Kataphrakta
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A kataphrakta (görög κατάφρακτος, többes számban kataphraktoi: κατά - „teljesen”, φρακτος -„fedett, védett”) egyfajta nehézlovasság volt, amelyet kezdetben ókori kelet-iráni törzsek alkalmaztak, majd átvették a görögök és a rómaiak is. A kataphrakta nehézfegyverzetű, páncéllal borított lovas volt. A szó kezdetben azt a fajta páncélt jelölte, amely beborította a katonát és lovát, később magára a lovasra kezdték alkalmazni. Kataphrakta lovasság a kora ókortól egészen a középkor végéig létezett.
Kataphrakta lovasságot alkalmaztak a parthus dinasztia, az iráni szarmaták, az örmények, a Szeleukidák, a pergamoniak, a szászánidák, a Római Birodalom és a Bizánci Birodalom.
A rómaiak első ízben Pürrhosz ellen hadakozva a Kr. e. 3. században találták szembe magukat kataphraktákkal és ők maguk Hadrianus uralma idején (117 - 138) kezdték el alkalmazni ezt a fegyvernemet. A Kr. e. 1. századtól a terjeszkedő parthus és a Szasszánida dinasztiák kataphraktái sokszor okoztak komoly gondot a római seregeknek, döntő szerepet játszottak például a rómaiak számára katasztrófába torkolló carrhaei csatában. A Római Birodalom tömegesen csak a 3., illetve a 4. századtól kezdte el alkalmazni a kataphrakta alakulatokat, válaszként a gyorsan mozgó barbár seregek betöréseire az északi határokon, ez az újítás főképp Gallienus császár, illetve hadvezére, Manius Acilius Aureolus nevéhez köthető.