Markomannok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A markomannok ókori nyugati germán (szvéb) törzs, nevük határterületen lakókat jelent, először Julius Caesar említi őket. A kimberek és a teutonok mozgásának hatására a markomannok i. e. 100 körül elhagyták a mai Szászország és Thüringia területét, a felső és középső Majnánál telepedtek le, és részt vettek Ariovistus Gallia elleni vállalkozásában. Az idősebb Drusus római hadvezér támadását követően (i. e. 9) továbbköltöztek a mai Csehország területére. Itt Maroboduus hatalmas királyságot alapított, amelyet Augustus császár veszedelmesnek tartott és el akart pusztítani, de a pannon-illír felkelés ebben megakadályozta. Maroboduust a cheruskok Arminius elleni háborúja meggyöngítette, így tudta 19-ben Catuolda megfosztani a trónjától. A soron következő királyok laza függésbe kerültek Rómától, később azonban háborúba sodródtak a Római Birodalommal Domitianus és Nerva császárok uralkodása alatt. Különösen hevesek voltak a harcok az úgynevezett nagy markomann háborúk alatt (166-172, 177-180), ahol Marcus Aurelius küzdött sikerrel ellenük, e csaták jeleneteit örökítik meg a Marcus-oszlop domborművei Rómában. Bár a császár fia, Commodus békét kötött velük, a következő századokban még sok bajt okoztak a birodalomnak. 500 után elhagyták a mai Csehország területét, és beolvadtak a bajorokba.

[szerkesztés] Források

• Ókori Lexikon I–VI. kötet, szerk. PECZ Vilmos, Franklin Társulat, Budapest 1904.