Somorja
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Somorja (szlovákul Šamorín, németül Sommerein, latinul Fanum Sancte Mariae): város Szlovákiában a Nagyszombati kerület Dunaszerdahelyi járásában. A Csallóköz középkori kereskedelmi központja. Bucsuháza, Csölösztő, Királyfia és Tejfalu tartozik hozzá.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Pozsonytól 20 km-re délkeletre a Duna bal partján fekszik.
[szerkesztés] Nevének eredete
Nevét Szűz Mária tiszteletére szentelt középkori templomáról kapta. A Sancta Marianév az idők folyamán Somorjává alakult át.
[szerkesztés] Története
Először 1238-ben említik ecclesia Sancte Mariae néven (Az az oklevél hamistvány). Az első irásos emlék, ami hiteles, 1285-ből származik. 1405-ben Zsigmond királytól városi jogokat kapott, ekkor lakosai erődfallal vették körül. 1410-től többször elzálogosították, 1465-ben városi jogait elvesztette, Győr eleste után azonban jelentősége ismét megnőtt. Egykori erődítményeinek már nyoma sincs. 1910-ben 2930 lakosából 2699 magyar és 112 német volt. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Somorjai járásának székhelye volt. 1991-ben 12 051 lakosából 8561 magyar (71%), 3307 szlovák (27,4%), 95 cseh, 43 cigány volt. 2001-ben 12 143 lakosa volt. Szlovak 31%, magyar 66,6% (1941-ben még 98%-ban magyarok lakták).
[szerkesztés] Látnivalók
- Református temploma a 13. század második felében épült késő román stílusban. Később mellékhajókkal bővítették és erődszerűen lőréses ablakokkal látták el. A 15. században gótikus stílusban átalakították, korabeli freskói vannak.
- A római katolikus templomot és a rendházat a pálosok építették 1778-ban barokk stílusban.
- Evangélikus temploma 1785-ben épült klasszicista stílusban.
- Zsinagógája 1912-ben épült.
- A településnek honismereti gyűjteménye is van Honismereti ház néven.
[szerkesztés] Testvérvárosok
[szerkesztés] Külső hivatkozások
A Dunaszerdahelyi járás települései | |
---|---|
Dunaszerdahely (Dunajská Streda) Albár (Dolný Bar) · Alistál (Dolný Štál) · Bacsfa (Báč) · Baka (Baka) · Balony (Baloň) · Béke (Szlovákia) (Mierovo) · Bögellő (Boheľov) · Bős (Gabčíkovo) · Csallóközkürt (Ohrady) · Csallóköznádasd (Trstená na Ostrove) · Csallóköztárnok (Trnávka) · Csenke (Čenkovce) · Csiliznyárad (Ňárad) · Csilizpatas (Pataš) · Csilizradvány (Čiližská Radvaň) · Csütörtök (Štvrtok na Ostrove) · Dercsika (Jurová) · Diósförgepatony (Orechová Potôň) · Doborgaz (Dobrohošť) · Dunakisfalud (Vieska) · Dunatőkés (Dunajský Klátov) · Egyházkarcsa (Kostolné Kračany) · Ekecs (Okoč) · Gelle (Holice) · Felbár (Horný Bar) · Felsőpatony (Horná Potôň) · Felsővámos (Horné Mýto) · Hegyéte (Kútniky) · Hviezdoslavfalva (Hviezdoslavov) · Illésháza (Nový Život) · Jányok (Janíky) · Keszölcés (Kyselica) · Királyfiakarcsa (Kráľovičove Kračany) · Kisudvarnok (Malé Dvorníky) · Kulcsod (Kľúčovec) · Lég (Lehnice) · Lúcs (Lúč na Ostrove) · Macháza (Macov) · Medve (Medveďov) · Nagybodak (Bodíky) · Nagymad (Mad) · Nagymagyar (Zlaté Klasy) · Nagymegyer (Veľký Meder) · Nagypaka (Veľká Paka) · Nagyszarva (Rohovce) · Nagyudvarnok (Veľké Dvorníky) · Nemesabony (Veľké Blahovo) · Nemesgomba (Hubice) · Nemeshódos (Vydrany) · Nyárasd (Topoľníky) · Nyékvárkony (Vrakúň) · Olgya (Oľdza) · Padány (Padáň) · Pódatejed (Povoda) · Pozsonycsákány (Čakany) · Pozsonyeperjes (Jahodná) · Sárosfa (Blatná na Ostrove) · Sárrét (Blahová) · Somorja (Šamorín) · Szap (Sap) · Szentmihályfa (Michal na Ostrove) · Úszor (Kvetoslavov) · Vajka (Vojka nad Dunajom) · Vásárút (Trhová Hradská) · Vitény (Bellova Ves) |