Szarmaták
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A szarmaták ókori nomád törzs volt, a szkíták közeli rokonai, illetve utódai. A szkítákhoz hasonló iráni nyelvet beszéltek, bár kultúrájuk nem mindenben egyezett meg az övékével, például az asszonyaik szabadabban éltek. Hérodotosz korában még együtt harcoltak és vadásztak a férfiakkal. Egész hadseregük lovasokból állt, de míg a közrendű harcosok íjjal voltak felfegyverezve, a törzsfőnök és kísérete páncélt viselt és nehéz dárdákkal harcolt.
Kb. i. e. 250-ig a szarmaták a Tanaisz (ma: Don) folyó mellett éltek, de a következő 300 évben lassan nyugat felé húzódtak, kiszorítva helyükről a szkítákat. Két fő ágra szakadtak: a roxolánok a Duna torkolatáig nyomultak előre, a jazigok az 1. század első felében átkeltek a Kárpátokon, és elfoglalták a Duna középső folyása és a Tisza közti térséget. A roxolánok, miután Augustus és Nero tábornokai legyőzték őket, Róma függőségébe kerültek, a jazigok pedig hasonló helyzetbe jutva a dákok és Pannonia provincia közt éltek.
A 2. században és a 3. században a szarmaták a germán törzsek nyomására ismét mozgásba lendültek, a jazigok a markomannokkal szövetkeztek Marcus Aurelius császár ellen, a roxolánok pedig a gótokkal együtt támadták Moesia tartományt. Nagy Konstantin sokukat római területre telepítette, maradékukat pedig beolvadt germán szomszédaikba, illetve visszaűzték őket a Kaukázusba.
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Források
- Ókori Lexikon I–VI. kötet, szerk. PECZ Vilmos, Franklin Társulat, Budapest 1904.
Ókorportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap
