Viola d’amore
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Viola d’amore |
| angol/olasz/német: Viola d’amore francia: Viole d’amour |
 |
| Besorolás |
| Húros hangszer Vonós hangszer Gamba család |
| Hangterjedelem |
 |
| Rokon hangszerek |
| Gambák, Brácsa, Hegedű, Hardanger fidula |
| Hangszerjátékos |
| Hegedűs, Brácsás |
A viola d’amore (olasz; szerelmi hegedű) egy vonós hangszer, a viol (gamba) család tagja, de erős hatások érték a viola da braccio családból is.
Az együtt húroknak köszönhetően a hangszer meleg, „édes” hanggal rendelkezik. Leopold Mozart Versuch einer gründlichen Violinschule alkotásából idézve: „[hangja] különösen bájos a csöndes estében”.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
Első említése az angol John Evelyn 1769. november 20-i naplóbejegyzése.
A hangszer a fénykorát a 17. században élte, annak ellenére, hogy külön, speciálisan képzett viola d’amorés nem igazán volt. Általában csak váltóhangszernek használták, mint pl. a fuvolánál a piccolót.
1838-ban Gustav Schilling enciklopédiájában már ezt írta: „Korábban a hangszer a kulturáltabb emberek egyik kedvenc hangszere volt [...] Manapság, amikor minden more követelődző és hangos, szinte teljesen kiveszett.”
A hangszer viszont nem veszett ki, annak ellenére, hogy sok hangszert mélyhegedűvé alakítottak át, és a legváratlanabb helyeken és időben bukkant fel. Az irodalomban pl. Thomas Mann egy viola d’amore játékost szerepeltet Dr. Faustus c. novellájában. Máskülönben a 20. század elején jött elő újból, amikor egy-két brácsás, név szerint Henri Casadesus és Paul Hindemith, újra elkezdett széles körben játszani rajta.
Természetesen a historikus előadók gyakran használják ma is.
[szerkesztés] Felépítés
A viola d’amoréknak általában lapos hátuk van. A gambákhoz hasonlóan csapott vállal rendelkeznek, a hátuk általában erezetben bővelkedik, viszont a hegedűhöz hasonlóan nincsenek érintői, és méretre is egy modern brácsának megfelelő (36-42 cm).
A hosszú kulcstartó (akár 23 kulcs is lehet benne!) végén gyakran találhatunk egy Amor-fejet – talán ez egy rájátszás a szerelmi hegedű elnevezésre. A hanglyuknak több formája is lehet, az „iszlám tűz” szimbólumtól kezdve a „kard” szimbólumig.
[szerkesztés] Húrok
Általában 14 húrja van, ebből 7 húron játszanak ténylegesen, a többi csak ún. együttrezgő húr, ami játék közben rezeg, ezáltal egy „hangkörnyezetet” generál a többi húr által kiadott hanghoz. A 14 húr állandó, viszont az együttrezgő húrok / rendes húrok aránya változhat.
Eredetileg (az 1600-as évek közepén) egy együttrezgő húr se volt rajta, hanem az adta a hangszer különlegességét, hogy fémhúrokkal (5 vagy 6 darab) szerelték, ami a hegedűknél, ill. az egyéb modern vonósoknál csak a 20. század elején terjedt el globálisan. Az együtrezgő-húros konstrukció viszont bélhúrokkal rendelkezik. Ez a fémhúros változat igen sokáig létezhetett, legalábbis Kai Koepp német muzikológus állítása szerint. Ez egyébként jól megfelel annak az „elvárásnak”, hogy a barokk d’amore család egyik tagjának sem (pl. oboe d’amore, flauto d’amore vagy cembalo d’amore) volt további rezonátora. Ez a kettősség valószínűleg a 18. század közepéig tartott. Mindenesetre hangjuk nagyon hasonlított, mert a különböző forrásokban az eltérő felépítésű hangszerekhez hasonló leírásokat adnak. Például a német Fuhrmann egy 1706-os írásában szinte ugyanazokat a szavakat használja egy rezgőhúr nélküli viola d’amore leírására, mint Leopold Mozart 50 évvel később.
A hangszernek englisches violett vagy violetta néven szerepel egy olyan fajtája, ahol kétszer annyi az együttrezgő húr, mint a játszóhúr. Mint ahogy a neve is jelzi, elsősorban angol nyelvterületen volt elterjedt.
[szerkesztés] Hangolás
Nincsen egységes hangolás a hangszeren, mint a mai modern hangszereknél, általában a húrok hangterjedelme kis D-től kétvonalas D-ig terjed (standard hangolás: A, D, a, d', fisz', a', d" – tehát a D-dúr hangjai). Ez a 18. század vége felé kezdett elterjedni, mint a 7-7 játszó/együttrezgő húr arány.
Viszont hangolni könnyű és egyszerű, ezért sok darabban „menet közben” (értsd: rövidebb szünetek alatt a darab folyamán) is kell hangolni.
[szerkesztés] Főbb művek viola d’amoréra
- Heinrich Biber: Harmonia artificiosa-ariosa
- Antonio Vivaldi jó pár versenyművet írt erre a hangszerre
- Johann Sebastian Bach János-Passiójának No. 19-es áriájában mindjárt kettőt is bevett
- Georg Philipp Telemann: E-dúr koncert fuvolára, oboe d'amoréra, viola d’amoréra, vonósokra és számozott basszusra
- Jean-Marie Leclair: Triószonáta fuvolára, viola d’amoréra és orgonára
- Attilio Ariosti tandarabot írt rá [1], ill. kantátákat
- Karl Friedrich Abel több mint 60 darabot írt eme hangszerre
- Joseph Haydn: Divertimento viola d’amoréra, hegedűre és csellóra
- Carl Stamitz 3 versenyművet írt rá
- Szerepel Erkel Ferenc Bánk bánjában is.
- Giacomo Meyerbeer Hugenották című operájában feltűnik
- Leos Janacek Katya Kabanova c. operájában használta.
- ezeken kívül Jules Massenet: Parasztbecsület c. operájában is szerepel, ill a „Le jongleur de Notre-Dame” címűben
- Paul Hindemith: Kis szonáták viola d’amoréra
- Frank Martin: Sonata da Chiesa viola d’amoréra és orgonára
- Hans Pfitzner Palestrinájában is,
- nem beszélve Giacomo Puccini Pillangókisasszonyáról,
- Bernard Herrmann pedig sok film zenéjében használta.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Zeneportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap
