Szentmise

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A szentmise vagy mise a katolikus egyház istentisztelete, amelyet a püspök vagy pap a hívekkel közösen, többnyire templomban végez.

Tartalomjegyzék

1 Szerkezete
2 Közreműködők
3 Liturgikus kellékek
4 Újítások
5 Források és jegyzetek
6 Lásd még

[szerkesztés] Szerkezete

[szerkesztés] Bevezetés

A kezdőének alatt a celebráns(ok) és az asszisztencia bevonulnak a szentélybe. Térdet hajtanak a tabernákulum felé, amivel az Oltáriszentség iránti tiszteletüket mutatják ki. Ezt követi a főhajtás az oltáron elhelyezett feszület irányába. Ezután a celebránsok megcsókolják a Krisztust jelképező oltárt. Ünnepi misén incenzálás (tömjénnel való füstölés) is van az oltár körül. A tömjénfüst már a Bibliában is az ima és a tiszteletadás szimbóluma. Mindezek megtörténte után a főcelebráns keresztet vet, köszönti a híveket és ismerteti a miseszándékot, majd felszólítja őket a bűnbánatra. A közös bűnvallást a Kyrie eléneklése követi, azt pedig – vasárnap, ünnepen (festum) és főünnepen (sollemnitas), kivéve a nagyböjti és adventi időszakot – a Gloria. Ezután a főcelebráns elimádkozza a mise fő könyörgését.

[szerkesztés] Az Ige liturgiája

A szentmisén ünnepeken és főünnepeken három, köznapokon két szentírási olvasmány hangzik el. Ezeket olvashatja bármelyik celebráns, illetve – az evangélium kivételével – az erre felavatott lektor, vagy bármelyik hívő.

Az első olvasmány többnyire az Ószövetségből való (kivéve a húsvéti időt, ekkor az Apostolok cselekedeteiből hallhatunk részleteket). Ezt követi egy zsoltárszakasz közös eléneklése. Ez az első olvasmány mondanivalóját hivatott elmélyíteni. A második olvasmányt magyar nyelvterületen szentleckének hívják, bár a fordítás alapjául szolgáló latin szöveg mindkét olvasmányra a lectio szót használja, megkülönböztetés nélkül. E második olvasmány az Apostoli levelek egyikének részlete.

A második olvasmányt követi az Allelulja eléneklése, kivéve a nagyböjti időt. Majd valamelyik celebráns, vagy a diakónus felolvassa az evangéliumi szakaszt. Ünnepi misén az evangéliumos könyvet is megincenzálják. Az Evangéliumra a hívek is felállnak.

Az olvasmányokat a prédikáció (homília, szentbeszéd) követi. Köznapi misén ez elmaradhat. Ezután vasárnap és főünnepen elimádkozzák a Hitvallást; ez helyi szokás szerint lehet az Apostoli, ill. a Nicea-konstantinápolyi hitvallás.

Az igeliturgiát az egyetemes könyörgések, más szóval hívek könyörgése (oratio fidelium) zárja. Ez legfeljebb 6-7 könyörgésből áll, melyeket a lektor olvas fel.

[szerkesztés] Az eucharisztia liturgiája

Az mise ezen része az oltár előkészítésével kezdődik, majd a (fő)celebráns felajánlja Istennek a kenyeret és bort. A felajánlásban a hívek személyesen is részt vesznek, lélekben felajánlják Istennek a jövőre vonatkozó jó elhatározásaikat, múltbéli sikereiket (hálát adnak értük), és szenvedéseiket. A felajánláshoz való lelki társulás jelképes megjelenítése lehet, ha az előkészítő asztalkáról az adományokat (a kenyeret és a bort) a hívek viszik az oltárhoz, ahol ünnepi misén meg is incenzálják azokat. A felajánláshoz való társulás gyakorlatiasabb részeként sok templomban ekkor tartják a perselyezést. Végül következik a rövid felajánló könyörgés, melyet a pap mond el. Ezt követi a prefáció, amelyet egy 2×3 mondatos dialógus vezet be (ennek elején ráismerhetünk a misében sokszor előforduló köszöntésre):

Pap: Az Úr legyen veletek!

Hívek: És a te lelkeddel!

Pap: Emeljük föl szívünket!

Hívek: Fölemeltük az Úrhoz!

Pap: Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek!

Hívek: Méltó és igazságos!

A prefáció Istent dicsőíti, fölemlegetve az üdvtörténet egyes fordulatait, s végül a Sanctus („Szent vagy...”) éneklésébe torkollik.

Ezután mondja el a celebráns az eucharisztikus imát. Ennek során lehívja a Szentlelket az adományokra (epiklézis), felidézi az utolsó vacsora történéseit, és Jézus szavait megismételve a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé változtatja, majd a megfeszített Krisztust fölajánlja áldozatul az Atyának. Koncelebráció esetén az epiklézist, az átváltoztatást és az azt követő felajánlást valamennyi résztvevő püspök és pap közösen mondja; ezen idő alatt a hívek térdelnek (egyes helyeken állnak).

Átváltoztatás után a (fő)celebráns mindkét szín alatt jól láthatóan magasba emeli az Oltáriszentséget: ez az úrfelmutatás. Ünnepi misében szokás ilyenkor is incenzálni.

Az eucharisztikus imában a celebráns megemlékezik az élő és megholt hívőkről, imádkozik az egyház egységéért, végül fölemeli Krisztus testét és vérét, és (ha vannak koncelebránsok, velük közösen) elmondja a záró doxológiát:

Őáltala, ővele és őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség, mindörökkön örökké!

Ezt követi az áldozás (communio) szertartása, amikor a hívők részesülnek az Eucharisztiában. Ennek bevezetője a Miatyánk közös elimádkozása és a kiengesztelődés szertartása, valamint az Isten Báránya... kezdetű ima. Ezután a papság áldozása következik.

Az áldozás a celebráns döntésétől és a helyi adottságoktól függően történhet egy vagy két szín alatt. Egy szín alatti áldozásnál az áldoztató (püspök, pap, diakónus, akolitus vagy más, ezzel megbízott személy) felmutatja az áldozónak az Oltáriszentséget, s ezt mondja: „Krisztus teste.” Az áldozó válasza: „Ámen.” Ez jelen esetben nem azt jelenti, hogy „úgy legyen” (hiszen az átváltozás nem az áldozó akarata következtében történik meg), hanem hitvalló igenlését jelenti annak, hogy amit maga előtt lát, az valóban Krisztus teste. Ezt követően vagy kinyújtja a nyelvét, és az áldoztató arra helyezi az Oltáriszentséget (nyelvre áldozás), vagy egymásra helyezett kezeit tartja az áldoztatónak, és a kézbe kapott Eucharisztiát ő maga veszi magához (kézbe áldozás).

Két szín alatti áldozásnál több megoldás létezik: a leggyakoribb, hogy az áldoztató bemártja a kehelybe az átváltoztatott ostyát, és e szavakkal mutatja fel: „Krisztus teste és vére.” De létező gyakorlat az is, hogy a szentostyát ugyanezen szavak kíséretében kézbe adja, és az áldozó mártja be a kehelybe. Ha aránylag kevés a résztvevő, lehetőség van arra, hogy a hívek ténylegesen igyanak a kehelyből.

Az áldozást követően a celebráns vagy valamelyik asszisztens purifikálja a szent edényeket: az esetleges morzsákat a kehelybe söpri, tiszta vízzel kiöblíti és megissza. A maradék Oltáriszentséget elhelyezi a tabernákulumban, majd elmondja az áldozás utáni könyörgést.

[szerkesztés] Befejezés

Többnyire a mise végén ^[1] kerül sor a hirdetések közzétételére. Ezután a (fő)celebráns a Szentháromság áldását kéri a jelenlevőkre, majd elbocsátja őket. Megcsókolja az oltárt, és a kivonulási ének alatt az asszisztenciával együtt elhagyja a templomot.

[szerkesztés] Közreműködők

[szerkesztés] Liturgikus kellékek

[szerkesztés] Újítások

kivetítő a misén

A szentmiséken is egyre többször alkalmaznak technikákat. A mikrofon, a kivetítő, gyertyák helyett gyertya formájú lámpák stb. egyre gyakoribb kellékei a ceremóniának.