Nyikolaj Nyikolajevics Romanov orosz nagyherceg (1856–1929)
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg |
|---|
 ifjabb Nyikolaj Nyikolajevics
|
| Született: |
| 1856. november 6. Szentpétervár; Orosz Birodalom |
| Meghalt: |
| 1929. január 5. (72 évesen) Antibes; Franciaország |
Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg oroszul: Великий князь Николай Николаевич Романов; Szentpétervár, 1856. november 6./18. – Antibes, 1929. január 5.) orosz nagyherceg, Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg első fia. Az első világháborúban az orosz hadsereg főparancsnoka volt egészen 1915-ig, majd a Kaukázus alkirálya lett.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
[szerkesztés] Fiatalkora
A nagyherceg Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg és Alekszandra oldenburgi hercegnő első fiaként látta meg a napvilágot. Szülei házassága nem volt boldog; édesapja szeretőket tartott, édesanyja az orvoslásba menekült. Nyikolaj és egyetlen testvére, Pjotr végig kiálltak édesanyjuk mellett, még akkkor is, amikor a nagyhercegné 1889-ben apáca lett.
Bár minden Romanov-hercegnek volt katonai rangja, Nyikolak ténylegesen is a hadseregben szeretett volna szolgálni. Nagybátyja, II. Sándor cár már a születése napján a huszárezred tiszteletbeli tagjává avatta, és a kisfiút később is katonatisztek oktatták. Tizenhat éves korátől kezdve a Nyikolajevszkij Mérnöki Akadémiára járt; tanulmányait a Vezérkari Akadémián fejezte be.
A nagyherceg első igaz katonai bevetésére az 1877-78-as orosz-török háborúban került sor. A csatatéren mutatott hősiességéért kitüntetésekkel jutalmazták, majd 1884-ben a egy huszárezred parancsnoka lett. 1895-től kezdve az ő felügyelte az újoncok kiképzését.
Az 1904-ben zajló orosz–japán háborúban a nagyherceg – bár magasrangú tiszt volt – nem vett részt, mert II. Miklós cár nem akarta, hogy az elszenvedett kudarcokért a Romanovokat hibáztassák.
Az 1905-ös orosz forradalom alatt Szergej Juljevics Witte, a miniszterelnök megmondta a cárnak, hogy vagy alkotmányos engedményeket tesz, vagy katonai diktatúrát vezet be. Nyikolaj nagyherceg tanácsára hallgatva a cár az előbbit választotta. A nagyherceget ekkor nevezték ki Szentpétervár katonai főparancsnokává.
Nyikolaj magas, intelligens ember volt, aki hatalmas népszerűségnek örvendett a katonái körében. A katonáskodás mellett egyik kedvenc elfoglaltsága a vadászat volt.
[szerkesztés] Házassága
A nagyherceg olyanfajta ember volt, aki nem mutatta ki az érzelmeit. Így a Sophie Burenyinával folytatott viszonyáról is csak igen kevesen tudtak még a családból is. 1892-ben III. Sándor cár engedélyezte a házasságukat, azonban a család ezen annyira felháborodott, hogy végül kénytelen volt megváltoztatni a döntését.
Nyikolaj 1906 őszén beleszeretett Grigorij Makszimilianovics leuchtenbergi herceg feleségébe, Anasztázia montenegrói királyi hercegnőbe. A hercegnő viszonozta az érzelmeit, és a mendemondák szerint állítólag viszonyuk volt. Anasztázia hercegnő házassága válással végződött, de II. Miklós nem akart beleegyezni Nyikolaj és Anasztázia esküvőjébe. Végül a cár a szent zsinat tanácsára mégiscsak rábólintott a frigyre – ami az egész családból ellenségeskedést váltott ki.
A pár 1907 tavaszán kelt egybe a Krímben. Anasztázia felvette az „Anasztaszija Nyikolajevna nagyhercegné” nevet, de a családban csak „Stanának” szólították. Kapcsolatuk boldog és békés volt, annak ellenére, hogy nem született gyermekük.
[szerkesztés] Az első világháborúban
Amikor 1914-ben kitört az első világháború, II. Miklós felkérte a nagyherceget, hogy legyen az orosz hadsereg főparancsnoka. Nyikolaj nagyherceg örömmel fogadta el a megbízatást, bár még sohasem vezetett háborúban egy teljes hadsereget. Az orosz sereg – ugyan hatalmas volt – de nem rendelkezett megfelelő szakértelmű vezetőkkel, gyakran késett az utánpótlás, nehézkesen ment a szállítás, és a legtöbb katona egyenruhája sem volt megfelelő.
A nagyherceg próbált mindezeken javítani, de egyrészt kevés volt a pénz, másrészt Nyikolaj felelt az összes frontért, és az ott bekövetkező eseményekért. A cár hadügyminiszterének, Suholminovnak és a nagyhercegnek folyamatosan eltérő véleménye volt, ami szintén rontott a helyzeten.
Az oroszok 1914-ben a franciák segélykérésére lerohanták Kelet-Poroszországot. A cári seregek kezdetben sikeresen nyomultak előre, de később katasztrofális vereséget szenvedtek, azonban a nyugati szövetségeseknek így elég ideje maradt arra, hogy megállítsák a német hódítsát.
1915 tavaszára a sajtó élesen bírálta a kormányt, valamint Suholminov nagy örömére rossz hírbe hozták a nagyherceget a hadügyminisztériumban. Erre a Nyikolajt támogató duma válaszul kémkedéssel vádolta meg Suholminovot. II. Miklósnak elege lett a viszálykodásból, és úgy döntött, maga veszi át a főparancsnoki szerepet. A döntések nagyon örült a család több tagja (köztük Alekszandra Fjodorovna cárné), mert ők úgy vélték, Nyikolaj saját hatalmi bázist próbál létrehozni.
A cár a Kaukázus alkirályává nevezte ki a nagyherceget, ám a máskor nagy megtiszteltetésnek számító cím Nyikolaj esetében azt jelentette, hogy eltávolították az udvartól és a hatalomtól. A Romanov-család Nyikolajevics-ága (azaz id. Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg összes leszármazottja) olyannyira zokon vette ezt a döntést, hogy mindegyikük Nyikolajjal tartott a Kaukázusba, így fejezve ki tiltakozásukat.
[szerkesztés] A forradalom
Nyikolajt és családját éppen az alkirályi kinevezés mentette meg a bolsevikoktól. Amikor 1917-ben a bolsevikok átvették a hatalmat, Nyikolaj a Kaukázusban tartózkodott, ami félreeső helye miatt nehezen elérhető volt, és a bolsevikok emiatt ott nem tudták elfogni a Romanovokat. A nagyherceg a Krímbe költözött, ahol több családtag is meghúzta magát – többek között Marija Fjodorovna anyacárné.
1918 novemberében egy brit hadihajó érkezett a Krímbe, hogy elszállítsa az életben maradt Romanovokat. Az ajánlattal azonban csak páran éltek; Nyikolaj nagyherceg és a családja ottmaradt Marija Fjodorovnával. 1919 elején a HMS Marlborough angol hajó újból menekülési lehetőséget kínált nekik, és ez alkalommal már nem utasították vissza.
Nyikolaj, a felesége, és Pjotr nagyherceg családja Konstantinápolyban átszálltak a HMS Nelsonra, ami Olaszországba, Genovába vitte őket. Az olasz királyné, aki Nyikolaj feleségének húga volt, menedéket ajánlott fel nekik.
[szerkesztés] Halála
A nagyherceg később Párizs közelébe költözött. Itt egy szovjetellenes, royalista, az orosz polgárháborúban vesztes fehér seregek tagjaiból álló csoport vezetője lett. A nagyherceg végül 1929. január 5-én halt meg a francia Riviérán.
[szerkesztés] Források
- Zeepvat, Charlotte: Ablak egy elveszett világra - A Romanov-család fotóalbuma
)