Feudalizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A feudalizmus (vagy hűbéri rendszer, hűbériség) olyan társadalmi, jogi, gazdasági és politikai berendezkedés, amely a hűbérurak, vazallusok és szolgák közötti kölcsönös magánjogi kapcsolatok rendszerére épül. Maga a szó a latin feudum (föld) szóból ered. A feudalizmus klasszikus formájában a középkori Európában létezett. Ugyanakkor a feudalizmussal sok hasonló vonást mutatnak a világ más tájai, pl. a Közel-Kelet, Afrika, India, a Távol-Kelet múltjából ismert társadalmi rendszerek is, ezért gyakran ezeknél is alkalmazzuk a feudalizmus jellegzetes kifejezéseit; hűbérúr (senior), hűbéres (vazallus), lovag, hűbéreskü.

A hűbéri hierarchia csúcsán általában az uralkodó, többnyire király vagy herceg állt. Megjegyzendő, hogy mivel a hűbériség alapvetően magánjogi jellegű intézmény, külön kell választani az uralkodók államfői és hűbérúri szerepét. A feudalizmus az évszázadok során, illetve a különböző országokban nem alkotott egységes rendszert. A különféle feudális berendezkedések közötti különbség jól magyarázható a népsűrűséggel, mivel a rendszer gazdasági alapját a mezőgazdaság, illetve a földhasználati jogok bonyolult rendszere képezte.

[szerkesztés] A nyugat európai feudalizmus

A hűbéri rendszer Nyugat-Európában alakult ki, két főszereplője a hűbérúr, akinek földbirtoka van és a vazallus (hűbéres), aki örökletes használatra megkapja a földet. A hűbérúr megvédi a vazallusait és igazságot szolgáltat nekik, a vazallus pedig szolgálatokkal tartozik neki. A vazallus minden peres ügyével a hűbérúr bírósága elé tartozik, ami egy nagyon erős függés, amit viszont enyhít, hogy a bíróság esküdtjei az ő vazallustársai, akik tehát hasonló cipőben járnak, mint ő.

A hűbéres-vazallusi kapcsolat nagyon tartós, addig tart, amíg a hűbéres családban ill. a vazallus családban van fiú örökös, aki apjuk halálával annak földjét, esküjét is megörökli. Az örökös mindig a legidősebb fiú, a többiek ki vannak zárva az öröklésből, nekik más úton kell szerencsét próbálniuk egyházi pályára lépéssel, vagy más földön lovagi szolgálatba állással stb. A hűbéri föld csak a hűbéri eskü megszegése esetén vehető vissza, akkor is csak a hűbérúr bírósága által. Előfordulhat, hogy valaki csak földjei egy részének révén hűbéres. Az angol királyok Hódító Vilmostól Földnélküli Jánosig franciaországi birtokaik révén a francia király hűbéresei voltak, és sokkal nagyobb birtokaik voltak Franciaországban, mint a királynak. Ezektől a birtokoktól végül Jánost a király hűbéri bírósága fosztotta meg a hűbéresküjének megszegése címén, innen kapta János a földnélküli jelzőt.

A hűbéres mindig elsősorban a saját hűbérurának tartozik engedelmességgel, ami erősebb minden egyéb viszonynál. Ha a király egyik hűbérese fellázadt, akkor ő ezért büntetést kapott, mentesültek viszont a büntetés alól a hűbéres hűbéresei – elméletben –, mivel azok a saját hűbéri esküjüknek megfelelően jártak el, a királyhoz őket semmilyen kötelező viszony nem fűzte.

A földön élő szolgák (Magyarországon a késő középkortól a jobbágyok) jogi értelemben sem a birtoklás, sem a használat szempontjából nem rendelkeznek saját földdel, így hűbéresküt sem tesznek. A szabad állapotúak viszont bármikor kiléphettek egyoldalúan a viszonyból és szabadon elköltözhettek.

[szerkesztés] A magyar familiáris rendszer

Magyarországon is előfordult nem király általi, szolgálat fejében tett birtokadomány, de nagyon ritkán. Ennek több oka is lehetett. A föld elaprózódását nem akadályozta a nyugaton szokásás kizárólagos elsőszülöttségi öröklés, az utódok itt vagy közösen birtokoltak, vagy megosztoztak a birtokon. A szolgálatba fogadott nemes itt az úr családjának (famíliájának) tagja, familiárisa lett. A szolgálat fejében étel, ruha, fegyver ellátást és fizetséget kapott. Ha a familiáris mégis kapott földet, annak jogállása megegyezett egyéb birtokainak jogállásával, azaz szabadon rendelkezett vele, bár kiköthető volt, hogy vissza kell szolgáltatnia, ha kilép a familiárisi viszonyból. Viszont előbb eladhatta, ekkor esetleg kárpótlással tartozott. Megjegyzendő, hogy az ilyen magánadományok királyi megerősítéshez voltak kötve, tehát nem sérült az az elv, hogy földbirtokot csak a király adományozhat.

A familiáris – a nyugati hűbéressel ellentétben – a szolgálati ügyeket kivéve, továbbra sem tartozott az úr bírósága alá, hanem ügyeit továbbra is a királyi bíróságok intézték, mintha nem lenne familiárisi viszonyban. Nem szűnt meg továbbá a királlyal szemben továbbra is hűséggel viselkedni, ellentétben a nyugati feudalizmussal.

Az úr az általa viselt tisztségekhez általában familiárisai közül választotta ki helyetteseit (alnádor, vicebán, alországbíró, alispán, ítélőmester stb.), valamint várnagyait, gazdatisztjeit. Ez az alacsonyabb rangú nemesek és nem nemesek számára előmeneteli lehetőséget biztosított.

Magyarországon 18.sz.-ban 4 társadalmi rend van: polgárok, nemesek, egyháziak, főnemesek

Országgyűlés működése: 2 kamarás ogy. (alsótábla, felsőtábla). A felsőtáblában a főnemesek és az egyháziak személyesen vesznek részt, születés vagy hivatal alapján. Az alsótáblában követek (választott képviselők: megyéket és a szabad királyi városokat képviselik, nem saját magukat) vannak.