ebooksgratis.com

See also ebooksgratis.com: no banners, no cookies, totally FREE.

CLASSICISTRANIERI HOME PAGE - YOUTUBE CHANNEL
Privacy Policy Cookie Policy Terms and Conditions
Magyar Radikális Párt - Wikipédia

Magyar Radikális Párt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A Magyar Radikális Párt (MRP) egy rövid életű radikális baloldali párt volt a II. világháború utáni Magyarországon, 1945 és 1949 között. Rövid fennálása alatt két választáson is indult; 1945-ben nem sikerül bejutnia, 1947-ben azonban hat képviselőt tudott az országgyűlésbe delegálni, nagyrészt az azévben a Szociáldemokrata Pártból az MRP-be átült Peyer Károly és híveinek ismertsége illetve azok támogatói bázisa révén.

[szerkesztés] Története

A pártot 1944 novemberében, a nyilas uralom alatt kezde el szervezni majdani első elnöke, Csécsy Imre, a Jászi Oszkár vezette (Országos) Polgári Radikális Párt mintájára, de Jászi akarata ellenére[1], hisz ő egy lazább szövetséget képzelt el, ami ténylegesen nem szól bele Magyarország belpolitikájába. Az MRP 1945. március 3-án tartotta alakuló ülését, elnökének Csécsyt választották, 1945 októberében pedig elindult a párt lapja, a Haladás, az akkoriban ismert és sikeres svájci Weltwoche c. lap mintájára. A lap első főszerkesztője Csécsy lett, azonban ezt a posztot a – Csécsítől idegen – agresszív, harcias, támadó stílust megütő Zsolt Béla „elragadta” és rövid idő alatt az újságot saját képére formálta. Zsolt Béla publicisztaként ismertségével egyfelől használt a pártnak, másfelől azonban izgága, gyűlölködő természetével, össze-vissza vagdalkozásaival, gyakorta bántó, durva megfogalmazásaival ártott is annak.

Ideológiáját tekintve az MRP Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programját támogatta, önmagát a radikális baloldali értelmiség pártjának tekintette. Ebből kifolyólag az első világháború után létrejött, Jászi Oszkár vezette (Országos) Polgári Radikális Párt egyenesági folytatásának definiálta magát, habár Csécsy pártoni belüli frakcióknak tett engedményei miatt maga Jászi (aki már a PRP idején is kapcsolatban állt Csécsyvel és elsőre helytelenítette a párt létrejöttét) többször is bírálta az MRP politikai vonalvezetését. Az 1945-ös választásokon csúnyán leszerepelt a párt, alig több, mint öt- és félezer (5763) szavazatot gyűjtött be, ami az összes szavazat mindössze 0,12%-a volt, mandátumhoz nem jutottak. Az SZDP-ből 1947 elején elüldözött Peyer Károly csatlakozásával nagyot nyert a párt, az abban az évben megtartott, később kékcédulás választások néven elhíresült 1947-es országgyűlési választásokon a Peyerre szavazó volt SZDP-sek révén hat mandátumhoz jutottak a 411-ből. Peyer a hatból öt helyre tartott igényt (egyet magának, négyet pedig elvbarátainak követelt), míg a vitából kimaradó egy mandátumot az MRP-re hagyta, azt Zsolt Béla kapta. A követelésből kipattant belső viták során Peyer és az MRP kölcsönösen „mandátumtolvajnak” nevezte a másikat, a civakodásnak végül Peyer 1947 novemberi emigrálása vetett véget, így a fennmaradó öt helyre is MRP-tag került, köztük az elnök Csécsy Imre is, habár a párton belüli hangadó mindinkább Zsolt Béla lett, aki 1948-ban a párt elnökévé választottak. Zsolt vezetésével 1948-ban a párt előbb (önállósága fenntartása mellett) a Polgári Demokrata Párttal „Polgári Radikális Pártszövetség” néven egységbe tömörült (utóbbi végül 1949 márciusában be is olvadt az addigra már a Népfrontba belépett MRP-be), illetve ezzel egyidőben a kommunisták „társutasává” süllyedt majd rövidesen számos kisebb és nagyobb párttal együtt, önként beolvadt az újonnal alakult Magyar Függeltenségi Népfrontba. Önállósága de facto a Népfront alakulásával, 1949. február 1-jén szűnt meg, az 1949. május 15-i választásokon már nem szerepeltek pártlisták, kizárólag a Népfrontra lehetett szavazni. Véglegesen csak a választások után számolták fel a Magyar Radikális Pártot. Csécsyt időközben törölték a tagok listájáról, az új politikai formációban számára már nem jutott hely, Zsolt pedig még azon a héten, február 6-án hosszas betegeskedés után elhunyt.

[szerkesztés] Választási eredmények

Választások Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe
1945-ös
5 763 0,12% nem jutott be
1947-es
85 535 1,71% 6 1,46% ellenzék

[szerkesztés] Források

  1. ^ Litván György, Varga F. János: Jászi Oszkár válogatott levelei (Budapest, 1990.)


aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - bcl - be - be_x_old - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - co - cr - crh - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dsb - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - ext - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gan - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - hak - haw - he - hi - hif - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kaa - kab - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mdf - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - mt - mus - my - myv - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - quality - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - rw - sa - sah - sc - scn - sco - sd - se - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sr - srn - ss - st - stq - su - sv - sw - szl - ta - te - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu -