Kunfalva
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Kunfalva (szlovákul Konská) község Szlovákiában, a Zsolnai kerületben, a Zsolnai járásban. 2001-ben 1300 lakosából 1297 szlovák volt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Zsolnától 14 km-re délnyugatra, Rajecfürdőtől 2 km-re délre fekszik.
[szerkesztés] Története
A falu keletkezése az 1228-as évszámhoz köthető, amikor az egyházi források szerint az első templom épült. A falu rajeci uradalomhoz tartozott. A templom felépülése a rajeci uradalom egy részének II. András király által az esztergomi káptalan részére történő adományozással lehet összefüggésben. Ez az első templom a faluval együtt [[tatárjárás]kor pusztult el. 1287-ben a káptalan birtokát a Hont-Pázmány nembeli Kázmérral cserélte el. 1297-ben az egész Rajecvölgy Csák Máté uralma alá került, majd ennek halála után a királyra szállt. A 14. században királyi birtokként a zsolnalitvai vár tartozéka volt. A falut villa Kunzka néven 1350-ben említik először, első ismert soltésza és bírája Tyl fia Miklós volt. A név alapján a soltész német volt, a betelepített lakosság, amely 16 évre adómentességet kapott azonban valószínűleg szlovák. A 14. század máodik felében a források szerint új, gótikus templomot építettek. 1368 után a soltészságot a gömöri Balog család tagja Domonkos vásárolta meg, aki 1376-ban a birtokot elcserélte a királlyal. A 14. század végén a falu a Rajecvölggyel együtt Sztrecsény várának uradalmához került. 1456-ban már újra Litva várához tartozott, mely 1474-ben királyi adományként Kinizsi Pálé, majd 1495-től Szapolyiaké. 1543-ban 15 jobbágytelek, 8 zsellér és egy bíró volt a településen. 1556-ban a livtai uradalmat a Thurzó család szerezte meg. 1598-ban malom és 27 ház állt a faluban. Az 1626-os urbárium szerint a faluban malom és fűrészüzem működött, bíró, 11 jobbágy és 8 zsellér élt itt. 1628-ban a litvai uradalmat négy részre osztották, melyen a Thurzók, a Perényiek, a Révayak és a Lengyelek osztoztak. 1707-ben 10 jobbágy és 21 nincstelen élt itt, miközben sok falu a kuruc harcokban elpusztult. 1770-ben 17 jobbágytelke volt, 107 jobbágy, 10 zsellér és 2 nincstelen. 1784-ben az első népszámláláskor 77 házában 90 családban 553 lakosa volt. 1798-ban legnagyobb birtokosai a Mednyánszky, Újváry, Balassa, Perényi és Pongrác családok. 1826-ban a régi templomot lebontották helyette egy fakápolnát építettek amely az új templom megépültéig volt az istentiszteletek színhelye. 1828-ban 40 házban 725 lakos élt a községben. 1873-ban a livtai uradalom megszünt, az új birtokos Popper Lipót lett. 1886-tól Ballestrém Ferenc és Hahn Sámuel a birtokosai. 1910-ben 1038, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Zsolnai járásához tartozott.
[szerkesztés] Nevezetességei
- Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1840-ben épült klasszicista stílusban. Tornyát csak 1948-ban építették hozzá.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
A Zsolnai járás települései | |
---|---|
Zsolna (Žilina) Alsóosztorány (Stránske) · Alsóricsó (Dolný Hričov) · Alsótizsény (Dolná Tižina) · Bella (Belá) · Bitérfalva (Bitarová) · Csicsmány (Čičmany) · Egbelény (Gbeľany) · Facskó (Fačkov) · Felsőosztorány (Stráňavy) · Felsőricsó (Horný Hričov) · Felsővisnyó (Višňové) · Frivaldnádas (Rajecká Lesná) · Györkeháza (Ďurčiná) · Harmatos (Rosina) · Háromudvar (Turie) · Jeszenye (Jasenové) · Juhászi (Ovčiarsko) · Kalacsány (Kľače) · Karasznyán (Krasňany) · Kaszásrét (Kotrčiná Lúčka) · Kenyered (Kunerad) · Kiscserna (Malá Čierna) · Kisdivény (Divinka) · Kővágás (Kamenná Poruba) · Kunfalva (Konská) · Litvaberzseny (Brezany) · Litvailló (Lietavská Lúčka) · Litvaszinye-Babkó (Lietavská Svinná–Babkov) · Lótos (Lutiše) · Majosfalva (Mojš) · Nagycserna (Veľká Čierna) · Nagydivény (Divina) · Nemesőr (Stráža) · Óváralja (Nezbudská Lúčka) · Pásztorzávod (Paština Závada) · Rajec · Rajecfürdő (Rajecké Teplice) · Ricsóváralja (Hričovské Podhradie) · Suja (Šuja) · Sztrecsény (Strečno) · Szedernye (Svederník) · Terhely (Terchová) · Trencsénhosszúmező (Dlhé Pole) · Trencsénladány (Lysica) · Túrirtovány (Porúbka) · Vágnedec (Nededza) · Vágtapolca (Teplička nad Váhom) · Várna (Varín) · Zebény (Zbyňov)· Zsolnaberkes (Hôrky) · Zsolnaerdőd (Podhorie) · Zsolnalitva (Lietava) |