Polgári Demokrata Párt
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A Polgári Demokrata Párt (PDP) rövidéletű kis magyar nemzeti liberális párt volt az 1940-es években, azon parlamenti párt a második világháború után, amely elképzeléseiben a legtávolabb állt a Magyar Kommunista Párttól.
1944. december 2-án Szegeden a PDP egyike lett a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot megalapító öt pártnak, amelyek már a hatalom megszerzésére készültek, mihelyt végetérnek a harcok. Ebben az időben az egyetlen olyan párt volt, amely az egyéni emberi szabadságjogok liberális programjának alapján állt (olyan elődökkel, mint Vázsonyi Vilmos Demokrata Pártja a század elején vagy a Rassay Károly-féle liberális párt).
A párt 1945 nyarára tudott országosan számottevő erővé szerveződni, de taglétszáma ekkor sem érte el az ötvenezret. Első elnöke Teleki Géza gróf volt (Teleki Pál gróf fia, a Horthy Miklós kormányzó által korábban Moszkvába küldött – sikertelen – háromtagú fegyverszüneti bizottság egyik tagja Szentiványi Domokossal és Faragho Gáborral). A párt valódi operatív vezetője Szent-Iványi Sándor unitárius püspöki helynök volt.
A pártnak Supka Géza vezetésével balszárnya is volt, programja miatt azonban a párt elszigetelt maradt. A korábbi politikai elit tagjai, főleg Teleki hamar a kommunisták politikai támadásainak kereszttüzébe kerültek. Teleki emiatt még 1945 nyarán elhagyni kényszerült a pártot, a kommunistáknak azonban ez sem volt elég, és a PDP-t még az őszi választások előtt kiközösíttették a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontból (ami egyúttal azt is jelentette, hogy a választások után felálló kormányzó nagykoalícióba nem kerülhettek be).
A PDP-ből váltak ki azok a radikális, baloldali polgári politikusok, akik megalakították a Magyar Radikális Pártot, melyet Csécsy Imre, Kende Zsigmond és Zsolt Béla vezetett, és amely önállóan indult az 1945-ös, majd az 1947-es választásokon. A két pártot a kommunisták kezdeményezésére, részben Bilkei Gorzó Nándor PDP-politikus közbenjárásával [1] később összevonták (de ez már a vég előjátéka volt számukra a kommunista egyeduralom korszakának kezdetén).
Az 1945-ös novemberi választásokon a párt 76 393 szavazatot, 1,62%-ot kapott. Ezzel két képviselőt juttathatott a 409 tagú országgyűlésbe és az egyetlen ellenzéki párt lett.
Az 1947-es választásokon kevesebb, 49 740 szavazatot (1%) szerzett, ami akkor három országgyűlési mandátumot jelentett (a PDP a hat ellenzéki párt közül ezzel a legkisebb lett).
A PDP lapja a párt befolyásához képest igen nagy, nyolcvanezres példányszámú napilap, a polgári radikálisokhoz közelálló Világ volt, amelyet a 1945-től 1949-ig a pártalapító Supka Géza szerkesztett (a párt országgyűlési képviselője, ugyanakkor a magyarországi szabadkőművesek nagymestere).
A németek kitelepítésének ügyében a kollektív felelősséget hangsúlyozó Magyar Kommunista Párttal és a Nemzeti Parasztpárttal szemben a PDP a nemzetiségi hovatartozás és a politikai felelősség éles elválasztása mellett érvelt (a szociáldemokraták ugyancsak elutasították a kollektív felelősséget).
A kommunista nyomás alatt egyre inkább balra sodródó formációtól végül a magyar polgári politika doyenje, az ekkor már régóta Amerikában élő Jászi Oszkár is elhatárolta magát.
[szerkesztés] Vezetői
Elnöke 1945 áprilisa és júliusa között Teleki Géza, ezután 1947-ig Szent-Iványi Sándor. Szent-Iványi azonban 1946-ban külföldre távozott. 1947-ben 8 alelnököt válaszottak. Köztük volt Bródy Ernő, Örley Zoltán, Rupert Rezső és Supka Géza. Az országos szervező Vészy Mátyás volt.
