Rába Magyar Vagon- és Gépgyár
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
|
| Típus | Nyilvánosan működő részvénytársaság (tőzsdén jegyezve – BUX 1997-től) |
|---|---|
| Alapítva | 1896 |
| Székhely | Győr, Magyarország |
| Vezetők | Pintér István, vezérigazgató |
| Forma | holding |
| Termékek | Vasúti kocsik, motorvonatok, gépkocsik, tehergépkocsik, hidak vasszerkezetei, villamosok és ezek alkatrészei Ma: futóművek, járműipari alkatrészek, speciális járművek |
| Árbevétel | 50,3 milliárd HUF (2006) |
| Honlap | www.raba.hu |
A Magyar Vaggon- és Gépgyár Rt.-t 1896-ban kilenc részvényes hozta létre 1 millió korona alaptőkével Győrben. A gyár első terméke a 15 tonnás, 2 tengelyű petróleumszállító tartálykocsi volt, majd személy- és villamosvasúti kocsikat is gyártani kezdtek, s két év alatt már eljutottak az 1000. vasúti kocsi előállításáig. A Rába védjegyet 1903-ban jegyezték be. A cég 1904-ben licencszerződés alapján gyártott Stolz-rendszerű gőzmotorkocsikat a MÁV-nak. Egy évvel később már a londoni földalattihoz szállított kocsikat és forgóvázakat, 1906-tól vasúti étkezőkocsikat is készítettek a Nemzetközi Hálókocsi Társaságnak.
A vállalat részvénytöbbsége 1907-ben a Wiener Bankverein kezébe került, s nagyszabású műszaki fejlesztést hajtottak végre, miután jelentős katonai megrendelést kapott tüzérségi felszerelésekre. A cég megjelent a piacon a cseh licenc alapján gyártott Rába-V jelű tehergépkocsival, és 1918-ban IV. Károly király részére készítettek egy Rába-Grand jelű személygépkocsit.
A 20-as években a Vagongyár volt Magyarország legnagyobb tehergépkocsi-gyártója. Készítettek például Rába-Krupp és Rába-Austro-Fiat jelű teherautókat, autóbuszokat, s 1930-ban kezdték meg a Rába kistraktorok előállítását. 1935-ben létrejött a Magyar Vaggon- és Gépgyár Rt. és a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. fúziója, s ez újabb lökést adott a fejlődésnek.
Az 1938. évi "győri program" a hadi termelés fellendülését eredményezte. A Vaggongyárat 1939 szeptemberében nyilvánították katonai üzemmé: gyártották a Rába AF Super gyorsteherautót és a Rába-Botond katonai terepjáró gépkocsit, továbbá megkezdték a Fiat-, a Focke-Wolf-, az Arado-, majd a Messerschmitt repülőgépmotorok javítását, szerelését a győri repülőgépgyár üzemegységében.
A lebombázott, majd újjáépített gyár 1945-ben részt vett az újjáépítésben (ott készült például a győri Rába-híd, a szolnoki Tisza-híd). 1946 végén - a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.-vel együtt - állami kezelésbe vették, s Magyar Vagon- és Gépgyár néven működött tovább.
1949-ben újabb acélöntöde létesült, s átszervezték a magyar járműipart, Győrben maradt a futóműgyártás, s ott készültek a kormányművek és a sebességváltók. Az ötvenes években a gyár alumíniumötvözetből készítette el a Rába-Balaton motorvonatot, s Magyarország első, Európa második alumíniumhídját Szabadszálláson.
A vállalat 1965-től felvette nevébe a Rába márkanevet, 1967-ben licencszerződést kötött a német MAN céggel, s a Rába-MAN motorok többek között az Ikarus 200-as autóbuszokba kerültek beépítésre. 1969-ben ünnepélyesen felavatták az új motorgyárat, majd a hetvenes évek közepén megkezdődött - amerikai licenc alapján - a Rába-Steiger erőgépek gyártása. A hetvenes években jelentek meg a 16 és 22 tonnás Rába tehergépkocsik. A nyolcvanas években német közreműködéssel fejlesztették ki a vegyes üzemű motort, amely alapja lett a kilencvenes években gyártott D10-es környezetbarát motorcsaládnak.
Az 1992 januárjában megalakult Rába Magyar Vagon- és Gépgyár Rt. folytatta a korábbi tevékenységet, elsősorban a motor- és futóműgyártásra helyezve a hangsúlyt. A ma 7 ezer főt foglalkoztató cég 1997 óta szerepel a Budapesti Értéktőzsdén, ahol részvényeinek 45 százaléka forog, nagyobb egyéni tulajdonosai [1] az EBRD, a menedzsmentből alakult kft, a Graboplast Rt, valamint a malajziai érdekeltségű DRB Hicom Group.
[szerkesztés] A Vagongyár alapítása – Műszaki és gazdasági fejlődés az első világháború végéig (1896-1918)
[szerkesztés] Előzmények
A kiegyezés után Magyarországon fellendült a vasútépítés. 1880-ig kiépültek a legfontosabb vasútvonalak. Az 1873. évi nagy világválságban a csőd szélére jutott vasúttársaságokat sorban az állam vette át, így 1896-ban a magyarországi vasútvonalak jelentős része már a MÁV kezelésében volt. Az áruforgalom még a közlekedési hálózatnál is gyorsabban fejlődött. Mivel az 1880-as években csupán a Ganz gyár készített vasúti kocsikat, így jogossá vált az igény újabb gyárak létrehozására is. Ekkor Győr volt a Dunántúl legfontosabb kereskedelmi központja. Kiváló helyszín volt nagyobb gyártelepek létrehozására, mivel itt helyezkedett el egy fontos vasúti gócpont, valamint négy folyó is találkozik itt (Rába, Rábca, Mosoni-Duna, Marcal). A Győrött alapítandó vagongyár gondolata olyan időpontban vetődött fel, amikor maga a város is minden eszközzel támogatta az ipar törekvéseit. A külföldi piacon is megnőtt a kereslet a magyar termékek (főként élelmiszerek) iránt. Győr legnagyobb vetélytársa Pest volt a nyugati exportban.
A győri kereskedő tőkések első, nagyobb szabású közös ipari vállalkozása a Győri Szeszgyár és Finomító Rt volt. A világválság után a bécsi Lederer-testvérek segítségével marad fenn a győri szeszgyártás. Őtőlük indul ki jó 10 évvel ezután a vagongyár alapításának terve. Mivel az 1888-ban a győri polgármesteri széket elfoglaló Zechmeister Károlynak szívügye volt a győri iparfejlesztés, így az utolsó akadály is elhárult a gyár megépítése elől.
[szerkesztés] Alapítás
1896. március 27-én egy tőkéscsoport beadványt nyújtott be Győr város törvényhatóságához. A beadványban állami kedvezményeket, vámmentességet, illetve előrendeléseket kértek, amiket meg is kaptak. A részvényjegyzési ív szerint a gyár feladata: "Vagonok, gépeknek és gőzkazánoknak gyári készítése, mindennemű villanyos telepeknek és berendezéseknek előállítása(...)". A vállalat alaptőkéje 500 000 Ft volt (ebből 440 000 Ft volt a Lederer-testvéreké).
Az 1896. december 28-án megtartott alakuló közgyűléssel a "Magyar Waggon- és Gépgyár Részvénytársaság" győri cég hivatalosan is megkezdte működését.
[szerkesztés] Gyártmányok, műszaki fejlődés és gazdasági eredmények az első világháború előtt
1897 első hónapjai a gyár beindításával teltek. Győr városa 15 hold 720 négyszögöl területet engedett át a gyárnak 7500,- Ft jelképes összegért. Megkezdték a az ököristállók gyárépületté alakítását, megrendelték a gyár műszaki berendezéseit, majd február 22-én a győri cégbíróságon bejegyezték a vállalatot. A gyár 500 munkására három gőzgép egységen összesen 500 LE jutott. Az építmények értéke 131 472 Ft volt, az átalakításra 48 779 Ft-ot költöttek. Így válhatott a cég nagyon korszerű vagongyárrá.
A gyár alapítását követő időszaknak a fő (majdnem kizárólagos) gyártmánya a vasúti kocsi volt. Eleinte teher-, majd személykocsik készültek naponta 8-10, ami kiemelkedőnek számított 1200 munkással 1898-ban. Az első gyártmány egy 15 tonnás, 2 tengelyű tartálykocsi volt a Galíciai-Kárpát Petroleum Rt. számára.
1898-ban sorban kapták a megrendelést teherkocsik (borszállító, faszénszállító, bútorszállító, baromfiszállító, gyümölcsszállító), valamint személykocsik (kalauzkocsi) készítésére. Így a gyár az év végére elérte az 1660. vasúti kocsi gyártását.
1899-ben a kieső belföldi megrendelések miatt az export felé tekintett a gyár. Sikerült néhány olasz, német, illetve tengerentúli megrendelést szerezni. Mivel egyre több külföldi város rendel városi villamoskocsikat (Amszterdam, Antwerpen), így szükségessé vált egy "villamos accumulátor gyártási osztály" létrehozása.
1900-ban a vállalatot meghívták a párizsi világkiállításra több vagongyárral egyetemben, ahol a gyár 4 vagont mutatott be. Közben beszerezték az akkumulátorgyártáshoz szükséges berendezéseket, nyersanyagokat.
Az 1901-es év nagy kiugrás volt világviszonylatban. A megrendelők közt szerepelt immáron a Kelet-indiai Vasutak, a Costa Rica-i Vasutak, a Dél-Afrikai Brit Gyarmatok, valamint a Londoni Földalatti Vasút. A sikerek a versenyképes áraknak, jó minőségű gyártmányoknak, és a betartott szállítási határidőknek voltak köszönhetőek. Az akkumulátorgyártó részleget önálló vállalattá alakították át.
Már 1902-ben foglalkozott a cég közúti gépjárműgyártás gondolatával, erre utal a két megrendelés is, azonban a tényleges gyártás csak 1903-ban kezdődött meg. A vagongyárban megkezdődött katonai szállítóeszköz-gyártás – nagy titokban – a Bécsi Tüzérségi Szertár részére. Nagy dilemma előtt állt a cég a gyártási profil kiválasztásánál, mert olyan járművet kellett választani aminek jövője is van. Mivel a régi motorgyárak még mindig főként a helyhez kötött motorok gyártásával foglalkoznak, a Vagongyár vezetősége megvásárolta a Stoltz rendszerű gázmotor szabadalmát. Az gépkocsigyártás még gyerekcipőben járt, a legnagyobb hajtóerő a sport volt. Azonban akadtak érdeklődők haszongépjárművekre, mint pl. a katonaság és a posta. Magyarországon Csonka János és Bánki Donát végzett úttörő munkát a motoros járművek gyártása terén. A Vagongyár felvette a kapcsolatot Csonka Jánossal, és beszállt a háromkerekű motoros járművek pályázati gyártásába.
1903-ban, amikor megvették a gőzkazán gyártási jogát, nem csupán gőzüzemű vasúti kocsik, hanem gőzautók gyártására is gondoltak. Azonban a gőzautó ötletét hamar elvetették, így egy másik terv lépett elő, a benzinmotoros haszonjárműé. Az autógyártás beindításával egyenletesebbé vált a gyár bevétele, mert azt raktárra is lehetett gyártani. A Győrött készült első autómobil próbaútját 1904. február 25-én tartották meg. Franciaországgal ellentétben, Németországhoz hasonlóan a cég célja volt a haszongépjárművek a személyszállító járművekéhez hasonló ütemű gyártása. 1905. március 16-ára el is készült az első mezőgazdasági, igazából katonai célokra szánt kísérleti vontató, ami csak azért lett kísérleti, mert 40 lóerős benzinmotorja nem bizonyult elég erősnek. A gőzüzemű Stoltz motort inkább vasúti motorkocsikba építették be, szép sikerrel. 1904-re már a vasutakon megjelentek a Ganz-gyártmányú gőzmotorkocsik mellett a Stoltz motorkocsik is. Egészen 1909-ig gyártják ezeket a járműveket, mígnem elfogynak a megrendelések.
Az 1904-es év az autógyár részlege szempontjából volt jelentős. Az autóiparban a négykerékmeghajtás kidolgozása és megvalósítása elsőként a gyár nevéhez fűződött, egy mechanikus négykerékmeghajtású közúti vontató járművel. A négykerékmeghajtás fontos szerepet játszott az erőátvitelben, mivel ekkor még a vasabroncs miatt az úttal való érintkezés nem volt megfelelő.
1905-ben Csonka János közreműködésével postaautó alvázakat gyártottak az üzemben. Az autók többi része Budapesten készült. A kocsik több százezer kilométer megtétele után, még három évtized múlva is használatban voltak. Még ebben az évben Spitz személyautó alvázakat rendelt, amely kocsikkal később autóversenyt is nyert. Mivel az autógyártás mégse annyira váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a gyár vezetői kapcsolatot próbáltak kiépíteni a hadsereggel. Jó kapcsolatot építettek ki az osztrák Daimler céggel, minek következtében licencet vásárolnak tőlük teher-, és bérkocsikra.
A Gustave Eiffel tervei alapján 1906ban elkészült kovácsüzem kora legmodernebbjei közé számított.
Az 1910-es állami ipartámogatás szerint taxi csak magyar kocsi lehet. Így a Vagongyár elkészíti a 3 ülőhelyes bérautóját. Ebből az időszakból való még egy könnyű szállítókocsi is. A kapcsolat a Daimler céggel mégsem bizonyul gyümölcsözőnek, így a felek 1911-ben közös megegyezéssel felbontják azt.
[szerkesztés] Műszaki megoldások a vasúti kocsik gyártásánál
A 20. század első évtizedében a gyár korszerűsíti gépparkját, és egy új vagonszerelő csarnokot építenek. Egyre nagyobb teret hódítanak a fémek: 1905-ben már vas merevítéssel látják el a vagonokat. Az exportmegrendelések különleges elvárásai miatt a gyárnak a technológia terén legkorszerűbbet kell nyújtania. A belföldi megrendelők főleg gőzfűtést és olajvilágítást írnak elő, míg a külföldiek villamos világítást kívánnak. Az 1906-os milánói kiállításra igényes berendezésű vasúti kocsikkal nevez be a cég, ahol a kényelemért mindenből áldoztak egy keveset. A Nemzetközi Hálókocsi Társaság étkezőkocsi megrendelése volt az egyik legmegtisztelőbb feladat. A nagy elvárású, magas követelményű próbarendelés sikeres megoldása további 14 étkezőkocsi rendelését eredményezte a Wagons-Lits részéről.
A Vagongyár készítette azonban a temesvári, a kassai, a nagyváradi, a szegedi városi villamosvasút, és a budapesti HÉV kocsijait is. 1905-ös feladatok közé tartozik a londoni Földalatti Vasút 30 motorkocsi, 36 motorkocsi-forgóváz és 66 pótkocsi, 180 pótkocsi-forgóvázas; és Dél-Afrika 20 teherkocsis rendelése.
[szerkesztés] A Rábca-híd áthelyezése
A Győr belterületén a Dunába torkolló Rábca folyó medrét a várost fenyegető árvízveszélyre való tekintettel a városon kívülre helyezték. A megszüntetendő Rábca-meder feletti híd így szükségtelenné vált, így azt az új torkolat közelébe kellett áthelyezni. Az 1908. augusztus 20-án végrehajtott műveletet a Vagongyár hídosztálya úgy oldotta meg, hogy az 50 m hosszú 100 t súlyú hidat egy darabban felemelték és két uszályra helyezték. Az uszályok felvontatták a hidat a Mosoni-Dunán és ráhelyezték az új hídfőre, az eredeti helytől mintegy 2 km-re.
[szerkesztés] A Vagongyár műszaki berendezése a századforduló elején
[szerkesztés] A gyár fejlesztése
[szerkesztés] A termelés megszervezése
[szerkesztés] Gazdasági eredmények
[szerkesztés] A hadfelszerelési cikkek gyártása
[szerkesztés] A dolgozók helyzete, kulturális élet, sport
[szerkesztés] A Vagongyári dolgozók szervezkedése
[szerkesztés] Az első világháború évei
[szerkesztés] A gyártmányok
Traktorok: Rába -steiger
[szerkesztés] A Vagongyár a Tanácsköztársaság alatt
[szerkesztés] A Vagongyár a húszas években (1919-1929)
[szerkesztés] A háború következményei
[szerkesztés] A vasútikocsi-gyártás
[szerkesztés] A gépkocsigyártás
[szerkesztés] Gazdasági fellendülés a húszas évek második felében
[szerkesztés] A vagonkartell a húszas években
[szerkesztés] Az autógyártás
[szerkesztés] A dolgozók helyzete
[szerkesztés] A háborút megelőző időszak, a II. világháború évei (1930-1945)
[szerkesztés] A világgazdasági válság, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. és a vagongyár fúziója
[szerkesztés] A RIMA közbelép
[szerkesztés] Termelőrészlegek
[szerkesztés] Az "Ajax"-fúzió
[szerkesztés] A Vagongyár a második világháború előtt, gyártmányok
[szerkesztés] Az üzemek fejlesztése
[szerkesztés] Gazdasági eredmények
[szerkesztés] A második világháború évei
[szerkesztés] Üzemek fejlesztése
[szerkesztés] Gyártmányok
[szerkesztés] A háború pusztításai
A háborús konjuktúra idején megvalósított kapacitásbővítés nagyobb része a bombatámadások miatt megsemmisült. A német megszállás után 18 nagyobb és 8 kisebb bombatámadás érte a várost. Az első és egyben legpusztítóbb az 1944. április 13-i volt, ami mindössze 20 percig tartott, de ezalatt 385 db 227 kg-os, 500 db 45,5 kg-os, 2000 db 20 kg-os bombát, valamint 30-40 ezer db 3 kg-os gyújtóbombát dobtak le az amerikai liberátorok. Az áldozatok száma meghaladta az 1000 főt. Súlyos károk érték a Vagongyárat, a repülőteret, a Szeszgyárat, a Gázgyárat, a Cardo Bútorgyárat, a MÁVAG-ot az OVIRT-et, a vasútállomást és a síneket. A város 16 hídjából 15-öt felrobbantottak, a szénhiány miatt kiirtották a város parkjaiból a fákat, megszűnt a víz, a gáz- és villanyáramszolgáltatás. Győrt a korabeli szerzők — joggal – romvárosként aposztrofálták.
[szerkesztés] A dolgozók helyzete, kulturális élet, sport
[szerkesztés] Lábjegyzetek
- ^ A győri önkormányzat 2007-ben eladta részvényeit.
[szerkesztés] Források
- Cserhalmi Imre: Horváth Ede: Én volnék a vörös báró?, Pécs, 1990. ISBN 963 316 295 5
- Dusza András: A birodalom végnapjai, Győr, 2003.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Forrás: http://www.hvg.hu
 A BUX cégei |
||
|---|---|---|
|
||
