Habsburg–Toscanai János Szalvátor főherceg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Habsburg-Toscanai János Szalvátor főherceg, németül Johann Nepomuk Salvator Maria Joseph Johann Ferdinand Balthasar Ludwig Karl Zenobius Anton von Österreich-Toscana, olaszul Giovanni Nepomuceno Salvatore Maria Giuseppe Giovanni Ferdinando Baldassare Lodovico Carlo Zenobio Antonio d'Asburgo-Lorena, (*Firenze, 1852. november 25. – eltűnt a tengeren 1890. július 12.), a Habsburg–Lotaringiai-ház toszkánai ágából származó osztrák főherceg, cs. és kir. katonatiszt, majd hajóskapitány. Választott polgári neve Johann Orth, további használatos álnevei: Johann Traunwald, Johann von der Traun, Johann von Traunstein. A korabeli magyar sajtóban Orth János néven szerepel.

Tartalomjegyzék 1 Élete 1.1 Származása, testvérei 1.2 Ifjúsága 1.3 Kiválása a császári családból 1.4 Eltűnése 2 Utóélete 3 Jegyzetek 4 Művei 5 Irodalom 6 Szépirodalom 7 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

[szerkesztés] Származása, testvérei

János Szalvátor főherceg 1852. november 25-én született Firenzében, a Toszkánai Nagyhercegség fővárosában, a nagyhercegi Poggio Imperiale kastélyban.

Édesapja a Habsburg–Lotaringiai-ház toszkánai ágából származó II. Lipót toszkánai nagyherceg (1797–1870) volt, III. Ferdinánd nagyhercegnek (1769–1824) és első feleségének, a nápolyi Bourbon-házból való Lujza Mária Amália nápoly-szicíliai királyi hercegnőnek (1773–1802) fia.

Édesanyja Lipót második felesége, a nápolyi Bourbon (Borbone) házból való Mária Antónia nápoly-szicíliai királyi hercegnő (1814–1898) volt, I. Ferenc (Francisco Genaro) nápoly-szicíliai király (1777–1830) és Mária Izabella spanyol infánsnő (1789–1848) leánya.

Apjának első házasságából, amelyet Mária Anna szász hercegnővel (1799–1832), Miksa szász herceg (1759–1838) leányával kötött, három gyermek született, János Szalvátor féltestvérei:

• Mária Karolina főhercegnő (1822–1841), fiatalon meghalt.
• Auguszta Fernanda (Auguste Ferdinande) főhercegnő (1825–1864), aki Luitpold herceghez, Bajorország régenséhez (1821–1912) ment feleségül. Fia, Lipót Miksa herceg (1846–1930) később Gizella főhercegnőt, Ferenc József császár legidősebb leányát vette feleségül.
• Maximiliána főhercegnő (1827–1834), gyermekként meghalt.

Első feleségének halála után II. Lipót herceg 1833. június 7-én feleségül vette Mária Antónia nápoly-szicíliai királyi hercegnőt (1814–1898), I. Ferenc nápoly-szicíliai király és Mária Izabella spanyol infánsnő leányát. A második házasságból tíz gyermek született, köztük János Szalvátor volt a legfiatalabb:

1. Mária Izabella főhercegnő (1834–1901), aki a Bourbon-házból való Francesco di Paola-hoz, Trapani grófjához, I. Ferenc nápoly-szicíliai király fiához ment férjhez.
2. Ferdinánd Szalvátor főherceg (1835–1908), IV. Ferdinánd néven Toszkána utolsó (címzetes) nagyhercege.
3. Mária Terézia főhercegnő (1836–1838) kisgyermekként meghalt.
4. Mária Krisztina (1838–1849) gyermekként meghalt.
5. Károly Szalvátor főherceg (1839–1892), aki Mária Immakuláta Klementina nápoly-szicíliai királyi hercegnőt (1844–1899) vette feleségül.
6. Mária Anna főhercegnő (1840–1841) kisgyermekként meghalt.
7. Rainer főherceg (1842–1844) kisgyermekként meghalt.
8. Mária Lujza főhercegnő (1845–1917), aki Károly isenburgi herceghez († 1899) ment feleségül.
9. Lajos (Ludwig) Szalvátor főherceg (1847–1915), neves tengerkutató [2].
10. János Szalvátor főherceg (1852–1890), polgári nevén Johann Orth hajóskapitány).

[szerkesztés] Ifjúsága

Gianni, anyjának legkisebb és legkedvesebb gyermeke 1859-ben, a szárd–francia–osztrák háború küszöbén hétéves volt, amikor Firenzében Ausztria-ellenes felkelés tört ki. Apja, Lipót nagyherceg lemondott és családjával együtt elmenekült országából. A család Ausztriába költözött, Salzburgban éltek.

János Szalvátor főherceg 1865-ben hadnagyként kezdte katonai pályafutását a császári-királyi haderőben. Gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1867-ben századossá (Hauptmann) lépett elő, már a császári és királyi haderőben. Apjának halála (1870) után Ferenc József császár a nagybátyját, Albert főherceg tábornagyot nevezte ki a fiú törvényes képviselőjének és gondviselőjének. Albert főherceg kemény katona volt és kiváló hadvezér, de konzervatív és mereven reakciós gondolkodása szöges ellentétben állt János Szalvátor csapongó, színes fantáziájával, a művészetek iránti rajongásával. A tábornagy–főherceg nem értékelte a fiú zenei tehetségét sem. Az ifjú „Gianni” már igen fiatalon megkomponált egy keringőt. Szerzeményét Ifj. Johann Strauss nyilvánosan is előadta. A Johann Traunwart álnéven szereplő zeneszerző valódi kilétét eltitkolták. ^[1]Az Assassinok című balettnek ő írta a szövegét és maga írta a jelenetet, amelyban Rudolf trónörökössel a bécsi Burgban leleplezi egy Bastian nevű spiritiszta csalását.^[2]

1872-ben őrnagyi, 1874-ben alezredesi rangra emelkedett, majd 1876-78-ig Komáromban állomásozott mint ezredes. 27 éves korában, 1879-ben egy gyalogdandár parancsnokaként részt vett a boszniai hadjáratban (Lásd: Bosznia-Hercegovina annexiója), és még ugyanebben az évben altábornaggyá léptették elő.

Szoros és bizalmas barátság fűzte Rudolf főherceghez, a Monarchia trónörököséhez. Valószínűleg János Szalvátor Rudolfnak az ötletet ahhoz „Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben” („Die österreichisch-ungarische Monarchie in Wort und Bild)” című díszes kiállítású könyvsorozathoz, amelynek köteteit 1887–1902 között adták ki, és amit a koronaherceg főművének (Kronprinzenwerk) is neveztek. A Monarchia országait, tájait és népeit bemutató, gazdagon illusztrált mű írásában, szerkesztésében János Szalvátor szerzőként is közreműködött.

Johann Szalvátor a felső-ausztriai Gmunden közelében, az Orth kastélyban lakott. (A név mai írásmódja: Schloss Ort). A Habsburg-család toszkánai tagjaihoz hasonlóan ő is progresszív, liberális és antiklerikális felfogású fiatalember volt. Emiatt – akárcsak hasonló gondolkodású barátja, Rudolf trónörökös – egyre gyakrabban került összeütközésbe a bécsi udvarral és a császári kormányzattal.

Rendszeres levelezésben állt Verne Gyulával, akit egy velencei látogatása során ismert meg. Verne így ír a főhercegről: „Lajos Szalvátor folyton ír nekem. Következő könyvemben a Baleárokról írok, és így módom lesz bemutatni a hercegnek ezen a szigetcsoporton végzett nagyszerű munkáját.”

[szerkesztés] Kiválása a császári családból

1886-ban, I. Sándor bolgár cár halála (a Battenberg-ház kihalása) után János Szalvátornak felajánlották Bulgária koronáját, de ő visszautasította. 1887-ben kilépett a csász. és kir. hadsereg kötelékéből.

Barátjának, Rudolf trónörökösnek 1889 januárjában elkövetett öngyilkossága, és a tragédiát követő könyörtelen eltussolási akció mélyen megrendítette János Szalvátort. Bejelentette, hogy önként lemond a hadseregben viselt rangjáról, főhercegi címéről, a trónöröklési sorban elfoglalt helyéről, valamint a főhercegi címmel járó összes előjogról és pénzbeli járandóságról („a főhercegi apanázsról”) is. Kivált a császári családból, és felvette a polgári Johann Orth nevet. A volt főherceg még ugyanebben az évben régi szeretőjével, Ludmilla („Milli”) Stubellel, a Bécsi Opera (Wiener Hofoper, ma: Staatsoper) közrendű származású balett-táncosnőjével együtt Angliába utazott, ahol összeházasodtak. A Habsburg–Lotaringiai-ház szigorú családi rendelkezései szerint kitaszítottá vált, többé nem térhetett vissza az Osztrák–Magyar Monarchia területére.

[szerkesztés] Eltűnése

Johann Orth Hamburgban megszerezte a hajóskapitányi oklevelet, megvásárolta a „Santa Margherita” nevű kereskedelmi gőzhajót. Ennek fedélzetén világ körüli utazásra indult feleségével együtt. Az út első állomása a La Plata folyó torkolatvidékére vezetett, Uruguay és Argentína között, majd Chile felé indultak tovább. Ekkor látták őket utoljára.

A hajó nem érkezett meg, roncsai sem kerültek elő. A megindult vizsgálatok azt valószínűsítették, hogy a „Santa Margherita” 1890. július 12-én a Horn-fok körül tomboló téli vihar során süllyedhetett el, a kelet-patagóniai Cabo Tres Puntas környékén. A legénység és az utasok, köztük Orth kapitány és felesége feltehetően tengerbe vesztek. Anyja, Mária Antónia hercegnő sohasem adott hitelt legkedvesebb fia halálhírének, és nem is viselt gyászt érte. 1911-ben Johann Orth-ot hivatalosan is holttá nyilvánították. Hagyatékát 1912–13-ban Berlinben elárverezeték. Halálának körülményei máig tisztázatlanok maradtak.

[szerkesztés] Utóélete

2007 márciusában a felső-ausztriai sajtóban hírek jelentek meg egy norvég bíróság ítéletéről, amely kimondta volna, hogy Johann Orth valójában nem halt meg 1890-ben, hanem Alexander Hugo Köhler álnéven Norvégiában telepedett le, utódai születtek, és 1945-ben itt is hunyt el. Az önjelölt utódok, Henrik Danielsen és Frantz Köhler Nilsen a számukra kedvező ítéletre támaszkodva igényt jelentettek be a főherceg örökségére (elsősorban a gmundeni Ort kastélyra). A bizonyítás érdekében genetikai vizsgálatoknak is hajlandók voltak alávetni magukat. Amikor azonban tájékozódtak az exhumálás és a DNS-elemzés várható költségeinek nagyságáról, az állítólagos örökösök felfüggesztették követelésüket ^[3].

Verne nagyra becsülte a főherceget; Sándor Mátyás figurájában sok hasonlóság található János Szalvátorral. Jókait is megragadta a főherceg alakja és az Ahol a pénz nem Isten című regényében az ő történetével foglalkozik.

[szerkesztés] Jegyzetek

[szerkesztés] Művei

• Geschichte des k. k. Linien-Infanterie Regiments Nr. 12, 2 kötetben, 1877–80.
• Drill oder Erziehung, 1883.
• Einblicke in den Spiritismus, 1884.
• Betrachtungen über die Organisation der österreichischen Artillerie Bécs, 1875

[szerkesztés] Irodalom

• Friedrich Weißensteiner: Johann Orth, Ein Aussteiger aus dem Kaiserhaus, Bécs, 1985. körül.
• Giovanni Baldasseroni: Leopoldo II Granduca di Toscana e i suoi tempi (II. Lipót toszkánai nagyherceg és kora), Firenze, 1871.
• Sigrid-Maria Größing: Glück und Unglück im österreichischen Kaiserhaus, Verlag Amalthea. ISBN 978-3-85002-633-8
• Alain Decaux: La disparition de Jean-Salvator de Toscane.
• Pallas Lexikon

[szerkesztés] Szépirodalom

• Wolfgang Bauer: Die Kantine. Capriccio à la Habsburg, színmű, 1993. Megjelent a szerző összegyűjtött műveinek 8. kötetében: Színművek 1988–1995, Graz, Droschl 1996.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• [3] Családfa, leszármazottak listái.
• [4] A Habsburg–Lotaringiai hercegek Toszkánában.
• [5] Családi, életrajzi adatai.
• [6] Rövid életrajza a bécsi Kapucinusok honlapján.
• [7] Címszó az AEIOU Österreich-Lexikonban.
• [8] A norvég örökösök jelentkezése, OÖ Nachrichten 2007. január 17.
• [9] Hagyatéki vita az Ort kastélyról, OÖ Nachrichten, 2007. június 02.
• Rövid magyar ismetető az orthi kastélyról