Dárda
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A dárda vagy lándzsa (görögül: λόγχη, latinul: Hasta, Lancea, angolul: lance, spear, németül: Speer, Lanze, franciául: Lance, spanyolul: Lanza, portugálul: Lança, olaszul: Lancia) hosszú nyelű, általában fanyelű és fémhegyű vadász- vagy támadófegyver. Legegyszerűbb változataiban a nyél végét hegyesre formálják és tűzben megedzik (mint pl. a bambuszlándzsáknál). A kőkorszaktól kezdve a ládzsa végére pattintott vagy csiszolt kőhegyet erősítettek, majd ezt később rézből, bronzból vagy vasból készítették. Leggyakoribb formájában 1,5 m hosszú, 3-4 cm vastag fanyélből és annak a végére erősített 30-40 cm hosszú fém hegyből áll. A lándzsahegy legáltalánosabb formájában elnyújtott rombusz- vagy háromszög alakú.
A késő bronzkortól kezdve a tűzfegyverek megjelenéséig a lándzsa volt a legelterjedtebb vadász és támadófegyver. A lándzsa továbbfejlesztésével alakult ki a dárda, a lovagi kopja, az alabárd, valamint a pika. A lándzsát a legelső emberek is használták vadászatra, halászatra, a föld alatt található növényi részek kiásására, a mai primitív törzsek egyik legszéleskörűbben használt szerszámai közé tartozik. Ma modern változata a lőfegyverek csövére illeszthető bajonett.
A lándzsákat mind közelharcban, mind távolsági fegyverként lehet használni. A csak kézifegyverként használt lándzsák nehezebbek és merevebbek, mint a csak távolsági fegyverként használtak (másik elnevezésük: hajítódárdák). A két legismertebb hajított lándzsa a görög könnyű gyalogosok hajítódárdája, akik bőrszíjakat illesztettek a nyél végére a hajítási távolság megnövelése érdekében, illetve a római légionáriusok pilum-a.
A kelevéz (ritkábban kelevíz) régi magyar dobólándzsa volt. A hegye három ágú, krokodilszív vagy polipfej alakú. Nehéz nyílhegyként is használták.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A lándzsa története és fejlődése
Az állatvilágban azegyetlen ismert példa támadófegyverek kialakítására és használatára a csimpánzok (Pan troglodytes verus) által készített primitív lándzsa. Ezt a szenegáli Kédougou közelében élő csimpánzoknál figyelték meg, akik a fák törzséről egyenes ágakat törtek le, azokat megfosztották a kisebb ágaktől és a kéregtől, egyik végét pedig fogukkal kihegyezték. Ezután a lándzsákkal kisebb állatokat vadásztak. [1]
A régészeti leletek tanúsága szerint az első emberszabásúak Kr.e. 400 000 körül készítettek és használtak lándzsákat. Mivel azonban a fából készült tárgyak (és általában a szerves anyagok) elbomlanak és nem maradnak fenn az utókornak, Craig Stanford (a University of Southern California főemlőskutatója és antropológiaprofesszora) felvetette, hogy a csimpánzok mintájára akár a legelső emberszabásúak, akár 5 millió évvel ezelőtt is már használhattak lándzsákat. [2]
250 000 évvel ezelőtt a lándzsák hegyét tűzben hevítve edzették, keményítették. A paleolitikum során kifejlesztett pattintott kőhegyeket illesztettek a fa lándzsanyélre, ami az emberi vadászati technikák jelentős változását eredményezte. Az ősemberek egyre sikeresebbek voltak a nagyvadak elejtésében, olyannyira, hogy egyesek az őskori vadászok tevékenységének tulajdonítják a Pleisztocén megafauna kihalását.
[szerkesztés] Használata
A lándzsa használata és hasznossága a fegyver számos egyedülálló tulajdonságának köszönhető, többek között sokoldalúságának, olcsóságának, könnyű használatának és hatásosságának.
[szerkesztés] Olcsóság
A lándzsa az egyik legegyszerűbben és legkönnyebben előállítható fegyver. Legprimitívebb formájában csak egy viszonylag egyenes ágat kell megtisztítani, a végét kihegyesíteni, majd tűzben megedzeni. Minden korban, amikor a fémek elérhetősége és feldolgozásuk képessége korlátozott volt, a lándzsa költség-hatékony megoldást jelentett a rendelkezésre álló fémeszközök felhasználására: csak a lándzsa hegyét kellett fémből kialakítani. Egy kard elkészítéséhez szükséges fém (acél) mennyiségből akár fél tucat lándzsát is elő lehet állítani. A lándzsa fejéhez nemcsak kevesebb fém kell, de beéri a gyengébb minőségű ötvözetekkel is, hamarabb ki lehet alakítani és a kovácsmesterségben kevésbé járatos személy is elkészítheti. Az így kialakított fegyver azonban ugyanolyan hatékony, mint a több fémet igénylő, nehezebben elkészíthető kard vagy szablya.
[szerkesztés] Könnyű használat
A lándzsa használata a többi fegyverhez, különösen az íjhoz viszonyítva egyszerű. Hatékony használatához kevesebb kiképzésre, gyakorlásra van szükség, igen könnyen felhasználható nagy tömegben, zárt alakzatban is, mivel oldalirányú mozgásra nincs szükség. Napjainkban végzet kísérletek megmutatták, hogy kezdők egy csoportját néhány hét alatt, napi 1-2 órás kiképzéssel, igen hatékonyan be lehet gyakoroltatni a lándzsa felhasználására, maguk előtt tartva igen hatásos védelmi vonalat tudnak képezni.
[szerkesztés] Sokoldalúság
Nagyon sokféle dárda ismert, amelyek egymástól a nyél hosszában, súlyában, a fej súlyában és kialakításában, valamint a lándzsafogás helyében különböznek. A rövid lándzsákat, mint pl. a zulu harcosok rövid assegai lándzsája, csak közelharcban volt használatos. A legtöbb rövid és középhosszú lándzsát hajították is, a római pilumot például úgy tervezték, hogy elhajítása után az ellenség pajzsába ékelődjön és annak használatát lehetetlenné tegye. A görög nehézgyalogosok lándzsáit viszont úgy alakították ki, hogy a falanx alakzatában áthatolhatatlan falat alkosson.
A nehézpáncélzatú lovasság kialakulásával egyidőben kifejlődtek azok a lándzsák, amelyeket a földbe ékelve hatásosan lehetett a lovasroham megállítására használni (amint azt a flamand gyalogosok az 1302-ben vívott courtrai-i csata során bebizonyították. Ugyanekkor jelentek meg a kopják, azaz a vége felé tartott, egykézzel használt lándzsa, mint a lovagok egyik fontos fegyvere. A kopja különleges változatait használták a középkor során oly népszerű lovagi tornák fegyvereként.
[szerkesztés] Hatásosság
A fenti előnyös tulajdonságok, az olcsóság, könnyű előállíthatóság és felhasználhatóság, a sokoldalúság mellett a lándzsa avatott kezekben az egyik leggyorsabb és leghalálosabb hidegfegyver. Napjainkban a kardot tartják a leghatékonyabb kézifegyvernek és a lándzsáról elterjedt, hogy csak nagy tömegben használva hatásos. Azonban a közelharc során, vagy párbajban is, a lándzsás egyenlő ellenfele lehet a kardot forgató harcosnak. A lándzsával villámgyors manővereket lehet végrehajtani, elsősorban kis súlyának köszönhetően. Két kézzel megfogva a lándzsa az egyik legkönnyebben manőverezhető fegyver. Hossza miatt az ellenfélet távolságtartásra kényszeríti és a közelharci fegyverek használatát (rövig kard, tőr) megnehezíti – egészen addig, amíg a lándzsaforgató harcos meg tudja akadályozni, hogy karddal a nyelet átvágják.
[szerkesztés] Lándzsaforgatás
A lándzsa, bár egyszerű fegyver, számos felhasználási lehetőséggel rendelkezik, a passzív védekezéstől a hajításig:
- A harcos a lándzsát kezében fogja vagy a végét a földre támasztva tartja. Az ellenség lendületénél fogva felnyársalja magát.
- A harcos a lándzsát a kezével egyenes vonalban előre lendíti.
- A harcos a lándzsát a kezével szorosan megfogja, majd előrelép.
- A harcos a lándzsát előrelendíti és ezzel egy időben egy vagy több lépést tesz az ellenség felé.
- A harcos két kézzel fogja a lándzsát és mindkét kézzel előrelendíti. Az elülső kézzel elengedi, de a hátulsú kéz tovább tolja az ellenség felé.
- A harcos első kezén keresztül csúsztatva a hátsó kezével mozgatja a lándzsát előre. Az elülső lábbal egy lépést tesz, míg a hátulsú láb a testet a szúrás vonalából elmozgatja.
- A harcos a lándzsát elhajítja az ellenség felé, gyakran rövid nekifutás után, amikor a hajító kézzel ellentétes láb van elöl.
- A harcos a lándzsát a hónaljába szorítja, törzsének mozgatásával oldalirányba is támadhat.
A római légiók megjelenéséig az ókor leghatásosabb katonai egysége a phalanx volt. A tömör sorokban felállított, páncéllal és 12-21 láb hosszúságú lándzsákkal felszerelt phalanx hatékonysága akkor mutatkozott meg leginkább, ha lándzsáit előreszegezve a csatába menetelt akár egyenes, akár lépcsőzetes, vagy ferde arcvonalban az ellenséges szárnyak ellenében.
[szerkesztés] A lándzsa szimbolikus jelentése
A lándzsákhoz számos szimbolikus jelentés is kapcsolódik, leggyakrabban hatalmi jelképként használhatják. A kínai harcművészetekben a ( lándzsa (槍) a „királyok fegyvereként” ismert. Az ókori görögök az ellenségtől zsákmányolt lándzsákból készítették el az igát, ami a legyőzött megadását szimbolizálta. A kelta törzsek a halott harcos lándzsáját ünnepélyesen megsemmisítették, hogy más ne tudja azt felhasználni.
Titus Livius római történetíró feljegyzései szerint a rómaiak is lándzsákból építették azt az igát, amely alatt a legyőzöttek elvonultak. A feltételezések szerint ez jelképezte a legjobban, hogy a győztesek megfosztották harcosi mivoltuktól a legyőzötteket. A római hadseregben a köztársasági kor folyamán a manipulusokat általában hármas csatasorban (triplex acies) állították fel: az első sorban a hastati -t, a másodikban a principes -t, végül pedig a harmadikban az elit, lándzsával harcoló triarii –t, akiket csak a legnagyobb szükség idején vetettek be.
A germán isten Odin lándzsáját, a Gungnir-t a Yggdrasil fa törzséből készítették, az Edda szerint a hatalmas kőrisfa alkotja a világot. Péleusz és Thetisz esküvőjére a kentaur Kheirón szintén kőrisfából készült lándzsát adott ajándékba a vőlegénynek.
Szintén a görög mitológiában Zeuzs villámait a lándzsa szimbolikus megjelenítésének lehet értelmezni és nem véletlen, hogy lánya, Pallasz Athéné is lándzsát hordott.
A keresztény vallásban is kiemelt helye van a Szent Lándzsának: Longinus, római százados egyike volt azoknak a katonáknak, akik Krisztus keresztjénél álltak. Pilátus parancsára a százados lándzsájával átdöfte Krisztus oldalát mire elsötétült a nap és földrengés támadt. Ettől kezdve hitt Jézusban. Más vélemények szerint hitének oka az volt, hogy beteg szemére rácsöppent Krisztus lándzsán végigfolyó vére, melynek hatására megjavult látása.)
[szerkesztés] Lándzsatípusok
[szerkesztés] Közelharci lándzsák
[szerkesztés] Hajítólándzsák
- Assegai
- Pilum
- Szigony
[szerkesztés] Híres lándzsák
- Szent Lándzsa amellyel átszúrták Krisztus oldalát.
- Gungnir - Odin, a germán főisten lándzsája
- Amenonuhoko - a japán mitológiában Izanagi és Izanami istenek ládzsája.
- Lugh vagy Lúin, az ír mondavilágban Lugh isten lándzsája
- Gáe Bulg – szintén az ír mondavilágban a hős Cúchulainn lándzsája
- Trishula – a hindu mondavilágban Siva isten lándzsája.
 Pattintott kőből készült lándzsa és nyílhegyek |
 Csontból faragott, tüskés lándzsahegyek |
 Ausztrál benszülöttek hajítódárdája |
 Eszkimó hajítódárda |
 Inuit szigony bálnacsontból faragott feje |
 Sarpedon halála |
 Krisztustól jobbra látható Longinus a Szent Lándzsával |
 Japán bronz lándzsahegyek a Kr. u. 1-2 századból, Kyushu szigetéről |
 Kínai lovas lándzsával és íjjal |
 Asszír lándzsás katona |
 Alabárd |
 Az Egyesült Államok hadseregének 87. gyalogos hadosztályának címere, kék lándzsákkal |
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Forrás
- A Pallas Nagy Lexikona
- Ez a szócikk a(z) Spear című Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul.
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ Jill D. Pruetz1 and Paco Bertolani, Savanna Chimpanzees, Pan troglodytes verus, Hunt with Tools", Current Biology, 2007. március 6.
- ^ Rick Weiss, "Chimps Observed Making Their Own Weapons", The Washington Post, 2007. február 22.
