, testsúlya 200-250 kilogramm. A kisebb méretek vonatkoznak a nőstényekre, a nagyobbak a hímekre. 6-12 csík a törzsön, kersztcsík az arcon és a pofák rajzolata összetéveszthetetlenné teszik a fajt. A bikáknak hosszú, csavart szarva (amely gyakran lérheti az egyméteres hosszt is) és hosszú, feketéssárgán csíkozott nyak- hát- és toroksörénye van. A tehenek szarvatlanok. Mindkét nem jellemzője a szép, szabályos alakú füleik.
[szerkesztés] Életmódja
Pihenőket beiktatva éjjel-nappal aktív, szívesen tartózkodik árnyékos részeken. Kicsi, 5-12 állatból álló állandó összetételű családi csoportokban él. Lakóhelyéhez hűséges, nem vonuló faj. Egy csoport többnyire egy 50 km²-es területen tart fenn territóriumot. A csoportokat egy idős bika vezeti. A felnövekvő bikák elhagyják a csoportot és amíg egy idős bikát legyőzve át nem veszik egy tehéncsapat vezetését agglegény csordákban élnek. A hímek rangsorharcok során nyak- és hátsörényüket felborzolva lassan haladnak egymás felé és szarvaikat mutogatják egymásnak.
A nagy kuduk többnyire bokrokról és fákról legelt levelekkel és ágakkal táplálkoznak, füvet alig fogyasztanak.
Ellenségeik az oroszlánok, a leopárdok, a hiénakutyák, de a fiatal állatokra a gepárdok is veszélyesek lehetnek. Veszély esetén ugató vészjelzést hallatnak és többnyire gyorsan elmenekülnek a bozótosba.
A bikák maximális élettartama 8 év, a tehenek akár 15 évig is élhetnek. A bikáknál feltehetőleg a csoport védelmi miatti érőfeszítések rövidítik meg az élettartamot.
[szerkesztés] Szaporodása
.jpg/200px-Young_kudu_with_big_ears_(Kenya).jpg)
Udvarláskor egymás mellett lépkednek, állukat egymásra helyezik. A nőstény 7 hónapos vemhesség után többnyire egyetlen utódot ellik. A borjú többnyire 15 kilogrammos súllyal jön a világra. Az anya borját az első hónapban a sűrűben rejtegeti és csak ezután csatlakoznak újra a csoporthoz. A borjú többnyire 6 hónapos koráig szopik. A bikáknál a szarvak első csavarulata két éves koruk utánra fejlődik ki, szarvuk teljes kifejlődése 6-7 éves korukra fejeződik be teljesen.
[szerkesztés] Nevének eredete
A "kudu" név, amelyen ezt az állatot világszerte ismerik, a Khoi Khoi nyelvből származik, és ennek a fajnak a nevét jelenti. Ezt a nevet használták később a fehér felfedezők a hasonló kinézetű kis kudura is és hogy elkülönítsék a két fajt egymástól a nagyobb méretű állat lett a nagy kudu.
[szerkesztés] Képek
 Nagy kudu bika |
.jpg/120px-Tragelaphus_strepsiceros_(female).jpg) nagy kudu tehén |
 nagy kudu bika |
 nagy kudu tehenek |
[szerkesztés] Források
- Peter Comley und Salome Meyer: A Field Guide to the Mammals of Namibia. Kasane 1997, ISBN 99916-30-80-5
- Chris and Tilde Stuart: Southern, Central and East African Mammals. Struik Publishers, 2002, ISBN 1-86872-621-5
- Kingdon, J. 1997. The Kingdon Field Guide to African Mammals. Academic Press, London and New York: NaturalWorld.
- Nowak, R. M. [editor]. 1991. Walker's Mammals of the World (Fifth Edition). Baltimore: The Johns Hopkins University Press.
- Walther, F. R. 1990. Spiral-horned antelopes. In Grzimek's Encyclopedia of Mammals. Edited by S. P. Parker. New York: McGraw-Hill. Volume 5, pp. 344-359.
- Wilson, D. E., and D. M. Reeder [editors]. 1993. Mammal Species of the World (Second Edition). Washington: Smithsonian Institution Press.
