Karácsony Sándor
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Karácsony Sándor dr. (Földes, 1891. január 10. – Budapest, 1952. február 23.) pedagógiai, filozófiai író, egyetemi tanár. A magyar filozófiai gondolkodás egyik legeredetibb alakja.
Ritka eset, hogy egy magyar pedagógus a maga korában országos, sőt nemzetközi hírű legyen. Karácsony Sándor a 20. század harmincas, negyvenes éveiben az ország legismertebb és legnépszerűbb személyiségei közé tartozott. Nemcsak az ifjúság ismerte és szerette a nagyhírű professzort, hanem a felnőttek többsége is elismerte. Szekfű Gyulától Németh Lászlóig, Földessy Gyulától Veres Péterig, Bartók Bélától Kodály Zoltánig, szellemi életünk legkülönbözőbb személyiségei dicsérték, méltatták a gyermekek vezetőjét, a kamaszok ideálját, az ifjak professzorát, mindnyájuk kedves Sándor bácsiját. Ugyanilyen sort lehet összeállítani lekicsinylő, ócsárló, sőt szélsőségesen elítélő nyilatkozatokból is, csak a szerzők neve nem olyan tündöklő. Az ilyen állásfoglalások cseppet sem csökkentették Karácsony Sándor hírnevét, sőt hívei számát olykor szaporították is.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
[szerkesztés] 1. Földestől Debrecenig
1891. január 10-én látta meg a napvilágot Földesen. Földes akkoriban Hajdú megye déli határán, Biharország közvetlen közelében, a Sárréten elterülő, 5000 lelket számláló, virágzó nagyközség volt. Lakosai szabad birtokosok és kúriális nemesek voltak. "Határa róna fekete föld, s mindennel megáldott", írta róla annak idején Fényes Elek 4. . Önkormányzata évszázadok óta ugyanazon gazdákból tevődött össze, akik egyben a helybeli református egyház presbitériumát is alkották. A földesi református elemi népiskola a XVI. századtól a debreceni kollégium partikulája, kihelyezett részecskéje volt.
Édesapja, Karácsony Zsigmond, sokat olvasó, könyvszerető ember, jómódú birtokos, okleveles mezőgazda és rendkívül művelt ember; édesanyja a balmazújvárosi református lelkész leánya volt. A kis Sándort és két húgát a családi élet eseményei mellett a falu hagyományai, a tanyasi világ rejtelmei is nevelték. Az iskolában a kisfiú hamar kitűnt éles eszével, élénk fantáziájával, folytonos érdeklődésével, rendkívüli emlékezőképességével. Az akkori szokásnak megfelelően öt osztályt végzett, mindet „első szék elsőként”, vagyis legjobb tanulóként. Elemi iskolai élményeiről több helyütt is írt, legrészletesebben a Holdbéli diákélet című pedagógiai regényében. Az elemi osztályokat a földesi iskolában járta. Tanárairól írta később: "Talán sohasem lettem volna pedagógus, ha már a földesi elemi iskolában két áldott nevelői lelkületű tanítóm nem lett volna."
A gimnáziumot 1902-től 1910-ig a Debreceni Református Kollégiumban végezte. 1902 szeptemberében íratták be szülei a város híres kollégiumába, ahol a gimnázium nyolc osztályát végezte el. Bár rokonoknál lakott, minden szabad idejét a bennlakók között, a „cétus”-ban töltötte. Itt igen aktívan tevékenykedett. Elbeszéléseket olvasott fel, önálló nézőpontból kritizálta társait. Az ifjúsági gyülekezet „vigyázó presbitereként” hetedik gimnazista korában színjátékot írt, melyet akkor elő is adtak. Később „Úrnak szolgái mindnyájan” címmel a darabot ki is adták. A tanári kar sok kiválósága közül különösen a nyelvészek és irodalmárok hatottak rá: a tankönyvíró Kulcsár Endre és Gulyás István, a külön franciát tanító Nagy Zsigmond, valamint S. Szabó József vallástanár.
Már diákévei alatt világosan látta, hogy őt az Isten is tanárnak teremtette: "1902 őszén írattak be Debrecenbe elsős gimnazistának. Szeptember 10-én 8-9-ig volt az első latin óránk. A 9 órai tízpercben láttam meg világosan, hogy az Isten is tanárnak szánt. Attól fogva ösztönösen is, tudatosan is készültem erre a pályára. Figyeltem, kritizáltam, töprengtem, terveztem, milyen az ember, ha tanár." (OM: 9.) Autonóm személyiségként úgy tanulta meg a leckét ahogy kedve tartotta, de úgy is tudta, ahogy megkívánták. 1910-ben kitüntetéssel érettségizett.
[szerkesztés] 2. Tiroltól Budapestig
Édesapja mindenáron mezőgazdasági akadémiára akarta küldeni, de ő ragaszkodott a tanári pályához, így érettségi után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának hallgatója lett magyar–német szakon. Egyetemi évei előtt azonban egy esztendőt szolgálnia kellett a közös hadseregben.
Az „önkéntes” évet saját elhatározásából szülőföldjétől távol, Tirolban töltötte. A gimnáziumban tanult görög, latin, francia és irodalmi német nyelv után meg kellett ismerkednie az ún. armeedeutsch-csal, az irodalmi olasszal. Tisztitársai között kapcsolatba került a cseh és román nyelvekkel is. A monarchia nyelvi sokszínűsége és a tiszti vizsga alaposan próbára tette a fiatal Karácsonyt, de ő mindkét téren derekasan helytállt.
1911-től 1914-ig a budapesti Magyar Királyi Tudományegyetemen magyar–német szakán tanult, közben vendéghallgatóként járt Münchenben, Bécsben, Gratzban és Genfben. A pesti egyetemen tanárai voltak többek között Szinnyei József , Petz Gedeon, Simonyi Zsigmond, Riedl Frigyes és Finánczy Ernő. Külföldi tanulmányai alatt megismerkedett Ferdinánd Saussure nyelvészeti tanaival és a modern stilisztikával. Fél évig hallgatta a kiváló germanista Hermann Pault, Wilhelm Streitberg vezetésével búvárkodott az összehasonlító nyelvészetben, megismerkedett Wilhelm Wundt néplélektanával, folklórt pedig Fridrich von der Leyentől tanult.
1914. július 22-től éppen fegyvergyakorlatot teljesített az Isonzó partján lévő Tolmein városában, amikor megtörtént a hadüzenet. A Kelet-Galíciai frontra került, és az első ütközetek egyikében (1914. november 20.) olyan súlyosan megsebesült, hogy egész életében két mankóval, illetve két bottal kellett járnia. Többször operálták, és a mozgáshiánytól egyre jobban elnehezedett. Azokról a változásokról, amelyek a háborús évek és események során lelkében végbementek, hűen tanúskodnak akkoriban írt versei. Az én problémáktól a verekedő kedvű puskaszorításig, a haláltusától a bocsánatkérő megbékélésig minden fázist tükröznek a később „Felkavart régi avar” címmel kiadott napló-szerű költeményei. 1915 nyarán betegszabadságon, Földesen folytatja a korábban már elkezdett néplélektani gyűjtőmunkát. 1915. december 12-től hadirokkant tartalékos főhadnagyként Mahrisch-Weisskirchenben, a mai Hranicban (Csehország) lévő katonai középiskolában tanított, sokféle tantárgyat németül. 1917-1918-ban pótolja a világháború miatt elmaradt félévet, és 1918. augusztus 12-én megkapja tanári oklevelét.(Száma: 5291.) 1918 szeptemberétől a kassai főreáliskolában tanított. Az itt szerzett nevelési tapasztalatait írta meg később A siccki banda címen megjelent pedagógiai regényében. Ekkor alakult ki a nyelvi neveléssel kapcsolatos, egészen új felfogása.
[szerkesztés] 3. A Tavaszmező utcában
1919. nyár elején Pestre került, ahol a Közoktatási Népbizottságon tantervi munkálatokat végzett Nagy László mellett. Rövid ideig a tankerületi főigazgatóságon működött, de mivel mindenáron tanítani akart a józsefvárosi Zrínyi Miklós Gimnáziumban, a Tavaszmező utcába helyeztette magát. Diákjait nyaranta szülőfalujába visztte. A villany nélküli földesiek a diákok ügyességéből rádiót hallhattak.
A Tavaszmező utcai gimnáziumban töltött nyolc év alatt minden iskolai munkakörben működött: volt osztályfőnök, önképzőköri vezető tanár, énekkari és zeneköri felügyelő, segítőegyesületi irányító, könyvtárőr, cserkészparancsnok, tantestületi jegyző és igazgatóhelyettes. A nyolc év alatt sok, iskolán kívüli munkát is végzett. 1919 decemberében megismerkedett Megyercsy Bélával, aki bevonta a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) munkájába, amely egy protestáns, vallásos ifjúsági egyesület. A KIE serdülő foglalkozásaiból nőtt ki a magyarországi cserkészet. Karácsony Sándor csakhamar országos hírű cserkészvezető lett, nyolc évig töltötte be a Magyar Cserkészszövetség társelnöki pozícióját Sík Sándor, majd Vitz Béla mellett.
Ifjúsági lapszerkesztőként is igen sokat dolgozott: írt, utazott, levelezett olvasóival, előadásokat tartott, tábort szervezett. 1922-től kezdődően tíz éven keresztül szerkesztette „Az Erő”-t, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség havi folyóiratát. Mindemellett tudományos tevékenységét is végzett: már egyetemista korában elkezdte néplélektani kutatásait, szülőföldje kilenc községében.
1922-ben írta meg doktori disszertációját, amit 1924-ben nyújtott be a debreceni tudományegyetemre. Az értekezés címe: A népiskolai reform és az alsónéposztály lelki alkata. 1927-ig dolgozott a Zrínyi Miklós Gimnáziumban, ahol voltak, akik működését „nem nézték jó szemmel”. Mások viszont olyannyira értékelték a tudományos aktivitását, hogy 1927 őszén bevonták a Magyar Tudományos Akadémia szótári munkálataiba. Gimnáziumi évei alatt magánéletének legfontosabb eseménye, hogy feleségül veszi Szalay Terézt, a Keresztyén Leányegyesület hazai és nemzetközi körökben egyaránt ismert vezetőjét. Házasságukból egy fiú és két leány született.
[szerkesztés] 4. A Tudományos Akadémián
Karácsony Sándor 1927. szeptember 1-vel kezdte meg tudományos munkásságát az Akadémián, miközben hivatalosan továbbra is a gimnázium állományában maradt. Ehhez a beosztáshoz Kornis Gyula, a frissen kinevezett államtitkár „segítette hozzá", aki nem tudta feledni, hogy néhány éve kemény kritikát kapott az akkor még ismeretlen, fiatal tanártól. Karácsony azt írta a nagyhatalmú kultúrpolitikusról, hogy nemcsak feltételezi a kasztrendszert, hanem konzerválni is akarja.
Kornis felfogása szerint a tehetséges parasztfiataloknak nem kell továbbtanulniuk, jobb volna falujukban maradniuk, hogy földjeik javát szolgálják. Jobbnak látszott tehát, ha a bátor kritikus nem mételyezi tovább a diákok ártatlan lelkét, hanem tudományos munkával gyümölcsözteti képességeit. Így kapcsolódott be Karácsony Sándor a nemzet legértékesebb kincsének, a szókincsnek „leltározásába”, tudományos feldolgozásába. A magyar etimológiai szótárat szerkesztő bizottságához társult, amelyhez a kultuszminisztérium nyelvészetben jártas középiskolai tanárokat rendelt. Bármilyen gazdagító hatással volt is Karácsony Sándorra a csendes akadémiai munkaközösség, nem hagytott fel a nevelés különböző színterein végzett – országos hatású – tevékenységével sem.
[szerkesztés] 5. A debreceni professzor
1929 májusában a debreceni tudományegyetem bölcsészeti karán a filozófia, pedagógia és a magyar nyelvészet doktorává avatják. Ugyanitt 1934-ben magántanári habilitációt szerez pedagógiából; tárgyköre: Az iskola nevelő munkája.
1934 és 1942 között Debrecenben, - mint magántanár, - minden szemeszterben népes hallgatóság előtt tartja előadásait. 1942. július 1-jén a debreceni tudományegyetem bölcsészkarán nyilvános rendes tanárrá, a pedagógia professzorává nevezik ki. 1942-től 1950-ig marad ebben a pozícióban, miközben óriási irodalmi munkásságot fejt ki. Karácsony fokozatosan országos vezető szerephez jut az ifjúság nevelését irányító szervezetekben: szerkeszti az "Erő"-t és a "Diákvilág"-ot, munkatársa a 101 népdal kiadásának, oroszlánrészt vállal a regöscserkészet megszervezésében.
[szerkesztés] 6. A közéleti ember
1944 márciusától már nem szerepel nyilvánosan, vidéken tartózkodik, mert a Gestapó „érdeklődik utána". A hatóságok már korábban is felfigyelnek rá, mert írásaiban a szomszéd népekkel való megbékélést hirdeti. Ezért az 1935-ben kb. egy évre rendőri felügyelet alá helyezik. 1944 szeptemberében visszatér Budapestre, az ostromot Budán éli át. 1945 februárjától több közéleti tevékenységbe kezd.
1945 áprilisától az Országos Köznevelési Tanács elnökségi tagja, a középiskolai szakosztály elnöke, a Magyar Népművelők Tudományos Társaságában a Pedagógiai Szakosztály elnöke. 1945 júniusában a Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke lesz, Sík Sándorral együtt. 1945. október 9-én a VKM rendelete alapján megalakul az Országos Szabadművelődési Tanács, melynek első elnöke szintén Karácsony Sándor. 1945. október 21-én a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSz) újra elnökévé választja. 1946. augusztus 22-én megalakul a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége, amelynek elnöke természetesen Karácsony Sándor. 1946 szeptemberétől a debreceni tudományegyetem Tanárképző és Tanárvizsgáló Bizottságának elnöke. 1946. október 12-én a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) elnökévé választják. A szervezet 1948. március 15-ig működött. 1947-től 1948-ig főszerkesztője az Új Szántás című, havonként megjelenő folyóiratnak, amely az Országos Szabadművelődési Tanács kiadása.
Az erősödő dogmatizmus háttérbe szorítja; az egyetemről nyugdíjazzák, és irodalmi munkálkodását is lehetetlenné teszik. 1948-tól kezdődően tevékenységét – politikai okok miatt – több oldalról bírálják, támadják. Ezért tisztségeiről és megbízatásairól szép sorjában lemond. 1950. március 28-ára lezavarják katedrájáról, és augusztus 1-jei hatállyal nyugdíjazzák. Utolsó éveiben gyakran tartózkodik Földesen és balatonakarattyai nyaralójában. 1952. február 23-án Budapesten következik be Karácsony Sándor halála. Utolsó útjára rengeteg tisztelője kísérte el.
[szerkesztés] Karácsony Sándor munkássága
Spekulatív módon kidolgozott pedagógiai-filozófiai rendszere – érdekes pedagógiai megfigyelések mellett – egészében véve objektív idealista szemléletet tükröz.
Karácsony Sándor eredetileg – és talán mindenek előtt – pedagógus volt. Igazi pedagógus, aki mindenáron – sokszor hitelessége árán is – elmondta a maga gondolatait, nagyon sokszor a szimbólumok nyelvén, sokszor megbotránkozást keltve. Mind a pedagógiában, mind a filozófiában, mind a pszichológiai tudományokban megelőzte korát. Olyan tudományoknak lett megteremtője, szervezője, melyek korunkban kezdenek kibontakozni.
Megtanulták tőle, hogy a tanulót szeretni kell, akiknek növekedniük kell, s a pedagógusnak pedig alábbszállnia. Örökül hagyta, hogy igyekezzen a pedagógus belülről is megismerni tanítványait: a gyermeket és a serdülőt, egyiket is, másikat is a maga nemében. Karácsony számára hiányzott a diák-partner. Úgy vélte, hogy az a természetes, hogy önálló gondolatai vannak a diáknak, mer és tud kérdezni. Legyen tehát tevékeny társa tanárának, az sem baj, ha kételkedik, ha lázad, ha gyanakszik.
Hű akart maradni tanári esküjéhez, s tanítani, oktatni akarta a latint, a magyar és a német nyelveket; de azt olvasta ki a gyerekek szeméből, hogy inkább "tessék bennünket szeretni". Karácsony megfogadta ezt: először játékosan viszonyult hozzájuk, majd egyre inkább megdolgoztatta őket. Végül eszményképük lett, s vállalta, hogy a vitapartnerük lesz, hogy felnőtt korukban felnőttként kezelhesse majd őket.
Karácsony minden műve pedagógiai fogantatású, nagyon sokszor újrafogalmazza magában a nevelés meghatározását. A pedagógia – vallja – nem más és nem több, mint tudomásul venni azt a tényt, hogy közösségi életünkben gyermekek is vannak. A gyermekekkel életközösséget kell vállalni. Ez a szeretet jegyében történik. A katedráról csak tanítani lehet. Erről le kell szállni, mert innen csak a tömeget látni. A nevelés fő tárgya az egyén, mi több, a személyiség. A nevelés közösségi jellegű. A nevelés csak akkor lesz sikeres, ha az egyéniség sértetlen marad, ha megőrzi autonómiáját. Karácsony szerint a nevelés kulcsa: "A másik ember".
Karácsony munkásságában több utalás van az irodalomművészeti nevelésre. Vezérelve, hogy irodalomra és művészetre csak irodalommal és művészettel lehet nevelni. Ez alatt azt értette, hogy az irodalom tanítása közben irodalmi légkört kell teremteni, s ez a légkör megteszi a maga nevelő hatását. Ugyanezek elmondhatók a képzőművészetekről is.
Megtanította, hogy önmagában az ember - ... nem is ember. Örömünk, boldogságunk, jólétünk forrása a másik ember. Csak ketten alkotunk egyet, mert az egyik minden vonatkozásban függ a másiktól. Ebben benne foglaltatik, hogy a diák is ember, mindegyik egy másik ember, akihez a pedagógusnak úgy kell viszonyulnia, hogy megértsék, kiegészítsék egymást.
[szerkesztés] Idézetek Karácsony Sándortól
A nevelés "Két emberi lélek közös funkciója: a nevelőké és a növendékeké."
"A pedagógus nem lehet elkeseredett, megtorpant ember, mert a pedagógusnak egyetlen karizmája van: a jövőbe vetett hit optimizmusa."
"Minden gondolatunk, minden tervünk azt célozza: hogy lehetne benneteket vidámabbá, életrevalóbbá, műveltebbé, derekabbá tenni."
"Diákéveim után...tanár, cserkész, lapszerkesztő, előadó, szónok, mozgalmi titkár, egyesületi elnök író és nemzetközi műkedvelő diplomata lett belőlem."
"Én Hajdú megyében jöttem a világra, nyolc esztendőn keresztül a Debreceni Kollégium dajkált és a mai napig ábrándos, hű szeretője maradtam a nagy magyar Alföldnek. A gondolkozásom, egész belső valóm kialakulásában érzem áldott beavatkozását mind a három tényezőnek."
A nyolcéves háború (Részlet) "Háború van, hát háború van, mit tagadjuk. Kitört az első tanító és tanítvány legelső találkozásakor, és tartani fog, míg csak iskola lesz a világon. Legfeljebb a hadieszközök és a harcmodor módosulnak néha. A diákháborúról az él a diáktudatban, hogy a tanári kar kezdte. És ez meglehetősen valószínű, úgy első látásra. Ők az idősebbek, okosabbak, tapasztaltabbak, hatalmasabbak, a minden tekintetben előnyösebb helyzetben levők. A diák, különösen az első osztályosok kis ártatlan, teljes mértékben ki van szolgáltatva önkényüknek. Egy ilyen tíz-tizenegy esztendős naiv lélek jóhiszeműségében vall, mint a parancsolat, ha kérdik. Késő bánat, eb gondolat aztán, mikor utólag keserűen kell tapasztalnia, hogy jobban tette volna, ha egy kicsit óvatosabb. De megtanulja. Első intőkonferencia, vagy legkésőbb értesítőosztály után tudja már mind, hányadán állunk. És ha a felsőbb osztályosok jóakaratú figyelmeztetésének el nem hitte, tapasztalhatja a maga bőrén, hogy nem babra megy a játék. Humbug minden takargatása a meztelen igazságnak, smonca az, hogy „nézd, édes fiam, tekintsd bennem az atyai jó barátodat”. Háború van, életre-halálra szóló elkeseredett küzdelem, végkimerülésig, ember ember ellen, olyan keserves kézitusában, amilyenről a gorlicei áttörés alkalmából lehetnek emlékeik azoknak, akik végigcsinálták. Van, aki nem hiszi? No, sétáljon velem egyet, és nézelődjünk. Ha igaz az, hogy nincs háború, minek az a nagy fegyverkezés? És mi az, ha nem arzenál, amit itt most megmutogatok? Hadi múzeum talán? Lehetni lehetne, de ki meri azt állítani, jótét lélek diákember, hogy kimentek már a divatból eme szúró-vágó szerszámok? Notesz, osztálykönyv, intőcédula, index. Tehát szekunda, beírás, intés, buktatás. Hazaizenés, szülők felcitálása, büntetésfeladat, viccelés (igazi nevén froclizás). „Kicsípés”, „padból-folytattatás”, örökös gyanúsítás a puskával, dolgozatíráskor életbe lépett rendszabályok a lesés elkerülésére, pikkelés és néha pofon is. Referálások osztályzás előtt, br... Kijelentések, mint pl. maguk akarnak kibabrálni velem? Esetleg: hiszen, ha akarnám, még a jeleseket is megbuktathatnám, jó lesz vigyázni... „Ahám, maga az a híres futó?” ... dúl a háború. A pad alatt mindig nyitva van a könyv, ha a pad tetején be kell csukva lenni. A pad alatt Winnetout olvasom, mikor a pad tetején Vercingetorix viselt dolgai vannak soron. A pad alatt óvatosan továbbcsúsztatom azt a bizonyos cédulát, amelyre rá van írva, hogy „add tovább Szabónak”, miközben arcom a leghíresebb reneszánsz festők angyalkáinak ártatlan mosolygását ölti magára, a pad alatt puska lapul, tavalyi dolgozatfüzetek bújnak meg ártatlanul, a pad alatt szoktam odaszíjazni az előttem ülő bal lábát a padhoz, hogy vergődjék majd, ha fel akar ugrani, a pad alól indulnak titokzatos útjukra a tintás lábú legyek... A pad alatt konferenciáznak, sakkoznak és indulnak nyaktörő körútra osztályszerte a merészebbek, a pad alatt működnek a bicskák kezdőbetűk arányában, a pad alatt írja meg az ember a házi feladatát, sőt még szundíthat is egyet adandó alkalommal, bizonyos esetekben, ha úri kedve éppen úgy találja jónak. A pad alatti világ alattomos tagadása mindennek, ami a pad fölött szokásos és kötelező. Titkolt, de elszánt és egymás között minduntalan hangsúlyozása annak, hogy ami odafönt. történik, ahhoz nekünk semmi közünk, abba akaratunk ellenére sodródunk bele, kényszernek engedve élünk benne, annyira hajtjuk meg dacos fejünket előtte csak, amennyire okvetlenül muszáj. Gessler kalapszerű tekintélyszimbóluma előtt fogcsikorgatva tesszük tiszteletünket, ahol lehet és ahogy lehet becsapjuk, kijátsszuk, bolonddá tesszük, kifigurázzuk."
[szerkesztés] Főbb művei
- A csucsai front (r., Bp., 1928)
- Hegyi beszéd (r., Bp., 1937)
- Barátság és szerelem (Bp., 1938)
- A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja (Bp., 1939)
- A könyvek lelke, irodalmi nevelés (Bp., 1941)
- A társaslélek felső határa és a transzcendensre nevelés (I–II. Bp., 1941–43)
- Ocsudó magyarság (Bp., 1942)
- A magyar demokrácia (Bp., 1945)
- Magyar ifjúság (Bp., 1946)
- Magyar béke (Bp., 1947)
- Holdbeli diákélet (r., Bp., 1948).
[szerkesztés] Emlékezete
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Róla elnevezett iskolák honlapjairól: [1] [2]
- Filozófiaportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap