Szín
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. Részletek a cikk vitalapján. |
(A heraldikai színekre lásd a színek címszót.)
A szín egy érzet, amely az agy reakciója a fényre. Az elektromágneses sugárzás emberi szem által látható tartományba eső részére érzékeny a szem retinája, de a különböző hullámhosszú fényekre másként reagál, ez okozza a különböző színüket. Háromfajta érzékelő sejtet lehet megkülönböztetni, melyek érzékenysége a vörös, a zöld és a kék színeknél a legerősebb. A látórendszer fontos tulajdonsága a színállandóság, tehát az agy a színeket nem abszolút módon azonosítja, hanem relatív úton, a környezethez hasonlítva.
Egy szín származhat monokromatikus fényből, ha egy adott hullámhosszúságú fénysugarat észlelünk, vagy több fény keverékéből, ha több különböző hullámhosszúságú fénysugár összességét érzékeljük. A szemünk ugyanúgy sárgának érzékeli a sárga színnek megfelelő hullámhosszú fényt, mint a vörös és a zöld színeknek megfelelő hullámhosszú fények keverékét stb. Vannak színek, amelyeknek nincs monokromatikus megfelelője, csak színkeveréssel állíthatók elő, például a lila.
Azt a színt, amely a teljes spektrumon azonos intenzitású, fehérnek nevezzük. Mivel a legtöbb élőlény, így az emberek látása is a Nap spektrumához igazodott, az érzékelés szempontjából a Napból érkező fényt is fehérnek nevezhetjük, noha ez csak a látható tartományban egyenletes.
A fekete színt nem fény váltja ki, hanem a fény teljes hiánya.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A látható fényspektrum színei
| Szín | Hullámhossz tartomány | Frekvencia tartomány |
|---|---|---|
| vörös | ~ 640–750 nm | ~ 480–405 THz |
| narancs | ~ 590–640 nm | ~ 510–480 THz |
| sárga | ~ 550–590 nm | ~ 530–510 THz |
| zöld | ~ 490–550nm | ~ 600–530 THz |
| cián | ~ 485–500 nm | ~ 620–600 THz |
| kék | ~ 450–490 nm | ~ 670–620 THz |
| ibolya | ~ 360–430 nm | ~ 790–670 THz |
[szerkesztés] Színkeverés
Ha monokromatikus fénysugarakat összekeverünk, az eredmény egy kevert színű fénynyaláb lesz, amelyben az emberi érzékelés számára az egyes komponensek nem választhatók szét. Az ilyen fajta színkeverést összeadó színkeverésnek nevezik. Rendszeresen találkozunk vele televízió-nézéskor, vagy bármiféle színes kijelzős elektronikai készülékek használatakor. Az összeadó színkeverés alapszínei a vörös, a zöld és a kék, ezeket különböző arányban keverve minden színt megkaphatunk.
Felületen való visszaverődéskor, szóródáskor a felület a fénynyaláb bizonyos hullámhosszúságú összetevőit elnyelheti, kivonhatja, ezért látjuk a fehér fénnyel megvilágított tárgyakat színesnek. Azt a fajta színkeverést, amikor nem színek összeadásával, hanem színösszetevők kivonásával kapunk új színt, kivonó színkeverésnek nevezzük. Legkézenfekvőbb példája a festészet, amikor különböző színű festékek keverésével érjük el a kívánt színhatást, de a színes fényképezés, nyomtatás is ezen az elven alapul. Ilyenkor a színes felület színének azt látjuk, ami a megvilágító fehér fény spektrumából megmarad, a többi elnyelődik. A kivonó színkeverés ideális alapszínei a magenta, sárga és a cián, de a színes nyomtatás fekete festéket is használ, a festészet pedig még többféle színt.
[szerkesztés] Színbontás
Az összetett fénysugár egy prizma segítségével felbontható monokromatikus összetevőire.
[szerkesztés] A lézer
Bővebben: Lézer[szerkesztés] Színérzékelés
[szerkesztés] A szemben
[szerkesztés] Filmen
[szerkesztés] Fényérzékeny lemezen (CCD-n)
[szerkesztés] Színtévesztés, színvakság
[szerkesztés] A színek a festészetben
A tapasztalat azt mutatja, hogy a másodlagos színeket nem könnyű kikeverni, hogy a lila és a narancssárga meglehetősen labilis, mert nagyon könnyen túlsúlyba kerül benne valamelyik alapszín.
A másodlagosok az alapszínek kiegészítői. A zöld a vörös kiegészítőszíne, mert nincs benne vörös, a narancssárga a kéké, a lila a sárgáé. Habár minden értékük, színerősségük, világos-sötét, hideg-meleg hatásuk eltérő, ennek ellenére keresik egymást, összekapcsolódnak. A kiegészítő színpárokban megvan mind a három alapszín. A mi szemünk is megkívánja ezt a teljességet. A kiegészítő színek kölcsönhatása alapján sok festő ösztönösen harmonikus képet készített a római középkoron át egészen napjainkig.
Mivel a kiegészítő színek kontrasztosak, ezért alkalmasak arra, hogy egy-egy tárgy tömegét árnyalatokkal emeljék ki. Pierre-Auguste Renoir Almás csendéletén a piros gyümölcsök gömbölydedségét az árnyékot helyettesítő színek adják meg. Megfigyelhetjük azt, hogy a színek fejezhetnek ki fényt és sötétséget. A középkori freskókon az arcok rózsaszínes árnyalatához a kontúrok zöldes árnyéka kapcsolódik.
A színek világos-sötét kontrasztját legjobban az impresszionisták használták ki, akik festményeik közül eltávolították a feketét és fehéret, és a fényt meleg színekkel, az árnyékot a megfelelő hideg kiegészítőkkel festették meg. Egy szín minél világosabb, annál melegebbnek tűnik, és fordítva.
Számos kísérlet tanúskodik arról, hogy a színek aszerint hogy melegek vagy hidegek, befolyásolják aktivitásunkat és hangulatunkat. A színek pszichikai hatásához a dinamikájuk is hozzátartozik.
A színek minden tulajdonsága és értéke viszonylagos, mert mindig változnak, átalakulnak. Vincent van Gogh Nyári est Arles-ban (Búzamező) címú képén mindhárom alapszín megjelenik. Ez a legerősebb színkontraszt. A sárga a vászon kétharmadán dominál, de a város fekete sziluettjén túl is megjelenik a napban. Az alkony a város házait vörösre festi, s ez visszaverődik a búzatábla sárgáján is, amely emiatt még melegebb és még érettebb, olyan, mintha magába szívta volna az égitest minden erejét.
A tizenkét részes színkörben még hat szín van. Ezeket köztes színeknek hívjuk. A vörös köztes színt alkot a narancssárgával és a lilával, a sárga a narancssárgával és a zölddel, a kék a lilával és a zölddel. Ezen színek szerepe az árnyalatok kialkításában rejlik.
[szerkesztés] Lásd még
